- Vélemény
- közlekedési baleset
- halálos baleset
- autós nagykoalíció
- ank
- knezsik istván
- árpád-hídi baleset
- közlekedési szabályok
Az Árpád hídi baleset margójára – felnőni a közlekedésben, a közlekedéshez
További Vélemény cikkek
2023. július 1-én 0 óra 41 perckor halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Budapesten, az Árpád híd Budára vezető oldalán. Egy sportkocsi vezetője elveszítette az irányítást járműve felett, majd a kisodródó autó a szalagkorlátot és a járdán közlekedők védelmére kialakított magaskorlátot is kidöntve ütközött egy kerékpárossal, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette.
A baleset kapcsán azóta csaknem minden médiafelületen láthattunk és hallhattunk véleményeket, elemzéseket, a közösségi felületeken pedig megszámlálhatatlan hozzászólásban foglalkoznak a történtekkel. A rendőrség már a baleset után 6 nappal sajtótájékoztatón közölte a legfontosabb tényeket és nyomozati eredményeket, valamint az időközben elkészült igazságügyi szakértői vélemény főbb megállapításait, és közreadták a térfigyelő kamerák felvételeit is. Jelen közlemény keretében az ANK nem kívánja kommentálni a történteket.
Sok kérdés vetődik fel
Az eddigi információk alapján a legvalószínűbb, hogy a sportautó vezetője tehető felelőssé a balesetért. A 33 éves férfi köztudottan a sebesség és a gyors autók rajongója. De milyen példát láthatott gyermekkorától fogva? Hogyan nem tudta elhatárolni a filmek fikciós világát a valóságtól? Hol volt a családja, hol voltak a barátai, ismerősei az elmúlt időszakban, akik figyelmeztethették volna, hogy ahogyan vezet, az egyszer tragédiába torkollhat, és ha megtették, miért nem hallgatott rájuk? Hogyan nőtt fel, hogy azt gondolta, megszegheti a szabályokat, és miért nem tartott ennek következményeitől, vagy ahogyan mondani szokták, miért bízott felelőtlenül azok elmaradásában? És persze milyen oktatást kapott az iskolában vagy jogosítványszerzéskor, mivel engedték útjára tanárai, oktatói?
Természetesen ezek a költői kérdések nemcsak az Árpád hídon történt balesetben gyanúsított sofőrnek, hanem minden renitens járművezetőnek szólnak.
Van helye a versenyzésnek is
Amióta az autót feltalálták, az autóversenyzés is létezik. De ennek megvan a maga helye, és megvannak a maga szabályai.
Az autózás mindenkinek a szabadságot, a jó és gyors autók pedig a szórakozást is kínálják, de ez utóbbinak kizárólag zárt pályákon, a biztonsági előírások maradéktalan betartásával lehet hódolni.
Csábító egy erős autó képességeit a közúton is fitogtatni, de meg kell tanulnunk kordában tartani vágyainkat: a közút nem versenypálya!
Egyetlen áldozat is tragédia
Talán természetes jelenségnek tekinthető, hogy amíg egy tragédia miatt nem kerül reflektorfénybe a téma, addig nem is kap kellő helyet az újságok hasábjain, a televíziós híradásokban és az internetes portálokon a közlekedésbiztonság. De időről időre, amikor például nagy értékű járművekkel okoznak halálos baleseteket, akkor hosszú ideig foglalkozik vele mindenki, és csak ezek a kirívó esetek irányítanak méltó figyelmet a mindennap bekövetkező tragédiákra. Pedig 2022-ben Magyarország útjain 537-en, tehát kétnaponta hárman vesztették életüket. Minden haláleset tragédia, minden esetben családok gyászolnak, fiatal tehetségek vagy éppen tapasztalt szakemberek vesznek oda, akkor is, ha a balesetet nem egy luxusautó okozza.
Alapvető változás kell, szemléletváltás
Sokat segíthetnek, de pusztán a törvényi szabályozás és a rendőri intézkedés nem képes gátat szabni az efféle magatartásnak. A féktelen, következmények nélküli életre, szabályszegésre buzdító filmes tartalmak világában, az értékeket minimum hiányosan-sajátosan tisztelő, több tízmilliós luxusautókat birtokló vezetők hamis valóságában ez sajnos önmagában nem elég.
