Gazdasági boom és vadkapitalizmus, felívelő pályán Üzbegisztán

Üzbegisztán az utóbbi időben egyre gyakrabban szerepel a hazai hírekben. Egyrészt az egyre intenzívebb két- és többoldalú találkozók miatt (elnöki, miniszterelnöki találkozók, Türk Államok Szervezete-csúcstalálkozó stb.), de aktuálisan leginkább az OTP komoly mérföldkőnek számító akvizíciója miatt, melynek keretében felvásárolja a ötödik legnagyobb üzbég bankot, és ezzel piacra lép a komoly gazdasági perspektívákkal bíró Közép-Ázsiában. Felvetődik a kérdés: miért éppen Üzbegisztánban? A magyar külpolitika és külgazdaság az utóbbi évtizedben leginkább Kazahsztánra fókuszált a közép-ázsiai térségben. Azonban Üzbegisztán számos tekintetben különbözik, néhány éve lépett arra az útra, melyen Kazahsztán már évtizedek óta halad.

Üzbegisztán látványos fejlődést mutat Mirzijojev elnök 2016-os hivatalba lépése és az általa kezdeményezett reformok bevezetése óta. A strukturális reformokat olyan kiterjedten és olyan sebességgel indította el, hogy még azt is meghaladta, amit Kazahsztán esetében megfigyelhettünk a folyamat hasonló szakaszában. Nem véletlen, hogy

A 2018. novemberi reformütemterv felvázolta a kormány 2019–2021 közötti gazdasági prioritásait: 

• a makrogazdasági stabilitás fenntartása;
• a piaci átmenet felgyorsítása;
• a szociális háló és az állampolgári szolgáltatások megerősítése;
• a piacgazdaság szükségleteinek figyelembevétele a kormányzás során és
• a környezeti fenntarthatóság megőrzése.

A reform lendülete nem lassult a koronavírus-járvány miatt, a piaci és intézményi reformok következő szakasza a munkaerő-, tőke-, föld- és erőforráspiacok hatékonyságának növelését célozza. A szegénységi rátát 2026-ra a felére szeretnék csökkenteni, 2030-ra pedig a közepes jövedelmű országok felső részéhez tartozást célozták meg.

Jelenleg határozott gazdasági boom tapasztalható az üzbég városokban a felívelő vadkapitalizmus szokásos jeleivel, ugyanakkor az 1990-es évek átmeneteinél rendezettebb viszonyokkal, ami az erős és hatékony kormányzáson alapuló politikai vezetésnek, valamint a társadalom reformok iránti elkötelezettségének tudható be. Az ország demográfiailag dinamikus (a medián életkor mindössze 28 év, a lakosság kétharmada pedig 15 és 64 év közötti), az emberek optimisták, fogyasztásukban hedonisták. Mirzijojev elnök és a reformok tehát abszolút társadalmi támogatást élveznek. Hasonló gazdasági-társadalmi fellendülés több helyen tapasztalható Közép-Ázsiában, így elsősorban az említett Kazahsztánban, bár ez utóbbi országban a változások elnyújtottabban jelentkeztek, és már évtizedek óta, több reformhullám formájában tartanak.

Üzbegisztán egyre kitapinthatóbban törekszik aktív külpolitikai szerepre, sőt regionális középhatalmi szerepre is.

Ez világosan látszik a Türk Államok Szervezetében (TÁSZ) betöltött, egyre inkább kezdeményező státuszából, valamint a pragmatikus politikából, amit Ázsia irányába folytat (tavaly mind a Sanghaji Együttműködési Szervezet, mind a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszíne az üzbég történelmi város, Szamarkand volt). Ebben a tekintetben érdemes Koreát kiemelni, mely az egyik legfontosabb befektető az országban. A koreai befektetések alapját kezdetben a több százezres koreai kisebbség adta, amely még a sztálini deportálások eredményeként került a térségbe, és akiknek élő a kapcsolata a gazdasági nagyhatalomként viselkedő Dél-Koreával. Kínával is szoros a gazdasági és politikai viszony, amit nem zavar meg az ujgur kérdés sem. Üzbegisztánnak emellett az összes közép-ázsiai országban van diaszpórája, amelyre támaszkodik, az ebben rejlő lehetőségeket pedig ki is használja.

Középhatalmi törekvéseinek középpontjában elsősorban Afganisztán áll (ahol szintén jelentős és nagyon befolyásos üzbég lakosság él): egyre inkább érdekelt Afganisztán infrastrukturális fejlesztésében és így pacifikálásában, hiszen tengertől kétszeresen is elzárt országként a tengeri kikötőkbe való eljutás kulcskérdés számára; nyugati irányban Türkmenisztánon keresztül a Kaszpi-tengerig, déli irányban Afganisztánon át a pakisztáni Gwadarig. 

A Dél-Ázsia irányába történő kapcsolatépítés látványos mozzanata volt a 2021. júliusi Central-South Asia Summit Taskentben, ahol a legfontosabb téma a déli irányú korridorok fejlesztése volt, melyben a tálibok is érdekeltek, ráadásul a régóta tervezett vasútépítési projektet mind Oroszország, mind Kína támogatja.

Mind az üzbég külpolitikára, mind a gazdasági fejlődési pályára pozitívan hat az a tény, hogy a Kazahsztánnal való korábbi fagyos kapcsolatot egy határozottan stratégiai partneri viszonyrendszer váltotta fel. A két ország együttműködésének a közép-ázsiai regionalizáció szempontjából is nagy jelentősége van, hiszen Közép-Ázsia legfejlettebb, legtehetősebb országainak számítanak. Komoly perspektívát jelent továbbá az orosz–ukrán háború miatt felértékelődött Középső Korridor, mely új selyemútként kapcsolja be Üzbegisztánt újra a világkereskedelem és az intellektuális pezsgés főáramaiba.

Napjaink Üzbegisztánját szemlélve déjà vu érzésünk van, hiszen a reformtörekvéseket, a társadalom optimizmusát, reformokba vetett hitét láthattuk Közép-Európában is több mint 30 évvel ezelőtt. Ugyanakkor csak bizakodhatunk, hogy a felzárkózás náluk gyorsabb és fájdalommentesebb lesz. Ebben pedig éppen azon aktorok hozzájárulása segíthet nekik, akik ezt a folyamatot átélték, így a közép-európai hibák talán közép-ázsiai előnnyé konvertálhatók.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és főtanácsadója, a Budapesti Metropolitan Egyetem professzora.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Mehmet Kaman / Anadolu Agency / Getty Images)