Itt van a disztópikus világ, ahol a Fidesz plakátját is betiltották az iskolában

Sokan emlékeznek még a Fidesz 1990-es választási plakátjára a csókolózó Brezsnyevvel és Honeckerrel és egy csókolózó fiatal demokrata családdal. Úgy kifordult mára magából a világ, hogy 2022 Magyarországán már nem biztos, hogy be lehetne mutatni az emblematikus plakátot egy középiskolai történelemórán. Elérkeztünk egy abszurd, disztópikus világba, ahol egy tanár fél bemutatni ezt a plakátot egy rendszerváltásról szóló órán, mert nem tudja, hogy azzal megsérti-e a propagandatörvényt.

Március 20-án egy pécsi beszélgetésen találkoztam egy végzős gimnazistával, ő mesélte el ezt a történetet. A történet egy olyan tanárról szól, aki önmagát cenzúrázza, mert attól tart, ha nem teszi, komolyabb szankció is érheti. 2021 nyarán a kormánytöbbség elfogadta a propagandatörvényt, amellyel megtiltja, hogy homoszexualitást (és transzneműséget, illetve interszexualitást) bemutató tartalmakat lássanak a diákok a tanórán. Elhangzott az is, hogy a biológiaórán a tanár nem tud anélkül beszélni, hogy vagy ő, vagy az osztály ne vesse fel, hogy a szexualitásról és a nemiségről szóló oktatás tartalma a propagandatörvényt sérti-e.

A 2021 nyarán putyini mintára elfogadott, a melegséget a pedofíliával összemosó propagandatörvény – többek között – megtiltja a tanárok számára a homoszexualitás népszerűsítését, más szervezet számára pedig állami nyilvántartásba vétel hiányában megtiltja a szexuális élettel, valamint nemi irányultsággal kapcsolatos foglalkozás megtartását. Oroszországban 2013-ban fogadtak el egy részben hasonló tartalmú törvényt. A törvény védelmében Putyin ekkor szinte szó szerint ugyanazokat az érveket sorakoztatta fel, mint a magyar miniszterelnök 2021-ben.

Bár Lovászy arról a világról beszél poszthumánként, ahol a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó emberek szabadon, önazonosan és biztonságban élhetik meg identitásukat, a pécsi beszélgetésen elhangzott történet inkább azt mutatja, hogy a kormányzati kirekesztő kampány disztópiája nem a távoli jövőben, hanem már a ma valóságában fejti ki abszurd és kártékony hatását. 

Szerintem az, aki a gyermekek jogait és mindenekfelett álló érdekeit tartja szem előtt, az érvénytelenül szavaz az április 3-i népszavazáson. A Gyermekjogi Civil Koalíció 31 tagjának – köztük az Igazgyöngy Alapítványnak és az UNICEF Magyar Bizottságának – szakmai állásfoglalása megállapítja, hogy a propagandatörvény „gyerekek egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti”. A gyermekvédelmi szakemberek kijelentették: „az úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit alkalmatlannak tartjuk arra, hogy a polgárok hiteles tájékoztatáson alapuló döntést hozzanak, továbbá arra, hogy az Országgyűlés az igen vagy a nem válaszok többségével záruló érvényes és eredményes népszavazás eredményeként megvalósuló jogszabályalkotása a gyermek legfőbb érdekét szolgálja”. A Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társasáság is közös szakmai állásfoglalást adott ki, amelyben többek között a propagandatörvény káros hatásait mutatják be. Ennek a gyerekek életében károkat okozó törvénynek a legitimációjáról is szól most ez a népszavazás.

Lovászy véleményében látszólag döntő érvet talált a kormányzati álláspont alátámasztására, mert szerinte az ENSZ gyermekjogi egyezményének 18. cikke egyértelműen kimondja, hogy „A felelősség a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért elsősorban a szülőkre hárul.” A szerző ugyanakkor elhallgatja, hogy ez a cikk úgy folytatódik, hogy „Az egyezményben említett jogok biztosítása és előmozdítása érdekében a részes államok megfelelő segítséget nyújtanak a szülőknek és a gyermek törvényes képviselőinek a gyermek nevelésével kapcsolatban reájuk háruló felelősség gyakorlásához, és gondoskodnak gyermekjóléti intézmények, létesítmények és szolgálatok létrehozásáról.” 

