- Vélemény
- Különvélemény
- vélemény
- különvélemény
- béketábor
- nemzeti konzultáció
- szankciók
- orbán viktor
- háború
Az egytagú béketábor nemet mond a varsói szankciókra
A Központi Statisztikai Hivatal félrevezette a közvéleményt: azt a hamis információt terjesztette el, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával kilencmillió-hatszázezer főt talált Magyarországon. Arról, hogy ez egy hazugság, bárki meggyőződhet, csak ki kell tennie a lábát az utcára, ahol a kormány óriásplakátokon tájékoztatja arról a magyarokat, hogy azok döntöttek: kilencvenhét százalékuk nemet mond a szankciókra – holott a nemzeti konzultáció kitöltőinek száma összesen nem érte el a másfél milliót. A le nem becsülendő erőfeszítések ellenére még nem sikerült odáig rombolni az oktatást, hogy egy átlagos ötödikes ne lássa be, hogy másfél milliónál még a másfél millió kilencvenhét százaléka se lehet annyival több, hogy elérje a kilencmilliót – ez pedig arra utal, hogy ha magyar az, akinek fáj a szankció, akkor ez a nép sajnos tragikusan megfogyatkozott.
A nemzeti konzultáció és az azt segítő plakátkampány másik fontos tanulsága az, hogy a miniszterelnök hazaáruló – akad persze Magyarországon olyan, aki ezt már a Putyinnal Paksra vonatkozóan kötött szerződés óta tudja, de az a tény, hogy a miniszterelnök ezt önérzetesen fel is vállalja, sőt, adómilliárdokból terjeszti, kétségbevonhatatlan politikai innováció.
A plakátokon egy bomba látható, mely minden jel szerint a szankciókat szimbolizálja. Az üzenet egyértelmű: aki a brüsszeli szankciókat helyesli, az Magyarország bombázását támogatja – beleértve magát a miniszterelnököt, aki Magyarország nevében valamennyi szankciós csomagot megszavazta.
Nem mindennapos, hogy egy kormányfő jóváhagyjon egy hazája ellen irányuló ellenséges hadműveletet, és a megtámadott nép ezt még helyeselje is.
Nehéz megérteni, miként fordulhat elő az a gyalázat, hogy amíg a magyarok kilencvenhét százaléka elutasítja a brüsszeli szankciókat, addig az ország miniszterelnöke épp a gyalázatos három százalékhoz tartozzon – csakhogy a tények makacs dolgok: amíg a habonyi újbeszélüzem nem gyökerezteti meg Magyarországon az elutasítva megszavazás vagy a megszavazva elutasítás fogalmát, addig Orbán Viktor országszerte a maga hazaárulását kommunikálja.
A kormányzati kampány legfélrevezetőbb állítása tehát nem ez, hanem az, amely szerint „Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját”. A magyarok, akik töretlen lelkesedésükkel támogatják miniszterelnöküket a világpolitika viharaiban, rég megszokták már, és minden jel szerint igénylik is az ő permanens szabadságharcát – jól tudják, hogy a magyargyűlölő sorosisták tényleges célja a rezsiemelés, ahogy azt is jól tudják, hogy az álcivil dögevők nem szégyellik hülyének tettetni magukat, ezért továbbra is korrupciónak nevezik azt, ami az Orbán-rendszer lényege, és ami épphogy nem korrupció, hanem egy nemzeti elkötelezettségű burzsoázia felépítése. Ugyan mi másért mantráznák a korrupció vádját, ha nem azért, hogy a magyarok hazafias oligarcháinak lábai alól kihúzzák a talajt, és az extraprofitot kitalicskázó multinacionális részvénytársaságok kezére játsszák át a nemzet gazdasági erőforrásait. Mindenekelőtt pedig azért szervezkednek ezek a hazátlanok, hogy a transzlobbi, a genderlobbi meg a meleglobbi, egyszóval a pedolobbi végre kiterjessze a kiskorúakkal való szexuális érintkezés szabadságát messze túl a ministránsfiúk körén. Szükség esetén akár transzneműekké is átoperáltatnák az egészséges kiskorúakat, csak hogy a beteges hajlamaikat kiélhessék rajtuk – ettől védi meg őket brüsszeli üléseken és fogadásokon, tanácskozásokon és vacsorákon rendkívüli bátorsággal Orbán Viktor kurucvezér, honmentő utcai harcos, hazafias országúr és rendíthetetlen hatalmú nemzetvezető, aki nem orosz tankokra célzó ütegekkel és rakétákkal harcol, mint holmi péniszével zongorázó pojáca: Orbán Viktor vétókkal harcol Kirill pátriárka villáinak és jachtjainak lefoglalása ellen, s e harc közben arra is marad figyelme ügyelni, hogy a kezében tartott pezsgőspohárból a nedű ki ne löttyenjen – a magyarok mellkasa dagad a büszkeségtől.
De mi is a probléma azzal, hogy Brüsszelnek, leánykori nevén az Európai Uniónak meg kell hallania a magyar emberek hangját? Nos: mindössze az, hogy nem Brüsszelnek kellene meghallania, hanem elsősorban annak, amit Orbán Viktor eddig V4-nek hitt/hazudott – a kellő ige világnézeti alapon kiválasztható. Bővebb értelemben az egész térségnek: bolgároknak, horvátoknak, szlovéneknek, románoknak, lengyeleknek, szlovákoknak, cseheknek és moldávoknak meg kell hallaniuk a magyar emberek hangját.
Magyarország mindenkivel szembemegy az autópályán, és ezen a lázadás színpadias gesztusokkal előadott pózai sem segítenek. Ez nem szabadságharc. Ez az ellenség pártolása.
Brüsszel vitt meleg mackókat a bölcsődékbe – mindenki megtudta Magyarországon. Brüsszel akart betelepíteni évente másfél millió HIV-pozitív négert, akik között terroristák voltak – mindenki megtudta, hogy ez veszélyes. Az új évadra fordulva Brüsszel szankciókkal támad: varsói szankciókkal. Ezúttal nem az észak- és a nyugat-európai országok zártak össze Magyarországgal szemben, hanem az Európai Unió és a NATO valamennyi állama Európa széltében-hosszában – mert ez nem holmi jogállamisági hiszti, hanem egy Oroszország ellen vívott háború. A nagy sakkjátékos ezt most csúnyán elkalkulálta, de már mindenkit száműzött maga mellől, aki erre figyelmeztetni merte volna. Azok a tagállamok, amelyek eddig Orbán Viktorral vállt vállnak vetve harcoltak Brüsszel ellen, most ellenséges lövészárkokból tekintenek rá.
Az ezeréves magyar állam miniszterelnöke komoly arccal elvárja, hogy azok a szuverén európai nemzetek, amelyek milliárdokból épp lázasan fegyverkeznek, és eközben további fegyverekkel támogatják a kilencven éve népirtásnak alávetett szövetségesüket az egykori gyilkosaik ellen folytatott honvédő háborújukban – ez a sokféle európai nép és állam, melyek jól láthatóan mind-mind félnek Oroszországtól, legyenek szívesek tovább kereskedni vele. Hadd ne kelljen nekik. Hallják ők a magyar emberek hangját, mindössze nem logikus a számukra. Csak oroszról magyarra fordítva van értelme.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)