Hegyi Gyula: Egy ukrán anarchista köztársaság emléke

Az ukrán történelmen végigvonul az Oroszországhoz való viszony tisztázatlansága, amelynek egyik jellemzője sok millió, Kelet-Ukrajnában élő ember vegyes identitása. Oroszok, oroszul beszélő ukránok, kevert nyelven beszélők, ukrán öntudatot vallók élnek együtt abban a térségben, ahol most a harcok folynak. Amikor szóba kerül az ukrán függetlenség kérdése, ez a népcsoport keserű választás elé kerül, és mindkét oldal az ő nemzeti-kulturális érdekeire hivatkozik. Mindez korábban is így volt, 

Nesztor Makhno, egy harmincéves parasztfiú az orosz polgárháború zűrzavarát kihasználva ezen a területen hozta létre a maga anarchista „köztársaságát”. Ukrajna délkeleti részén négy éven át, 1917 és 1921 között több millió ember élt egy önigazgató, Moszkvától és Kijevtől egyaránt független államszerűségben. A magyar közgondolkodás keveset tud az anarchizmusról, sokan még mindig az egyéni terrorral azonosítják, talán ezért is kevéssé ismert nálunk Nesztor Makhno neve és története. Pedig az amúgy is izgalmas huszadik század egyik érdekes és különös sztorija.

Makhno a dél-ukrajnai Guljalpoléban született 1888-ban, ez a város lett később a mozgalma székhelye is. Egy osztályt végzett csak a helyi elemiben, ötéves korától dolgozni kényszerült. Kis termetű, lányos arcú fiú volt, akiben hatalmas öntudat és bosszúvágy feszült. Felgyújtotta az őt megalázó földesúr házát, megtámadott és megvert mindenkit, aki megbántotta őt vagy a barátait. Ösztönös lázadóként ismerte meg az anarcho-kommunizmus eszméit, és tizenhét éves korára már egy anarchista mozgalom vezetője lett. Miután megölte a mozgalmukba beépült besúgót, elfogták és halálra ítélték, de fiatal kora miatt végül nem végezték ki. Nyolc évet töltött börtönben, és mint annyi forradalmárnak, neki is ez lett az „egyeteme”. Anarchista és marxista értelmiségiekkel került egy cellába, könyveket kapott, politikai és közgazdasági kérdésekben viszonylag komoly tudásra tett szert. Későbbi emigrációja idején anarchista elméleti cikkek igen termékeny szerzője lett.

Az 1917-es februári forradalom előtte is kinyitotta a börtönkaput. Míg anarchista társai a pétervári és moszkvai hatalmi harcokba merültek alá és tűntek el, ő visszatért szülőföldjére. Megértette, hogy a parasztok elsősorban földet akarnak és azok mögé állnak, akik ezt megadják nekik. A jogi vitákat félretéve fegyveres támogatóival szétosztotta a földesurak földjeit a parasztok között, a bolsevikok hadi kommunizmusával szemben engedélyezte a kisparaszti árutermelést, és a községek vezetését a szegények által választott tanácsokra bízta. Idővel saját pénzt is bevezetett, azaz az innen-onnan beszerzett német, orosz és egyéb bankjegyek a rájuk bélyegzett, szellemes Makhno-idézetekkel váltak a „köztársaság” hivatalos valutájává. Jellegzetesen anarchista módon megszüntette a börtönöket, birodalmában kétféle büntetés létezett, a kivégzés és a közösség előtti bűnbánat. Ahogy viszonylag konszolidálódott a helyzet, meghirdette a szabad oktatás programját, amelyhez Francisco Ferrer spanyol teoretikus modern tanait használta fel. Minden vallási és nemzeti jellegű utalást mellőztek a tananyagból, mindenki maga dönthette el, hogy milyen nyelven, azaz oroszul vagy ukránul akar tanulni, ami még a mai Ukrajnában is forradalmi követelésnek számít. Makhno amúgy maga nem beszélt ukránul, mindvégig az oroszt használta, részben ezért is viszonyult ellentmondásos módon a korabeli ukrán függetlenségi mozgalomhoz.