Soha nem engedély vagy korlátok nélkül: mindig a fogadó pedagógiai intézmény szakmai normáinak, valamint az igazgató és a tanárok kontrollja mellett. Aki bízik annyira a tanárokban és az iskolaigazgatókban, hogy fel tudják mérni, mi az a tudományos kutatások eredményein alapuló, a fiatalok életkorának megfelelő tudás, amelyet a közoktatási intézményben a fiatalok számára elérhetővé lehet tenni, az érvénytelenül szavaz a most vasárnapi propaganda-népszavazáson. A kormányzat propagandatörvénye és a népszavazás ugyanis ezt a döntési kompetenciát veszi el a tanároktól.

Szintén az ENSZ gyermekjogi egyezménye mondja ki a gyermek jogát a véleménynyilvánítás szabadságához, ideértve az információkhoz való hozzáféréshez (13. cikk), valamint a lehető legjobb egészségi állapothoz és egészségügyi szolgáltatásokhoz való jogát (24. cikk). Az előbbibe beletartozik a jog ahhoz, hogy a szexuális és reprodukciós egészséggel összefüggő kérdésekről kapjanak teljes körű tájékoztatást, az utóbbiba pedig a saját testük és egészségük feletti kontroll, illetve hogy a fejlettségüknek és kibontakozó képességeiknek megfelelően szabad döntéseket hozzanak. A népszavazás és a köré épülő kormányzati kampány ezeket a jogokat akarja elvenni a fiataloktól.

Lovászy érvelését némiképpen megakasztja, amikor a 12 éven aluliak sérelmére elkövetett nemi erőszakról beszél, de ha már szerepel ez is, akkor legyen itt is teljes a kép. Éppen ennek a megelőzése érdekében született meg az Európa Tanács Lanzarote-egyezménye, amely szerint minden állam „megteszi a szükséges törvényhozási vagy egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermekek az általános és középiskolai oktatásban életkori sajátosságaiknak megfelelő tájékoztatást kapjanak a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás kockázatairól és arról is, milyen eszközökkel védhetik meg magukat”. Az a tabusítás, amely a 2021-ben elfogadott propagandatörvény közvetlen következménye, és amelyik egy érvényes népszavazással tovább erősödne, éppen ez ellen hat, mert elzárja a fiatalokat a számukra életbevágóan fontos információtól és tájékoztatástól. A fiataloknak joguk van segítséget kérni és kapni akár a szexuális bántalmazás, akár az identitásukat érintő más bántalmazás vagy kirekesztés kapcsán, még akkor is, ha a szülő ezt világnézeti okokból elutasítja. A fiatalok jogát éppen az teljesíti ki, ha az állam nem korlátozza az ezt célzó iskolai programokat, hanem hagyja, hogy a szakemberek, a pedagógusok és a civilek végezzék a munkájukat. 

Lovászy segítségül hívja továbbá az EU Alapjogi Ügynöksége és az Európa Tanács kézikönyvét, amelyben szerepel, hogy az oktatással kapcsolatban az államoknak tiszteletben kell tartaniuk a szülők vallási és világnézeti meggyőződését. Feltételezem, hogy azt a szerző sem gondolja komolyan, hogy az államnak ne lenne feladata – akár a szülő vallási vagy világnézeti meggyőződésével szemben is – tájékoztatni például egy 16 éves fiatalt arról, hogy óvszerrel megelőzhetők a szexuális úton terjedő fertőzések, vagy arról, hogy a Föld nem lapos. A kézikönyv azonban ennél továbbmegy, amikor úgy fogalmaz: „az államok kötelesek biztosítani, hogy a gyermekek mindenhol hathatós védelemben részesüljenek az erőszakkal és más ártalmakkal szemben”. A homofób és transzfób bullying és iskolai bántalmazás elterjedt jelenség a hazai közoktatásban. Egy 2019-es hazai kutatás szerint tízből nyolc szexuális vagy nemi kisebbséghez tartozó fiatal volt szóbeli bántalmazás áldozata, és 22 százalékuk fizikai bántalmazást szenvedett el. A szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó (legyen akár vélt vagy valós az odatartozás) fiatalok bántalmazásával szembeni fellépés tehát az állam feladata, sőt kötelessége. 

