Vona Gábor: Öt dolog, amiért még zajlik az ellenzéki belső viszály

Az egész ellenzéki összefogás arra épül, hogy egymással egyébként számtalan területen vitában álló szereplők elfogadják és támogatják egymást, vagyis elszívják a békepipát. Az érzelmi alapot még 2018 telén a rabszolgatörvény elleni tüntetések teremtették meg. (Ott egyesek talán nem csak a békepipából szippantottak.) A nagy közös kiállás óta tehát létezik egy emocionális kapocs, amely összeköti a hat pártot. Ennek lényege, hogy tiszteljék, segítsék egymást, és ne a másik rovására dolgozzanak, hanem a közös ügyért. Ez a szép idea az elmúlt három év során folyamatos kihívásokkal szembesült. A Momentum különutas húzásai, a Jobbik Gyurcsány-dilemmája, a DK egyeduralmi törekvései, Karácsony kamarillapolitikája vagy az MSZP kapuzárási pánikja rendre megrengették a kölcsönös bizalom kártyavárát. De a NER minden igyekezete ellenére az ellenzéki pártok nem ugrottak egymásnak, összezártak, és lassan, de eljutottak az előválasztásokig.

A történelmi megmérettetés előtt megígérték, kímélni fogják a másikat. Aztán persze nem így lett. Mindenki összeveszett mindenkivel. (A politikatörténet furcsa fintora, hogy a legstabilabb viszony a két ősellenség, a DK és a Jobbik között alakult ki, amit sokan arra vezetnek vissza, hogy a két pártnak hasonló a szervezeti kultúrája.) Az első fordulót követően ismét közös fogadalom következett, nem lesz veszekedés, csak tiszta versengés. Megint nem így lett. Márki-Zay és Dobrev csörtéje ráadásul már-már a teljes szakítás rémképét festette fel. A végeredmény után harmadjára is ígéretet tettek a felek, most már tényleg itt a vége, innentől csak szeretet van, meg közös küzdelem. Persze újra másképp alakult, és lényegében azóta eltelt két és fél hónap, a választásokig hátralévő idő fele, és az összefogás diadalmenete roncsderbivé kezd alakulni.

Bár sokan már temetnék is az ellenzéket, ez óriási tévedés. Egyrészt az ellenzék simán nyerhet áprilisban. Egyszerűen a NER-rel kell foglalkozniuk, nem magukkal. Másrészt viszont azt kell mondjam, ezek a viták egyáltalán nem rendkívüliek, sőt: teljesen logikusak. A baj nem az, hogy vannak, csupán annyi, hogy nekünk nem kellene tudni erről. 

Az ellenzék borzasztóan fegyelmezetlen. A konfliktusok a rendezői szobából mindig a színpadra kerülnek, a NER-újságírók nagy örömére, akik napi szinten tudnak újabb és újabb tartalmakat gyártani a bakikból. Joggal merül fel a kérdés, mik ezek a konfliktusok, amelyek miatt képtelen az ellenzék a feladatára koncentrálni, és befejezni – legalább a színpadon – a belső viszályokat. 

1. A frusztráló időzavar

Talán az első helyre kívánkozik egy mindannyiunk által jól ismert lélektani jelenség: az időzavar. Nagyon úgy tűnik, az ellenzék stratégiája az előválasztásokig volt készen. És hogy mi jön utána? Arra a jelek szerint nem volt terv, különösen arra az opcióra, ha befut egy különutas kormányfőjelölt, ahogy végül megtörtént. A hat párt az elmúlt három évben egyszerűen elaltatta magát. Az összefogás csodaszere olyan mantra lett, amelyet addig ismételgettek, míg sikerült átszunyálniuk az elmúlt ciklust. Az ellenzék sem programban, sem üzenetekben, sem szervezettségben nem fejlődött (ha éppen nem visszafelé?). Az volt a hipotézis, ha az összefogás és az előválasztás megvalósul, már le is győzték a NER-t. Összekeverték az óceániai selejtezőket a világbajnoki döntővel. A beugró feladatot a valódi felkészüléssel. És ennek a félreértésnek most isszák meg a levét, amikor már csak két és fél hónap (!) van a választásokig. Nyilván az ellenzék vezetői igyekeznek azt mutatni, minden a terv szerint halad, de valójában borzasztóan megcsúszott az egész. Ez legbelül őket is frusztrálhatja, ami a napok haladtával nemhogy enyhülne, hanem növekszik. Ha pedig növekszik, akkor abból következnek a harapások, marások, konfliktusok, felelőskeresések. Gondoljon arra a kedves Olvasó, amikor elkezdi főzni az ünnepi menüt, aztán rászakad az ég, jön a kapkodás, a hús már füstöl a sütőben, de a krumpli még nincs is megpucolva, az uborkáról kiderül, hogy keserű, a borospohár összetörik, a lisztes bödön kiborul, a bolt meg bezárt. És ahogy növekszik a káosz, kúszik felfelé az ideg tarkótájon, szeretett családtagjaink idegesítő ufókká alakulnak a szemünkben, az ünnepi hangulat pedig egy nagy „mindenki b.ssza meg” kiáltássá sűrűsödik. Na, valami ilyet éreznek most sokan az ellenzéki oldalon.

