Trumpizmus Trump nélkül?

A trumpizmus finomhangolt, a legdurvább konteóktól megtisztított változata lehet a republikánusok nyerő választási formulája 2022-re és 2024-re. De valószínűleg Donald Trump nélkül. 

A Magyarországéhoz hasonló lakosságú Virginia állam nem szokott sok vizet zavarni az amerikai nagypolitikában. Nem így volt a múlt hónapban, amikor – Joe Biden elnök sorozatos politikai hibáival és zuhanó népszerűségével a háttérben – országos figyelem irányult az eddig demokrata többségű Virginia kormányzóválasztása elé.

A pillanatnyi hangulatjelentésen túlmenően a választást sokan leading indicatornak, azaz jelzésértékűnek tartották a jövő novemberi kongresszusi referendum várható kimenetelét illetően. Ekkor választják majd újra a kongresszus összes képviselőházi tagját és a szenátorok harmadát. A tét óriási lesz: a Biden-kormány működőképessége, cselekvési mozgástere. Az időközi választásokon majdnem mindig veszít a hivatalban lévő elnök pártja, s a Fehér Ház gazdája gyakran béna kacsává válik a törvényhozásban, ezáltal jórészt a kormányzásban is, mivel az elnöki rendeletekkel való államvezetésnek kemény jogi és politikai korlátai vannak. A meglehetősen kiegyenlített kongresszusi erőviszonyok miatt a republikánusoknak már a piciny győzelem – plusz egy hely a szenátusban, négy a képviselőházban – is megtenné, nem csoda, hogy fenik a fogukat a kongresszus mindkét házára. Kezükre játszik Biden elnök rendkívül alacsony, alig negyven százalék fölötti támogatottsága és nagyfokú politikai sebezhetősége. (A második világháború utáni időszakban ennél rosszabb tetszési indexe csak Donald Trumpnak volt az elnöki ciklus első évének végén.)

A 2020-as választások összeredménye alapján Joe Biden nem kapott társadalmi felhatalmazást nagyratörő, társadalomátalakító tervekre (drága Green New Deal, ingyenes főiskolai alapképzés, vaskos adóemelés, családi adókedvezvény, választási reform stb.), amelyeket egyébként sem tudna megvalósítani a meglehetősen kiegyenlített kongresszusi erőviszonyok, az erős republikánus ellenszél és a saját pártján belüli megosztottság miatt. Csupán a sok kötélhúzás után most elfogadott – a lakosság által maximálisan támogatott – infrastruktúra-fejlesztési törvény élvezett eddig kétpárti támogatást. Az egyik hangadó demokrata szenátor kitartó ellenállása miatt az elnök közel kétezer milliárd dollárra rúgó szociálisreform- és klímajavító megaprogramját máig sem sikerült a kongresszussal elfogadtatni. 

A trumpizmus – az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket, valamint az erős, karizmatikus vezető kultuszát megtestesítő illiberális mozgalom – túlélte a tavalyi választási bukást és a kongresszus januári, trumpista ultrák általi ostromát, amelyet nem kevesen puccskísérletnek tartanak. A trumpizmus társadalmi bázisa erős maradt, továbbra is építhet az amerikai társadalomban meglévő, de kezeletlenül maradt bajokra (elképesztő jövedelmi egyenlőtlenségek, a jól fizető állások szűkülése, túlzottan drága egészségellátási rendszer, elszabadulni látszó illegális bevándorlás, nagyvárosi bűnözés felszökése stb.) és a velük járó elégedetlenségre, félelmekre.

A Republikánus Párt vitathatatlan vezéreként Trump visszatért a politikai porondra, s szépen dagadó (már több mint százmillió dollárnyi) kampánypénztárcájával a 2022-es közbenső kongresszusi referendumra összpontosít, de nem titkoltan kacérkodik a 2024-es elnökválasztáson való indulással is. Biden elnökségének éjjel-nappali hiteltelenítése már ezt a célt szolgálja, nem is eredménytelenül. Például a republikánus szavazók nagy többsége még ma is osztja Trump légből kapott konteóját: a tavalyi elnökválasztást megbundázták, ellopták tőle.

Felmérések mutatják, hogy az amerikai választók nagy részének nem annyira a volt elnök politikáiból (részben leszámítva az elhibázott járványvédelmet) lett elegük, mint inkább Trump vezetési stílusából, megosztó személyiségéből és sokat kifogásolt jellemhibáiból. A választók – kivéve a mintegy 45 milliós, Trumpért tűzbe menő keménymagot – múlt novemberben megüzenték: a vezetői karakter, integritás és személyes példamutatás márpedig számít. Emellett mind több republikánus párti vezető érzi, hogy a tragikus áldozat szerepében tetszelgő, bosszúvágyó Trump már a múlt embere, akivel nem lehet nyerni 2024-ben. (Magas koráról nem is beszélve: második megválasztása esetén Trump 79 évesen vonulna be a Fehér Házba. A most éppen 79 éves Biden elnök valószínűleg intő, negatív példaként szolgálhat ebből a szempontból is a választók számára.)

