Kié legyen a Krím?

Ha ideális világban élnénk, akkor a Krím lakossága maga dönthetne a sorsáról. Az Európai Uniónak hat olyan tagállama is van, amelyben kevesebben élnek, mint a Krímben, és az ő jogukat a szuverén döntésre senki sem vonja kétségbe. Ám a krími félsziget lakói szép helyre, de baljós csillagzat alá születtek, sorsukról mindig idegen hatalmak döntöttek. A szép görög nevén Taurisnak nevezett terület római, bizánci, tatár, oszmán uralom alá is tartozott, és 1783-ban lett a cári Oroszország része. Az orosz betelepülőknek épített csinos otthonokat Nagy Katalin cárnő társaságában a „mi” II. Józsefünk is megtekintette. Alig fél évszázaddal később a britek és a franciák a törökök támogatására támadták meg a Krímet, fiatal cári tisztként Lev Tolsztoj itt ismerte meg a háború borzalmait. 

Újabb fél évszázad múlva a polgárháború frontja dúlta fel a félszigetet, és a fehérek bukása után a vörösök – részben Kun Béla vezetésével – sok tízezer embert mészároltak le. Húsz évvel később a németek foglalták el a Krímet, kiirtva sok oroszt és úgyszólván az összes zsidót. Ebben a tatárok egy része is segítette őket. A tatár kollaboránsok 1944-ben a nácikkal együtt elmenekültek, de a győztes Szovjetunió a félsziget teljes tatár lakosságát deportálta. 1954-ben Hruscsov a Krímet a lakosság megkérdezése nélkül az ukrán szovjetköztársaságnak ajándékozta, 2014-ben pedig a kijevi fordulat megbuktatta a Krím lakossága által is támogatott Janukovics elnököt. Oroszország ezt az alkalmat használta ki a félsziget elfoglalására, amit egy vitatott jogszerűségű népszavazással is megerősítettek. A történet ezzel nem ért véget, hiszen a mai ukrán vezetés a Krímet is szeretné visszafoglalni az oroszoktól, Zelenszkij elnök pedig már az orosz lakosság egy részének kitelepítését is kilátásba helyezte. 

Akárhogy alakul az ukrajnai helyzet, a Krímről, mint elfoglalandó, illetve megvédendő területről sokat hallunk még a jövőben. Sajnos sokkal kevesebb szó esik majd a Krím lakosságáról, arról, hogy ők milyen jövőt képzelnek el maguknak. Ezt a sorsot mi, magyarok is jól ismerjük, magunk is áldozatai voltunk kívülről diktált határváltoztatásoknak, különböző impériumok hódításainak.

Tárgyilagosan gondolkodó ember nem tagadhatja, hogy a krími lakosság nagy többsége örömmel fogadta az Oroszországba való beolvadást. Az etnikai arányok mellett azért is, mert az ukrán vezetés hat évtizeden át elhanyagolta a Krím fejlesztését, míg az orosz állam óriási összegekkel és projektekkel lehelt új életet bele. A két évtizedes putyini korszak legnagyobb sikere, nemzetegyesítő tette a Krím visszacsatolása volt, amelyet az orosz lakosság elsöprő többsége támogatott. A félszigetet még Alekszej Navalnij is megtartaná, nem beszélve a Kreml nacionalista ellenzékéről. A februári orosz invázió előtt a nemzetközi közvéleményben olyan csendes konszenzus kezdett kialakulni, hogy ha Moszkva lemond a Donbasszról, és elismeri Ukrajna keleti határait, akkor a Krím kérdését nem feszegeti a Nyugat. Az uniós szankciók is az előbbire hivatkoztak, sőt ukrán részről is csak az elmúlt hetekben jelent meg nyíltan a Krím visszafoglalásának igénye.

Ha felülemelkedünk a kétoldali propagandán, akkor azt látjuk, hogy a Krím kérdése a nemzetközi jog és a liberális demokrácia egyik legkényesebb elemét, az etnikai önrendelkezés kérdését érinti. A nemzetközi jog alapértelmezése szerint egy szuverén országból csak akkor válhat ki egy területi egység, ha azzal az ország vezetése, illetve egy népszavazáson a teljes lakosság többsége egyetért. Kivéve, amikor nem. A Krím kiszakadását elítélő nyugati nagyhatalmak minden jogászkodás nélkül elfogadják Koszovó kiválását Szerbiából. Katalónia lakosságának nincs joga népszavazást tartani a függetlenségtől, míg a skótok legálisan szavazhattak erről. Az Észak-Ciprust 1974 óta megszállva tartó Törökország kikiáltotta az ottani törökök függetlenségét. Ezt ugyan hivatalosan senki sem ismeri el, de mivel Törökországé a NATO második legnagyobb hadserege, a terület hovatartozásában nem várható érdemi változás. „Might is right”, mondja az angol, mindig az erősebbnek van igaza. Sajnos többnyire a nemzetközi jog alkalmazására is áll ez a szabály. Ha az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, és lemondanak a Donbasszról, akkor Kijev egy vízipisztolyt sem kapott volna a Nyugattól a Krím elfoglalására. De most ez is reális ukrán cél lehet, noha nehéz elképzelni, hogy nukleáris nagyhatalomként Oroszország hogyan fogadná a Krím elvesztését.

Azt sem érdemes elhallgatni, hogy

Az EU számára fontosabb volt a külföldiek földvásárlásának engedélyeztetése Ukrajnában, mint a tíz-tizenkét milliónyi orosz ajkú polgár nyelvhasználatának kérdése. De az Európai Unión belül sem számít alapvető emberi jognak az anyanyelven való tanulás, művelődés, közösségi érintkezés lehetősége. A legtöbb uniós ország szerencsére saját érdekét felismerve bővíti a kisebbségek jogait, de elvben mindig jelen van a visszalépés veszélye is. 

A jelenlegi háború egyszer mindenképp véget ér, akár békeszerződéssel, akár fegyverszünettel. Félő, hogy a Krím lakosságát érdemben most sem kérdezik meg a saját sorsáról, ismét a „might is right” ökölszabálya dönt róluk. A dolgok mai állása szerint az a valószínűbb, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció része marad. Ha békeszerződéssel és a kisebbségek jogainak biztosításával, akkor egy sokat szenvedett nép végre megnyugodhat. Ha Ukrajna és vele a Nyugat nem mond le a Krímről, amire Kijevnek a nemzetközi jog szerint lehetősége van, akkor újabb befagyott konfliktust hurcolunk magunkkal a jövőbe. Ez jó lesz a fegyvergyárosoknak és általában az Egyesült Államoknak, amely megerősítheti a jelenlétét a térségben. Jó lesz Kínának is, hiszen a nyugat felől fenyegetett Oroszország szükségszerűen a hátországa lesz az Amerikával való nagy mérkőzésben. Rossz lesz Európának, hiszen megnehezíti az Oroszországgal való kapcsolataink normalizálását. Rossz lesz az ukránoknak és az oroszoknak, hiszen ahol a fegyveres revánsra készülnek, ott a szociális, környezeti és emberi jogok mindig háttérbe szorulnak. De a legrosszabb a Krím orosz, ukrán és tatár lakosságának lesz, akik a békében és a határok légiesítésében, mindkét szomszéd ország iránti nyitottságban lennének érdekeltek.

A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Emberek napoznak a tengerparton a Kercsi-szorosnál a Krím félszigeten 2019. július 21-én. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)