Hírnevét mégis a csatatéren szerezte. A földjük és szabadságuk megvédéséért harcoló parasztok fanatikus katonái lettek. Az általa vezetett Fekete Sereg a halálfejes, fekete zászló alatt félelmetes erőt jelentett. Ő találta fel a tacsankát, géppuskát helyezett a parasztszekérre, és kellően erős lovakkal meg hajtóval negyven-ötven kilométeres sebességgel csapott le a reguláris hadseregekre. Sokáig a bolsevikok oldalán harcolt a fehérek, a németek és az osztrák–magyar csapatok ellen.

Az orosz polgárháború különösen kegyetlen volt, és Makhno nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a többi harcoló fél. Első házasságának története e szélsőséges elszántság félelmetes példája. A börtönből szabadulva egyszerű parasztlányt vett el, akitől kisfia is született. A családi idill azonban nem tartott sokáig, a feleség és a kisfiú hamar eltűnt és sohasem került elő. A legismertebb és legvalószínűbb változat szerint Makhno hűséges harcostársai ölték meg őket. Így érték el, hogy a vezér ne puhuljon el, teljes energiáját a harcnak szentelje. Nem tudjuk, Makhno tudott erről vagy sem, de másodszorra „okosan” nősült, egy harcos tanárnővel házasodott össze, aki a kulturális és oktatási terület felelőse lett. Agafja Kuzmenko ukránosította volna a mozgalmat és kapcsolatot keresett a Petljura vezette kijevi függetlenségi központtal. Némi belső vita után leszavazták és megmaradtak az egyetemes anarchista ideológiájánál. Makhno és társai azt remélték, hogy a fehérek bukása után mozgalmuk átterjedhet Oroszországba is. Bízott Leninnel és a vörös parancsnokokkal való kapcsolatában, a közösnek remélt kommunista gyökerekben. 1920-ban a Fekete Sereg a bolsevikok oldalán foglalta el a Krímet a fehérektől. Makhno ekkor Kun Bélával is tárgyalt, de Kun félsziget elfoglalása utáni vérengzésében nem vett részt.

Miután a bolsevikok kiűztek minden fehér és nyugati expedíciós hadsereget, s az ukrán függetlenségi mozgalommal is leszámoltak, a vörös csapatok Makhno ellen is megindultak. Kemény harcok után megsebesült, hű társai meghaltak, és Romániába, majd végül Párizsba menekült. Itt cipészként dolgozott, tébécés lett és keményen ivott. Közben szervezte a nemzetközi anarchista mozgalmat, amelyben ellentmondásos szerepe volt. Egyrészt csodálták, hiszen négy éven át fenntartott egy több millió ember lakta anarchista köztársaságot, amihez hasonló sem addig, sem azóta nem létezett a történelemben. Másrészt mégis idegen volt a nagyobbrészt nyugati entellektüelekből álló társaságban, ahol szapora volt a szó és ritka a tett. Élete végén, mint annyi politikai emigráns, ő is belső vitákban és intrikákban merült el. Nyomorúságos körülmények között élt, és negyvenhat éves korában halt meg Párizsban.

A nyugati anarchisták mindvégig eszményképükként őrizték az emlékét. Anarchia Mama című dala máig a mozgalom egyik himnusza. Amerikában a San Francisco dzsentrifikációja elleni mozgalomhoz is felhasználták a nevét, a Szovjetunióban és a fehér emigrációban egyaránt züllött rablóvezérként emlegették.

Egy orosz tévétársaság Nesztor Makhno kilenc élete címen látványos tévésorozatot készített az életéről 2005-ben, ami angol felirattal a YouTube-on is elérhető ingyen. Ebben rokonszenves, de indulatos hős, akinek az ukránsághoz való viszonya nemigen kerül szóba. Szerepét mindenesetre az ukrán születésű Pavel Gyerejanko játszotta el. 

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Nesztor Makhno 1920 körül. Fotó: Archiv Gerstenberg / ullstein bild via Getty Images)