A legfontosabb a közlekedésbiztonság állandó napirenden tartása, születéstől a gyermek- és kamaszkoron át, a fiatal felnőtt időszakon és az egyre felelősségteljesebb felnőtté váláson keresztül egészen az időskorig.
Minden korcsoport számára megfogalmazhatók valós, releváns, a kockázatokra figyelmet felhívó, a tudatos, biztonságos közlekedésre biztató üzenetek, információk, elméleti és gyakorlati jó tanácsok.
Az Autós Nagykoalíció 2009-es megalakulása óta számos platformon kommunikál a biztonságos közlekedésről: Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Skoda mellett szervezője a Közlekedik a család programsorozatnak, rendezvényein rendszeresen jelen van a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai című, legkisebbeknek szóló közlekedésbiztonsági kampány programja (kerékpáros KRESZ-park, foglalkoztatófüzet, cikksorozat és hanganyagok), egyesületünk internetes lapjában (autoszektor.hu) szakértőink csaknem 10 éve rendszeresen megjelenő cikkeiben foglalkozunk a témával, valamint hónapról hónapra adunk ki sajtóközleményeket a közlekedés egy-egy részterületének átfogó leírásával és a biztonságos közlekedést segítő jó tanácsokkal.
Társadalmi kérdésben társadalmi összefogás kell
Szakértők által is régóta hangoztatott tény, hogy a közlekedési kultúra vagy morál a társadalom általános állapotának lakmuszpapírja. A közúton rengeteg, az élet egyéb területein felhalmozódott feszültség jelenik meg, és ez hatalmas kockázatokat rejt magában. Meg kell tanulnunk felnőni a közlekedéshez!
A javulás érdekében legfontosabbnak az oktatást, nevelést, szemléletformálást tartjuk. Üdvözöljük, hogy a Nemzeti alaptanterv már tartalmazza a legfontosabb közlekedési ismeretek elsajátítását. Így a 10. osztály végére a középiskolások már tisztában lesznek nemcsak a közlekedés fő szabályaival, hanem annak fizikai összefüggéseivel, veszélyeivel is. Hisszük, hogy az így nevelkedő fiatalok, a jövő sofőrjei már egy másik kultúra képviselői lesznek az utakon, és közlekedésük során a maiaknál sokkal tudatosabban irányítják járműveiket.
A ma felnőttjének, szülőként, nevelőként vagy akár egyszerűen csak a közlekedés résztvevőjeként legfontosabb erénye a példamutatás lehet. Amennyiben gyermekeik azt látják, hogy a felnőttek a szabályokat betartva vezetnek, gyalogosként nem restek elsétálni a zebráig, autósként a nyugodt, megfontolt és szabályos vezetést képviselik, illetve szabálytalanságot látva el is magyarázzák nekik, hogy ez miért veszélyes és milyen következményekkel járhat, akkor a fiatalok minden bizonnyal egy felelősségteljesebb hozzáállást fognak képviselni a közlekedésben.
Cselekedni kell
A tragédia óta sokféle megoldási javaslatot láthattunk, hallhattunk a probléma kezelésére, ezek között voltak megvalósítható és a lehetőségektől némiképp elrugaszkodott ajánlások is. Az ANK-nál abban hiszünk, hogy az oktatás, a felkészítés és a figyelemfelhívás jelenthet hosszú távú gyógyírt, és minél fiatalabb korban találkozunk vele, annál hatékonyabb lehet a szemléletformálás.
Szeretnénk, ha a közlekedés minden résztvevője tisztában lenne azzal, hogy ez a veszélyes üzemnek minősített „társasjáték” valóban olyan kockázatokkal jár, amit pusztán a szabályok ismeretével nem vagyunk képesek felmérni.
Ezért az ANK folytatja átfogó közlekedésbiztonsági programsorozatát, és arra biztatunk minden médiát, véleményformáló személyt, hogy kövessék figyelemmel kiadványainkat, rendezvényeinket, hogy a közlekedésbiztonság üzenete minél szélesebb kört érhessen el.
A szerző az Autós Nagykoalíció elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Kerékpárosklub által szervezett megemlékezés 2023. július 10-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)