A NER világa mesés Barbie-univerzum

A Mattel (amerikai játékgyártó és filmes cég) legújabb PR-fogása csábításának engedve, előzetes fogadalmam ellenére beültem a Barbie-filmre, s bevallom, jobban tetszett, mint akartam, hogy tessen. Talán, mert a feminista – hányadik hullámról beszélünk, mit nevezünk éppen feminizmusnak – moralizálás helyett egy önmagát is kifigurázó, a marketingcéljait nem elrejteni akaró, hanem azt inkább felnagyító, alapigazságokat kapargató, de alapjában véve egy szórakoztató, kellemes, nyári moziélményt kaptam.

Hogy őszinte legyek, én élvezem a NER által rendezett eseményeket. Profin felépítettek, jó a légkör, mindenki boldog (legalábbis annak mutatja magát), egészséges, szép, jól öltözött, és minden egy előre megírt forgatókönyv szerint kiszámíthatóan halad: csakúgy, mint amilyen az élet a Barbie-világban. 

Barbie mindennap ugyanúgy pattan ki tökéletes ágyából, zuhanyzik a nem létező vízzel, tölt magának tejet az üres kartondobozból, és kortyolja a semmit bögréjéből. Világa egy Mattel által megalkotott műanyag univerzum, ahol a babák gondtalan életet élnek, pompás házban laknak, csodás ruhatáruk, kiegészítőik és járgányaik vannak, nem nélkülöznek, és nincs erőszak, se vita köztük. „A Barbie-világ olyan, mint egy kisváros Svédországban” – ahogy a film ezt cinikusan ki is mondja. Barbie és barátai pedig boldogan teszik le fejüket a párnára esténként abban a hitben, hogy a való világ miattuk egy jobb hely, ahol az általuk emancipált női vezetőknek hála mindenkinek van hol lakni, és szép az élet.

Barbie-világban lakni jó. Csodás koreográfiával táncolnak egyszerre a babák – akár egy Backstreet Boys-videóklipben. Gyönyörű, élénk színes a díszletvilág, csillognak a fehér fogak és flitteres szoknyák. Éppen úgy, mint egy NER-es eseményen vagy médiaszereplésen, ahol minden tökéletesen megszerkesztett, üde és kicsattanó, ahol az előadók és felszólalók mindig jól öltözöttek, kellően lebarnultak, általában enyhén kigyúrtak, de mindenképp önbizalomtól duzzadnak. Bár a nemek aránya itt fordított – ettől most tekintsünk el –, itt is mindenki univerzális, mindenhez ért, még a női karakterek is, akik családanyák és gondos feleségek, miközben tökös politikusok is, egy szóval: szuperhősök. Az általuk megtestesített valóság kellemes, bár tudom, hogy hamis, azért szeretnék hinni benne.

Ezt a kellemes önámítást persze az is megerősíti, hogy a NER kommunikációs anyagaiban valós motívumok és nyomokban tudatalatti vágyaink vagy éppen ki nem mondott gondolataink is megjelennek. 

Ki ne lenne tudatában például a Szijjártó Péter hétvégi beszédében emlegetett, térségünkkel szemben megfogalmazott nyugat-európai vagy észak-amerikai lenézésnek és arroganciának? Aki nemzetközi környezetben mozog vagy dolgozik, annak ez napi tapasztalat. A külügyminiszter persze azt nem említi, hogy ez nemcsak ellenünk, magyarok ellen irányul, hanem en bloc Kelet-Európa ellen, belevéve azt a Romániát is, melyet – ha a politikai helyzet épp úgy kívánja – kommunikációjában a magyar kormány is megaláz. Vagy ki ne látná a mainstream nyugat-európai sajtó képmutatását a háborúk, kisebbségi jogok és energiahelyzet kapcsán, vagy a nemeket illető olyan alapállítással kapcsolatban, aminek kimondása csak egy olyan paradigmában lehet érték, ahol ezekről az általános megfigyelésekről minden más politikai vagy közéleti képviselő hallgat.

