Szólni kellene Brüsszelnek, túlságosan belejött a szankciós dirigálásba

A gazdagok kárán sokan mulatnak. Az Oroszország ellen hozott szankciók közül kétségkívül azok a legnépszerűbbek, amelyek a milliárdosok bankbetéteit és villáit zárolják vagy kobozzák el. A nyílt tengeren vagy a kikötőkben elkapott luxusjachtok pedig egyenesen a kalózfilmek romantikáját idézik, vidám dolog elnézni, ahogy szürke uniós bürokraták rettenthetetlen kalózkapitánnyá válnak. Legjobban persze Putyin elnök örül az ilyen jeleneteknek, hiszen ezek az oligarchák az orosz adóhatóság elől csempészték nyugatra a milliárdjaikat. Most legalább megtanulják, hogy okosabb otthon adózni és együttműködni a hazai rendszerrel. 

A modern történelemben még egyetlen ország ellen sem hoztak olyan totális szankciórendszert, mint amelyet a Nyugat mostanában Oroszország ellen vezetett be. Az orosz macskákat, Turgenyev tölgyfáját, a paralimpikonokat, Puskint és Csajkovszkijt betiltó döntéseket az a fajta mindent túllihegő, stréber megfelelési kényszer diktálja, amely a legnemesebb ügyeket is beárnyékolja. Mivel Európában az orosz a leginkább cicabarát nép, körükben a macskaszankció aligha növeli a Nyugat iránti rokonszenvet. De a cicák megbüntetésénél sokkal súlyosabb károkat okoz a tudományos együttműködés megszakítása. Az európaiak sok más projekt mellett felmondták a szibériai permafroszt olvadásával kapcsolatos kutatásokat is, miközben ez a folyamat jelentősen felgyorsítja a klímaváltozást. 

A valóban súlyos szankciók azok, amelyek az orosz gazdaságot kívánják sújtani. E szankciók erkölcsi jogosságát elvben el kell ismerni. Ha felháborít minket az ukrán városok bombázása és a kényszerű menekültáradat, de a nukleáris háború veszélye miatt nem akarunk háborúba keveredni Oroszországgal, akkor legalább a gazdasági kapcsolatokban szakítanunk kell a „business as usual” cinizmusával. Számos nyugati cég ezért önként bezárta oroszországi üzleteit, vállalkozásait, súlyos veszteséget okozva magának és részvényeseinek. Akár önként, akár a közhangulat nyomására tették, mindenképpen szolidaritást vállalnak az invázió áldozataival. Az ilyen áldozat mindenképp erkölcsi elismerést érdemel.

Sajátos szankció a Russia Today tévécsatorna és más orosz hírforrások betiltása az Európai Unió területén. Ez ürügyet teremtett Moszkvának a BBC, a Deutsche Welle és több más nyugati tévécsatorna ottani sugárzásának a leállítására. Bár nem vagyok netes zseni, budapesti otthonomban még én is el tudom érni a Russia Todayt. Ennek ismeretében kijelenthetem, hogy felesleges túlbuzgóság volt a betiltása. A sajtószabadság elvét csak sátáni vagy különösen hatékony ellenséges propaganda esetén érdemes feladni, az RT pedig egyiknek sem nevezhető.

A nyugati kormányok hatalmas mennyiségű orosz állami pénzköveteléseket fagyasztottak be. Ennek hatására Szaúd-Arábiától Kínáig felgyorsult a dollárról való leválás nehéz, de egyirányú folyamata. A legnehezebb tétel az orosz nyersanyagokra kivetett szankciók kérdése.

A kevés orosz kőolajat és sok földgázt importáló európai országok az előbbit szankcionálnák, az utóbbit meg nem, mit sem törődve például azokkal, akik – mint hazánk – mindkettőt elsősorban Oroszországból szerzik be. Úgy tűnik, mindenki beárazza, hogy a szankciók következtében az Európai Unióban infláció, gazdasági visszaesés, egész iparágak leállása és az energiaellátás súlyos zavara várható. Az Ukrajnából érkező szörnyű képsorok láttán senki sem meri megkérdőjelezni a legfontosabb gazdasági szankciók jogosságát.

