2024. június 17. 15:00
Románia 3
Ukrajna 0
Fussballaréna München I. forduló
2024. június 17. 18:00
Belgium 0
Szlovákia 1
Frankfurt Arena I. forduló
2024. június 17. 21:00 ÉLŐ
Ausztria 0
Franciaország 1

Egyesek megvesztegetnek, mások diktálnak Brüsszelben

333A4R8-highres
2023.01.23. 11:49

Az Európai Parlament látványos korrupciós botránya egyik oldalon az emberi mohóságról és telhetetlenségről, a másikon pedig egyes kormányok önfényezési kényszeréről szól. Jól mutatja az EP egész külpolitikai politikájának a sebezhetőségét. (Külpolitikán az EU-n kívüli országokkal való kapcsolattartást értve.) Az igen magas uniós fizetések mögött az a megfontolás is szerepet játszik, hogy minél nagyobb a jövedelem, annál kevésbé megvesztegethető az ember. A többség esetében ez nyilván működik, de a jelek szerint mindig vannak olyanok, akiket megszédít a még több és több pénz. A jellegzetesen karriervadász, gátlástalanul és elvek nélkül érvényesülni akaró Eva Kaili ez utóbbi típus jellegzetes képviselője. 

Bár a jobboldali média előszeretettel hangsúlyozza a nő „baloldaliságát”, az igazi görög baloldalt nem Kaili korrupciós ízű PASZOK-ja, hanem a Sziriza képviseli.

A másik oldalon szükség volt olyan kormányokra, amelyek számára fontos, hogy az Európai Parlament milyen véleményt alkot róluk jelentéseiben, nyilatkozataiban. Katar és Marokkó jellegzetesen olyan muszlim országok, amelyek rendszerét a Nyugat viszonylag elfogadhatónak tartja, és vezetőik szeretnék megőrizni a jó hírüket. Katar számára elsősorban a foci-vb, Marokkónak pedig Nyugat-Szahara birtoklása miatt kellett leszerelnie a kritikus hangokat. Ironikusan fogalmazva, ezek az országok legalább komolyan veszik az EP-t. Észak-Koreát aligha rázza meg egy elítélő határozat, ahogy Lukasenka álmát sem zavarja, ha egy Eva Kaili százegyedszer is szigorúan megdorgálja.

A külpolitika sokáig viszonylag exkluzív pálya volt. Több nyelv ismerete, széles körű tájékozottság, egyfajta higgadtság kellett hozzá. Az első nagykövetek általában művelt arisztokraták voltak, akik otthonosan mozogtak a fogadó országban is. Még a Szovjetunió első diplomatái között is több arisztokrata akadt, Kádár János pedig sokáig egy református püspököt tartott külügyminiszterként. A hordószónokokat és a semmihez sem értő pártkádereket általában otthon hasznosították. Az utóbbi évtizedekben aztán populista fordulat történt a külpolitikában is. A bulvársajtó a maga egybites primitívségével követ és kreál nemzetközi eseményeket, istenít és befeketít külhoni politikusokat.

Megerősödtek a civil szervezetek, amelyek hol valós tények, hol előítéletek alapján, de ellentmondást nem tűrően minősítenek kormányokat, rendszereket, alig burkoltan kultúrákat és vallásokat is.

Kialakulnak a skatulyák, amelyekbe az úgynevezett közvélemény a jókat, a gonoszokat és a megjavíthatókat gyömöszöli, és innen kezdve a külpolitizáláshoz elegendő e skatulyák ismerete. 

Az Európai Parlament külpolitikai tevékenysége, nyilvános vitái, állásfoglalásai, különböző díjai és gesztusai jórészt ebbe a kategóriába tartoznak. Mindez kevésbé vonatkozik az EU külpolitikai szolgálatára, ahova munkavállalóként csak versenyvizsga alapján lehet bejutni. Az Európa Tanácsban, ami nem azonos az EU-val, és ahova a nemzetállamok delegálják a képviselőket, angol és francia a munkanyelv, a tagoknak ezeken kell felszólalni, anyagot írni, szerepelni. Bár a nyelvtudás nem minden, mégis egyfajta minőségi szűrőt jelent. Az Európai Parlament tagjaitól azonban semmilyen nyelvtudást sem várnak el, és mivel mindenkinek lehetősége van egy parlamentközi delegációba bejutni, végső soron bemondásra is lehet valaki Argentína, Indonézia vagy éppen Katar szakértője. 

Jártam Észak-Makedóniában választási megfigyelőként olyan parlamenti kollégával, aki a cirill betűket sem ismerte, nekem kellett felolvasni számára a plakátok szövegét. Ennek látszólag semmi köze a mostani korrupciós botrányhoz. De akinek ennyire nincs ismerete az általa „megfigyelt” országról, az megvesztegetés nélkül is hajlandó megszavazni mindent, amit egy másik képviselő elé terjeszt a maga területéről. Természetesen azt is automatikusan tudja, hogy olyan hívószavakra, mint – mondjuk – Irán, Venezuela, Vietnám, Kína, illetve Ukrajna, milyen gombokat kell megnyomnia, a részletek megismerése nélkül milyen véleményt kell képviselnie. Egyetlen kivételként talán az izraeli–palesztin kérdést lehet megemlíteni, amelyben a holokauszt erkölcsi súlya és a palesztinok kiszolgáltatottsága miatt illik kiegyensúlyozottságra törekedni. 

Az Európai Parlament ettől függetlenül olyan kérdésekben, mint a környezetvédelem, a kulturális projektek, az állampolgárok biztonsága, a határok átjárhatósága és hasonló témák esetében tartalmas munkát végez, hiszen ezeket a képviselők otthonról ismerik, és szakértőik segítségére is számíthatnak. Általában elmondható, hogy amiről kemény szakmai vita folyik, ott érdemi munka is van. Ahol azonban, mint a legtöbb külpolitikai állásfoglalás esetében, „erkölcsi alapon” kötelező az egyetértés, ott csak álszenteskedésről beszélhetünk. De ne hagyjuk magunkat a napi botránnyal sodortatni. Gyalázatos, amit Eva Kaili és bűnbandája tett, de az EU túl fog jutni rajta. Az Európai Unióra is illik Párizs városának jelmondata, „fluctuat nec mergitur” – hánykolódik, de nem süllyed el. Az igazi veszélyt nem azok jelentik, akik kenőpénzért megszépítenék a róluk szóló véleményt, hanem azok a külső és belső hatalmak, amelyek diktálni tudnak az uniós döntéshozóknak. 

Az Európai Unió külpolitikáját ma már egyértelműen az angolszász országok utasításai határozzák meg, többnyire a kontinentális Európa érdekeivel szemben.

Macron elnök tétova próbálkozásainak kudarca még nyilvánvalóbbá teszi, hogy az unió geopolitikailag Washington és részben London engedelmes csatolmánya. Az európai intézmények fogadkozásai a klímavédelemről szépen hangzanak, de ha a német nagyipar csúcsra járatja a szén kitermelését és elégetését, akkor azonnal kiderül, hogy ez ellen az EU semmit sem tehet. A nagytőke urainak nagyobb a befolyásuk, mint az unió demokratikusan választott politikusainak. Ez persze mindig így volt, de amikor a nehéz idők jönnek, a kesztyű alatt láthatóbb lesz a vasmarok.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Eva Kaili 2022. december 13-án. Fotó: Eric Vidal / European Parliament / AFP)