Vona Gábor: Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam

Orbán Viktor a szokásos keretek között és közönség előtt tartotta meg idei évértékelő beszédét, ezzel pedig bizonyára megadta a magyar közélet tematikáját a következő hetekre. A beszédből szerintem öt általános trend olvasható ki.

A háborús csapda 

A háború kérdése 2022-ben kétharmadot hozott a kormánynak. Tavaly februárban az ellenzék katasztrofálisan nyúlt hozzá az Ukrajna elleni orosz agresszióhoz, így Orbán elérte, hogy magát béke-, az összefogást háborúpárti közösségként pozicionálja a kampányban. A harcok azóta területileg szerencsére nem terjedtek ki, de politikailag annál inkább. De facto az USA és Európa nagy része belesodródott a háborúba, és mivel az ellenzéki pártok azóta sem tudnak ezzel kapcsolatban világos álláspontot kialakítani, lényegében felkínálják a lehetőséget, hogy a kormányfő helyezze el őket ismét a térképen. Méghozzá ugyanoda, ahová tavaly ilyentájt: a háború oldalára. Ami Orbánnak kitűnő lehetőség, hogy egy számára kényelmes koordinátarendszerben értelmezze és magyarázza a magyar belpolitikát, az ellenzék előtt bénító kihívás. A nyugati szövetségi rendszert, az EU és a NATO melletti elköteleződést, az onnan rájuk nehezedő nyomást kellene összhangba hozni a magyar társadalom békevágyával és a háborúba való sodródással kapcsolatos félelmekkel. Mindezt pedig úgy megtenni, hogy valami mást mondjanak, mint a miniszterelnök. Egy biztos: a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a háborús belpolitikai csapdából, ha már belesétált, ne engedje ki az ellenzéket.

Szeretlek is, meg nem is, tudod, így van ez

A kormány minimum 2012 óta folytat szabadságharcot Brüsszellel szemben. Sokan úgy értékelik, a kormányfő ki akarja vezetni hazánkat az unióból, de meggyőződésem szerint ez súlyos tévedés. A nemzetközi dinamikákhoz kapcsolódó orbáni külpolitikának és az abból eredeztetett belpolitikának a motorja valójában az uniós tagságunk.

A kormányfő addig erős szereplő a világban, amíg a dobogó, amiről beszél, uniós. És ezt ő nagyon jól tudja. Egyébként is, már régen megmondta, ne azt nézzék, mit mond, hanem azt, amit tesz… Az unióval kapcsolatban ezért a hozzáállás mindig az „érted haragszom” attitűdje: „szeretnénk mi européerek lenni, na de így?”, „mi vagyunk itt a férfiak a keleti gáton, ők meg nyugaton azt sem tudják, fiúk-e vagy lányok”, „nem ők, hanem mi vagyunk Európa”, „bezzeg a Sárközy, pláne a Merkel, de ezek?”, stb. Mivel Orbán mindezt leghosszabb ideje vezető tisztségben lévő politikusként teszi, így a kontinentális jobboldal nevében is beszél. Legalábbis ezt a pozíciót veszi fel. Amikor tehát – ahogy ebben a beszédben is – súlyos kijelentéseket hallunk a kormányfőtől Európa irányába, mindig érdemes észben tartani, hogy nem Brüsszelből ki-, hanem Brüsszelbe be szeretne sodródni. Nem kilépni, hanem a fenegyerek szerepéből átlépni az EU doyenjévé. Ez a terv lényegében évtizedes és ambiciózus, de a korábbi szövetségesei elveszítése, kiöregedése és a háború kitörése óta – még ha jó is az alakítás – kezd monodrámává alakulni.

