Vona Gábor: Öt reflexió Orbán öt tusványosi pontjához

Úgy tűnik, az ötös felosztás nem csak nekem tetszett meg, hiszen a miniszterelnök mai beszédében szintén öt pontban foglalta össze az előttünk álló kihívásokat. (Egyébként azért szeretem az öt pontot, mert nem sok ahhoz, hogy összezavarja a hallgatót/olvasót, nem is kevés, hogy bizonytalanná tegye az érvelést, ráadásul ennyi szempontot mindig össze lehet szedni mindenről.) A tusványosi beszédeket azért érdemes elemezni, mert Orbán számára ezek nem szokványos politikai szereplések, annál sokkal fontosabbak; olyan nyári szeánszok, amelyeken nem is mint politikus, hanem mint táltos szólal meg. A megszokott dramaturgia szerint a nemzet szellemi vezetője, miután szakrális utazást tett a magyarok istenénél és más égi hatalmasoknál, összehívja a törzset Erdély szent földjén, hogy továbbadja a tanítást a halandóknak. Nem előad, hanem kinyilatkoztat, nem meggyőz, hanem megáld (lásd az új gyermekre váró apuka esetét!), nem részt vesz, hanem jelenése van. Ha csoportlélektani értelemben nézzük, ez nem is egy politikai fesztivál, hanem egy vallási ünnep csúcspontja. Ráadásul egy olyan „vallási” eseményé, amelyen Orbán rendszeresen és tudatosan fellebbenti beavatási fátylát, hogy mögé pillantva értelmezni próbáljuk gondolatait. Megjósolja az egyre fokozódó nemzetközi helyzetet (ráadásul most tényleg fokozódik), majd az így, kellően rémültre preparált, szorongó hallgatóságot megnyugtatja, hogy kollektív katarzisként fedezhessék fel benne újra a megmentőt, a Kárpátok táltosát. Na de ennyi műfaji elemzés után nézzük, mit olvastam ki én az orbáni beszédből, természetesen öt pontban.

Van, ami örök: Orbán

A kormányfő már többször nyilvánvalóvá tette, 2030-ig tervez. Eddig azt gondolhattuk, az akkor 67 éves politikus majd visszavonul, hogy végre valaki más is nyerhessen választást, de a mostani beszédből nem ez hallatszik ki.

Akkor válik majd hazánk nettó befizetővé, és végre nemcsak táncolhatunk, hanem rendelhetjük is a zenét. Már-már felsejlik a kép, ahogy az új bizottsági elnök, Orbán sorban magához rendeli egykori brüsszeli életkeserítőit – Sargentinit, Jourovát, Verhofstadtot, Junckert és a többieket –, hogy az M1 élő közvetítése mellett gyónják meg bűneiket. Azt most inkább hagyjuk, hogy az uniós hadszíntéren a befizető-kedvezményezett skála valóban ekkora súlyt jelent-e a tagállamok erejét tekintve (egyébként nem jelent), inkább arra koncentráljunk, hogy Orbán Viktor itt és most lényegében kihirdette: esze ágában sincs ’30-ban visszavonulni. Sőt, tervei szerint minden eddigi és addigi munkájának gyümölcsét majd akkor kezdi el betakarítani.

A számat figyeld, mert csalok!

Orbán összegyűjtötte az összes ördögöt, amit eddig a falra festett: migráció, brüsszeli magyarellenes összeesküvés, genderveszély, Soros-terv, a rezsicsökkentés megtámadása. Ugye, ezek azért működtek nagyon jól a választásokon, mert nem hazugságok vagy képtelenségek voltak – ahogy az ellenzék igyekezett beállítani –, hanem valódi problémák apokaliptikus valótlansággá tuningolásai. A felvetés tehát általában valid volt, de abból mindig egy szándékosan rossz kérdést tettek fel, amire – ha az ember belement a játékba – csak egyetlen jó választ lehetett adni, amit persze Orbán Viktor képviselt. Hogy ezeket most egy csokorba volt kénytelen fűzni a kormányfő, több dologra is utalhat. A gazdasági válság miatt nem volt ideje a beszéd hosszabb átgondolására, így maradtak a régi panelek. Nem hinném. A kormányfő úgy hiszi, valóban ezek jelentik a legfontosabb problémákat az előttünk álló évben. Migráció? Gender? Ezt sem tartom valószínűnek. Végül: Orbán a lényegi és aktuális bajt – a költségvetés tarthatatlanságát és a recesszió kirajzolódó kontúrjait – igyekezett inkább elkerülhető lehetőségként bemutatni, mint az ajtón dörömbölő válságként beszélni róla. Ha a világban óriási, az itteninél is nagyobb a baj, a miénk már nem is fáj annyira.

Más lesz, mint az eddigi „ellenfelek”. Nem ő festette a falra, nem lehet karaktergyilkossággal levadászni és egy nemzeti konzultációval sem legyőzni.

