Big tech és államiság: egy aktuális dilemma

A Facebook számtalan aktuális botránya – az október 4-ei leállás vagy például a legutóbbi szivárogtatás egy korábbi alkalmazott részéről – ráirányítja a figyelmet a big tech cégekkel kapcsolatos aggályokra. Így a növekvő erejükre, információs torzításukra, esetenként jogellenes gyakorlatukra és a velük szemben növekvő kiszolgáltatottságunkra. A problémát sokan látják, a levont következtetések azonban sokszor teljesen tévesek. A megértéshez érdemes megvizsgálni a big tech cégek és a digitális világ néhány – talán nem várt – mellékhatását. Ezekből nyilvánvaló, hogy a valódi digitális sorskérdés, hogy civilizációs vívmányunk, a véleményszabadság érvényesülhet-e az online térben is, a jogszabályokat alkotó államok pedig cenzúrára vagy elfogulatlanságra kötelezik-e az online platformokat? Vagy egyáltalán: bármire.

Digitális tanulás kirekesztő korlátokkal 

A mi generációnk visszavonhatatlanul belépett egy digitális korba, ahol az emberi kapcsolatok, a boldogság, az identitás forrása akár maradéktalanul maga a digitalizáció és az összekapcsolt virtuális tér lehet. Az egyik legizgalmasabb lehetőség, amit az informatika, a digitális kor ezen szép új világa számunkra tartogat, az a szinte korlátok nélküli tanulás. Ezalatt nem csupán az információmennyiségre kell gondolnunk – szisztematikus rendezés nélkül az már a Gutenberg-galaxis alatt is befogadhatatlan volt –, hanem az elsajátítás lehetőségeire és módszereire (online tananyag stb.) is. Elemi tévedés azonban, hogy mindenki tájékozottabb vagy kevésbé becsapható lesz ezáltal. Az információmennyiség növekedése, a tanulás lehetőségeinek szélesedése a virtuális térben csak a legjobb képességűek nagyobb tudásához, nagyobb lehetőségeihez, az általuk alkotott képek, döntések pontosságához adnak hozzá. A többség lemaradása éppen, hogy nagyobb és látványosabb lesz általa. 

„Bizalmam az ősi erényben”

Az egyre nagyobb mennyiségű és ellenőrizhetetlenebb forrású információ miatt ez az online tér és az azt kiegészítő adatmegmaradás nem is feltétlenül a nagyobb nyitottsághoz, hanem a bizalmatlanság növekedéséhez, egyúttal a bizalmi viszonyok felértékeléséhez is elvezethet. Mennyire ártalmas a mobiltelefon? Valóban rossz hatással van a csapvíz a hormonháztartásra, a GMO-élelmiszerek kellően biztonságosak, avagy lehet, hogy rákkeltőek? Nincs elég időnk rá, hogy utánajárjunk, értékeljük a mérhetetlen mennyiségű, sokszor ellenkező előjelű információt, benne rengeteg és ellenőrizhetetlen hamis hírrel (fake news, amely egyre élethűbb deep fake technológiával párosulhat). Mindez szükségessé teszi, hogy valakire támaszkodjunk, valakiben megbízzunk. Valakiben, aki „megspórolja” nekünk az elvégezhetetlen mennyiségű utánajárást. Szerintem ez az a visszafordíthatatlan folyamat, ami felértékeli a bizalmat, és mindazt az etikai tartalmat, ami a bizalomhoz kapcsolódik. Egyúttal a közösséghez tartozást is, mert egy közösség az identitás azonossága okán maga is ad egy információs döntési biztonságot, egy eligazodási pontot, amire az online térben egyre nagyobb szükségünk van. 

Természetes szelekció a digitális világban?

A harmadik nagy tévedés, hogy a digitális lehetőségek okozta kényelem a képességbeli különbségek kiegyenlítője lesz. Mindig lesznek, akik éppen nem vesztesként menekülnek a fizikai valóság elől, hanem a már meglévő sikereiket és lehetőségeiket bővítve-kiegészítve vonulnak be a digitális térbe. Sőt, megsokszorozva azokat! Online társkeresőn is ugyanazok tarolnak, akik az életben is tarolnának. Mindig lesznek, akiknek a nagyon is demokratikusnak gondolt online térben sokkal több követőjük lesz, sokkal több lájkot kapnak, vagyis az online térben is sikeresebbek. Természeti és egyenlőtlen komplex hálózatok ezek, melyek kitermelik a saját központjaikat, saját „rátermettjeiket”, „vezéreiket” és perifériáikat is. Ahogy a természetben és az emberi történelemben sem soha, ugyanúgy a digitális térben sem egyenlők a szereplők.

