Puzsér Róbert: Harc az elmevírussal

Amint kiderült, hogy Orbán Viktor félreismerte a nagy és testvéri Oroszország tényleges erejét, melynek nyomán Magyarországot alaposan elszigetelte egykori szövetségeseitől mind az észak-atlanti katonai tömbön, mind az Európai Unión, mind a mára felbomlott V4-en belül, a kormánypropaganda úgy menekült a liberális progresszió elleni keresztesharchoz, mintha csakugyan a léte függne attól. A magyar gyermekek megvédelmezése az LMBT-aktivisták érzékenyítő szándékától ennek keretében tematizálja át a hazai politikai diskurzust inflációról normalitásra, putyinista hazaárulásról identitáspolitikai ellenállásra.

„A gender, a woke csak variánsok, ugyanannak a vírusnak a variánsai, és pont olyanok, mint a kommunizmus és a marxizmus volt: a gender és a woke is osztályokra szaggatja a nemzetet, és megelőzi a nemzeti identitást” – jelentette ki Orbán Viktor a Konzervatív Politikai Akciókonferencia múlt heti, budapesti ülésén, továbbá úgy fogalmazott, hogy „biológiai fegyverrel van dolgunk, amit a progresszív-liberális laboratóriumokban fejlesztettek, ez egy nemzetfelemésztő vírus, ami a nemzeteket szétporlasztja”.

A hazai illiberális politika hatékony eszköze az ellenségképzés és a bűnbakkal folytatott árnyékboksz. A rendszer propagandagépezete 2010 óta féléves rendszerességgel keresi és találja meg, vagy jobb híján gyártja le a maga legkedvesebb ellenségeit, hogy az állampolgárok szabadságjogait kedve szerint szűkíthesse, hatalmát bebetonozhassa és kiterjeszthesse, a 2015-ös migrációs válság valódisága pedig elsöprő erővel legitimálta ezt a módszertant. Azóta nemcsak a fideszesek, de az orbáni „szabadságharc” iránt korábban közömbös tömegek is váteszként tekintenek Orbánra, holott a woke-mozgalomtól való rettegés a Kárpát-medencében legalábbis nem nagyon indokolt: kutatások igazolják, hogy a magyarok többsége a homoszexuálisok Nyugaton évtizedekkel ezelőtt lezajlott emancipációját és a feminizmus térnyerését egyaránt elutasítja: érzelmileg bizantínus, reakciós és gyanakvó szellemű. 

– ami nyilván nem azt jelenti, hogy a woke-narratíva, amelyet Magyarországon a hatalom a nemváltó óvodások abszurditására butított le, ne hordozna tényleges veszélyeket. A kisgyerekek érzékenyítése az Egyesült Államokban messze nemcsak Donald Trump híveiben, de a vele szemben állókban is intenzív gyanakvást ébreszt. A tudományos bizonytalanságokon túlmenően joggal feltételezik, hogy a szegények képviseletét felmondó demokrata kurzus a szolidaritás nevében a progresszió által újradefiniált elnyomó-elnyomott viszony közéleti fogalmait hurcolja be az óvodákba meg az iskolákba.

Ennek során pedig az áldozati csoportok vélt és valós sérelmeit, az azokra diktált politikai reakciókat és a kisebbségi jogokat veszélyeztető republikánusok ellenségképét ülteti el idejekorán a kiskorúak fejében – egyszerűbben fogalmazva a toleranciára hivatkozva gyerekek körében folytat rejtett politikai propagandát. Hadd ne kelljen már trumpistának, putyinistának vagy orbánistának lenni annak megállapításához, hogy az ideológiai agitáció se az óvodákba, se az iskolákba nem való. Ahogy a Bibliaövezet republikánusai által szorgalmazott, homoszexualitást bűnnek bélyegző vallásosság fundamentalizmusa meg a kreacionista világmagyarázatra való ránevelés gyakorlata sem – vágják rá a progresszívek, és ez ügyben meg velük nehéz vitatkozni.

