Puzsér Róbert: Dollárbaloldal, rubeljobboldal

image 6483441 (15)
2022.11.28. 15:26

Azt beszélik a városban, hogy a magyar sajtó meg a hazai politika egyes szereplőit a CIA pénzeli – a kormánymédia közbotrányként kezeli ezt. A bizonyítékok számosak: tisztán látszik, hogy a magyar sajtó nem a népakaratnak alávetve, hanem annak ellenében működik. Egy háttérben húzódó, felmérhetetlenül nagy hatalmú politikai aktor elképesztő energiákat és pénzt mozgósít, hogy a korábban sem független, magát eltartani eddig is képtelen sajtó nyomorúságos ellenállását megtörve, jelentősnek hitt szereplőket egymás után félreállítva a megszállt intézmények összehangolt erejével legyalulja a magyar közéletet – klasszikus CIA-aknamunka.

Csakis az amerikaiak akarhatták, hogy a rendszerváltás euforikus pillanataiban megfogalmazott naiv szándék, amely szerint a sajtó a társadalom problémáira és a kor kihívásaira nyitott, szabad és vitaképes, gondolkodó polgárok véleménycseréjét biztosítsa, továbbá e diskurzusba az apolitikus tömegeket is bevonja, egyszer s mindenkorra elhaljon. E soha nem létesült sajtó helyére a világban eligazodni képtelen, rettegő, összeesküvés-elméletek, rémhírek és pletykák forgatagában sodródó, helytartójának nadrágszárához dörgölőző, megvezetett kisember szorongásainak becsatornázását és politikai megrendelések nyílt kiszolgálását végző média lépett. S ha ez nem lenne elég: a háttérhatalom médiamunkásai büszkén vallják meg anyagi és eszmei függőségüket, ellenlábasaikat pedig azzal gyanúsítják, hogy épp az újságírói szakma becsületének fenntartására irányuló, kétségbeesett utóvédharcuk a szabad nyilvánosság jellemtelen elárulása. Szegény Orbán Viktornak mennyit kell harcolnia, hogy az idegen érdekek érvényesítőit visszatartsa!

A fenti okfejtéssel csak egyetlen baj van: az amerikai titkosszolgálattal való együttműködés vádját épp hogy a kormánymédia olvassa az ellenzék fejére – és a jelek szerint nem is alaptalanul. Nos, ha az ellenzéki politikusok meg az ellenzéki média tulajdonosai működnek együtt az amerikai nyomásgyakorlókkal, akkor hogy volt képes a CIA a fent ismertetett médiaviszonyok kialakítására a Kárpát-medencében? Alig merem leírni, mert nem vagyok olyan bátor, mint az ország legvakmerőbb lázadója, Majoros Péter, de ha így áll a dolog, akkor üdvözlöm az amerikai befolyást, mert mi, magyarok magunkra eddig még soha nem számíthattunk. 

Magyarországon 1957. május elseje óta köztudott, hogy a hatalommal szemben felvállalt nyílt lázadás a társadalom többségének elutasításába ütközik.

Mások mellett én is sokszor bíráltam a nép véleményét és érdekeit következetesen figyelmen kívül hagyó rendszerváltó elit érzéketlenségét és illegitim döntéseit, de mert nem vagyok vak, kénytelen vagyok belátni, hogy mégiscsak a magyar társadalom az, amivel akármit meg lehet csinálni. A Szolidaritásnak az 1981-es Lengyelországban nagyjából tízmillió tagja volt – Magyarországon ugyanekkor Demszky Gábor meg a haverjai nyomtatták ki pár száz példányban a Beszélőt, amit aztán legfeljebb Demszky Gábor meg a haverjai olvastak, a többi magyar pedig másod- és harmadállásban hajtott a színes tévére és a Ladára – vagyis megoldotta okosba’, ahogy azóta is. Ennek a népnek akkor sem volt és ma sincs semmilyen tapasztalata a maga erejéről, érdekérvényesítő képességének tényleges mértékéről. Tallinnt, Rigát és Vilniust 1989-ben kétmilliós élőlánc kötötte össze, a Baltikum népei így fejezték ki összetartozásukat, a nyugati orientáció iránti elkötelezettségüket és a szovjet tömbtől való elszakadásukat – Magyarországon ugyanekkor hosszú kocsisor indult Bécsbe Gorenje hűtőládákért, miközben a posztkommunista elit lázasan fosztogatta a nemzeti vagyont. A pedagógustüntetések ugyanezért hatástalanok: a közoktatás napszámosai képtelenek ellépni a rajtkőről, és vállalni egy bizonytalan kimenetelű országos sztrájk kockázatát. Még csak az kéne, hiszen az politika volna, abból meg csak baj lehet.