Szabadság az online térben?

Ahogy látjuk, a sokak által vágyott online esélyegyenlőség vagy a puszta egyenlőség nem érkezett el, sőt a megrendült bizalom felértékeli az alá-fölérendeltségből fakadó fiduciárius viszonyokat. A lényeg viszont talán nem is a felhasználók természetes egyenlőtlensége, hanem a nagyvállalat szolgáltatók dominanciája mindannyiunk felett. Zuckerberg hangzatos módon egyenesen arra hív fel, hogy olyan világot hozzunk létre, mely újradefiniálja az egyenlőséget. Mégsem alaptalan kritika a cégével szemben, hogy mindeközben monopolhelyzeteket keres és épít ki. A fiatal és nagyon gazdag emberek, akik a hálózatok urai, általában markánsan egalitárius és államellenes politikai nézeteket hangoztatnak. Mégis az oligopol állapotokban, az őket korlátozó jogszabályok hiányában vagy szabados értelmezésében érdekeltek, miközben a legnagyobb szolgáltató cégek domináns, piactorzító és trösztszerű tevékenységéhez nem fér kérdés. A legfontosabb pedig: az elérhető tartalmak, a véleménynyilvánítás torzításmentes szabadsága és a netes cenzúra. A jövő kulcskérdése ugyanis, hogy ki tölti meg tartalommal a digitális lehetőségeket, és ki cenzúrázza e tartalmakat. 

Szemben az ilyen-olyan „kritikákkal”, egyáltalán nem több Facebook-cenzúrára, Twitter-moderálásra van szükség. A nemzetállamok jogának egyetlen dolgot kell tiltani: éppen azt, hogy az állampolgáraik véleményét globális vállalatok cenzúrázzák az online térben, önkényesen, és bármiféle jogszabályon túlterjeszkedve. 

Furcsa is az a cenzúra, illetve moderálás, amit a big tech maga alkalmaz. A Facebookon valami vélt gyűlöletbeszéd miatti jelentés azonnal némítással, tiltással jár, míg egy nyilvánvalóan szélhámos webshop különböző kamuoldalakba csomagolt reklámját hiába jelenti bárki végtelen alkalommal, a csalás ellenére a helyükön maradnak a fizetett hirdetések. A valóságban a globális hálózat olcsó online csalások, mindenféle rögeszme és álhír gyors terjedésének a színterévé vált, miközben valós híreket leszednek onnan. Méghozzá lényegi polgári vagy büntetőjogi következmény nélkül: a tanulság, hogy mindezzel párhuzamosan a klasszikus jog és államiság olvad. 

Ezt persze sokan üdvözlik, akik az államot „idejétmúlt” intézménynek gondolják. Ám az állam mégiscsak az emberektől induló természetes szuverén hatalmi jelenség, mely a választások útján általunk ellenőrzött. Mégis mintha egy szempillantás alatt elfeledtük volna a népszuverenitás olyannyira dédelgetett háromszáz éves ideáját – hiszen melyik állampolgár hatalmazta fel a big tech vállalatokat, hogy kiválogassák számunkra a hozzáférhető információkat, netes tartalmakat, és cenzúrázzák a véleményünket?

Hatalom, jog, állam

Az állam, a jog alapkérdése, hogy ki dönt – például az elérhető tartalmakról vagy az elmondható véleményről. A döntés a cselekvő hatalmi aktus, mely megvonja maga köré a jó-rossz, barát-ellenség alapvető határait, ami elsősorban egy intenzitás. Ha következetesen végigvisszük ezt a gondolatmenetet, akkor a big tech cégek, melyek képesek a saját platformjaikon, az egyre inkább felértékelődő virtuális térben, de akár azon túl is hatva (pl. Linkedin-szignálozás!) a saját barát-ellenség tematizálás kikényszerítésére, vagyis egy olyan intenzitásra, mely mértékadó politikai egységgé válik, az államiság felé gravitálnak. A mértékadó politikai egység így a jövőben lehet, hogy a virtuális térben fog jelentkezni, vagyis a moderált virtuális valóságból, visszhangkamrákból mértékadó, mértékteremtő, ezt a mérteket megvalósító (kikényszerítő) egység is lehet annál is inkább, minél inkább az online, virtuális térbe helyeződik át a létezésünk súlypontja, és minél inkább átjárhatóvá válik az online, a virtuális és a fizikai valóság. Ez persze az abszolút végpont, ám ennek köztes, hibrid állapotai igen hamar beállhatnak. Talán már be is álltak.

