Régóta éles jogállamisági akna van a kormány lába alatt

A magyar kormány készre jelentette az igazságügyi reformot és leadta a számlákat Brüsszelben – ezt Gulyás Gergely közölte diadalittasan a legutóbbi Kormányinfón, de hasonlóan önvállveregető volt Varga Judit távozó igazságügy-miniszter is, mondván: a Fidesz-kormány mindent teljesített amit elvártak tőle az igazságügyi reform ügyében, úgyhogy Brüsszel tehet egy szívességet. Ha végre jönnének az uniós források, én lennék az egyik legboldogabb magyar. De még nem jönnek. Bárcsak úgy lenne, hogy Orbánék meghazudtolva elmúlt évtizedes gyakorlatukat, tényleg visszább vettek volna az arcból meg a harcból, és visszaépítették volna a jogállamiság alappilléreit, melyek minden tisztességes európai tagállam fundamentumai. De nem eszik olyan forrón azt a kását sajnos, várjuk meg előbb az Európai Bizottság értékelését. Bennfentes politikai szemtanúként nemcsak megérzésem, de konkrét értesülésem is van arról, hogy a Fidesz szokás szerint maszatol bizonyos kérdésekben, és még mindig próbálja megúszni az érdemi helyreállítást.

Indokolatlanul kevés szó esik például egy rendkívül igazságtalan kormányzati lépésről, amely konkrétan megalázó helyzetbe hozott számtalan, egyébként kiemelt megbecsülést érdemlő egykori közszolgát. Ez tökéletesen példázza az Orbán-kabinet méltánytalan viszonyulását bármilyen neki nem tetsző társadalmi csoporthoz. 

A kormány és az illetékes hivatalok pedig a megszokott módon egyszerűen szőnyeg alá söprik az ügyet. Az Európai Bizottság figyelmét azonban ez sem kerüli el, és érdemben vizsgálja a jogtalanságot, ami egyfajta aknaként továbbra is ketyeg a hamis magabiztossággal csörtető kormányzati bőrcipők alatt.

Előzmények és a jelenlegi helyzet

Egészen 2011 végéig a bírák és ügyészek a 70. életévük betöltéséig maradhattak a hivatalukban, azonban a NER kiépítésének első éveiben a Fidesz úgy döntött, hogy ezt kétharmados többségével visszaélve egyoldalúan 62 évre csökkenti. 2012 januárjától aki ezt az életkort már betöltötte, azt nyomban kényszernyugdíjazták. Emlékezetes, hogy a törvényt annak idején Lázár János nyújtotta be a Fidesz akkori frakcióvezetőjeként, és eleinte úgy tűnt, hogy komoly feszültséget okoz a kormánypártok között is, hiszen a KDNP a bírói testületek elleni „nyílt támadásnak” nevezte a javaslatot; de végül persze minden kormánypárti készségesen megszavazta azt.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, ennek mentén az Európai Unió Bírósága jogellenesnek mondta ki a rendelkezést. Közben az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabályt, így a kormány kényszeresen visszavonulót fújt az ügyben. Persze, ezt is csak a szokásos fideszes módon: úgy módosították a törvényt (egyébként ezt meg épp Navracsics Tibor jegyezte szakminiszterként, aki most épp a hasonló galádságok miatt befagyasztott pénzek lehívásáért küzd), hogy a korhatárcsökkentés marad, de csak tíz év felkészülési idő után – egyébként épp idén januárban – lép életbe. A rendelkezés miatt kényszernyugdíjazott bírákat pedig, ha akarták, igyekeztek visszahelyezni. Utóbbi persze minimális volt, hiszen – milyen érdekes – addigra a posztjaikat már értelemszerűen betöltötték, sokan meg eleve úgy voltak vele: akkor már maradnak az unokákkal. A Fidesz nagyrészt tehát célt ért, bírósági ítélet ide vagy oda: a bírói kar jelentős részét csak sikerült lecserélnie és helyüket a saját kinevezettjeivel feltölteni. Erre szokták azt mondani: oszt jó napot. Kevesebbet beszélünk azonban arról, hogy a kényszernyugdíjazott bírák egy jelentős részének méltánytalanul állapították meg a nyugdíját.

