Energiaárak, rezsicsökkentés és a politikai csapda

Az energiaárak befagyasztása rövid távon kedvező lehet egy gazdaság számára, hosszabb távon azonban nemcsak káros, de politikailag is nagyon veszélyes terep. A benzin- és gázolajár, valamint a rezsi csökkentése és fix áron való kínálata hoz egyfajta kiszámíthatóságot, csökkenti az inflációs várakozásokat. A baj akkor kezdődik, ha megváltoznak a piaci viszonyok, különösen ha a piaci árak felfelé lendülnek, miközben a szolgáltatók változatlan, hatósági áron kínálják a termékeket. Az energiapiacokon a piac nyújtja az optimális egyensúlyt; persze az állam segíthet a leginkább rászorulókon, sőt egy felelős politikának ezt is kell tennie. 

Vegyünk egy konkrét példát. Mi lehet a hatása a mostani üzemanyag-kiskereskedelemre, ha az olajárak az égbe szöknek vagy az a fránya dollár tovább erősödik a forinttal szemben? 

Nyilván az üzemeltetők közül többen előbb-utóbb bedobják a törülközőt, főleg amikor láthatóan kiderül, hogy nem egyszeri akcióról van szó, mint a szomszédos Horvátországban; a kormány az egy hónapos befagyasztást követően további hosszabbításáról döntött. A szektor 15 ezer foglalkoztatottjának egy része munkát veszít. A kútbezárások miatt – bár ez elméletileg nem lehetséges, hiszen a Mol jelentkezett, hogy átveszi a töltőállomás üzemeltetését – romlik egy adott környék üzemanyagellátása, többet kell autóznunk egy tankolásért, ami anyagilag és környezetvédelmileg is kárt okoz. Csökken a verseny azon termékek körében, amelyeket a kutak a normál üzemanyagtermékeken felül kínálnak. Ráadásul nem a nagy üzemanyag-forgalmazó multinacionális cégek mennek tönkre, hanem azok a magyar kisvállalkozók, aki egy-öt benzinkutat működtetnek. Ez a piaci verseny további csökkenését okozza. A közhiedelemmel ellentétben még a tönkrement benzinkutakat átvevő olajvállalat, a Mol sem jár jól, hiszen átvehet egy csomó alacsony hatékonyságú és kevésbé frekventált helyen lévő töltőállomást, ráadásul veszteséget okozó kiskereskedelmi tevékenységgel. Ez még akkor is igaz, ha a Mol nagykereskedelme egyébként nyereséget termel. 

A probléma annál akutabbá válik, minél inkább elszakad a piaci ár a hatóságitól. A határok mentén egyre több külföldit is arra ösztönözhet, hogy Magyarországon tankoljon, akárcsak az átmenőforgalom résztvevői. Tényleg az az érdekünk, hogy a magyar kiskereskedelmi üzemanyag-kereskedőkön keresztül segítsük meg a balkáni logisztikát vagy a szomszédos ország fogyasztóit?

A gazdasági szereplők ráadásul racionálisak: a magasabb elvárt jövőbeli üzemanyagköltséget gyakran eleve beépítik a saját eladási áraikba, hogy ne kényszerből kelljen lépniük, ha tényleg helyreáll a piaci helyzet. Pont azt a hatást tompítja ez, amelyet a kormányzat el kíván érni. Arról nem is beszélve, hogy a hazai állampolgárok közül azok kapnak támogatást, akik a legtöbbet használják járművüket, miközben nem a legkisebb fogyasztású eszközzel rendelkeznek. Józsi, a nagymenő építési vállalkozó ötliteres SUV-ja, ami alaphangon is tíz liter felett fogyaszt százon, és amivel évi harminc–ötvenezer kilométert megy, sokkal többet nyer az ügyön, mint egy nyugdíjas házaspár, akik két-három havonta egyszer tudják megtankolni tizenöt éves autójukat. 

Az elmúlt két hétben szerencsére jó pár százalékkal olcsóbb lett a nyersolaj ára az európai Covid-járvány romlása és Joe Biden stratégiaitartalék-megnyitási ígérete miatt. Igaz, a dollár továbbra is erős, ami tompítja ezt a hatást. Egyelőre tehát a forintban mért nagykereskedelmi árak kicsivel a befagyasztás előtti árszint alatt mozognak.

A rezsicsökkentés ára

A rezsicsökkentés esetén nagyon hasonló a problematika, annyi különbséggel, hogy itt a szolgáltatók alapvetően állami szereplők. A hatósági és a piac árak közti különbséget gyakorlatilag az adókból fedezi a költségvetés. Ez a szabályozás szintén rengeteg anomáliához vezet: egyrészt nagyságrendekkel kisebb támogatást kap egy alacsony jövedelemmel rendelkező, mint a gazdag polgár, aki mondjuk úszómedencéjét, házát, szaunáját működteti a támogatott energiával. Hogy konkrét példát is mondjak: egy komolyabb, negyven köbméteres kerti medence téli fűtése esetén akár évi egymillió forint is megspórolható az olcsóbb rezsi miatt, függően persze attól, milyen megoldást (gázfűtés, árammal történő melegítés, hőszivattyú stb.) alkalmazunk. De egy finn szauna esetén is – heti kétszeri használatot feltételezve – eléri az évi hatvanezer forintot a megtakarítás. 

Az indirekt rezsitámogatás nincs összhangban azzal, hogy ki mekkora adót fizet a költségvetésbe, másrészt a mesterségesen olcsó ár komoly pazarláshoz vezet; arról nem is beszélve, hogy az állami költségvetést is megterheli. Becslésem szerint 2022-ben a magyar állami költségvetési mérlegfőösszeg öt-hét százalékát is kiteheti az a veszteség, amit a hatósági és a piaci ár közti különbség okoz az áram-, gáz-, víz-, távhő- és csatornaszolgáltatás révén, ha a mostani, Covid utáni árak fennmaradnak. Tényleg azért dobjuk össze a költségvetés nem kis részét, hogy aztán azt olcsóbb energia és rezsi formájában visszaadjuk a szereplőknek? A rendszerből való kilépés pedig politikailag egyre nehezebb, hiszen amíg egyik oldalról a költségvetési helyzet sanyargatja a kormányt, a másik oldalról politikailag igen kényes dolog lenne két- háromszorosára emelni a földgáz vagy a villamos áram árát, ami egyébként a piaci okok miatt indokolt lenne.

Mégis mi lehet a kiút a politika számára? Egyrészt valóban indokolt lehet a legrosszabb helyzetben lévő honfitársaink megsegítése. Ehhez azonban célzottabb politikára lenne szükség. A mostani, szélesebb körű támogatási rendszer helyett sokkal értelmesebb lenne kijelölni egy szintet, amíg olcsóbb, támogatott árat kapnának a lakossági szereplők. Mondjuk fejenként évi 500 köbméter földgáz vagy 500 kWh elektromos áram számolható el kedvezményes áron, e felett piaci ár lenne érvényes. Valami hasonló, nem túl bonyolult, tehát alacsony adminisztrációt követelő és valóban ideiglenes rendszert lehetne bevezetni az üzemanyagköltségek féken tartására is. Addig meg csak reménykedni lehet, hogy mégiscsak gyengül az a fránya dollár és a kőolajár, ami lehetővé teszi, hogy áldozatok nélkül kivezessük ezt a torz és az ország számára károkat okozó rendszert.

A szerző az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)