Európa megcsúszhat az olajon

Az orosz kőolajra kivetett embargó első olvasatáról olyan gyanú támadhatott az emberben, mintha a szankció megfogalmazóinak fogalmuk se lenne arról, hogy az Európai Unióban vannak olyan tagállamok, amelyeknek nincs tengerpartjuk. Orbán Viktor igyekezett is leütni ezt a magas labdát, de olyan szerencsétlenül tette, hogy magára haragította a horvát közvéleményt. A kőolajembargónak az európai gazdaságra gyakorolt negatív, egyesek szerint tragikus hatásáról itt, az Indexen is több értékes cikk megjelent. Ezt a kérdést az energiaipari és gazdasági szakemberekre bíznám. Kevesebb szó esik arról, hogy 

Az uniót sokan bírálták a döntések lassúságáért, túlzott óvatosságért. De az unió demokratizmusát az adta, hogy a közös és a tagállami érdekek összehangolása, ha nehezen is, de általában sikerült. 

Az oroszellenes szankciókat előterjesztő Európai Bizottság az elmúlt hónapokban láthatóan szakított ezzel a gyakorlattal. A bizottság (amelynek néhány évig magam is munkatársa voltam) statútuma szerint politikailag független, az alapszerződés betartásának őre, és olyan jogszabályi kezdeményezéseket tehet, amelyek arra irányulnak, hogy „védelmezzék az Európai Unió és az uniós polgárok érdekeit”. Előterjesztéseit hosszas egyeztetések és hatásvizsgálatok előzik meg, ez utóbbiakat egy független testület értékeli a jogszabálytervezet benyújtása előtt. Feladata a tervezet gazdasági, társadalmi, környezeti és versenyképességi hatásainak elemzése az egész unió területén. 

Ezzel szemben az ukrajnai háború kitörése óta az Európai Bizottság vezetői sztárpolitikusként szerepelnek a médiában, fegyverszállításokról és katonai akciókról tárgyalnak, még mosakodási tanácsokat is adnak. És ami igazán aggasztó, a jelek szerint mindenféle hatásvizsgálat nélkül hoznának olyan döntéseket, amelyek sok tízmillió uniós polgár életét tennék sokkal nehezebbé. Természetesen tudom, hogy mindezt az Ukrajna elleni orosz invázióval indokolják. De a nemzetközi normák orosz megsértésére nem az a helyes válasz, hogy az unió vezetői sutba dobják a háromnegyed évszázada kialakult szabályokat. A kőolajembargó körüli vita, 

És ez súlyos hiba. Válság idején nem a kapkodás, hanem a stabilitás az erő biztos jele. Ha valamikor, most igazán arra lenne szükség, hogy a politikusok szenvedélyes hangú nyilatkozatai mellett az Európai Bizottság vezetői higgadtan, ha tetszik, bürokratikus pontossággal ragaszkodjanak a tények és a lehetséges következmények kimondásához.

Az olajembargó körüli huzavona a magyar közvélemény számára is érthetőbbé tette az uniós tagállamok vétójoga körüli vitát. Orbán Viktor mindvégig a szankció megvétózásának lebegtetésével igyekezett jobb feltételeket kiharcolni Magyarország (mások szerint elsősorban a Mol) részére. Én a választások előtt erősen kampányoltam a kormányváltásáért. De a tény az, hogy a jelenlegi alapszerződés szerint minden tagállam kormányának joga van vétót emelni olyan döntések ellen, amelyekkel nem ért egyet. Az ukrajnai szenvedéseket látva erkölcsileg el lehet ítélni Orbán taktikázását. De a joggal élni nem bűn, és a jelek szerint maguk a bizottsági vezetők is felismerték, hogy első változatuk nem volt kellően előkészítve.

Az Európa jövőjéről tartott konferenciasorozat záróakkordjaként Emmanuel Macron francia elnök a tagállamok vétójogának eltörlését javasolta külpolitikai és több más kérdésben. Bár sokaknak rokonszenvesnek tűnhet, érdemes árnyaltabban végiggondolni ezt a kérdést. Az Európai Unió eddigi sikertörténetét éppen az biztosította, hogy alapvetően ki tudta egyenlíteni a tagállami és a közösségi érdekeket. Az Európai Unió elvakult kritikusai ellenére nem vált autoriter szuperállammá, a birodalmi nosztalgiában élő angolokat leszámítva sehol sem merült fel reálisan a kilépés igénye. Máltától Finnországig, Írországtól Bulgáriáig sokféle gazdasági és társadalmi realitás, nemzeti hagyomány, geopolitikai iskola létezik. A tervezett további bővítéssel, muszlim országok vagy éppen Ukrajna felvételével még összetettebb puzzle lesz az Európai Unió. Mindig létezhetnek olyan nemzeti érdekek, geopolitikai megfontolások, amelyek az egyik tagállam számára akkor is elfogadhatatlanok, ha mások minősített többséggel támogatják azt. Még Magyarországnak is lehet egyszer olyan progresszív kormánya, amelynek egy neoliberális vagy térségünk gondjaira érzéketlen közösségi döntéssel szemben kell kiállnia. 

Az alapszerződések őreként ugyanakkor az Európai Bizottságnak nagyon is indokolt számonkérni Magyarországon a jogállamiság kérdését, vagy a rendszerszintű korrupciót. Még egy jobboldali ember számára is létérdek a bíróságok függetlensége, hiszen ő is perbe kerülhet az állammal, vagy egy fideszes potentáttal, és akkor nem szeretné, ha politikai nyomásra ellene döntene egy álbíróság. A korrupciónak is kárvallottja a magyarok nagyon nagy többsége, pártállásra való tekintet nélkül. Az alapszerződések módosítása helyett éppen elegendő lenne azok betartása és betartatása.

Amúgy megpróbálom elgondolni, mire gondolnak rezzenéstelen arcuk mögött a kínai diplomaták, amikor azt látják, hogy az európai politikusok izzadságos munkával hogyan igyekeznek szétzilálni saját energiabiztonságunkat. A kínai naptár szerint idén a Tigris évét írjuk, amely gazdagságot és szerencsét hoz. Nekik biztosan, hiszen egy fűszálat sem kell keresztbe tenniük ahhoz, hogy versenyelőnyük velünk szemben tovább nőjön.

A szerző az MSZP alelnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!

(Borítókép:  David Ryder / Reuters)