Egy választás, három „gyurcsány”, öt hatás

Lassan egy hónapja, hogy választásokat tartottak Magyarországon, és valahogy olyan érzése van az embernek, mintha az előtte lévő kampány már a régmúlt ködébe veszne. Hihetetlen, hogy néhány hete még Gyurcsány Ferenc a „kapitány” követésére kérte a híveket (persze volt abban számítás rendesen), vagy hogy Jakab Péter megígérte, egy seregként állnak Márki-Zay mögött. Esetleg emlékszik még valaki a tiszták szövetségére, a felcsúti perre vagy egymilliós nyomravezetői díjakra? Na mindegy, nem is nosztalgiázni szeretnék, csupán számtalan gyorselemzés után meg ennyi idő távlatából levonni néhány olyan konzekvenciát, amely a következő években meghatározza a magyar belpolitikát.  

1. A három „gyurcsány”

Gyurcsány Ferencet még saját szavazói nagy része is a választási vereség egyik felelősének tekinti. A többi párt részéről pedig ciklusokon átívelő régi igény mutatkozik arra, hogy a DK elnöke – legalább egy időre – felhagyjon a politizálással. A Fidesz közben minden ellenfelét „összegyurcsányozással” igyekszik kompromittálni, és jó párszor láthattuk, hogy ezzel a teherrel egyszerűen nem lehet nyerni. Persze az is jogos felvetés, hogy miért kellene visszavonulnia éppen annak a pártvezetőnek, aki az összes közül egyedüliként tudott értékelhető pártot felépíteni? Miért nem a többiek vonulnak vissza, akik logóparazitaként vagy listás potyautasként mentették át magukat? Gyurcsánynak egyébként esze ágában sincs távozni, sőt néhány napja saját politikai tevékenységét harcias szimbólummá nemesítette, amely szerint 

(Látom magam előtt, ahogy Jakab Péter elismerően csettint egyet.) Én a definícióval csak félig értek egyet. Teljes és helyes formájában szerintem így hangzik: „A gyurcsány olyan ember, aki nem adja fel, pedig nagyon sokat segítene vele.” Mert maradásával nem az ellenzéknek, de még nem is a DK-nak tesz szívességet, hanem Orbán Viktornak. Ők ketten egymásból élnek: elég a másikat felfesteni a falra, de legalább egy óriásplakátra, és minden mehet tovább. A Fidesz számára nincs is egyszerűbb kommunikációs stratégia, mint Ferivel ijesztgetni. Sokan azt hitték, ez már nem működik, de a valóság az ellenkezőjét bizonyította. És mostantól a Fidesznek már nem csak egy „gyurcsány” áll rendelkezésére, hanem egyenesen három. A névadó mellett ugyanis a Jobbik elnöke és Márki-Zay Péter is nagyjából hasonló helyzetbe került: nem adja fel, pedig sokat segítene vele. Jakab Péter április 3-a óta agresszív kismalacként dúlja a veteményest, Márki-Zay Péter pedig olyan pártot kezdett építeni, amelyben rajta kívül nincsenek résztvevők. Orbán meg csak nézi, nézi a bőség zavarát, és el sem hiszi, hogy létezik ekkora jackpot. A NER a következő években ugyanis már nem csak azzal tud riogatni, hogy jaj, ha visszatér a „kommunista” Gyurcsány, hanem hogy jaj, ha jön a „dühöngő” Jakab vagy az „alkalmatlan” MZP. 

2. A centrális erőtér visszatérése

A Fidesz számára a legkényelmesebb és legstabilabb politikai konstrukció a centrális erőtér volt. Amikor tőle balra és tőle jobbra is létezett egy-egy kormányképtelen tömb. A Mi Hazánk bejutásával ez a csábító lehetőség újra megnyílik számára. Lehet azt mondani, a szélsőjobboldali frakció csak hat főből áll, de ismerve az érintetteket, ők féltucatnyian is lesznek annyira látványosak, mint a teljes összefogás. Egyrészt hajtja majd őket az új szereplők lendülete, másrészt Toroczkai László sokkal hitelesebben fogja tudni kihívni Orbán Viktort, mint az ellenzéki oldalon bárki, végül számíthatnak némi fideszes hátszélre is (természetesen csak addig, amíg a súlyuk a radar alatt marad). Miközben az összefogás pártjai sebeik nyalogatásával, pozícióik foggal-körömmel való megtartásával és egymás vádolgatásával vannak elfoglalva, a Mi Hazánk erősödni fog, ezzel pedig megágyaz a centrális erőtér lehetőségének, amely Orbán számára bel- és külpolitikai szempontból is kifogástalan pozíció. 