A posztmodern arculattervezés és reklámtevékenység mind a piaci, mind a politikai értékesítés során úgy zajlik, hogy a kampánykreatív egy valóságmagra építi fel a megrendelő érdekét szolgáló marketinghazugságot. Így volt ez a migrációs krízis idején is: akkor a ténylegesen zajló bevándorlás olvadt realitásmagva valóságtagadás képében égett rá a marketinghazugságot leleplezni igyekvő ellenzéki politikusokra, aminek a legemlékezetesebb aktusát Kunhalmi Ágnes szolgáltatta azzal a kijelentésével, mely szerint „a bevándorlás a Fidesz által generált hiszti és műbalhé”.

Amikor LMBT-aktivisták óvodákban és általános iskolák alsó tagozataiban érzékenyítenek kiskorúakat a szexuális másság iránt, egy olyan korosztályt vonnak be a nemiséget illető diskurzusba, amely még preszexuális életszakaszban jár, és legkevésbé sem szorul arra, hogy a nemiségbe beavassák. Ha egy kisgyerek fordul ezt a tárgyat firtató kérdéssel egy óvónőhöz vagy egy tanítónőhöz, nyilván jó, ha az felkészülten válaszol, de

Elhiszem, hogy az aktivista hölgyeket, urakat és transzokat az érzékenyítés jó szándéka hajtja, de nem ártana belátniuk, hogy az immunitásra a homofóbiával és a transzfóbiával szemben épp az óvodások meg a kisiskolások szorulnak rá a legkevésbé – hasznosabb munkát végezhetnének a nyugdíjasotthonokban. Aki olyasvalakit érzékenyít az alternatív nemiség iránt, akinek még nincs stabil szexusa, azt akkor is beavatja a szexualitás sokféleségébe, ha tényleg nem ez a szándéka. A gyerekek szexuális érését hagyni és nem provokálni kell. Ez az Orbán-rendszer pedokampányának valóságmagva.

Csakhogy a rezsim, melynek kommunikációs gépezete széles gesztusokkal védelmezi holmi LMBT-aktivistáktól a magyar gyerekek ártatlanságát, három éve menekített ki a törvény markából, és engedett szabadon kiskorúakra vadászni egy hús-vér gyerekpornó-nagykereskedőt, Kaleta Gábort. A rezsim, amely annyira félti a gyerekeket, hogy politikai érdekeit szolgáló asszociációt ácsol a magyar fejekben a pedagógusok és a pedofilok közé, szándékosan és rosszhiszeműen érti és magyarázza félre a szexuális érzékenyítés szándékát, s nevezi meg azt a szexuális megrontás szándékaként. Ez az Orbán-rendszer pedokampányának marketinghazugsága.

Eszem ágában nincs letagadni a valóságot: a wokeness szellemét magam is elmevírusnak látom. Már kilenc éve is annak tartottam, amikor az Orbán Viktor vezette magyar kormány aláírta a férfigyűlölettől fortyogó isztambuli egyezményt, mert hatalmi érdekeit épp így látta teljesülni. Jóformán közhely, hogy a magyar társadalom nemhogy a wokeness hívei által képviselt valós és virtuális kisebbségekkel, de még önmagával se képes a szolidaritásra. Persze a Netflix gépies diverzitáshajszolását látva sokan érezhetik úgy, hogy a kérdés Magyarországon is jelen van, csakhogy mutogathatnak az amerikai liberálisok a magyaroknak akárhány színes bőrű angol királynőt, a wokeness ettől még az Egyesült Államok egyre kínosabb belpolitikai ügye marad, amely a Kárpát-medencében nem generál közéleti földindulást – s azt a csekély hatást is, amelyet kivált, akkora társadalmi ellenszenv övezi, hogy a témát még az ellenzéki pártok meg a balliberális sajtó is negatív konnotációban tárgyalja. Egyszerűbben: 

Az elmevírus ellen folytatott hazai küzdelmet sajátosan árnyékolja be az a tény, hogy amíg a wokeness érdemleges bírálata a progresszió őrjöngő kérlelhetetlenségét, bolsevizmust idéző totalitarizmusát illeti, addig a magyarországi kormánymédia wokeness alatt az azonos nemű párokat érti, és egy csekély képviselettel bíró, nem mellesleg saját kötelékében is nagy számban tevékenykedő kisebbséget nevez meg a normalitást veszélyeztető deviancia forrásaként.