Bár szívből megvetem, mégis kényszeredetten belátom a nyugati bulvármédia hasznát: kegyetlen cinizmusuk nemcsak a közerkölcsöt és a közszellemet fenyegeti, de a hatalmasokat is – arrafelé nem egy politikust a bulvársajtó leplez le, jelezve ezzel, hogy az elitnek mindig lehet félnivalója. Magyarországon a szervezett bulvármédia feladata ezzel szemben az elit luxuséletéről szóló termelési riportok sorozatgyártása – aligha van a világon még egy olyan ország, ahol a bulvársajtó termékei annál kelendőbbek, minél kevesebb tényleges leleplezést közölnek. Ez az Orbán-rendszer erejének valódi forrása:

amíg a nemzeti együttműködés rendszere uralkodik, nincs tényleges politika, nincs érvek mentén zajló, értelmes közélet, csak a törzsek kölcsönös átkait sodorja a szél a lövészárkok fölött, és ez a magyar embereknek így jó. 

Az a kisszámú felelősségtudatos sajtómunkás és politikus, aki mégis feladatának tekinti Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János és Orbán Viktor örökségének eltakarítását, csak kevesekre számíthat.

Persze az ellenzéki sajtómunkások is magyarok: meggyőződésük, hogy az őszinteség csak ártana az ügyüknek, úgyhogy bazsalyogva tolják az itt élők arcába, hogy a komoly közéleti tényezővé előlépő műhelyeik csakis kisemberek mikroadományaiból működnek – nem pusztán lejáratják az adományozás fogalmát, de nyomorúságos lebukásukkal azt is a felhasználóik tudtára hozzák, hogy amit a maguk erejének hittek, az se az övék. Tudni lehetett, hogy egy ilyen lelepleződést az illiberális rendszer sajtója minden erejével kihasznál: hazaárulásról, idegen érdekek szolgálatáról beszélnek és írnak majd, hogy másnap az Európai Unió és a NATO tagjaként az oroszok vereségei felett keseregjenek. Ideje kategorikusan kinyilvánítani, hogy aki Oroszország háborús agressziójának szomszédjában az Egyesült Államoktól rémül meg, az vagy nem ismeri a magyar történelmet, vagy kifejezetten Moszkva szálláscsinálója.

Nincs más hátra, mint felvállalni a CIA pénzét és támogatását. Nincs más hátra, mint befejezni a sunnyogást, és kinyilvánítani, hogy az a hazaáruló, aki Moszkvának árulja ki Magyarország jelenét és jövőjét. Orbán Viktor a történelem rossz oldalára állította Magyarországot, és ezen Novák Katalin kijevi pávatánca mit sem változtat. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét a kétharmaddal nyert választások sorozata nyilvánvalóan legitimálja, de a háborús helyzetben elkövetett, jóvátehetetlen bűnök alól nincs felmentés – két elveszített világháború után Orbán Viktor a magyar államot újabb történelmi zsákutcába vezeti. 

A haza elárulásáért jelen történelmi körülmények közt nem guruló dollárok, hanem guruló rubelek járnak.

E helyzetben nemhogy kellemetlen, hanem egyenesen szükséges és helyes elfogadni a külföldi segítséget – ahogy a KGST és a Varsói Szerződés utolsó éveiben Orbán Viktor is jól tette, hogy elrakta Soros György kezei közé gurított dollárjait, pedig a Moszkvához hű kommunista rezsim nem is bélyegezte ezért hazaárulónak, ahogy most ő és központilag vezérelt médiagépezete teszi az ellenlábasaival, csak mert mára a dollártól megtért a rubelhez. Ha az amerikaiak ezúttal segítenek felszámolni a magyarságot a Kreml befolyása alá hajtó uralmat, talán egyszer s mindenkorra megbocsájtanak nekik azok, akik az 1956-os segítségnyújtás elmaradása miatt meggyűlölték őket. Ukrajna egyenesen az amerikai támogatásnak köszönheti, hogy még létezik, sőt Zelenszkij elnök lázasan követeli a szubvenció növelését. Magyarország helye nem a keleti despotizmus uralma alatt van – ha ennek érvényesítéséhez a CIA pénze kell, az nem lehet túl nagy ár. Ez ma nem pusztán egy lehetőség, hanem történelmi szükségszerűség – olyan alapvető biztonsági igény, amellyel élni kell.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)



  • Hírek
  • Hírek