A Fidesz hazája

A beszéd hangneme („kevert fajú”, „narkósok”, „gendermicsodák”) és a felvetett témák (demográfia, migráció, gender, háború, energia) nagyjából kijelölte a belpolitikai pozíciókat is. Nem a katatüntetések és a még onnan is kiutált ellenzék jelenti számára a veszélyt, hanem a Mi Hazánk. Orbán idei beszédét a Magyar Szigeten is álló vastaps követte volna, de ebből nem azt kell kiolvasni, hogy a kormányfő még inkább jobbra tolódott, csupán annyit, hogy bármiféle belpolitikai kockázat jelenleg csak a NER-től jobbra érzékelhető. A baloldali ellenzéki pártok vagy a válságról válságra vergődő Jobbik semmilyen kihívást nem intéz a kormány felé, az áprilisi vereség lényegében végleges kiütés volt. Ebben a formában és összetételben folytathatatlanná vált a történet, csak az érintettek ezt még nem akarják tudomásul venni.

Bíznak a kibontakozó gazdasági válságban, az ennek hatására kialakuló társadalmi felháborodásban, és ebben részben igazuk is van, év végére százezres nagyságrendben veszíthet támogatókat a Fidesz, de abban tévednek, hogy ennek becsatornázására nekik komoly esélyük maradt. Toroczkai László viszont növelheti a támogatottságát, és ezt valószínűleg Orbán is észleli. Ennek is szólt tehát a beszéd stílusa és tartalma. A NER számára egy 5–10 százalék közötti Mi Hazánk nemhogy probléma, hanem kifejezetten kívánatos, de egy 15-20 százalék körüli szint elérése egy szociális krízis alatt nem megengedhető.

Az elmaradt brüsszeli béke

A friss elemzések is mind kiemelik Orbán súlyos kritikáit Brüsszel felé, ami az eddigi beszédeket illetően még nem lenne meglepetés, de tekintve az elmúlt napokat, különösen Gulyás Gergely négypontos béketervét, talán nem mindenki erre számított. Benne volt a levegőben egy békülékenyebb hangnem a létfontosságú uniós források lehívásának szorító kényszere alatt. Nem ez történt. A kisvasút nem csak Bicskéig, de Brüsszelig fog megépülni. Mi lehet ennek az oka? A kormányfő elveszítette a fejét? A kritikus szituáció előhozta belőle a megszokott reakciót: „Ne fuss, üss!”? Esetleg az egész csupán színjáték a magyar virtusra éhes erdélyi és hazai gyülekezetnek, miközben Brüsszelben meg lázasan folyik a fegyverletétel? Azt hiszem, az összes együtt. A kormányfő belátta, meg kell egyeznie Brüsszellel, mert a kiszámíthatatlan helyzetben nem pótolható az uniós forrás – talán tudattalanul ennek keserűségéről is szólt a majdani nettó befizetői státuszról és az azzal járó pozícióváltozásról elhangzott vágyakozás –, de egyúttal az is világossá vált, az említett négypontos terv belengetése nem ért célba. Ahogy azt az előző írásomban is megjósoltam, az EU nem a békülékenységet, hanem a gyengeséget fogja ebből kiolvasni, és még többet fog kérni.

Hogy kinek lesz igaza? Még senki sem tudja. Mind a magyar miniszterelnök, mind az unió tizenkilencre kért lapot. Orbán bevállalta, hogy uniós pénz nélkül kell talpon maradnia egy súlyos válságban, Brüsszel pedig azt, hogy a NER a bukásával együtt magával rántja az egész országot, ami az uniónak sem tenne jót. Valakinek előbb-utóbb el kell rántania a kormányt, és jelenleg mindkét fél abban bízik, hogy a másik fogja.

Make Trump Great Again

Ha Orbán beszédét nemzetközi szempontból egy mondatban kellene összefoglalni, így hangozna: remény és várakozás, hogy rövidesen bukik Biden és a jelenlegi uniós vezetés. Ennek egyébként megvan a valószínűsége, hiszen az amerikai elnök támogatottsága folyamatosan lefelé tart, a bizonytalan és háborús helyzetben pedig egyre inkább megszépülnek a trumpi „békeidők”. Az unióban pedig két év múlva parlamenti választás lesz, amely alapjaiban rendezheti át az erőviszonyokat, és jól látható, Orbán alternatívája a jelenlegi vezetéssel való megegyezés elmaradására egy új, európai, populista politikai erőben betöltendő meghatározó, akár vezető szerep. Talán Magyarország nettó befizetői státuszát csak 2030-ra várja a kormányfő, de az biztos, hogy saját uniós pozíciójának látványos megváltoztatására már 2024-ben kísérletet tesz. Ha pedig ez még Trump ’25-ös visszatérésével is párosulna, a főispánok megnyalhatják mind a 190 ujjukat.

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)