Az érintettek járandósága legalább harminc százalékkal lett kevesebb, mint a korábbi illetményük, az előrehozott kényszernyugdíjazás miatt ugyanis nem lett teljes a szolgálati idő és a vele járó teljes nyugdíj. Leegyszerűsítve, akik felelősségteljes munkával ledolgoztak egy életet a bíróságon, de épp elmúltak 65 évesek a rendelkezés hatályba lépésekor, azok jóval kevesebbet kapnak most nyugdíjként, mint akik épp nem estek bele a korhatáros szabályba és utána vonultak nyugállományba. Több helyen közölték már azt a szemléletes példát, miszerint egy Legfelsőbb Bíróságon szolgálatot teljesítő tanácselnök, ha 2012 előtt ment nyugdíjba, akkor a fizetésének valamivel több mint felét kapta, ha 2012 utáni kényszernyugdíjazással kellett távoznia, akkor alig 34 százalékát. Negyven év bírói munka és húsz év tanácsvezetői felelősség után. Egyik napról a másikra, ráadásul úgy, hogy a bíráknak törvényileg tiltott minden más mellékjövedelem. Tény, hogy a bírák fizetését azóta a kormány igyekezett több lépcsőben rendezni, de épp a Fidesz alkotmányellenes húzása miatt keletkezett közben egy olyan bírói generáció, amely az átmeneti helyzet miatt azóta is méltatlanul kevés nyugdíjat kap. Azt az elvi kérdést most tegyük is félre egy pillanatra, hogy a Fidesz-kormány miért képtelen bizonyos nemzetstratégiailag fontos ágazatokban (egészségügy, oktatás, rendvédelem, igazságszolgáltatás) szolgálatot teljesítőket tisztességesen megfizetni, támogatni, egyszóval: megbecsülni. Látjuk miként vérezteti ki az egészségügyi dolgozókat, szívatja tudatosan a pedagógusokat és hagyja érzéketlenül figyelmen kívül például a jogellenesen elküldött bírók említett nyugdíjproblémáját. Eddig sem a kormány, sem az illetékes bírói testületek nem hoztak még megfelelő megoldást erre a helyzetre.

Miután az érintettek engem is megkerestek az ügyben, az Európai Parlament megválasztott magyar képviselőjeként egyeztetést kezdeményeztem Didier Reyndersszel, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosával. Ő legutóbbi írásos válaszában megerősítette, hogy a bírák függetlenségének egyik garanciája a feladatuk fontosságával arányos javadalmazás. Rámutatott, hogy az európai szabályok előírják: a bírák öregségi nyugdíjának ésszerű arányban kell állnia a munkavégzés során fizetett javadalmazásukkal. Reynders biztos felidézte, a Fidesz-kormány hivatkozott döntéseiről bíróság mondta ki, hogy jogsértőek, és hozzátette, hogy az Európai Bizottság érdemben elemzi és értékeli a nyugdíjba vonult bírák helyzetét. Utóbbi mondat a felületes olvasónak egyszerű diplomáciai pufferszövegnek tűnhet, de aki tud a sorok között is olvasni, az világosan érti: 

A tanárok azonnali béremelése is egyetlen kormányrendelettel megoldható. Az Erasmus-megállapodáshoz szükséges módosításokhoz is elég egy parlamenti szavazás. Az egészségügyre fordított állami támogatás növelése, például a kórházi adósságok kezelése is egyetlen miniszteri döntéssel megoldhatóak. Ugyanannyi energiába és tintába kerül, mint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak nyilvánítani a rokonok és haverok kastélyfelújításait. Ha Orbánék akarják, akkor az érintett bírák nyugdíjának ügyét is képesek lennének egyszerűen és hosszú távon rendezni. Lehet, hogy nekik nem ér ennyit néhány száz, nyugdíjas bíró. Nekünk igen. A közös hazánknak igen. Ha Orbánék nem rendezik ezt a kérdést, akkor jogállamisági aknaként továbbra is ott lesz a lábuk alatt. Tessék mondani, ez miért éri meg?

A szerző az Európai Parlament magyar képviselője, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Lisa Maree Williams / Getty Images)