Erkölcsileg helyesen. De nagyon fontos lenne tudni, hogy mi a szankciók célja és időtartama. Antony Blinken amerikai külügyminiszter februárban egyértelműen az orosz invázió gyors leállítását várta és ígérte az első szankciócsoporttól. Azóta az ötödiknél vagy a hatodiknál tartunk, és már senki sem hiszi, hogy ezeknek rövid távon bármilyen hatása lenne az orosz hadigépezetre. Az osztrák kancellár úgy fogalmazott, hogy a háború végéig fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat. A lengyel és a balti kormányok viszont jelzéseik szerint örök időkre, de legalábbis Putyin bukásáig és az Orosz Föderáció széthullásáig fenntartanák őket. A Kuba ellen hatvan esztendeje érvényben levő amerikai szankciók azt mutatják, hogy szankciókat könnyű hozni, elengedni viszont akkor is nehéz őket, ha fenntartásuk már teljesen kontraproduktív.

Az egész szankciócsomag felvet egy olyan kérdést, amelyet a háborús események forgatagában kevesen mernek feltenni. Hol vannak a jogbiztonság, a liberális demokrácia határai, részlegesen és időlegesen leváltható a kapitalizmus? Ha összerakjuk a szankciók lényegét, akkor azt látjuk, hogy a kapitalista gazdaságpolitika szinte minden eleme felfüggeszthető. A bankbetétek politikai okokból zárolhatók vagy elkobozhatók. (Nem csak az oroszok esetében, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a tüntető kamionosok betéteit is zároltatta.) 

Más államok befektetéseinek államosítása megfontolandó lehetőség. A kormányok joga a repülés, a hajózás, az országok közti helyváltoztatás korlátozása. Az olcsóbb energiát a drágábbal szemben preferáló piaci logika érvényét veszti, minél messziről jön és drágább a gáz vagy az olaj, annál kívánatosabb. Ha valami csoda folytán a kommunista jelölt nyerné a francia elnökválasztást, tized ennyi antikapitalista intézkedést sem merne bevezetni a francia és idegen nagytőkével szemben.

A kormányok – és elsősorban az amerikai kormányzat – minden piaci elven túllépő hatalomgyakorlása részben azért megy ilyen simán, mert a koronavírus-járvány alatt már megszoktuk, hogy az államnak szinte mindenre joga van. A kínai kommunisták, az iráni iszlamisták, az európai liberális demokraták oltási és karanténkezelési alapvetően ugyanazt a modellt követte. 

Valószínűleg szakmailag helyesen. Ahogy az orosz invázióra is helyes volt néhány fontos szankciót meghozni. De lassan ideje lenne a kormányok és az Európai Bizottság tudtára hozni, hogy túlságosan belejöttek a dirigálásba. Végre el kellene magyarázniuk, hogy eddigi szankciós korlátozásaik milyen kárral és milyen haszonnal jártak, meddig kívánják fenntartani azokat, és például a magyar energiafogyasztókat ki fogja kártalanítani? Régi-új kormányunk már a szomszédban zajló háborúk esetére is kiterjesztené a vészhelyzetet, ami az ukrán helyzetet látva félő, biankó megbízás a rendeleti kormányzásra. De bátran teheti, hiszen ezzel most nem megy szembe az európai széljárással.

Személy szerint amúgy a kapitalizmus leváltását sem tartanám rossz ötletnek, de ez olyasmi, mint a KRESZ módosítása, nem lehet piros autókra bevezetni, és másokra meg nem.

A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!

(Borítókép: Gázvezetékek Oroszországban  2021. november 17-én. Fotó: Andrey Rudakov/Bloomberg via Getty Images)