Vona Gábor: Az ellenzék utolsó öt esélye

image 6483441 (6)
2022.03.19. 11:33

Minden bizonnyal egyáltalán nem szerencsés – és nem is elegáns – ezt pont nekem, mint volt ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek kimondani, de az a helyzet, hogy a választások előtt két héttel az Orbán Viktor–Márki-Zay Péter-mérkőzés eldőlt. A jelenlegi kormányfő népszerűsége a teljes népességben annyival erősebb, mint ellenzéki kihívójáé, ami behozhatatlannak tűnik. Ezt minden bizonnyal a háború kirobbanása és az arra adott első reakciók döntötték el. Amíg Orbán Viktor azonnal a „maradjunk ki” – és ezzel a megrettent magyar társadalom elsöprő többségének – oldalára állt, addig MZP meggondolatlanul belengette a részvételt. És nem az a lényeg, kinek volt igaza és adott személy pontosan mit értett ez alatt, hanem hogy az hogyan csapódott le az emberekben. A számok szerint egyértelműen. Egy szó, mint száz: a miniszterelnök-jelöltek csatája eldőlt. (Vagy valami nagyon drámai és valószínűtlen fordulat kellene ahhoz, hogy megváltozzon.) Azt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy április 3-án nem kormányfőt, hanem pártlistákat és egyéni jelölteket választunk. Aztán majd ők a létrejött aránynak megfelelően eldöntik az Országgyűlésben, ki legyen a miniszterelnök. Mit jelent ez? Azt, hogy bár az OV–MZP-meccs eldőlt, a kormány–ellenzék-párharc még nem. Nyilván a kormányfők közötti verseny eredménye az előbbinek kedvez, de egyáltalán nem jelent még győzelmet, mint azt már sokan elkönyvelték. Az ellenzék igenis nyerhet még választást, de ehhez már kisebbfajta (nagyobbfajta?) csodát kellene tennie. Öt olyan dolgot javaslok, amely véleményem szerint az összefogás utolsó esélye lehet 2022-ben a NER leváltására. 

1. Kevesebb MZP

Az első – és talán legmegdöbbentőbb – javaslatom, hogy az utolsó két hetet az ellenzék ne Márki-Zay Péterre építse. Van egy nagyon fontos összefüggés, amit meg kell érteni: úgy alakult, hogy ma 

Magyarországon többen szeretnék leváltani Orbán Viktort, mint ahányan Márki-Zay Pétert akarják miniszterelnöknek.

Ez pedig azt jelenti, hogy a közös kormányfőjelölt jelenleg inkább akadálya, mint motorja a kormányváltásnak. Bár az előválasztáson éppen azzal az ígérettel győzte le Dobrev Klárát, hogy ő nemcsak az ellenzéket képes összefogni, hanem meg tud szólítani kormánypárti szavazókat is, mára világossá vált, ez nem igaz. A Fidesz-szimpatizánsok körében sikerült őt nagyon összegyurcsányozni, miközben az ellenzékiek körében is megosztó. Sok olyan hír kering, hogy vidéki, esélyes ellenzéki jelöltek nem azt kérik, hogy a kormányfőjelölt jöjjön és tolja meg a kampányukat, hanem éppen ellenkezőleg, azt szeretnék, kerülje el a választókerületüket. Ha viszont igaz a hipotézis, hogy több ellenzéki van, mint kormánypárti, vagyis a választásokon a döntő feladat az ellenzékiek egészét mozgósítani, akkor egyúttal látni kell azt is, ezt nem MZP-vel, hanem valami – és nem valaki! – mással kell elérni. Unortodox javaslatom lényege tehát: az ellenzék ne MZP-t tegye a zászlóira, hanem Orbán Viktort. Ergo ne azt bizonygassa, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester alkalmas az ország vezetésére, hanem azt, hogy OV már nem. Lényegében a közös miniszterelnök-jelöltet ki kellene venni az utolsó hetekből, és a lehető legkevesebbet mutogatni. Nyilván normál esetben éppen a kampány hajrájában szokás a listavezetőt előretolni, de számtalan ok miatt ez most nem egy normál helyzet. Úgy tűnik, az ellenzéki összefogás erősebb tud lenni „kapitány” nélkül.

2. Több helyi kampány

Felmerül a kérdés: akkor ki nyerheti meg a választásokat az ellenzéknek? A válaszra már többször utaltam korábbi elemzéseimben, és most is csak ezt tudom mondani: az egyéni választókerületek. Itt dől el minden. A listás eredmények közötti különbség semmilyen esetben nem lesz drámaian nagy, ezért ahol elúszhat vagy meglehet a győzelem, a helyi vk-k, az úgynevezett csatatér- vagy billegő körzetek. Ezeket kell a hátralévő két hétben irdatlan módon megtolnia az összefogásnak, mint ahogy a Fidesz is erre készül bizonyos kiszivárgott anyagok szerint. Nem véletlenül. Minden egyes egyéni mandátum kettőt fog érni, egyet hoz a nyertesnek, egyet pedig elvesz a vesztestől. MZP helyett tehát az esélyes és nyerhető körzetek jelöltjeire szegeződik most a világ szeme. Rajtuk múlik, lesz-e kormányváltás vagy sem. Igaz, két hét borzasztóan kevés idő, hogy nagy változásokat generáljon bárki is, de egy jól átgondolt, megfelelő és döntő erőforrás-koncentrációval az ellenzék képes lehet begyűjteni a szükséges mandátumokat. Az nevet, aki a végén helyben nevet.