Itt van nagy jelentősége a virginiai referendumnak, ahol a republikánusok számára megszülethetett a nyerő választói formula nemcsak 2022-re, de esetleg 2024-re is. Miért?

Sokak nem kis meglepetésére a republikánus establishmenten kívül álló, 54 éves Glenn Youngkin pénzügyi szakember úgy győzte le demokrata ellenfelét, a vérprofi politikusként elkönyvelt Terry McAuliffe-et (egykori kormányzót) a virginiai kormányzóválasztáson, hogy kiszámítottan kerülte Trump nevének még az említését is, és elzárkózott attól, hogy az exelnök részt vegyen a választási nagygyűlésein. Youngkin jól látta, hogy Trump nem a jövő embere, hanem választási vesztes, akinek az elnöksége alatt tavaly a republikánusok nemcsak a Fehér Házat bukták el, hanem a kongresszus mindkét házát is. Az ilyen tripla elnöki vereségre több mint száz éve nem volt példa az Egyesült Államokban. Youngkin a trumpizmus finomra hangolt változatával szállt a ringbe: dobta annak a legdurvább konteókra épülő elemeit. Például miközben Trump szünet nélkül követelte, hogy a republikánus jelöltek kampányában elsőbbséget kell adni a demokraták „választási csalásainak”, Youngkin nyíltan azt hangsúlyozta, hogy Joe Biden törvényesen lett Amerika elnöke, nincs hiteles bizonyíték arra, hogy Trumptól elcsenték a Fehér Házat.

A sokak szemében megkopott, sőt unalmas trumpi konteók helyett Youngkin kampányában olyan fontos helyi kérdésekre összpontosított, mint a vírus, gazdaság, infláció, adók, egészségügy, bűnözés és oktatás. Az oktatásügy országosan a kultúraháború új frontja lett. A választást eldöntő elővárosi és pártfüggetlen szavazók Youngkinnel egy hullámhosszon voltak: a szülőket nem szabad megfosztani attól, hogy szavuk legyen abban, hogy mit oktatnak gyermekeiknek. Különösen a sokak által megosztónak és céltudatos előnevelésnek tartott kritikai rasszelmélettel kapcsolatban csaptak magasra a lángok. Youngkin azt ígérte, hogy alatta a liberális progresszívnek, indoktrinációnak beállított elmélet nem fog a virginiai állami iskolák tanrendjébe bekerülni. Ez jó politikai húzásnak bizonyult. 

A váratlan republikánus fordulat a már jó ideje kék (a demokrata párt színe) Virginiában országos politikai földrengést váltott ki Amerikában. Youngkin megtalálta a varázskulcsot a kongresszus és a Fehér Ház republikánus visszahódításához? Lehet, de még nagyon korai lenne ezt készpénznek venni az amerikai belpolitikában, ahol a politikai szerencse rövid távon is fölöttébb forgandó. Gondoljunk arra, hogy sokat ígérő repülőstartja után Biden elnök támogatottsága milyen gyorsan hullott trumpi mélységekbe.

McAuliffe is végzetesen hibázott, amikor – a napnál világosabb tényeket meghazudtolva – úton-útfélen Trump hasonmásaként aposztrofálta Youngkint. Trump már nincs a Fehér Házban, és a korábbi nyomasztó médiatúlsúlya is jelentősen visszaesett, amikor kizárták őt a nagy közösségi platformokról. Meglepő, hogy mindezt egy újonc republikánus politikus előbb felismerte, mint a sokat tapasztalt demokrata elit. Glenn Youngkin máris a 2024-es elnökválasztás egyik komoly esélyesévé lépett elő, ahol eddig olyan nagyágyúk sorakoztak fel, mint Mike Pence, Ted Cruz, Ron DeSantis, Mike Pompeo és mások. A demokratáknál pedig első helyen van Joe Biden, utána jön Kamala Harris alelnök, aki még az elnöknél is népszerűtlenebb. Virginia után máris hallani lehet: „Ébresztő, demokraták!”

A szerző Amerikában él, a Világbank egykori vezető közgazdásza.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Donald Trump 2017. március 27-én. Fotó: Andrew Harrer-Pool / Getty Images)