Vona Gábor: A magyar politika öt abszurditása

Azt mondják, a bölcsesség nem az igazság megkaparintása, hanem éppen fordítva: az elengedése. Aki valamihez foggal-körömmel ragaszkodik, lényegében fekete-fehérre mázolja az egyébként sokszínű valóságot. Létrehoz magának egy privát bejáratú buborékot, amelybe csak az őt igazoló információkat engedi be. Ezért az embernek célszerű nyitottnak maradni a tőle eltérő, az ő álláspontját megkérdőjelező gondolatokra, szemléletekre, és azokra nem fenyegetésként, hanem kihívásként tekinteni. Na de legyen elég ennyi „Osho”, és térjünk a tárgyra! Mert attól még, hogy a világ sokszínű és tele van ellentmondással, néha egyáltalán nem baj, ha képesek vagyunk megállni és felismerni benne az abszurditásokat. A magyar politika pedig számtalan szürreális, hihetetlen és egy külföldi számára elmagyarázhatatlan sajátossággal rendelkezik. Vegyünk most górcső alá a honi közélet abszurditásainak végeláthatatlan sorából ötöt!

1. Vona Gábor az Indexen

Hogy ezeket a sorokat itt, az Indexen éppen én írom, már maga is abszurditás. Ugye én vagyok az a politikus, aki a pályafutása kezdetén jobbközépről indult (Fidesz-tag, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének ELTE-s elnöke, Orbán Viktor polgári körének fiatal alapítója), aztán a nagypolitikában, a Jobbik elnökeként a nemzeti, jobboldali radikálisok pártelnöke lett. Gárdát szervezett, mellényben vonult be a parlament alakuló ülésére, ezt követően 2014 után meghirdette az azóta is vitatott néppártosodást (ami ’18-as távozása után pártnépesedéssé alakult), jelenleg pedig a némi eufemizmussal politikai centrumnak, kellő józansággal inkább senkiföldjének nevezhető közéleti térből fogalmazza meg gondolatait. Nagyjából tét nélkül. Itt vagyok tehát a két nagy exodust is megélt Indexen, annak minden terheltségével együtt. Elemzéseket készítek arra a hírportálra, amely annak idején politikai működésem talán legádázabb balliberális kritikusa volt.

A hardcore DK-snak Fidesz-zsold, a viktoriánusnak gyurcsányizmus, pedig szerintem semmi különös, csak egy végtelenül szürreális ország teljesen abnormális közéletének szimpla abszurditása.

2. Az Egyesült Európai Államok és a DK-szavazók

Érdemes nézni a közvetítéseket Dobrev Klára utcai fórumairól. (Sajnos az előválasztás óta alig látni.) Ahogy a Coop előtt lassan összesűrűsödik a Kádár-nosztalgia. Ahogy a helyi DK-vezető vállalja a lelkesítő előzenekar szerepét, amíg az est fénypontja meg nem érkezik. És ahogy telik az idő és nő a feszültség, már-már azt hinnénk, ekkora sztár talán le sem száll az égből a mi kis porfészkünkbe, nos, egyszer csak ki jelenik meg a tér egyik oldalán? Igen. Ő. 

A színpad felé sétálva, a szétnyíló tömegből megsimogat két tucat ott ácsorgó halandót, némely szerencséssel még szót is vált. Aztán a mikrofonhoz lép, betölti sugárzásával a teret, és az odagyűlt exmunkásőröknek, exbesúgóknak, exkádereknek és a többi ott ácsorgó, megnyomorított kisembernek megígéri az Európai Egyesült Államokat. Ki ne könnyezné meg ezt a jövőképet?! Egyáltalán nem számít, hogy nem is tudják, nem is értik a népek, mi a fene az az EEÁ, hiszen bármit is jelentsen, csak jó lehet nekünk, ha az a drága jó, okos és bátor asszony mondja, akinek a férje – áldassék a neve – egyszer egy vitán, még 2006-ban – ej, a régi szép idők – jól megverte azt a gazember Orbánt.

