Puzsér Róbert: Salman Rushdie a művészi szabadság üldöztetésének áldozata

A világirodalom egyik legjelentősebb kortárs alkotóját fizikai támadás érte. Nem szándékos félreértés, nem gúnyolódás, nem nyilvános megszégyenítés, nem metoo üldöztetés, amelyek a nyugati civilizáció széltében-hosszában szinte már mindennaposnak számít, hanem véres merénylet: tíz-tizenöt késszúrás egy New Yorkban tartott nyilvános rendezvényen.

Az elkövető vallási fundamentalista, az áldozat pedig egy hetvenöt éves író, aki évtizedek óta titkosszolgálati védelem alatt, szabályos rabságban él, mert regényével, a Sátáni versekkel kiváltotta Homeini ajatollah haragját. Az iráni iszlám forradalom atyja azért mondta ki a fatvát Salman Rushdie fejére, mert művét sértőnek találta Mohamed prófétára nézve, a sérelem tényleges tárgya azonban aligha a cselekményben nem is szereplő Mohamednek, hanem sokkal inkább annak az ajatollahnak az ábrázolása, aki a regény lapjain lelkiismeret-furdalás nélkül küldi megszállott híveit a biztos halálba.

Ugyan miként másképp, mint e módszer alkalmazása révén próbált az ajatollah leszámolni az indiai íróval, s hogy a vallási átoknak nagyobb nyomatékot adjon, jelentős vérdíjjal egészítette ki. A Sátáni versek sorsát azóta merényletek sokasága övezi: gyilkolták meg fordítóját, támadták meg számos kiadóját, most pedig a regényírót is megnyomorították. A Kajhan című iráni napilap az alábbi szavakkal fejezi ki a merénylő iránti elismerését: „tisztelet annak a bátor és lelkiismeretes embernek, aki New Yorkban támadást követett el a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie ellen, és kézcsókot érdemel, amiért késsel megsebesítette Isten ellenségének nyakát”.

Nem tűnnek fel gyászkeretes profilképek, „Je suis Rushdie” bejegyzések, a vérengzés sem a politikusok, sem a véleményvezérek ingerküszöbét nem éri el.

Nincs már szezonja a politikai iszlámtól való rettegésnek, és nagyon rég nincs már szezonja a szólásszabadságnak. A Nyugat önmagát mára a „minek ment oda?”, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” meg a „mennyi lesz a rezsi?” civilizációjává züllesztette – pedig itt és most a nyugati ember életformáját és legalapvetőbb értékeit érte fegyveres támadás, ahogy New Yorkban 2001. szeptember 11-én, ahogy a párizsi Bataclanban 2015. november 13-án vagy ahogy Ariana Grande manchesteri koncertjén 2017. május 22-én.

Bizonyos értelemben alattomosabb és aljasabb az a terror, amely most csapott le, mint azok a tömeggyilkosságok, akik mémesülni tudnak. Azokkal a merényletekkel a terroristák azt tanították meg a nyugati államok polgárainak, hogy nagyon hatékonyan tudnak ártani nekik, éspedig válogatás nélkül, mert a szemükben valamennyien az ellenségeik – az életmódjuk teszi őket olyan tömeggyilkosságok célpontjává, amelyek gyakorlatilag elkerülhetetlenek. A Salman Rushdie elleni merénylet ezzel szemben azt üzeni a nyugati emberiségnek, hogy okosabban teszi, ha fél és félrenéz, ha fülét-farkát behúzva kussol, ha tiszteletben tart mindent és akármit, amit a vallási fanatikusok megkövetelnek, s akkor joggal remélheti, hogy megkímélik, és hagyják tovább fogyasztani – ha nem is teljesen szabadon, de bizonyos keretek közt háborítatlanul. Érezze azt a nyugati emberiség, hogy Salman Rushdie magának kereste a bajt. Érezze azt a nyugati emberiség, hogy csak annak jár késszúrás, aki megsérti a muszlimok vallási méltóságát.

Az emberiség a világrend összeomlásától való félelem, az oktalan düh és az eltérő világnézet iránti kötelező türelmetlenség korában már nem veszi észre, hogy újabb vörös vonalat lép át a soha nem tapasztalt erőszak felé vezető úton, amelyről nincs visszatérés. A tömeg már megint Barrabást kiált, és önérzetesen követeli vissza a neki járó olcsó üzemanyagot és kényelmes életet – holott egymás megértésére, egymás iránti szolidaritásra, a szélsőséges kulturális normák diktátumainak meg a tőkeerős nagyvállalati pressziónak a megállítására volna egyre égetőbb szüksége. Csakhogy az írókra már senki nem figyel. Még akkor sem, ha épp kivégzik őket.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Salman Rushdie 2015. október 10-én. Fotó: David Levenson / Getty Images)