Vona Gábor: Öt ok, amiért április 3-a után a legnagyobb krízis jön a rendszerváltás óta

Már csak egy hét van a választásokig, így az előttünk álló napok az utolsó mozgósításokról, az ellenfél gyengeségeinek felnagyításáról, a saját hibák elmismásolásáról és a hideg polgárháborús hangulat fokozódásáról szólnak majd. Hogy ki nyer április 3-án, nemsokára kiderül, ahogy az is, milyen mértékben. Bárki is kapja meg azonban a kormányalakítás felelősségét az istenadta néptől, nem lesz egyszerű helyzetben. Sőt. Nagyon nehéz helyzetben lesz. Annyira súlyos kríziscunami vár rá, hogy talán még az is

A 2008-as világválság utáni évek – minden nehézség és vita ellenére – alapvetően konjunktúrát hoztak, de ennek a pandémia véget vetett. Ha esetleg arra számítottunk korábban, innen már csak felfelé mehetünk, a világgazdaság első bátortalan, de friss hajtásait most orosz tankok taposták el. A választást megnyerő politikai közösségre, azt hiszem, a rendszerváltás utáni – egyébként sem könnyű – évtizedek legsúlyosabb válsága vár. Sokkal, sokkal nagyobb, mint a ’90-es évek közepén vagy 2006 és 2010 között volt. Íme, öt súlyos krízis, ami keserű rémálommá változtathatja az adott oldal győzelmét. 

1. Nemzetközi válság

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk a történelmünket saját jó vagy rossz döntések és belső viták krónikájaként értelmezni, de ez nagy tévedés. A magyar történelem nemzetközi kényszerpályák és behatások hullámaiból áll, ahol a saját mozgásterünk és autonómiánk sokkal kisebb volt, mint azt nemzeti büszkeségünk okán hinni szeretnénk. (Talán a történészi szakma adóssága, hogy alig született olyan munka, amely nemzetközi folyamatok fényében értelmezte a velünk történteket.) A lényeg, hogy az orosz–ukrán (pontosabban orosz–amerikai) háború talán megmarad a határainkon kívül, de a világpolitika további tektonikus mozgásait nem tudjuk feltartóztatni. Már jó pár hete megírtam itt, hogy Oroszország a háborút elveszítette, az azóta tartó események pedig csak erősítik az ott kifejtetteket. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a két nagyhatalom végül megegyezik Ukrajna felett, és szinte biztos vagyok benne, hogy Putyin sem marad üres kézzel. Ami egyértelmű, hogy nagyon feszült időszak vár ránk. Az USA talán megpróbálja majd a V4, a balti államok és a Balkán összekovácsolásával életre hívni a Három Tenger Kezdeményezést, hogy hosszú távra elzárja Oroszországot a németektől. Ennek Moszkva nyilván nem fog örülni, mint ahogy Törökország és végső soron Németország sem, hiszen ezzel mindhárom ország gazdasági-politikai érdekszférájából hasíthat ki Washington egy jó nagy darabot. Ennek az elemzése szétfeszítené a mostani írás kereteit, ami itt fontos, hogy az új kormánynak egy hatalmas viharban hánykolódó hajón kell majd sakkoznia, miközben bármelyik irányból elöntheti egy nagy hullám a fedélzetet, borítva a sakktáblát.

Az új kabinetnek legalább négy – sokszor egymást kizáró – irányba kell majd életképes külpolitikát alkotnia: az EU (benne főképp Németország), az USA, Oroszország és Kína felé. Itt pedig minden meggondolatlan lépés, belpolitikai piacra gyártott hősködés, nemzetközileg inspirált konfrontáció halálos hiba lehet. Magyarországnak nagyon kellene még pár évtizednyi regionális nyugalom, de a rossz hír: erre alig van esély. 

2. Gazdasági válság

Bár számtalan probléma árnyalta – szakemberhiány, korrupció, a hazai kkv-szektor versenyképességi problémái stb. –, a magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt évtizedben nagyszerűen alakult. A Fideszről pedig sok rosszat tudok mondani, de azt nem, hogy ne tartotta volna kordában a makrogazdasági mutatókat. Na, ennek most vége. Alapvetően öt ok miatt: egyrészt mérséklődik a gazdaság motorjának számító belső fogyasztás, másrészt bizonytalanná válnak az eddig pénzbőséget biztosító uniós források, harmadrészt a költségvetési fegyelem és egyensúly teljesen szétesett, negyedrészt a koronavírus-járvány miatti leállások komoly pusztítást végeztek, végül pedig a szomszédban tomboló háború várható hatása miatt. 

A torz duális gazdaságra, ahol a hazai szereplők termelékenysége bőven elmarad a külföldiekétől. Az elvándorlás és a szakképzési gondok miatti szakemberhiányra. A korrupció és a politikai lojalitás vezérelte kontraszelekcióra. Az önellátás hiányára még olyan szektorokban is, ahol erre minden lehetőségünk meglenne. A forint sebezhetőségére és így tovább. A GDP kapcsán nemrég még magyar csodáról beszélt a kormány, ami persze inkább csak szómágia volt, de az új kabinet számára már az is csodának számítana, ha elkerülne egy súlyosabb eladósodást.

