A kommunista Lollobrigida és a női Olasz Fivér

Bulváros hírrel köszöntött be a médiába az olasz választások előkészülete. A kilencvenöt éves Gina Lollobrigida is megméretteti magát a szeptember 25-i voksoláson, mégpedig a Szuverén és Népszerű Olaszország nevű, kommunista pártszövetség jelöltjeként. Lollobrigida nemcsak nagyszerű színésznőként, de fénykorában erotikus szimbólumként is világhírű lett, a filmvászon mellett még az autószerelő műhelyek olajos falain is ott láthattuk kerek idomait a posztereken.

Színészi karrierje előtt szobrásznak készült, aztán fotózott, és 1974-ben Kubában hosszabb interjút készített Fidel Castróval, akivel mély, de állítólag szexmentes barátságba került. A „szuverén és népszerű” pártszövetség programja azonban messze áll attól, amit a magyar közgondolkodás baloldalinak nevez. Fellépnek a kötelező Covid-oltás és a vele járó „egészségügyi diktatúra” ellen, nem értenek egyet Ukrajna fegyveres támogatásával, kiléptetnék Itáliát a NATO-ból és az EU-ból, és természetesen ellenzik a privatizációt. Ez nálunk első hallásra inkább szélsőjobbos programként hangzana. De Nyugat-Európában a valódi baloldaliak és a liberálisok messze állnak egymástól, ráadásul a dél-európai balos erők hagyományosan NATO- és EU-kritikusak.

A hat pártból összeállt kommunista-balos szövetség persze jó esetben is csak a háromszázalékos küszöb elérésében reménykedhet, de példája jól mutatja az olasz pártrendszer széttagoltságát. Nemcsak a pártszövetségek, hanem az azokat alkotó pártok is kisebb frakciók, kvázipártok tömörülésével jöttek létre. A politikában kiemelt szerepük van az erős személyiségeknek, akik régi pártjukból kilépve újakat alakítanak, de a parlamenti küszöb miatt ehhez új szövetségeseket is kell találniuk. A baloldalon maradva a vezető szerep továbbra is a Demokrata Párté (PD), amely idáig a nemzeti egységkormányban is részt vett.

A PD definiálása is gondot okozna sok magyar politológusnak, hiszen az egykori két nagy párt, a kommunisták reformerszárnya és a kereszténydemokraták baloldali katolikusai hozták létre. Legismertebb politikusa, Romano Prodi maga is hitvalló katolikusként lett a párt első embere. A demokraták egy dologban mindenképp hasonlítanak az MSZP-hez, állandó személyi vitákkal küzdenek, és gyakran cserélik le a párt vezetőjét. A jelenlegi pártelnök, Enrico Letta is a kereszténydemokraták balszárnyából érkezett a baloldal vezető pártjába. Európa-párti, szociálliberális programjával a PD nagyjából 22 százalékra számíthat, és ha győz a jobboldali összefogás, akkor az ellenzék vezető ereje lesz.

A liberálisok valamiért mindig utálták az Öt Csillag nevű pártot, olyannyira, hogy képviselőit még az Európa Parlament liberális frakciójába sem vették be, jelentkezésük ellenére. A párt alapítóját, Beppe Grillót 2013-ban „Európa legveszélyesebb emberének” kiáltották ki. Ezt a címet azóta egy ismertebb, jóval keletebbre élő államférfi nyerte el. Az Öt Csillag valójában zöld, elitellenes, közvetlen demokráciára hajtó mozgalom, egyetlen „jobboldali” vonása az illegális migráció elutasítása. Párttagjaik a neten szavazhatnak a politikusaik döntéseiről, elutasítják az állandó gazdasági növekedést és a nagy beruházásokat. Kormányzati szerepvállalásuk nem volt túl sikeres, népszerűségük az elmúlt években folyamatosan csökkent. Fiatal külügyminiszterük, Luigi di Maio a párt többségével szemben a kemény Moszkva-ellenes fellépést támogatta az ukrán válságban, ami az Öt Csillagból való kilépéséhez, a kormány bukásához és az előrehozott választásokhoz vezetett. Amelyen a mozgalom 10 százalékra, di Maio pártkezdeménye azonban egyelőre csak 1-2 százalékra számíthat.

