Vámpírok és vakcinák: Európa-szerte átpolitizálódott a járvány

DROTI20211119002
2021.11.29. 14:57

Napjainkban a koronavírus-járvány Európa-szerte átpolitizálódott. Immár Ausztriában, Hollandiában és másutt is utcára vonulnak a vírustagadók, akik erőszakosan lépnek fel a rendőrök ellen, mintha bizony az állam tehetne arról, hogy a járvány az oltások ellenére továbbra is tombol. Politikai mozgalmak és pártok tűzik a zászlajukra a vírus és vakcina tagadását. Úgy, mint a Mi Hazánk nevű hazai párt, amelynek a felmérések szerint arra is van esélye, hogy a Covid–19 farvizén bejusson a parlamentbe. Legutóbbi gyűlésének szónoka, Szakács Árpád, aki 2018-ban a Magyar Időkben közölt cikksorozatával kultúrharcosként, „fanatikus, mélymagyar mudzsahedidként” híresült el, már az oltatlanok jogait korlátozó államhatalmat ostorozza, kiáll továbbá az alapvető emberi jogok mellett, amelyekhez tartozik szerinte a megfertőződés és a fertőzés szabadsága is.

Szakács, a Médiaworks sajtótröszt volt főszerkesztője szerint a koronavírus-járvány és az ellene kifejlesztett vakcina egyaránt Bill Gates érdekeit szolgálja. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy a gonosz orvosok az oltással mikrochipet juttatnak az emberek szervezetébe azért, hogy ha eljön az idő, megfigyeljék, majd zombikká változtassák őket.

Hasonló teóriákat osztanak meg honfitársaink a közösségi oldalakon, még azok is, akik nem sokkal később már a kórház intenzív osztályán, lélegeztetőgépen haldokolnak a vírusfertőzés miatt. A pandémia sokak eszét elvette, magasan képzett emberek mélyednek el a virológiában, az epidemiológiában és az egészségügyi statisztikákban, és mondvacsinált érvekkel cáfolják e tudományok szaktekintélyeit. Mások, az egyszerűbb emberek, primitív materialista templomkerülők, akik de facto be vannak oltva a kultúra minden formájával szemben, nem vesződnek ilyesmivel. Egyszerűen kijelentik, hogy az oltás elutasítása náluk vallási ügy, és készek feláldozni az életüket a meggyőződésükért, úgy, mint egykor az eretnekek az inkvizíció máglyáin.

A közeli és a távoli múltban Magyarországon számos példa akadt arra, hogy járványok tombolása közepette az emberek vak hite babonás praktikákban keresett kiutat. A XIII. században, Mária Terézia uralkodása idején Kelet-Magyarországon, különösképpen az akkor határőrvidékként igazgatott, vegyes lakosságú Bánságban elterjedt a vámpirizmus jelensége. Mindenekelőtt a román és szerb lakosságú falvakban élt el a hiedelem, hogy a járványos betegségekben elhalálozott, frissen eltemetett halottak feltámadnak a temetőben, éjjelente különböző állatok képében visszatérnek az élők közé, kiszívják a vérüket, ezzel a halálukat okozzák. Gerard van Swieten, Mária Terézia tanácsadója és háziorvosa írja A vámpirizmus című értekezésében: „A vámpirizmus babonaságát latinul magia posthumának, vagyis a holtak varázslatának nevezik. A vámpírok ugyan halott emberek, akik előbb vagy utóbb a sírjukból kikelnek, megjelennek az emberek előtt, vérüket kiszívják, hevesen dörömbölnek a házak ajtaján, zavart keltenek odabent, sőt gyakran még halált is okoznak.” „Az emberből hamar válhat vámpír. A vámpirizmus ugyanis éppoly fertőző, mint a rüh. A hiedelem szerint egy vámpír teste rövid időn belül mindazok testét elvámpírosítja, akit ugyanabban a temetőben földelnek el, mint őt, kivéve ha az első vámpír hulláját még időben el nem emésztik.”