3. Több szociális kampány

A harmadik dolog, amely nem várt esélyt nyújthat az ellenzéknek, az egyre drámaibb gazdasági válság. Ha még két hónap lenne a választásokig, azt mondanám, szinte biztos, hogy a Fidesz összeomlik – de csak két hét van.

Orbán feladata lényegében erre a mondatra sűríthető: még két hétig bármi áron összetartani a recsegő-ropogó rendszert, mielőtt ráomlik a társadalomra.

Az ellenzék feladata viszont éppen a helyzet drámaiságának kihangsúlyozása. Itt persze nagyon vékony a jég a felelős veszélyismertetés és a felelőtlen pánikkeltés között, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem az utóbbi kerekedik felül, de képzeljük csak el, mit tenne a Fidesz fordított esetben! Képzeljünk el öt vírushullámnyi gazdasági és társadalmi pusztítást, egy szomszédban kitört háborút, az elszabaduló árakat, a tarthatatlanság felé tartó költségvetést, a mélyponton lévő forintot! Orbán könyörtelenül használná ki ellenzékből ezt az utolsó két hetet és olvasná ellenfeleire azt a társadalmi és gazdasági válságot, amit csak azért nem érzékelünk még a maga valóságában, mert a kormányfő a Trónok harca Hodorjaként saját testével tartja az ajtót, hogy az úgyis ránk törő pusztítást április 3. utánra odázhassa el.

4. Kevesebb oroszozás

Persze az sem lenne baj, ha a háború kérdésében az utolsó két hétre taktikát tudna váltani az ellenzék. A kemény oroszellenes fellépés hangsúlyozása nyilván nagyon jól beleillik a nyugati pártok kórusába, de nem feltétlenül találkozik a magyar emberek várakozásaival. Márpedig a választáson nem Donald Tusk és társai fognak szavazni, hanem az itt élők. Ők pedig a bennünk most feltörő oroszellenességnél csak egy dolgot éreznek erősebbnek: a béke iránti vágyat és a félelmet, hogy valahogy mégis belekeveredünk a fegyveres konfliktusba. Orbán nem véletlenül foglalta el azt a pozíciót, hogy ő az, aki ettől megvédhet bennünket. Az összefogás a „paksozással” és „kémbankozással” önként dobálja fel a labdákat a NER-nek, hogy azt kommunikálhassák, az ellenzék belesodorna bennünket a háborúba. 

Az embereket jelenleg nem az atomerőmű és nem a Sberbank érdekli, hanem a biztonságuk.

Jól láthatóan Márki-Zay Péter és az ellenzék egy része ezt komoly késéssel, de felfogta, ám most úgy tűnik, a Momentum lépett elő harcos élcsapattá. Donáth Annáék EP-tapsvadász megnyilvánulásaiért be lehet zsebelni a nemzetközi buksisimit, de itthon súlyos szavazatokba kerülhet, és belehajszolhatják az ellenzéket egy olyan kommunikációs csapdába, amiért Orbán nagyon hálás lesz nekik. Semmi mást nem kellene mondani és ismételgetni: mindenképp kimaradunk ebből a háborúból, nekünk a magyarok biztonsága a legfontosabb. És utána pont. 

5. Több szervezettség

És végül azt javaslom, hogy az ellenzék találjon ki három rövid, érthető és fontos üzenetet. Nem többet, nem is kevesebbet. Három olyan üzenetet, ami képes mozgósítani a saját táborát (és nem taszítja a bizonytalanokat). Ha megvan, akkor a hátralévő két hétben csak ezt ismételje mindenki, minden párt, minden felület, minden jelölt, minden megszólaló. Nem hiszem persze, hogy van három tökéletes üzenet, amely meg tudja fordítani a választásokat, és javaslatom sincs, hogy ezek pontosan mik legyenek. De nem is ez a lényeg. Ami nagyon-nagyon hiányzik az ellenzék kampányából: az egység, a rendezettség, a tervezettség. Ez pedig egy felbolydult világban tudatosan és tudattalanul is elvárt dolog egy politikai közösségtől, ha választást akar nyerni. Nem is az tehát az elsőrendűen fontos, hogy az ellenzék azt bizonygassa, van nála három dolog, amitől az emberek élete majd egy csapásra jobb lesz, hanem az, hogy a szavazók azt érezzék: egy olyan csapatra bízzák az országot, amely képes volt megszervezni önmagát az elmúlt négy évben. Mert különben joggal teszi fel a kérdést a választó: ebben a nagyon bizonytalan világban hogyan lesznek képesek rendbe tenni egy egész országot azok, akiknek magukat sem sikerült? 

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)