Moszkváról vagy jót, vagy semmit

A miniszterelnök bátran és kertelés nélkül megy neki az EU-nak, a NATO-nak, Németországnak és lényegében nyugat felé bárkinek, de ugyanez a kurucos lendület nem jellemzi, ha Oroszországról vagy Kínáról kell beszélnie, pláne, ha azok kapcsán kritikát is meg kellene fogalmazni. Persze az is egy lehetőség, hogy a kormányfő szerint nincs is arrafelé mibe belekötni. A másik, hogy nem akar újabb konfliktusokat. A harmadik, hogy ebbe az irányba nem is szabad neki. A negyedik meg, hogy mindhárom egyszerre igaz. (Ötödik meg, hogy valami más.)

de mivel a kormány számtalan irányból van nyomás alatt – háború, EU, USA, infláció, energiaválság stb. –, másrészt pedig a miniszterelnök belső tekintélye már-már transzcendentális magaslatokba jutott, az övéi közül nem nagyon kéri ezt rajta számon senki. Talán a válsághelyzetekre oly jellemző kollektív önhipnózis révén fel sem tűnik nekik. Mindenesetre egy-egy erősebb mondat az orosz agresszió és politika kapcsán – a kötelező, hivatalos és látványosan szenvtelen elítélésen túl – sokat tudna segíteni abban, hogy az ország és a miniszterelnök Kreml-párti kötöttségei kapcsán felmerülő vádak enyhüljenek.    

Néma akkunak mindenki érti a szavát

És ha már vádak. A kínai akkumulátorgyár az elmúlt hetekben lázban tartotta az országot, amit ez esetben nehéz lesz egy egyszerű sorosozással elbagatellizálni. Különösen úgy, hogy a helyi lakosok elszántsága és felháborodása nem enyhül, a helyi Fidesz inkább gyorsan, mint lassan veszíti el a népszerűségét, és azért megértünk már két, minimum zavaros, kínai illetőségű botrányt: a Belgrád–Budapest-gyorsvasút és a Fudan Egyetem kapcsán. Ahogy az oroszok esetében, Kínát illetően sem látunk óvatosságot, pláne kritikát az orbáni külpolitikában. Nem azt akarom mondani, hogy mindenkivel össze kell veszni, sőt pont az ellenkezőjét javaslom, de elég furcsa, hogy egy miniszterelnök, aki a fél világgal harcban áll a magyar emberek megvédésének zászlóját lobogtatva, egy olyan konfliktusban, ahol hús-vér magyar emberek tiltakoznak, nem szólal meg. Miközben saját bevallása szerint is ez a magyar gazdaság jövőjének aranytojást töltő tyúkja. Persze előfordulhat, hogy mást gondol erről, mint a debreceni vagy gödi civilek, de az, hogy egyáltalán nem is beszél róla, nos, az a legbeszédesebb. 

Aki nem pedofil, az velünk van!

A Bite Zsolt körüli botrány úgy jött a Fidesz számára, mint egy falat kenyér. Orbán Viktor pedig mindig megérzi, hogy mi az, amit meg kell lovagolnia, és mikor. Fel is ült gyorsan erre az ügyre. Több ok miatt is. Egyrészt beleillik a kormány LMBTQ-lobbi elleni korábbi küzdelmébe. Másrészt be kell előzniük a Mi Hazánkat, mielőtt az nagyobb kampányt építene. Harmadrészt az esettel szembeni fellépés nemcsak a magyar táradalom 99 százalékának, de talán még a ’99 Mozgalom (emlékszik még a kedves olvasó?) többségének az egyetértésével is találkozni fog. Negyedrészt a keresztény-konzervatív tábor esetleg megkopott lelkesedését újra fel lehet csiholni. Ötödrészt pedig 

Az eset súlyos és gyomorforgató, de a háború vagy az infláció társadalmi súlyához képest – szerencsére – marginális. A beszédnek mégis a végére – vagyis a leghangsúlyosabb részére – került az ügy. Miért? Az imént felsorolt öt indok mellett azért, mert Orbán mindig olyan politikai harcokat szeret meghirdetni, ahol egyrészt biztosan övé a többség, másrészt biztosan övé a győzelem. Ez pedig itt garantált. Lehet készülnie mindenkinek, a következő hetekben az inflációt, az energiaválságot, a háborút, talán még a migrációt és Soros Györgyöt is túlharsogó pedofilellenes szabadságharc fog kirobbanni. És arra is van egy tippem, milyen új bélyeggel illetik a tanártüntetések szervezőit…

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. február 18-án. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)