Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-4 °C
5 °C

Török Gábor: Ez a vita csak ellenzéki szépségverseny volt

image 6483441 (8)
2021.09.13. 08:12

Politikusi beszédeket vagy vitákat kommentálni az egyik legnehezebb elemzői feladat. Persze csak akkor, ha nem azt akarod mondani, amit a politikai megbízód vagy a saját vágyad diktál, hanem valóban az érdekel, hogy mindez miként hathatott a választókra, segített vagy ártott inkább. Engem általában ez foglalkoztat, ezért is vagyok ilyenkor a szokásosnál is jobban gondban. 

A „Ki nyerte a vitát?” kérdésre a legjobb válaszokat nyilván nem az elemzők, hanem a vitákat követő korrekt felmérések adhatnak. Valójában azonban a dolog ennél is egyszerűbb: az nyert, aki végül majd nyer. Nem sok értelme van azt mondani, hogy a vitában amúgy baromi jó voltam, de aztán a meccs elment: a vita egy fontos epizód a nagy küzdelemben, és az szerepel jól, aki nem az aktuális vitát akarja megnyerni, hanem a vitában való szereplést egy lehetőségként fogja fel arra, hogy az eddigi és a jövőbeli erőfeszítéseit segítse. Ha innen nézzük, szerencsére már van némi segítségünk az elemzéshez is.

A vasárnap esti előválasztási vita különleges műfaj volt. Aki látott már ilyet az előválasztások őshazájából, az Egyesült Államokból, vagy – mondjuk – néhány hasonló európai kísérletet, az tudja, hogy a kampány ezen szakaszában a belpolitikai frontvonal azonos oldalán álló jelöltek is képesek lehetnek élesen ütközni. Amerikában nem ritkák a vérre menő előválasztási viták, brutális sértegetésekkel és a gyenge pontok közvetlen támadásával – ott ugyanis a közélet megszokta, beárazta ezt, így nem gyengíti a résztvevőket, ha pár hónap múlva már kéz a kézben küzdenek majd az ellentáborral. Nálunk láthatóan egyelőre teljesen más a helyzet: a résztvevők – a saját szempontjukból helyesen – 

úgy ítélték meg, hogy csak egy korlátozott hadviselést bír el a magyar közélet, a támogatóik nem díjaznák a konfrontációt, a kormányoldal pedig minden élesebb vitát – a saját szempontjából szintén helyesen – azonnal az együttműködés széteséseként prezentálna. 

Így aztán a közel kétórás vitában érdemi, közvetlen ellentét alig-alig alakult ki, az egész inkább hasonlított egy szépségversenyre, mint politikai vitára. A főszereplők többször is felvonultak, mindenki igyekezett az előnyösebb oldalát megmutatni, amint a kamera rájuk szegeződött, szinte mindig ugyanazt hangsúlyozta, ugyanazt erősítette. Látszólag tehát nem is egymással mérkőztek, hanem a saját pozícionálásukkal, imázsukkal foglalkoztak. Jakab Péter az őszinte és kemény srác, a nép egyszerű fia, a kisemberek védelmezője szerepét vitte most is, ahogy minden kampányeseményén már egy jó ideje. Márki-Zay Péter a kakukktojás szerepét választotta, ahol lehetett, igyekezett más lenni, másképp beszélni, mint a többiek. Karácsony Gergely neve mellé már akkor leírtam a papíromra, hogy „közös nevező”, amikor még nem is hallottam az utolsó, egyperces monológját, amelyben körülbelül ötször ki is mondta ezt. Fekete-Győr András az új fiú szerepét adta elő, így nem volt az sem meglepő, hogy leginkább ő vállalkozott nyílt támadásokra. Dobrev Klára pedig a hozzáértő, tapasztalt politikus képét színezte minden megszólalásában. 

Nehéz vitatni, hogy ezek a pozícionálási stratégiák alapvetően jól kigondoltak voltak, az előnyök és a hátrányok mérlegelésén alapultak. Ebből a szempontból talán Márki-Zay Péter látszott a legkevésbé kidolgozottnak, a másik négy szereplő sokkal profibban építkezett. Karácsony Gergelynél érezhető volt, hogy már távolabbra is tekint: miközben arra épített, hogy őt minden szereplő elfogadja, szakpolitikai kérdésekben a leginkább baloldali válaszokat ő adta. Fekete-Győr András kihozta a helyzetből, amit lehetett: aki látta a vitát, nem hiszem, hogy ne jegyezte volna meg, mi a portékája. Dobrev Klára minden mondata ugyanarról szólt: a vaskos törvénycsomagoktól a „láttam már kormányzást közelről”-ig azt sulykolta, hogy itt ő az egyetlen, aki kormányozni is tudna. Ugyanez a tudatosság jellemezte a maga szerepében Jakab Pétert is – nagyon figyeltem, de egyetlen olyan mondatot sem ejtett ki a száján, ami ne illett volna a fentebb leírt stratégiájába.  

Miközben tehát alig-alig alakult ki vita, valójában a szavazók számára elég világossá válhattak a jelöltek közötti különbségek. 

Az egyszerű srác, a különc, a közös nevező, az új fiú vagy a hozzáértő – az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei azt szeretnék, hogy a fejekben így jelenjenek meg az alternatívák.

Nyilván ez a saját stratégiájuk: a politikai ellenfelek majd elvégzik azt a munkát (hiszen már régóta végzik is), hogy ennél kellemetlenebb képeket társítsanak a jelöltekhez, különösen majd az előválasztás győzteséhez. 

Távolabbra tekintve viszont a kérdés az, hogy az előválasztás és benne az előválasztási viták javítanak-e az ellenzék pozícióin. Számos tekintetben nyilvánvaló, hogy a mai ellenzék verseny- és erőforráshátrányban van a kormányoldallal szemben. Az egyik ilyen éppen a „leadership”, azaz a saját tábor által széles körben elfogadott, igazi vezetőnek tekintett politikus hiánya. Technikai értelemben az előválasztás és az előválasztási viták arról szólnak, hogy legyen egy vezető, aki a közös miniszterelnök-jelölti pozíciót birtokolja. Tartalmi értelemben azonban az igazi kérdés az, hogy a folyamat végén – jelentős részben magának a procedúrának köszönhetően – lesz-e igazi vezetője a szövetkező ellenzéki oldalnak.

A szerző politológus, elemző

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Fekete-Győr András, Karácsony Gergely, Jakab Péter, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)