3. Szociális válság

A gazdaság nehézségeit a leendő kormánynak kezelnie kell. Nehezen képzelhető el, hogy ezt megszorítások nélkül abszolválni lehet. Hogy klasszikust idézzek: fájni fog. Ez sajnos több mint valószínű. A kérdés inkább az, ki vagy mi lesz a vesztese a megszorításoknak. Nyilván az adott kormányok igyekeznek a saját szavazóbázisukat – amelynek a többségüket köszönhetik – a lehető legkisebb mértékben megsérteni.

Bármi is legyen, a válság nagysága miatt ez nem lesz elég, így az adott kormány szélesebb, a saját társadalmi csoportjait is érintő takarékossági intézkedésekre kényszerül majd. Ez pedig megélhetési krízist és társadalmi frusztrációt teremt, ami meg ajtót nyit a szociális populizmusnak. Jakab Péter parizerkampánya egy-két évvel ezelőtt teljes bukás volt, mivel félreértette a valóságot. Akkor ugyanis egy „melós” éppen fellendülést élhetett át, nem pedig párizsiproblémákat. A következő időszakban azonban a várható szociális krízis hatására a „parizer-hadművelet” valóban képes lehet leszeletelni a kormány népszerűségét. A megélhetési populizmus fel fog erősödni. Ha marad a NER, a Jobbik elnöke újra letarolhatja a Facebookot, de mi van, ha nyer az ellenzék, és Jakab belügyminiszter úrnak éppen Borsodban kitört éhséglázadásokat kell majd megfékeznie a karhatalommal? 

4. Mentálhigiénés válság

A magyar társadalom borzasztó lelki-mentális állapota világhírű. Ennek történelmi és szociológiai okai egyszerre izgalmasak és elkeserítőek, de valahol megtanultunk együtt élni vele. A közösségi döntésekbe tudva vagy tudat alatt bele lett kalkulálva az alkoholizmus, a depresszió, az önsorsrontás, az önpusztítás. „Nem tudunk mit tenni, ilyenek vagyunk” – mondtuk. De erre a szörnyű és ingatag mentális alapra most további nehezékek érkeznek. Az első három pontban leírt válság ugyanis sokak számára feldolgozhatatlan mentális terhelést okoz majd. A pandémia és a háború olyan, a hétköznapjainkba is beférkőző élmények, amelyekkel szemben nagyon nehéz pszichésen védekezni, hiszen a világ és az élet értelmébe vetett hitünket, vagyis létezésünk legmélyén kiépített lelki védelmi rendszereinket építik le. Ezek hiányában pedig 

És ha ez nem lenne elég, a közösségi média, ahol életünk nagy részét töltjük, felbolydult diliházzá züllött. A kommentekben elfuserált életek, csalódott egzisztenciák és beteglelkű pszichopaták próbálják a maguk poklába lerántani az egész világot. Eszközként pedig nem csupán saját elapadhatatlan gyűlöletüket, de számtalan fake newst és konteót is fegyverként használhatnak. Az egész világ súlyos lelkiállapotban van, mi, magyarok még inkább. Az új kormány egyik első dolga ezért szerintem nem lehet más, mint egy bullshiteken túlmutató mentálhigiénés akcióterv kidolgozása. Ehhez persze a nulladik lépés az lenne, hogy a politika végre ne a pszichodémia fő oka legyen. 

5. Társadalmi válság

Mivel mindkét oldal arról beszél, hogy április 3-án nem egy kormányról, hanem életről és halálról döntünk, a választások után az ország egyik fele a kardjába dől majd. Ha ehhez hozzávesszük a fenti négy válságot, nyugodtan kijelenthetjük, a következő négy évben sem leszünk híján társadalmi forrongásnak, tüntetéseknek. Egy demokráciában ez persze normális, de nem tudom, hogy ami itt van, demokrácia-e, és akármi is erre a válasz, azt sem, hogy mi, magyarok demokraták vagyunk-e. Mert ha végignézzük a politikai párbeszéd színvonalát, ha modellezzük a ránk váró nehézségeket, az ebből fakadó frusztrációt, óhatatlanul felmerül a kérdés: mivé fog fajulni ez az egész? Lesz-e józan hang a két oldalon, aki majd képes is és akar is megálljt parancsolni? Nehezen képzelhető el, hogy Orbán és támogatói békésen átadják a kormányt egy vereség után, mint ahogy az is, hogy a legutolsó – összefogás nevű – kártyájukat kijátszó ellenzéki pártok gratulálnak egy újabb Fidesz-győzelemhez. És nem is maguk miatt, hanem miattunk. A magyar társadalom miatt. Ne a politikusokra hivatkozzunk, hagyjuk ezt az olcsó, önfelmentő trükköt! Mert itt mindenki csak a másikra mutogat, tőle vár változást, őt tartja egyedüli felelősnek, sohasem magát. Mindkét oldal törzsi indulatoktól fűtve, azt gondolva, a világ szebb lenne a másik nélkül, lényegében beletaszítja a pártokat ebbe a hideg polgárháborúba. Nagyon jó lenne, ha mindenki le tudna nyugodni kicsit, mert akárki győz, a válságok, amelyek ránk várnak, szörnyűbbek a másik oldalnál, és ezeket leküzdeni is csak velük együtt tudjuk. 

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: „A hatalom a népé” ellenzéki nagygyűlés 2022. március 15-én. Fotó: Ruzsovics Dorina / Index)