A fáraó álma ma is irányadó?

A hét bő és hét szűk esztendő történetéről az Ószövetségben olvashatunk:

„A fáraónak álma volt. Úgy tűnt neki, mintha a Nílusnál állna. Hét szép és kövér tehén jött elő a Nílusból, és legelt a füves réten. Utánuk azonban hét más tehén jött elő a Nílusból, csúnya és sovány, és odament a többi tehénhez a Nílus partjára. A csúnya és sovány tehenek felfalták a hét szép és kövér tehenet.”

A bibliai tanmese egyértelművé teszi a magyarázatot is: „jelöljön ki a fáraó felügyelőket az országban, hogy a bőség hét esztendejében Egyiptom földjén tegyék félre az ötödrészt. A most következő hét bő esztendőben az egész termést gyűjtsék össze, a gabonát a fáraó rendelkezésére helyezzék magtárba, hozzák a városokba, és raktározzák el. A gabona szolgáljon majd készletül az országnak a hét ínséges esztendőben, amely majd rátör Egyiptom földjére. Így az ország nem megy tönkre az éhínség miatt.”

De mit üzen a történet most, 2022 és 2023 fordulóján?

Ha ránézünk a 2010–2022 közötti magyar GDP-adatokra, azt látjuk, hogy a mutatószámok a legutóbbi, 2008-as világgazdasági válság után a 2010-es évek első felére normalizálódtak, és a világgazdasági konjunktúra hatására jelentős emelkedésnek is indultak. Bármilyen gazdasági statisztikát nézünk az elmúlt „hét évről”, egyértelműen növekvő trendet láthatunk. Aztán jött a Covid, amitől nemcsak Magyarországon, de a világ számos pontján is „felhők mögé bújt a nap”, majd 2022-ben az orosz–ukrán háború és azok következményei a magyar gazdaság több szegmensére is jelentős csapást mértek.

hogy ha „jól fut a szekér”, sok bevételünk van, akkor tartalékot képzünk, amit ínségesebb időkben fel tudunk használni.

Az elmúlt uniós költségvetési ciklusban Magyarország, illetve a magyar vállalkozások, települések, magánszemélyek sikerrel pályáztak a különböző forrásra, az elnyert pénzek rendben beérkeztek, az igénylők pedig el is költötték őket. A jelenlegi helyzetben az ország számára az a legfőbb kérdés, hogy a megszerezhető forrásokat hatékonyan, a válságból kivezető út megtalálására, a gazdaság közép- és hosszú távú fejlődésének elősegítésére, de legalábbis szinten tartására fogjuk-e használni.

Orbán Viktor és a hitelfelvétel

Nagyon fontos volt Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatója, ahol a miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy a pénzpiaci forrás a legkedvezőbb, mert az a kamaton kívül mást nem kér, ellentétben az uniós és főleg az IMF-forrásokkal.

A miniszterelnöknek abban tökéletesen igaza van, hogy a pénzpiacokon „azt szoktuk meg”, hogy a kamaton kívül semmi mást nem kérnek a pénzt adók. Tény, hogy a nemzetközi pénzpiacok a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban több mint száz éve kialakult rendszer alapján működnek, ami még ma is fejlődik. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a nemzetközi pénzpiacon vannak olyan szereplők, akik saját érdekeik/elveik miatt a piac „hagyományos” termékeit ezen érdekek/elvek érdekében a piac rendszerének betartása mellett „újszerű” módon alakítják át, és ők csak ilyen szerződést kötnek. Ilyen, hagyományostól eltérő ügylettel többnyire a nemzetközi pénzpiac nem európai és nem észak-amerikai szegmensében találkozhatunk. 

Példa, ami a vállalati finanszírozásnál többször felmerült: vannak a muszlim világban olyan pénzintézetek, amelyek a Korán kamattilalmi szabályát következetesen betartják (Európában a pápa ugyanezt a szabályt sikertelenül próbálta betartani még a reformáció előtt is), ennek alapján a muszlim bank nem kölcsönt ad a cégnek, hanem tulajdonrészt vásárol a cégben, és a szerződésben rögzítik azt az opciót, amellyel a cég visszavásárolhatja a tulajdonrészt.

Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy a bank „elveszi az ország egy részét”, hanem azt, hogy az ügylet előtti tárgyalások során fontos az interkulturális kommunikáció révén tisztában lenni azzal, hogy a másik fél is mindenben ugyanazt érti-e az adott fogalmon.

