Hogyan felejtsük el a ballib értelmiséget?

Puzsér Róbert és Schiffer András azon vitatkoznak az Indexen, hogyan felejtsük el a ballib értelmiséget. Szóváltásuk azonban tragikomikus módon félrecsúszott, egy kicsit távolabbról nézve úgy tűnik, mintha csak a döglött oroszlán rugdosásában versenyeznének. Puzsér ugyan kijelenti, hogy „a megbélyegzés és a kirekesztés nem lehet a mi eszközünk”, azonban „a hat romlott és semmirekellő párt” elleni dühödt kirohanásait újra és újra megszakítja a legyalázott politikai és publicisztikai ellenfelek terjedelmes, név szerinti felsorolása. Schiffer neveket nem említ, csak a vádiratot, a balliberális értelmiség fertelmes bűneinek lajstromát szaporítja, s a vádlottak padjára a pártok mellé odaülteti teljes értelmiségi holdudvarukat is. Pedig mintha nem is ezt akarták volna mondani.

 Puzsér – sok más kollégájához hasonlóan – a sikertelen ellenzéki pártok leváltását követeli. Az általuk „túszul ejtett ellenzék” vezetését „három-négy értékes és karizmatikus politikusra” bízná, akik a ballib tömb „hatalmas erejét” mozgósítva a nemzeti radikális kurzus kihívói lehetnének. Schiffer joggal kérdezi, hogy miért pont a sokszorosan levitézlett ballib élén akar megküzdeni a hétfejű NER-rel. Puzsér erre azt válaszolja, hogy azért, mert ők ketten is odatartoznak, az igazi szocdemek, zöldek és liberálisok népes táborával együtt.

Puzsér a baloldali politika megújítására keres vállalkozókat, és megbocsátja a létező ballib értelmiségnek, hogy a létező ballib pártokat támogatták, mert most „nyitottságra, nagyvonalúságra, korrektségre és mértékletességre volna szükség”. Részéről ennek a magatartásnak a példája, gondolom, a hazug és korrupt csürhének titulált ellenfeleire szórt szitokáradat és személyes sérelmeinek hangoztatása. Ez bizonyára nagy kedvet csinál a baloldali értelmiségnek, hogy a régiek ellenében egy új szervezetet támogassanak. Schiffer sejteti, hogy ez nem fog menni, de azután annyira belefeledkezik ennek az Orbánnal és a globális kapitalizmussal egyszerre paktáló, kudarcot kudarcra halmozó társaságnak a szidalmazásába, mintha nem is lehetne ennél fontosabb mondanivalója. Ugyanazt a hibát követik el, amit most sokan az ellenzéki pártok szemére hánynak: hogy sérelmi politikával, bűneik hánytorgatásával, „negatív kampánnyal” próbálják ellenfeleiket tönkretenni. S nem veszik észre, hogy a ballib semmi egyéb: homályos értelmű szitokszó, amelyet a magát jobboldaliként azonosító politika kreált, de többé arra sem alkalmas, amire kitalálták, a DK-tól a Jobbikig tartó pártkeverék megnevezésére. 

Ha meg akarunk valakit szólítani, nem mindegy, mi lesz a megszólítás: uraim, elvtársak vagy polgártársak. (Emlékeznek Nagy Imre esetére a Kossuth téri tüntetőkkel?) Létezik egy kiábrándult és mindenkivel szemben bizalmatlan, de most talán mégiscsak megszólítható politikai közvélemény, amely jobb híján leszavazott Orbán ellenzékére vagy éppen ellenkezőleg, Orbánra magára; ez ugyanis inkább családi tradíció kérdése volt, mint világnézeté. Ezeket a balliberális táborral azonosítani megengedhetetlen, durva tévedés, szerintem Puzsér sem így értette. De legalább ekkora hiba sértegetni azt az értelmiséget, amely ezt a szitokszót most magára veszi, mert szóval és tettel támogatta és támogatja a létező ellenzéket mindaddig, ameddig nem akad helyette másik.

Az ország törvényes rendjét felforgató Orbán paternalista diktatúrája mitől lenne konzervatív? Ha leginkább Kádár szocializmusára hajaz, nevezzük talán szocialistának? A szocialista utódpártok neokonzervatív gazdaságpolitikája lett volna a liberalizmus? Ha majd egy kicsit több szociális demagógiával élnek, attól megint baloldaliak lesznek? Ugyan már!

Nem lehet, hogy ezek a címkék csak elfedik a politikusok tanácstalanságát az előttük álló nagy kérdésekkel szemben? Hogy mit kezdjenek a szabadkereskedelminek csúfolt világrend diktátumával, az élővilág rohamos pusztulásával, az új hidegháborúval, tudásunk leértékelődésével, a társadalom alatt és azon kívül élő egyre népesebb tömegek nyomorával, pofátlanul gazdagodó gazdagjaink magántulajdonával – amit a minap még nemzeti vagyonnak neveztünk. Nem ezekről kellene inkább nyilvánosan beszélnünk, ahelyett, hogy bátor és kemény szavakkal a régen lejárt szavatosságú balliberális elitet gyaláznánk, a Pesti Srácok törzsközönségének tapsaitól kísérve?

A szerző  író, filozófus, a Védegylet alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Lányi András 2019. október 31-én. Fotó:  Csomor Ádám / Index)