3. A konzervatív Pesti TV

Pontosan nem is tudni, mennyiből – nagyon sokból – jött létre a Hír TV zabigyerekeként a tékozló Pesti TV, amely alakulásakor egy harsány segélykiáltás volt azon fiatal generáció felé, akikkel a Fiatal Demokraták Szövetsége egyre kevésbé találta már a közös hangot. Talán valami frissel, valami polgárpukkasztóval, valami igazán provokatívval még megállítható a kormánypárt politikai demenciája – gondolhatták az ötletgazdák, de az említett konzervatív segélykiáltás munchi sikollyá tébolyult. Ahogy a Hír TV-ben, úgy itt is a kormány ókonzervatív programját magyarázzák naphosszat posztmodern inkvizítorok, de amíg az előbbiek igyekeznek tudomást sem venni arról, amikor a NER-keresztény festékrepedésekből előbújik egy páncélszekrénnyi pornókép, addig a pestisek büszkén vállalják a jobboldali dekadenciát. Vállaltan trollok ők, kiknek csatakiáltása: ha O1G, akkor mi is G-k vagyunk.

megafonról infúzióra kapcsoltak imitálnak lüktető életet, és közben NERreforgók kutatják a budai Vár feletti eget. 

4. A DK–Jobbik-paktum

Az ellenzék legnagyobb innovációja és egyben a legamorálisabb lépése a Jobbik és a DK politikai szövetsége volt. És itt nem arról van szó, hogy összeállt hat párt (három be sem jutna a parlamentbe enélkül). Ez nem volt kérdés. 2018-tól – szintén abszurd módon – az ellenzéki szavazók kétségbeesése és Orbán Viktor választási törvénye közösen terelte őket egymáshoz. (Ez volt aztán a nemzeti együttműködés!) Amiről itt beszélünk, az egy titkos szövetség az összefogáson belül. A Jobbik és a DK már az előválasztás előtt meglátta egymásban a lehetőséget. 

Abszurd kimondani – nekem aztán különösen –, de úgy tűnik, hogy a két párt között ugyanígy működött a kémia. Rájöttek, hogy ennyi év perlekedés után jobban hasonlítanak egymásra, mint hitték. Legfőképpen az érdekeik. Az előválasztáson még az outsider M.-Z. P. megtrollkodta őket, kiénekelte a sajtot a szájukból, de tanultak ám a hibából, és azóta a közös miniszterelnök-jelölt minden tervét együtt gyilkolják le – saját párt, saját frakció, saját listás helyek stb. Szegény Márki-Zay miniszterelnöki programja a szövetségesei felé három cigány ember listás helyére zsugorodott. Az eredmény megjósolható. Az ellenzéki gerlepár a listaállítás kapcsán már nemcsak a parancsnokot, hanem az MSZP-t és a Párbeszédet is átverte. Megegyeztek a Momentummal és az Ungár-féle LMP-vel, ezzel végképp kimaxolva szövetségüket és megalázva az MSZP-t. A DK a „Jobbikkal sohá!”-ból eljutott a „Jobbik nélkül sohá!”-ig, a Jobbik pedig a „Gyurcsány, takarodj!”-ból a „Gyurcsány, ahogy akarod!”-ig.

5. Márki-Zay Péter a Párbeszédben

Minden ellenzéki jelöltnek meg kellett jelölnie egy frakciót, amelybe Országgyűlésbe jutása esetén beül. A hódmezővásárhelyi polgármester már akkor tiltakozott az abszurd – ugye-ugye! – szabály ellen, mondván, ezzel a civileket rákényszerítik a pártlogikára. De nem volt mit tenni, így megnevezte Karácsony Gergely pártját. Ha M.-Z. P. az Országgyűlés tagja lesz, és beül a Párbeszéd frakciójába, nem azért lesz furcsa, mert bizonyos értelemben Karácsony Gergely lesz a felettese, hanem azért, mert

Márki-Zay amerikás, libertárius konzervativizmusa ugyanis szöges ellentéte a zöld-anarchista elemekkel kidíszített Párbeszédének. Az a fajta baloldali társadalom- és szociálpolitika, amit a Párbeszéd kedves fiatal hippijei képviselnek, és az a fajta inkább elitista, de minimum pragmatikus és meritokratikus filozófia, amin a közös miniszterelnök politikailag szocializálódott tengerentúli barangolásai során, finoman szólva is ütik egymást. Álljon itt egy képzeletbeli parlamenti jegyzőkönyv 2023-ból: „Tisztelt Ház! Most megadom a szót Márki-Zay Péter (miniszterelnök?) úrnak, a Párbeszéd-frakció szónokának. A felszólalás címe: Az egykulcsos adó a gazdaság motorja. Parancsoljon!” „Köszönöm a szót!” (A felszólalás végén gyér taps a Momentum és az LMP soraiból. A Párbeszéd-frakció kivonul a teremből.)

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Kamerapróba a Pesti TV stúdiójában. Fotó: Balaton József / MTVA / MTI)