Visszakanyarodva az ENSZ gyermekjogi egyezményéhez: a 19. cikk szerint az államoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy megvédjék a gyermekeket az erőszaktól, a támadásoktól mindaddig, amíg a szülők felügyelete alatt állnak. 

Civilek voltak azok, akik módszertani felkészítést nyújtottak iskolai szakembereknek arról, hogyan ismerjék fel és előzzék meg a családban vagy az iskolában előforduló bántalmazást. A propagandatörvény ellehetetlenítette az ilyen, civilekkel való együttműködést, az érvényes népszavazás pedig évekre betonozhatja be a téma iskolai tabusítását.

A véleménycikk a felületes jogi elemzést követően álhírek és kontextusból kiragadott információk bemutatásával foglalkozik. Szerepel a szövegben, hogy Magyarországon is vannak olyan iskolai programok, ahol a fiatalok találkozhatnak meleg vagy leszbikus emberekkel, és tőlük hallhatnak arról, hogy milyen mindennapi tapasztalataik vannak a mai Magyarországon. A szerző nem mutatja be, hogy ez miért volna probléma, így remélhetőleg fel sem merült benne az a néhol megjelenő vélemény, hogy a szexuális orientációt vagy a nemi identitást „el lehetne kapni” attól, ha valaki 45 percet együtt tölt egy másik emberrel egy tanórán. Mértékadó pszichológus és pszichiáter szakértők között ugyanis meghatározó az a tudományos álláspont, hogy a szexuális orientáció és a nemi identitás nem befolyásolás, divat vagy hóbort kérdése.

Éppen emiatt van lényegi különbség aközött, hogy egy állam lehetővé teszi-e, és információt, illetve segítséget nyújt-e ahhoz, hogy valaki szabadon és önazonosan megélhesse az identitását, és aközött, hogy lehetővé teszi, hogy áltudományos módszerekkel próbálják valakinek az identitását megváltoztatni és szinte erőszakkal arra kényszeríteni, hogy meleg, leszbikus vagy biszexuális emberként heteroszexuálisként éljen. A tudományos konszenzus szerint értelmezhetetlen úgynevezett reparatív terápiák betiltása ezért szükségszerűen helyes lépés. Attól, hogy valakinek sokat mondom, hogy legyen meleg, még nem válik azzá. Ugyanakkor ha egy melegnek sokat mondom, hogy ne legyen meleg, azzal pokollá teszem az életét.

Miért értelmetlenek a népszavazáson feltett kérdések?

Az első kérdés így szól: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?” 

A heteroszexualitás, a férfi-nő kapcsolat ugyanúgy szexuális irányultság, mint két férfi és két nő közötti kapcsolat. A heteroszexuális irányultságot bemutató foglalkozások betiltása azzal járna, hogy az iskolában egyáltalán nem lehetne beszélni a szerelemről, a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és a biztonságos szexről. Ez ellehetetleníti az irodalom- és a biológiaoktatás jelentős részét is. A kérdés ráadásul nemcsak a kisgyermekek, hanem a 14–18 év közötti fiatalokra is vonatkozik, miközben sokan közülük már aktív szexuális életet élnek. A szexualitás tabusítása nem kívánt terhességhez, nemi úton terjedő betegségekhez és kapcsolati erőszakhoz vezethet.

Még akkor is, ha a kérdést csak a homo-, illetve biszexuális irányultságra vonatkoztatjuk (de a kérdésben nem ez szerepel!), akkor sem foszthatjuk meg a fiatalokat attól, hogy a szexuális irányultság témájáról az életkoruknak megfelelő, objektív információkat halljanak az iskolában. 

Az iskola feladata, hogy minden olyan témáról információt adjon a diákoknak, amelyek fontosak ahhoz, hogy a fiatalok az életben boldoguljanak. Eddig is az iskola döntése volt, hogy felkér-e külső szakértőket, és fontos, hogy bízzunk a pedagógusokban, hogy megfelelő szakmai döntéseket hoznak, amelyek a fiatalok mindenekfelett álló érdekét és tájékoztatáshoz való jogát veszik figyelembe. Nem lehet a valóság egy részét száműzni az iskolai oktatásból.