A szeptemberi választások nyertese valószínűleg a hárompárti jobboldali összefogás lesz. Vezető ereje az Olasz Fivérek nevű párt, amelyet a magyar sajtó Olasz Testvérekként emleget. Pedig a Fratelli d’Italia (FdI) kifejezésben a „Fratelli” fivéreket, fiútestvéreket jelent, angolul is a Brothers szóval említik a párt nevét. De mivel a párt első embere, miniszterelnök-jelöltje, Giorgia Meloni nő, a magyar félrefordítás esetünkben szerencsés bakinak is nevezhető.

Az FdI-t közkeletűen újfasiszta pártnak szokás nevezni, mert többszörös átalakuláson, névváltoztatáson ment át, de a Benito Mussolini örökségét továbbvivő, egykori Szociális Mozgalom leszármazottja. Erősen bevándorlásellenes párt, kiáll a családi értékekért, és emelni szeretné a születések számát az olasz népességen belül. Külpolitikai programja Meloni irányítása alatt megszelídült, nem akar kilépni sem a NATO-ból, sem az EU-ból, de még az eurózónából sem. Józan ésszel nehéz is lenne elképzelni, hogy Olaszország kilépjen abból az 1957-es Római Szerződéssel létrehozott szövetségből, amelynek minden vita ellenére egyik fő haszonélvezője. Érdemes visszagondolni arra, hogy nemrég még Silvio Berlusconi, majd Matteo Salvini testesítette meg a „fasiszta veszélyt” a liberális médiában, a magyar jobboldal pedig az ő győzelmüktől várta a nagy fordulatot, az „orbáni út” győzelmét Európában. De kormányra kerülve mindketten alapvetően elfogadták a mainstream nyugat-európai rendet. A 22 százalék körüli szavazatra számító FdI mozgástere győzelme esetén sem lesz túl széles.

Matteo Salvini, a Liga vezetője talán már megbánta, hogy belépett a nemzeti egységkormányba, és ezzel átengedte a jobboldal vezetését Meloni pártjának. A Liga szintén erősen bevándorlásellenes, Salvini a nevét is adta az illegális migráció elleni kemény fellépéshez. A párt gazdaságpolitikája ugyanakkor liberális, az egykulcsos adó híve, és több jómódú, észak-olasz város vezetését megszerezte magának. Ellenzi a meleg házasság bevezetését, enyhítene a fegyvertartási tilalmon és legalizálná a bordélyok működését. A becslések szerint tizenöt százalék körüli eredményre számíthat, ami ismét miniszterelnök-helyettessé emelheti Salvini „Kapitányt”, ahogy a hívei nevezik.

Versenybe száll a „Lovag”, a nyolcvanhat éves Silvio Berlusconi is. Megannyi botrány, bírósági per, bukás és feltámadás után ismét ő vezeti a Hajrá Olaszország (Forza) listáját. Hajdan ő volt a prototípusa annak a politikusnak, akivel a mainstream média nem tudott mit kezdeni. Populista volt, talán szélsőjobboldali is, de gazdaságpolitikájában nagyon is liberális, mint amúgy szinte az összes nyugati szélsőjobbos erő. Most 6-8 százalékra számíthat, a nála négy évtizeddel fiatalabb Giorgia Meloni segédcsapataként. Ha pedig a jobboldal mégsem szerez abszolút többséget, akkor akár egy újabb egységkormánynak is részese lehet.

Akik szerint az európai emberek egyetlen problémája Putyin és az Oroszország elleni Szent Háború, azok az olasz választásokat is csak az „orosz kérdésen” keresztül képesek megközelíteni. Valójában az olasz politikai élet permanens válsága, az inga folyamatos balra-jobbra lengése egészen más okokra vezethető vissza. Röviden csak kettőt említek. Az euró alapvetően az északi, protestáns hagyományú, „spórolós” gazdaságokra van kitalálva, kilépni belőle ugyanakkor pénzügyi öngyilkosság lenne. Másrészt az olasz Észak és Dél alapvető fejlettségi különbségét alapvetően semmilyen „miracolo”, csoda nem volt képes hosszú évtizedek alatt sem kiegyenlíteni.

A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép:  Gina Lollobrigida római otthonában  2008. október 14-én , amint bemutat egy Fidel Castróval közös fényképet, amelyet Henry Kissinger készített róluk. Fotó: Marco Di Lauro/Getty Images)