Tény, bár ez kétes dicsőségünk, hogy a Kárpát-medencében jelentek meg először a zombik, vagy legalábbis errefelé hittek bennük először. Ahogy Magyar László András kiváló könyvéből kitűnik (A vámpírokról, 1755–1756),

ez az ezoterikus téma napjainkban újra aktuálissá vált, és ez a félelmetesen primitív, szorongással és kényszerképzetekkel teli világ közelebb van hozzánk, mint valaha is gondoltuk.

Merthogy a XVIII. században a vámpírhit, ahogy a korabeli forrásokból kitűnik, szorosan kötődött a járványokhoz és az ezekre visszavezethető tömeges halálozásokhoz. Mivel most is egy felfoghatatlan eredetű, pusztító ragály negyedik hulláma dúl a térségünkben, ki lepődhet meg azon, ha szinte ugyanolyan primitív és félelmetes híresztelések és kényszerképzetek tenyésznek kies hazánkban, és immár a digitalizáció korszerű eszközeinek közreműködésével betörtek a politikába is? 

Nincs abban semmi meglepő, hogy „barbár, tudatlan és elvetemült” kortársaink a XXI. század harmadik évtizedében nem a hullákat hibáztatják a Covid–19-járványáért, hanem a koronavírus ellenszereként kifejlesztett vakcinákat. Ez a primitív eszme, vagyis hogy a járványos betegségekről valójában a gyógyszerek, illetve a fertőzések terjedését megelőző intézkedések tehetnek, megjelent a Magyarország északkeleti részén 1830-ban kitört koleralázadás okai között is. 

Ennek során a parasztok kútmérgezéssel vádolták és agyonverték az ivóvizet fertőtlenítő közegeket, földbirtokosokat és a központilag elrendelt karantént végrehajtó megyei tisztviselőket.

Hát nem volt szebb és kulturáltabb az a gyógymód, amelyet a XVIII. században alkalmaztak a tiszántúli hajdútelepüléseken és a Bánságban? Ezt Georg Tallar, a vizsgálóbiztosként Bécsből küldött sebész így örökítette meg: „A betegeket a kiásott vérszopók állítólagos vérével gondosan bekenik. Ezeken a vidékeken a vérszopók testét, miután lefejezték és feldarabolták, bizonyos falvakban újra eltemetik, másutt viszont elégetik. Oláhországban azonban egy szekéren a falu határába szállítják a hullát, lecsapják a fejét, követ dugnak a szájába, feldarabolják a testélt, forralt borral leforrázzák, karót döfnek át a szívén, majd azt, ami megmaradt belőle, a madarak vagy a kutyák martalékául vetik.”

„Mélységes mély a múltnak kútja” – kezdi Thomas Mann a József és testvéreit az örök igazságot megfogalmazó mondattal. Hozzátehette volna: ott lenn, a sötétben, a napvilágtól elzárt vízben tömérdek bárgyú hiedelem, fanatikus ostobaság és agresszió rejtőzik, amely időről időre felszínre tör. Ez történik napjainkban is a koronavírus miatt vagy inkább ürügyén. Vírust és vakcinát tagadó kortársaink, akik noch dazu elviselhetetlen diszkrimináció áldozatának tartják magukat, képesek hitelt adni a legképtelenebb rémmeséknek, és hajmeresztő technikákat ötlenek ki a már beadott vakcinák „semlegesítésére”. A Facebook pedig akadálytalanul terjeszti az ostobaságot, ami egyre gyakrabban táborrá, politikai párttá szerveződik. Nyilvánvaló: zombik élnek közöttünk, akiket nem emberi tudat irányít, hanem annak valamifajta szimulációja. Számuk, ahogy a koronavírus újabb és újabb variánsa jelenik meg, gyorsan növekszik. Albert Einstein mondta: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.”

A szerző történész, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Rosta Tibor / MTI)