Hasonlóképp üdítő azon nemzetközi politikai, filozófiai és közéleti gondolkodók felsorakoztatása, akik az ellenzéki médiában és eseményekben nemhogy nem szerepelnek, de nevük vagy az általuk képviselt gondolatok fel se merülhetnek, noha globálisan meghatározók. Ennek hiányában a nemzetközi diskurzusokat a NER tematizálja és illeszti olyan kontextusba politikai szövegírón, újságírón vagy viták házigazdáin keresztül, ami a maga által kreált világot építi tovább. A NER által konstruált gondolatok, mint a Barbie-világ elemei kerülnek be aztán a magyar köztudatba, éppúgy, mint egy-egy újabb kiegészítő, aminek helyét a Mattel precízen, marketingcsapatok által megálmodta. 

A NER által felépített valóság tökéletesen koherens módon alkot egy kerek egészet, amiben minden karakternek megvan a helye, szerepe és funkciója, de – akárcsak a műanyag babák – ennek következtében egysíkúak. A valós, hús-vér emberek véleménye és világképe tudvalevőleg komplexebb, gondolataik nem idomulnak pontosan az előre megalkotott ideológiákba, sokkal fluidabban mozognak politikai vélemények között. 

Mivel az átlagember világképét tapasztalatai, problémái, igényei és érzelmei formálják, sok esetben kevésbé koherens. Lehet például, hogy valaki elméletben nem támogatja a melegházasságot, de ha ismeretségi körében meleg valaki, máshogy áll a témához – így politikailag nehezebben profilozható. 

Nem úgy, mint az igazi világban, ahol minden árnyalt, kusza és nehezen meghatározható, ahol sokszor nincsenek jó megoldások.

A filmbeli színes Barbie-univerzum díszletei rendkívül kidolgozottak, már-már Oscar-gyanús éppen úgy, mint a NER-világ, amelyről szintén látszik, felépítése hatalmas munka volt. Mindez értő csapatok háttérmunkáját dicséri. Miként az ácsok, díszlettervezők, kosztümösök, szobrászok érdeme a Barbie-világ, úgy a nemzeti együttműködés rendszere a háttérben összekoordináltan dolgozó NER csapat: kutatócsoportok, jogászok, szövegírók, fotósok, cateringszemélyzet munkájának produktuma. Akár a Mattel által megteremtett világ, úgy a kormány által közvetített imázs is pontosan jeleníti meg a fogyasztói társadalom vágyait, hatásos branddel és marketinggel téve ellenállhatatlanná a vásárló (szavazó) számára.

Ki ne akarna tökéletesre festett világban élni, ahol semmiről sem pattogzik le a festék, ahol csúszdán járhat fel-le az ember, mert a gravitáció sem számít? A baj csak az, hogy akár a filmbéli Barbie, aki egyszer csak mégis – bár ez a Barbie babáknál tabu – a halálra gondol, és megjelenik combján a narancsbőr, az átlagemberrel is előbb-utóbb óhatatlanul szembejön a valóság. Az étteremben, üzletben, az oktatási rendszer valóságában vagy albérletkeresésnél. Mint a filmben, ilyenkor a valóságban is felfeslik a mesevilág, és kijózanító pofonnal ér fel, amikor megpillantjuk, nota bene megtapasztaljuk, milyen az élet a Barbie-univerzum túloldalán.

A való világ kényelmetlen, komplex, tele van problémákkal, érdekérvényesítési harcokkal, amikre nincsenek jó válaszok vagy kivitelezhető megoldások. Az emberek nem tökéletesek, sokszor nem is jók, nincsenek biztonságban, és folyton kényelmetlen érzelmekkel és szituációkkal kell szembesülniük. Érthető, hogy csábítóbb a Barbie-univerzum által kínált valóság, kinek ne lenne az? Mégis, a film végére, valahogy Barbie-val együtt mi is úgy érezzük, hogy a tökéletlenség, kudarcok és kényelmetlenség ellenére is a való világ több lehetőséget nyújt. Az érdekek közötti konfliktusok és igazságtalanságok nem fognak megszűnni, de talán érdemesebb mégis részt venni ebben a harcban, felvenni a kesztyűt, és kilépni a Mattel által megépített egydimenziós valóságból. 

A szerző Londonban és Budapesten élő publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Margot Robbie, a Barbie című film főszereplője. Fotó:  Matt Winkelmeyer / WireImage / Getty Images)