A másik két forrástípusnál, az uniós és az IMF-forrásoknál fontos tisztázni azt a tényt, hogy míg vannak olyan szereplők a pénzpiacokon – nem túl sokan –, akik a saját pénzüket kockáztatják egy-egy befektetéssel, addig 

A hazai médiában a rendszerváltás óta elég kevésszer érte el az „ingerküszöböt” olyan külföldi hír, hogy egy pénzintézet tulajdonosai a közgyűlésen a nem megfelelő hitelezési politika miatt vagy egy ország választópolgárai a nem megfelelő, külföldre való hitelnyújtási politika miatt vonták meg a bizalmat a vezetéstől. A politikusok számára ez egy bár elméletileg létező, de elhanyagolhatóan kis kockázat. A gyakorlat azt mutatja, ha nagymértékű „bedőlt hitele” lesz a banknak vagy az országnak, akkor a részvényesek, illetőleg a választók a kialakult gazdasági krízis miatt „rúgják ki” a vezetést. Azt legfeljebb az elemzők mérik, hogy a krízis oka alapvetően a felelőtlen hitelezési politika volt.

Az EU és az IMF ezért „nézi meg alaposan”, mire ad pénzt. Alapvetően mindkét szervezetnek az az érdeke, hogy a hozzá forduló állam ne menjen csődbe, mert az a szervezet összes tagjának gazdaságára, stabilitására – egyénileg változó mértékben – káros hatással lenne. Ezért ezek a szervezetek úgy adják a kölcsönöket, hogy a lehető legjobban biztosítják azt, hogy a pénzt csak úgy és arra lehet felhasználni, amire adták. Az ilyen ügyletek eltérnek a magán- vagy vállalati hitelügyletektől. Azzal mi is találkozunk, hogy a „szabad felhasználású hitelt” arra költjük, amire akarjuk, de általában ezek a legdrágább konstrukciók közé tartoznak. A célhoz kötött konstrukcióknál viszont csak arra lehet felhasználni a kapott pénzt, amire kaptuk; ha másra használtuk fel, és ezt a bank „észreveszi”, szerződésszegés miatt azonnal felmondja a szerződést, és azonnal visszaköveteli az egész tartozást. 

Az államok és államközi szervezetek egymás közti ügyleteinek dokumentumai azért nyúlnak olyan hosszúra, hogy minden elképzelhető helyzetre gyors választ adjanak, ami mindkét fél, valamint a szervezet többi tagjának is az érdekét szolgálja. Hogy ez az adott fél részéről megvalósuljon, elengedhetetlen, hogy tökéletesen tisztában legyen a saját generális és partikuláris érdekeivel. Még ennél is fontosabb, hogy tisztában legyen a másik fél hasonló érdekeivel is, hiszen ez fogja befolyásolni a partnert a tárgyalás, az „alkudozás” során, de ez fogja meghatározni azt is, hogy hogyan fogja a partner teljesíteni a szerződésben lefektetett keretek között az egyes szerződéses kötelezettségeit.

Az ő szakértőik olyan anyagot tettek le, ami szerint nem elhanyagolható kockázata van annak, hogy az adott pénz (vagy legalábbis annak egy része) a szerződésben foglalt céltól eltérő célra lesz felhasználva. Üzleti szempontból az egyértelmű, hogy lényegesen egyszerűbb, biztonságosabb és olcsóbb, ha minél alaposabban vizsgálják meg a pénz felhasználásának célhozkötöttségét, mint ha utólag követelnék vissza a nem szerződésszerű célra használt összeget.

Vagyis az államközi ügyletekben a bizalmi elem sokkal nagyobb relevanciával jelenik meg, mint a magánszemélyek vagy a vállalatok ügyleteiben, és ennek nem az a fő oka, hogy nagyobb összegről van szó, mint egy átlagos magán- vagy vállalati ügyletben. Az alapvető ok, hogy míg egy magánszemély vagy egy vállalat egy állam jogalanya, akivel szemben a jog hagyományos eszközeivel fel lehet lépni szerződésszegő magatartás esetén, addig egy állam szerződésszerű magatartását kikényszeríteni, ha az állam azt nem akarja, eléggé komplikált és drága.

Az pedig már a marketingtudomány eszközeivel megválaszolható kérdés, hogy milyen eszközökkel lehet a velünk szembeni bizalmi szintet növelni, aminek hatására egy idő után csökkennek az alapügylettel kapcsolatos különféle költségeink és az időfaktorok is.

A szerző főiskolai tanár.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Balázs Attila / MTI)