2. A hetedik

A következő ok, ami miatt nem lesz béke, a hetedik frakció kérdése. A pártok a „hat főnök plusz egy kapitány”, M.-Z. P. pedig a „hét vezér között a fejedelem” struktúrát preferálná, és ez csak kívülről nézve piszlicsáré vita. Egy hetedik frakció létrejötte a nagyobb pártoknak 2-3 biztos befutó helyről való lemondást jelentene, ami az amúgy is szűkös lehetőségek között számukra befelé vállalhatatlan. A hatos fogat megmaradása viszont Márki-Zay számára lenne egyrészt nagy presztízsveszteség, másrészt láncokra vert jövőkép. A közös kormányfőjelölt ugyan most látványosan elengedte a hetedik frakció ügyét – valószínűleg a pártok „emelt hangú jelzésére” –, de számára ennek létrejötte élet-halál kérdése. Anélkül – akár kormányon, akár ellenzékben – bábuvá válik. Márki-Zay valószínűleg kénytelen lesz más eszközökhöz folyamodni, és vagy elfoglalni valamelyik képviselőcsoportot (Jobbik? Párbeszéd?), vagy kialakítani egy „informális frakciót”, lényegében behálózva az összeset, és ilyen-olyan alkukkal maga mögé állítva a belső többséget. A Momentum kiszivárgott levele és az árnyékkormány névsora alapján inkább az utóbbi felé tett lépéseket, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy a belső harc folytatódni fog.

3. Személyes ellentét 1. (Jakab Péter)

Tavaly nyáron komoly esélye volt annak, hogy Jakab Péter, aki tarolt a Facebookon, és sorra nyerte a lájkversenyeket, közös miniszterelnök-jelölt lesz. Aztán kiderült, hogy az online interakció nem konvertibilis valuta. Lehet vele fizetni a celebvilágban, de nem váltható át politikai tőkére. A Jobbik elnöke óriási meglepetésre nem jutott az előválasztás második fordulójába, és éppen az a Márki-Zay Péter verte meg, aki ellen valójában elindult. Sokak figyelmét elkerülte ugyan, de Jakab Péter eleinte nem is akart részt venni a megmérettetésen, folyamatosan egy titokzatos civil személyt emlegetett, akit majd támogatni fog, és aki csakis a hódmezővásárhelyi polgármester lehetett. Egy viszonylag friss interjúban beszélt is erről, és arról, hogy a személyes találkozás során annyira rossz benyomást tett rá Márki-Zay, hogy inkább úgy döntött, elindul. Ez volt a kettejük közötti antipátia első felvonása. A második maga az előválasztás, ahol 

Aztán a harmadik tőrdöfés az lett, amikor a pártépítésbe vágott kormányfőjelölt elkezdte felfalni a Jobbikot. M.-Z. P. előbb elvette a reményt Jakab Pétertől, hogy valakit nyugodt szívvel támogathat, aztán az esélyt, hogy ő legyen a végső győztes, végül már azzal fenyegette, hogy kihúzza alóla a saját pártját. Talán ezek fényében érdemes újraértelmezni az elmúlt hetek kettejük közötti nyilatkozatháborúját.

4. Személyes ellentét 2. (Gyurcsány Ferenc)

A Fidesz szerint az egész egy Gyurcsány-show. Nyilván ez csak olyan kommunikációs termék, mint a polgári Magyarország, de tény, hogy a DK elnöke a 2006-os mélypont után visszatért. Feri is back. A legszervezettebb párttal és a legszélesebb támogatói bázissal a háta mögött ő az ellenzék vezérhajója. És csak egy hajszálon múlt, hogy nem ő lett (pontosabban a felesége) a hajóskapitány is. De a nép más kapitányt választott, méghozzá olyat, aki a két forduló között többet támadta a DK-t, mint a NER-t. Márki-Zay győzelme ilyen értelemben felfogható egy Gyurcsány-ellenes fülkeforradalomnak is, amivel nyilván nem lopta be magát a volt miniszterelnök szívébe. Íme, M.-Z. P. pályafutása röviden a DK-elnök szemszögéből: „Kijelenti, hogy ártok az ellenzéknek; legyőzi a feleségem a döntőben; megkéri, hogy ne kampányoljak.” Ez azért túl van a barátságon… A mind ez idáig hiperfegyelmezett DK-elnök kétértelmű, cinikus Facebook-bejegyzéseit ezzel a háttértudással kell olvasni. Szinte tapintható, micsoda indulatok feszülnek benne a „kapitánnyal” kapcsolatban.

5. Személyes ellentét 3. (A liberális értelmiség)

A baloldali politika számára a rendszerváltozás óta meghatározó jelentőséggel bírt a fővárosi, liberális értelmiség közéleti útmutatása. Aki a baloldalon vezető szerepre készült, legyen az akár kormányfőjelölt, főpolgármester vagy más komolyabb vezető, előbb el kellett nyernie ennek a laza, de annál befolyásosabb hálózatnak a rokonszenvét. Az előválasztáson azonban a liberális megmondókánon számára borzasztó dolog történt: visszanyalt a demokráciafagyi, és egy olyan jelölt nyert, aki „normál” körülmények között biztosan nem mehetett volna át a rostáján. A keresztény-konzervatív, vidéki, jobboldali libertárius, exfideszes, migránsozó Márki-Zay. Nem porszem, szikla került a gépezetbe. Pedig

Ráadásul a fővárosi értelmiség elképedése erősen korrelál a nyugati mainstreammel is. Ha valaki meg akarja érteni Donáth Anna kifakadásait, akkor előbb el kell képzelnie, amint szegény az EP-ben két genderkiáltvány között megpróbálja elmagyarázni nyugati társainak az általa is támogatott kormányfőjelölt migránsplakátjait. A Momentum új elnöke számára végtelenül ciki lehet ez az egész, de hát ők is csapdahelyzetben vannak. Az előválasztás volt számukra az orákulum. Az orákulum pedig Márki-Zayt jelölte ki, úgyhogy egyet lehet tenni: mennek vele. Akár felfelé, akár előre, akár hátra.

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Márki-Zay Péter 2021. október 8-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)