2. kérdés: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”

Nem tudunk egyetlen olyan példáról sem Magyarországon, sem máshol a világban, ahol ilyen kezeléseket bárki kiskorúak (de akár felnőttek) számára „népszerűsíteni” akart volna. Az ilyen kezelések Magyarországon csak felnőttek számára érhetők el, fiatalok számára a törvény most sem teszi lehetővé. A nemi megerősítő beavatkozásokat kizárólag orvosi javaslatra, orvosi felügyelet mellett lehet igénybe vennie annak, akinek erre az orvosok szerint szüksége van. Az ilyen kezelések „népszerűsítését” betiltani olyan, mint a vakbélműtét vagy a kemoterápia „népszerűsítését” tiltani: senki nem akarja, hogy minél több emberen végezzenek ilyen beavatkozásokat, de akinek szüksége van rá, annak legyen rá lehetősége. Az, hogy egy 16-17 éves fiatal hall arról, hogy léteznek ilyen műtétek, nem jelenti azt, hogy azt bárki „népszerűsítené” a körükben.

3. kérdés: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozások nélkül mutassanak be?”

Nem világos, hogy a kérdés mit ért a fejlődést befolyásoló szexuális médiatartalom alatt, mit is próbálna egyáltalán betiltani. Ha egy filmben vagy sorozatban egy azonos nemű pár megjelenik, attól az még nem minősül szexuális médiatartalomnak, ilyen erővel a Hófehérke vagy a Hamupipőke is szexuális tartalom, hiszen abban is megjelenik a szerelem, a párkapcsolat témája? Véleményem szerint szexuális médiatartalom az, amelyben nyíltan mutatnak be szexuális gyakorlatokat. Ez a kiskorúak számára valóban káros lehet, de ez független attól, hogy azonos vagy különnemű személyek szerepelnek benne. A nyíltan szexuális tartalmak médiában való megjelenítését a magyar jogszabályok évtizedek óta tiltják, nincs szükség újabb korlátozások elfogadására. És mivel ezt a törvények amúgy is tiltják, értelmetlen erről külön népszavazási kérdést feltenni.

4. kérdés: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Itt sem világos, hogy a kérdés mit ért a nem megváltoztatását bemutató médiatartalom alatt. Ezt lehet kifejezetten a nemi megerősítő beavatkozások bemutatásának tilalmaként vagy a transznemű emberek médiában való szerepeltetésének tilalmaként is értelmezni. Első esetben jogos lehet a korlátozás, hiszen egy műtét véres képeinek bemutatása valóban káros lehet a gyermekre, bár az ilyen felvételek közzététele egyáltalán nem jellemző. Egy transznemű ember médiában való megjelenítése azonban semmilyen kárt nem okoz a gyermekeknek, ezért korlátozni sem érdemes az ilyen megjelenéseket. 

Vannak olyan kérdések a gyermekvédelemben, amelyekről igenis szükséges volna beszélni. Beszélni kell arról, hogy mit tesz az állam a gyermekbántalmazás megelőzéséért. Beszélni kell arról, hogy van-e elegendő forrás a gyermekvédelemben, hogy el tudja látni a feladatát. Beszélni kell arról, hogyan lehet megelőzni a gyermekek szexuális kizsákmányolását. Beszélni kell arról, hogy elmarad-e a matematikaóra azért, mert már nincs elegendő pályakezdő tanár. De a népszavazáson feltett kérdések nem szolgálják az érdemi közéleti vitát. Arra alkalmasak, hogy szexuális és nemi kisebbségek érdekeit védő civil szervezetek, valamint a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséghez tartozó emberek ellen hergeljék a közvéleményt. A kiközösítés és a gyűlölet mindannyiunk életét tönkreteszi. Április 3-án mindannyian esélyt kapunk rá, hogy egyértelműen elmondhassuk a véleményünket a kormány évek óta tartó homofób és transzfób kampányáról.

Ha érvénytelenül szavazunk a kiközösítő népszavazás mind a négy kérdésére, azzal nemcsak az egymás elleni hergelésre építő politika ellen emeljük fel a szavunkat, de embereket védhetünk meg a zaklatástól és bántalmazástól.

A szerző jogász, egyetemi adjunktus (ELTE), az Amnesty International Magyarország igazgatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)