Szerintem ez a folyamat elkezdődött. Nemcsak az erőszakmonopólium átcsoportosulása mint eredmény, de az új identitás mint eszköz is ebbe az irányba hat: ha a képzeteink átalakulásának eredményeként elfogadjuk ezeket, mint az államok fölé növő, a kapcsolatainkat, a hozzánk eljutó tartalmakat meghatározó (cenzúrázó), monitorozó, irányító hatalmi centrumokat. Nem dőlt el persze véglegesen, mi lesz a jövő meghatározó politikai színtere, ám a big tech cégek már versenyre is keltek a minél erősebb intenzitás általi polarizáció megteremtésére. Tanulságos, hogy a fogyasztóvédelem sem érvényesül megfelelően az online térben, ahogy erről a TikTok jogellenes tiltásai, fogyasztóvédelmitörvény-ellenes tartalmai és gyakorlatai kapcsán a magyarországi fogyasztóknak is bőségesen volt alkalmuk meggyőződni. A fogyasztók bejelentéseinek jelentős részét – igaz, nem mindet – semmitmondó indokokkal hárította a Gazdasági Versenyhivatal. Csak hogy értsük a súlyát: a TikTok csak itthon milliós felhasználói közösségének a háromnegyede kiskorú, de a Gazdasági Versenyhivatal nem érzi magát illetékesnek bármit intézkedni, szó szerint tucatjával utasítja el a fogyasztói panaszokat, illetve látszateljárást folytatva a TikTok ellen a fogyasztókat nem is érintő, jelentéktelen jogtechnikai kérdések miatt. Ehhez képest egy körömlakk címkéje miatt meghurcolnak egy kis bt.-t – persze, hisz’ az könnyebb falat.

Több big techet, kevesebb államot?

A világos érdekünk, hogy ezek a tendenciák forduljanak meg, éppen a big tech vállalatok ellenőrizhetetlensége okán. Míg a „gyűlölt” államot ugyanis számon tudjuk kérni legkésőbb a választásokon, a hőn szeretett big tech cégeket nem! A big tech önkényes tendenciáival és a láthatatlanul politikai térré (állammá) formálódásával szemben pedig egyetlen biztos orvosságunk van, bármily meglepő is: a valódi állam. Üdvözlendő módon a lengyel kormány a közösségi média cenzúrájával szembeni jogszabálytervezetig jutott. 

Épp ezért az állam a szólásszabadság korlátozásának a helyes és egyedül biztonságos monopóliuma. A közös érdekünk pontosan az, hogy az államok szerezzék vissza ezt és a kikényszeríthetőséget. Erősebb államot, és sokkal kevesebb hatalmat a big technek! A platformok ne válogathassanak a vélemények, a gondolatok között, ezért nagyobb internetszabadságot, és a tartalomszolgáltatás online önkényességének, illetve az internetcenzúrának a visszaszorítását kell akarnunk. Legjobb tudásunk szerint ugyanis az állam és csak az állam az egyetlen optimális és mérethatékony, természetes képződmény a szuverén döntésre mindezekben a kardinális kérdésekben, ugyanúgy, ahogy a klímakérdés helyes cselekvési szintje vagy az energiamix meghatározása is erős, hosszú távon tervező és az üzleti megfontolásokon túl látó államot kíván. Akárcsak ahogyan a nagy forrásigényű energetikai kutatás és fejlesztés is. Nem a a big tech vállalatok fognak ezekre költeni a XXI. században sem, legyünk egészen nyugodtak efelől, ahogy a globális pénz- és hitelintézetek is csak előidézni, de nem megoldani tudták a 2009-es gazdasági válságot: a megoldás a „gyűlölt”, „lenézett”, „maradi” államokra várt. Mint mindig.

A szerző jogász, ügyvéd, egyetemi oktató, a hálózatos rendszerek és a primordiális viszonyok kutatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Max Mumby / Getty Images Europe)