Orbán Viktor aktuális függetlenségi háborúját egy Magyarországon híveket nem szerző, amerikai divathóbort ellen vívja. A magyaroknak meg kell érteniük, hogy a nemzetvezető egy transzúszó miatt kell, hogy ellopja a közvagyont, és amerikai kampuszokon hisztiző kölykök miatt kell úgy egymásba nyitnia a Montesquieu által szétválasztásra rendelt hatalmi ágakat, mint három báltermet. „Térjen vissza Trump elnök úr, és hozzon nekünk békét” – fogalmaz Orbán, aki bár itt az orosz–ukrán háború kapcsán reméli Trump izolációs politikájának visszatérését, csak a vak nem látja, hogy a szuverenitása iránt oly önérzetes szabadsághős mennyire szolgaian rendeli hozzá Magyarországot az Egyesült Államok kétosztatú politikai életének egyik szereplőjéhez és annak sötét unokatestvéréhez, Vlagyimir Putyinhoz. A wokeness mindenekelőtt Donald Trump problémája, és nem a magyaroké.

A magyarok problémája a rekordmértékű infláció, Kelet-Magyarország leszakadása, az egészségügy elsorvadása, az oktatásügy kivérzése, mindenekelőtt pedig a putyini szövetség és Szent István államának nyugati elszigetelődése. Orbán Viktor ennek ellenére úgy tesz, mintha ez az ő kultúrharca volna, s ezzel a magyar külpolitikát Trump és Putyin politikai törekvéséhez, mítoszvilágához, világnézetéhez, sikeréhez vagy bukásához rendeli: a magyarság sorskérdéseit mellőzi, és a magyarság Soros-kérdéseire tereli a közfigyelmet. Ugyan mi a csatlóslogika, mi a nemzeti függetlenség feladása, ha nem ez? A jelek szerint nemcsak a genderizmus meg a wokeness az, ami „megelőzi a nemzeti identitást”: az illiberális elitet épp az ezekkel szemben képviselt reakciós dac foglalja le a nemzet égető ügyei helyett.

Az Orbán Viktornak szóló rossz hír az, hogy nincs az a csoda, ami három napnál tovább tart: akárcsak a progresszió korábbi divatmozgalmai, mára a wokeness is túlhaladt a zenitjén, és hamarosan átadja a helyét valami újnak. A nagy streamingszolgáltatók felületein egyre gyakrabban jelennek meg az identitásőrjöngést meg az eltörléskultúrát megkérdőjelező sorozatok és stand-up comedy műsorok, miközben a Simpsons és a South Park évadai már sok-sok éve aktívan bírálják a wokeness kétes erkölcsiségét. A Nyugat ellenállóképessége a szabad nyilvánosságból, a szabad nyilvánosság a polgári társadalomból, a polgári társadalom meg a kapitalizmusból fakad. A tőke a maga természete szerint minden jelentkező hatást integrál: amit használni tud, azt kiüresíti, amit nem tud, azt elsorvasztja – a liberális progresszió legfrissebb hullámával se lesz ez másképp.

Hunter S. Thompson, a gonzó újságírás atyja az amerikai álom szakrális fővárosában, Las Vegasban ismerte fel, hogy a plázaélmény a legintenzívebb társadalmi és szellemi törekvést is felemészti. A hippimozgalom indulása után öt évvel már keserűen állapítja meg, hogy nincs az a politikai vagy kulturális aktivizmus, amelyet a fogyasztói társadalom meg az azt uraló tőke ne hajtana a maga szolgálatába. „Felmész egy meredek hegyre Las Vegasban, és nyugatra nézel. És a megfelelő szemmel majdnem meglátod a magas víz nyomát. Ez az a hely, ahol a hullám végül megtört. És visszagördült.”

A Kreml tövében ragadt Orbán Viktor azzal házal a nyugati jobboldal körében, hogy ő gyártja a vakcinát a wokeness elmevírusa ellen – csakhogy a progresszivista téboly elkerüléséhez nincs szükség egy Putyin zsebében avászkodó, alkotmányosságot lábbal tipró, Közép-Ázsiába vágyódó összeszerelő üzemre: a nyugati kultúra immunrendszere már gyártja az ellenanyagot. Demokráciában is működni fog.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Janos Kummer / Getty Images)