3. A 2026-os Fidesz-győzelem

2014-ben és ’18-ban a választási vereség után az ellenzéki szereplők még úgy érezték, legközelebb győzhetnek. Mindig volt valamilyen elképzelés, terv, remény, kiút, hogy ha ezt vagy azt a dolgot megváltoztatják, dacára a NER egyre lejtősebb pályájának, meg lehet verni a Fideszt. 2022-ben ez döntően megváltozott. Úgy tűnik, április 3-án nem csupán a mostani választás veszett el, hanem a következő is. Jelenleg ugyanis semmilyen elképzelés, lehetőség, remény nem látszik. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy már oda is adhatjuk a rákövetkező ciklust is Orbánnak, de azt igen, hogy adott választás előtt négy évvel erre akkora esély, mint most, még sohasem volt. A hatpárti összefogás állapotából kiindulva nehezen képzelhető el, hogy képesek lesznek ütőképes alternatíva felépítésére, nem beszélve az első pontban taglalt „három gyurcsány” problematikáról, ami valószínűleg jó időre megoldhatatlan egyenletté teszi az ellenzék jövőjét. 

Ahogy a parlamenten kívül lévők és létrejövők sem. Talán le is kellene vetni ezt a terhet magáról mindenkinek, aki politizálni akar, és végre előbb nem arra koncentrálni, hogyan lehetne Orbánt leváltani, hanem arra, hogy milyen ajánlata van Magyarországnak. A kormányváltást nem elég kiabálni, ahhoz előbb el kell végezni temérdek aprómunkát. Ehhez pedig idő kell. A választási katasztrófa, amelyet az ellenzéki pártok lustasága és türelmetlensége szült, paradox módon meg kell hogy tanítson bennünket a szorgalomra és a türelemre. 2026 tétje – egyelőre legalábbis úgy tűnik – nem a kormányváltás, hanem az, lesz-e bármilyen valódi alternatíva az üres O1G-n kívül. 

4. Az igazság odakint van

Az elmúlt ciklusokban a politikában az számított, aki bekerült az Országgyűlésbe, és akinek nem sikerült, azt szép lassan belepte az érdektelenség pora. A ’22 utáni évek ebben is hatalmas változást hoznak, mert jelenleg éppen az tűnik nagyon érdektelennek, ami odabenn van.

Egyrészt a bent lévő ellenzéki pártok is valami ilyesmire készülnek és kényszerülnek, másrészt a fent írottak alapján megnő az érdeklődés új kezdeményezések iránt. Ráadásul a magyar pártpolitika menüjéből már április 3-án is valószínűleg több százezren (vagy akár millióan?) csak jobb híján választottak. Mindezek egyértelműen arra utalnak, hogy nyílhat tér, jelentkezhet keresleti igény nemcsak most be nem jutott pártokra, de új formációk megjelenésére is. A következő négy év a (Fideszen kívüli) pártpolitikai rendszer talán legkomolyabb átalakulását, átrendeződését hozhatja a rendszerváltozás óta, és ennek menedzselésében ez esetben nem csupán a parlamenti pártoknak osztanak majd lapokat. 

5. Minden letargia három napig tart

Még tart a választások utáni csömör és fáradtság. A győzelmi megnyugvás az egyik, a csalódott felejteni akarás a másik oldalon. De ez minden ciklus természetes dinamikája. Néhány hónap múlva elmúlik, és újra megerősödik a politikai érdeklődés és nyitottság a társadalomban. Most persze még hihetetlennek tűnik, de így lesz. Látni kell, hogy korunk a fogyasztói társadalom világa, amelyben idővel minden unalmassá és cserélendővé válik, az árucikkek, a szolgáltatások, a kapcsolatok és természetesen a pártok és a politikusok is. Orbán azért tudott ilyen sokáig fennmaradni, mert lényegében rendszeresen új szereplővé alakult, ezáltal újra és újra elfogyaszthatóvá tette magát. A miniszterelnök egy korszerű politikai árucikk. Az ellenzék szavatossága viszont lejárt. A jelenlegi struktúrájában elfogyasztotta, megemésztette és április 3-án kiürítette a társadalom. Így nincs tovább. Amikor a politikai érdeklődés újra rügyezni kezd, és az emberek majd igazodási pontokat keresnek, számolni kell azzal, hogy aki ugyanazt akarja csinálni, és ugyanazt hajtogatja, amit eddig, az olyan lesz, mint az a száradt tehénlepény, amelyik friss hajtásnak képzeli magát. 

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó:  Bodnár Patrícia / Index)