Puzsér Róbert: A kormány nem mer a magzat szívhangjánál nagyobb akadályt az abortusz elé gördíteni

Nem könnyű engem kormánypártisággal vádolni, de bevallom: semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy a nőknek az abortusz előtt meg kelljen hallgatniuk a magzatuk szívhangját. Úgy gondolom, hogy az elhatározás komolyságának egy ilyen próbán egyáltalán nem árt átmennie – annak az embriónak pedig, akinek a szívhangja eltántorítja az anyját az abortusztól, kifejezetten érdemes megszületnie. Akik azzal érvelnek, hogy a szívhang traumatizálja a terhes nőket, esetleg tegyék fel maguknak a kérdést: nem az abortusz traumatizálja őket valójában?

Miért kellene a magzatokat traumamentesen, azok életéről tudomást nem véve elkaparni? Miért kellene az egészségügynek – amely nevéből következően az állampolgárok egészségét szolgáló ágazat volna, még ha ez Magyarországon nem is nagyon teljesül – egészséges magzatok halálát megkönnyítenie?

Az abortusz ma a fogamzásgátlás utolsó védvonala, márpedig ez elfogadhatatlan barbárság – meggyőződésem, hogy el fog jönni a történelemben az a fényesebb nap, amikor erre a gyakorlatra úgy tekint majd az emberiség, ahogy manapság – mondjuk – a nem kellő származású ártatlanok elpusztítására. Egy olyan kormányzati döntést, amely ennek a tömeges magzathalált termelő intézményrendszernek a nagyüzemi működését akár csak érzelmileg megnehezíti, amely egészséges magzatok életét esetleg megmentheti, én nem tudok elítélni. Amíg az abortusz nem jár a jelenleginél súlyosabb pszichés megrázkódtatással, amíg nők és férfiak fejében a fogamzásgátlásnak egy radikális módjaként él, addig a párok nem fognak felnőni a szexualitással járó felelősségükhöz, addig nem tényleges felnőttek, hanem továbbra is túlérett pubertáskorúak közösülnek egymással. Márpedig a felelősség nem alakul ki magától: azt törvényszerűen valamiféle drámai körülmény váltja ki – a magzat szívhangja lehet akár ilyen.

Az intézkedés ellenzői azzal érvelnek, hogy a szívhang meghallgatása nem fogja eltántorítani a nőket az abortusztól, mindössze fájdalmat okoz nekik. Lehet, hogy igazuk van: talán annak a terhes nőnek azt a konkrét abortuszát nem akadályozza meg – talán csak az azt követőt, meg az azt követőt, meg az azt követőt. Az a fájdalom, amelyet az abortuszt kérő nő az elvetésre szánt magzat szívhangjának hallatán érez, egyszer majd a fogamzásgátláshoz tartozó felelősségvállalás érzelmi fedezetévé válhat – márpedig ez a fajta felnőttség másképp nem tud kialakulni.

Azok a feministák, akik az abortusz bármilyen állami akadályozását vagy feltételek közé szorítását a nők elleni erőszak egyik formájának tekintik, esetleg elgondolkodhatnának azon, hogy ezzel nem pusztán az abortusz korlátozását démonizálják, hanem a nemi erőszakot is relativizálják. Van-e akár csak egyetlen feminista is Magyarországon, aki őszintén úgy gondolja, hogy egy nőt abortusz előtt a magzat szívhangjának meghallgatására kötelezni bármilyen szempontból egy lapon említhető a megerőszakolásával? Ezek az ultraradikális frázisok nem teszik átélhetőbbé a feministák igazságait – épp ellenkezőleg: egy háromdimenziós képet sík felületté butítanak le, és így egy olyan tónus nélküli sikolyt állandósítanak a nyilvánosságban, amelyből a nők konkrét és nagyon sokszor jogos sérelmei már nem kiérthetőek.

A vak is látja ugyanakkor, hogy a kormányzat intézkedése mennyire képmutató: a miniszterelnök meg az oktatásért és az egészségügyért felelős rendőrminiszter nem merik ténylegesen szigorítani az abortusz szabályozását, ugyanis felmérték, hogy az népszerű Magyarországon, márpedig ők korántsem annyira keresztények, mint amennyire populisták. Nem lengyel nemzeti radikálisok, akik tényleg azok, akik: Orbán Viktor nem Jézus Krisztussal, hanem a hatalommal jegyezte el magát.

Ha Magyarország kormánya tényleg annyira aggódna a magzati életekért, ahogy álságosan demonstrálja azt, akkor átfogó kampányt folytatna a nem kívánt terhesség elkerülésének hatékony módjairól, akkor ingyenessé és minden nő számára könnyen hozzáférhetővé tenné a fogamzásgátló tablettákat. Orbán Viktor ezt a politikát azonban nem tudná a profiljába illeszteni, hiszen ő a magyar gyermekek megszületését és nem a magyar felnőttek fogamzásmentes nemi életét óhajtja: annyira nem fájnak neki a halálra ítélt embriók, hogy a párok felelős szexuális cselekvését előmozdítani igyekezzen.

Bár magát az intézkedést ellenezni egyáltalán nem tudom, mégsem esik nehezemre észrevenni, hogy mindössze egy tartalmatlan kommunikációs gesztus fejeződik ki benne egy olyan ügyben, melyben a kormányzat bármiféle meggyőződés híján gyáva a tényleges cselekvésre.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  BSIP / Universal Images Group / Getty Images)