Hegyi Gyula: Új megmérettetés előtt áll Emmanuel Macron és pártja

Két hónappal a francia elnökválasztások második fordulója után sokan nem is értik, hogy június 12-én és 19-én miért kell újabb voksolásokat tartani a parlament megválasztására. A választ a félelnöki alkotmányos rendszer adja meg. Bár a közvetlenül megválasztott köztársasági elnök hatásköre széles körű, a miniszterelnök a parlamentnek felelős, és akár az elnökkel ellentétes oldalhoz is tartozhat. Egyszer-kétszer volt is példa ilyen kényszerű hatalommegosztásra. Erre idén kevés az esély, 

legalábbis a második fordulóban. Meglepetés persze elképzelhető, a frissen összeállt baloldali blokk akár meg is szoríthatja az elnököt. De nagy baj akkor sem érné Macront, ha néhány képviselői hellyel kevesebbet szerezne az abszolút többséghez szükséges 289 mandátumnál.

A második és a harmadik helyre ugyanis a szélsőbaloldali Új Ökológiai és Szociális Népszövetség (NUPES), illetve a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés esélyes, akik aligha tudnának egy Macron-ellenes koalíciót összehozni. A két blokk mögött az első fordulóban 22 százalékot kapott Jean-Luc Mélenchen, illetve a másodikba is bejutó, és azt 41 százalékkal elvesztő Marine Le Pen áll. Vagyis a júniusi két forduló lényegében az elnökválasztás újra játszása. Azok a kisebb pártok, amelyek nem álltak be a három karakteres vezető mögé, legfeljebb néhány mandátumban reménykedhetnek. A mostani francia választásokkal kapcsolatban mégis kiemelhetünk három olyan jellegzetességet, amelyek miatt érdemes odafigyelnünk az eredményekre és a várható következményekre. 

Először is befejezett tényként állíthatjuk, hogy a Nyugat-Európában 1945 óta meghatározó balközép-jobbközép dominancia teljesen megtört Franciaországban. A néhány százalékra visszazuhant szocialisták besodródtak a radikálisan baloldali NUPES-be a kommunisták, zöldek és más balos mozgalmak közé – és Mélenchon szárnyai alá. A De Gaulle alatt abszolút többséggel kormányzó jobbközép párt tagjai részben átigazoltak Macronhoz, részben egyedül próbálkoznak. Az utóbbiak elnökjelöltjük 4,8 százalékának ismeretében nem sok jót remélhetnek. A nagy történelmi pártok szétesése az elmúlt években felgyorsult, és aki meg akarta őrizni legalább a pártja vázát, az kénytelen volt beállni valamelyik új blokkba. Így is önállóan indul több kisebb párt a választásokon, részben abban bízva, hogy a második fordulós visszalépéseknél sikerül egy-két mandátumhoz jutnia.

Mindez összefügg a francia választások másik jellegzetességével, a szinte vezéri szerepet betöltő egyéniségek meghatározó szerepével. Emmanuel Macron és Jean-Luc Mélenchon nem pártok jelöltjeként jutott vezető szerephez, hanem a maguk személye alá kreáltak vagy gyűjtöttek be kisebb-nagyobb pártokat. A legutóbbi magyar modellel szemben nem a pártok rendezte előválasztás emelte fel őket, hanem önmaguk csinálták meg magukat, és váltak megkerülhetetlen vezetővé a baloldalon, illetve a centrumban. Bár mindketten a szocialistáktól indultak, Mélenchon balra, Macron jobbra nyitott és alkotott új pólust. A hetvenegy esztendős Mélenchonnak sikerült egyesítenie a sokszor önpusztító módon megosztott baloldalt, mégpedig merészen antikapitalista programmal.

Az „önmegcsinálás” legjobb útja az elnökválasztásokra való bejelentkezés. Idén tizenketten indultak el, de 2002-ben például tizenhatan versenyeztek az első fordulóban. Az elnökjelöltséghez önálló személyiség kell, a rendszer kiszórja magából azokat a politikusokat, akik csak a párteliten belüli ügyeskedéshez értenek. A trockista Arlette Laguiller, egy kizárólag a saját nyugdíjából élő, magányos asszony hatszor indult el az elnökválasztásokon, és bár néhány százaléknál többet sohasem szerzett, nagyobb ismertségnek és rokonszenvnek örvendett, mint sok, miniszteri posztra kapaszkodott bürokrata.

 Macron közismerten az EU megerősítésének a híve, a francia „gloire”-t az európai egységen belül, annak vezetőjeként akarja érvényesíteni. A nála atlantistább konzervatívok most labdába sem igen rúgnak, így csak Mélenchon és Le Pen euroszkeptikus álláspontját kell kiegyensúlyoznia. De ez utóbbiak is visszavettek már EU-kritikájukból, a kilépés helyett csak reformokat sürgetnek. Orosz ügyben sem számíthat nagy vitára, hiszen az ő egyszerre megértő és kritikus Moszkva-politikájánál még „türelmesebb” a két fő ellenfele hozzáállása a Kremlhez. Mélenchon kiléptetné Franciaországot a NATO-ból, Le Pen csak az egyesített katonai parancsnokságból, amit Macron ugyan nem tenne meg, de az amerikai hegemónia tőle is távol áll. A hagyományos Párizs–Berlin tengely jelentősége valamelyest csökkenhet, megerősödhet viszont Franciaország és Olaszország együttműködése.  Közös céljaik között szerepel például az uniós fiskális előírások enyhítése. Érdekességként megemlítendő, hogy Jean-Luc Mélenchon híve a belgiumi Vallónia Franciaországgal való egyesülésének. Az ilyesfajta területi revízió támogatása a francia viszonyokat nem ismerők számára meglepő lehet egy balos politikustól. 

Végül érdemes megemlíteni a francia önkormányzatiság erejét, amely azoknak a pártoknak is biztos társadalmi bázist ad, amelyeknek hosszabb távon sincs lehetőségük kormányra jutni. A legjellegzetesebb példa erre a Francia Kommunista Párt helyzete, amely 1947 óta, egy rövid időszakot leszámítva mindig ellenzékbe kényszerült. Túlélését és relatív társadalmi súlyát két dolognak köszönhette. A szellemi életben, a filmes, irodalmi és képzőművészeti körökben számos kiemelkedő tehetség támogatta a pártot. Másrészt a párt által megszerzett önkormányzatokban az ifjúsági és gyermekszervezetek, kultúrházak, sportszövetségek működtetésével alternatív társadalmat épített ki a rendszeren belül. Így az országos választási vereség nem járt a hívei számára olyan „világvége”-érzéssel, mint nálunk. Kommunista ideológia nélkül, de a kulturális és önszervező munka megerősítése talán a magyar ellenzék számára is recept lehet a sorozatos vereségek sebeinek enyhítésére.

A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Emmanuel Macron 2022. április 10-én. Fotó:  Aurelien Meunier / Getty Images)