Csókay András évek óta több száz embert sért és aláz meg

Évek óta sértődöttségtől hangos kitörései, ünneprontó gondolatai vannak Csókay Andrásnak, akit a bangladesi missziós munkába én hívtam meg 2017-ben, így vehetett részt a 4 évvel ezelőtti, a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó műtétsorozatban, amely elvitathatatlanul, nemzetközi mércével mérten is komoly magyar orvostörténeti siker. András nem volt mindig ilyen kritikus: két évig folyamatosan kereste a bulvársajtó figyelmét és fülünk hallatára hívogatta új részletekkel a mindenre vevő sajtómunkatársakat, nem kis kavarodást és zavart okozva ezzel nem csak itthon, de Bangladesben is. Mindezt a szétválasztó műtétre vonatkozó előzetes közös megállapodásaink és kifejezett kéréseink ellenére. 

Csókay András két éve nem vesz részt a missziós tevékenységünkben és az ikerlányok szülei is írásban határolódtak el tőle. Nyilatkozatukból és a gyerekek hazatérését megörökítő dokumentumfilmbeli interjúkból viszont az is kiderül, hogy a szülők nagyon hálásak missziós alapítványunk magyar orvosainknak.

Nem is volt „idegsebészeti szétválasztó műtét”

Sebész kollégánk véleménycikkében már az önmegnevezés is hamis („az idegsebészeti szétválasztó műtét felelős vezetője”), hiszen nincs és nem volt „idegsebészeti szétválasztó műtét”. A műtétsorozat fénypontja, a végső szétválasztó műtét egy multidiszciplináris, azaz többszakmás műtét volt, amikor az aneszteziológusaink és plasztikai sebészeink a szétválasztást megkezdték, ő még a műtőben sem volt. Csókay valójában a sokszakmás és összességében 33,5 órás műtét részét alkotó idegsebészeti műtéti fázist vezette, ahogyan az a Magyar Nemzet cikkében is szerepelt. 

Orvosi műhibával, illetve ezen túlmenően „orvosi bűncselekménnyel” alaptalanul vádolni másokat a sajtóban nemcsak jogszabályba ütköző, de nagyon etikátlan és csúnya dolog. Ilyen kontextusban súlyosan rontja az ország hírnevét is, melyért orvosaink, önkéntes munkatársaink megfeszítve dolgoztak több mint egy évtizeden át. Nem beszélve a műtétben részt vevő, több mint harminc szakember jó hírnevéről. Ha valami, akkor ez minősülhet a hatályos magyar büntetőtörvénykönyv szerint bűncselekménynek. 

Hogy lehet azt nyugalommal végignézni, hogy munkatársunk rendszeresen gyalázkodik a sajtóban, vagy a templomokban tartott előadásain – állítólag keresztény szellemben – magát pozitívan beállítva, volt munkatársait pedig évek óta becsmérelve és rituálisan megalázva? 

Nincs annál abszurdabb és rosszindulatúbb attitűd, mint ha egy orvos a többi orvostársára fogalmaz meg ilyen állítást, ráadásul egy olyan műtétnél, ahol a tudomány mai állása szerint 50 százalék a túlélési esély. Az is csak bizonytalan idegsebészeti sérülésekkel, melyek összegyűjtését és hosszú tollbamondását éppen Csókay Andrástól kértem a műtét előtt, mielőtt a tolmács lefordította a szülőknek a majdnem 50 oldalas műtéti beleegyező nyilatkozatot. 

A bangladesi sziámi ikrek szétválasztása azért nemzetközi siker, mert ennél a nagyon ritka fejlődési rendellenességnél, szenzáció, hogy az ikerpár mindkét tagja túléli a műtétet. Az is ritka, hogy az egyiknek alig van sérülése és teljesen normális életet élhet. Kiemelendő, hogy mindez egy fejlődő országban valósult meg, hazánktól 7000 kilométerre. A legfontosabb sebészeti lapban leközölték és méltatták orvosi összefogásunkat és a technikai megvalósítást neves amerikai professzorok méltatták, olyanok, akik részesei voltak ilyen műtétnek. 

Csókay ebbe a nemzetközi szakmai elismerésbe „trollkodik bele”, több száz embert sért és aláz meg. Magyart és bangladesit, azokat, akik részt vettek bármilyen módon a műtétsorozatban. 

Elterelés, a felelősség „elmismásolása” – mondják egyesek. Jól emlékeztünk arra az egyetlen izolált idegsebészeti részre, melynél András az összenőtt agyak preparációjánál felgyorsult. Erről még fél évvel a műtét után is nyilatkozott közösségimédia-csatornánknak: „…föl kellett azt ismerni, hogy akármit itt csinálok a mikroszkóppal, finomkodom iszonyatos lassan, itt van egy olyan komoly terület, amit nem tudok szétválasztani úgy, hogy ne károsodjon valamilyen szinten mindkét agykéreg…”. Vérzés történt, nem várt nehézségek merültek fel a szétválasztásnál, az agyak jobban össze voltak nőve, mint ahogyan számítottunk rá, mindvégig félő volt, hogy az egyik gyerek kárára válik a szétválasztás. Sajnos ez bekövetkezett. De egy ilyen ritka műtétnél nem okoltuk őt semmiért, pláne nem vádoltunk senkit képtelenséggel, „műhibával”. 

András egyszer már elnézést kért orvostársaitól, és a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága előtt is ígéretet tett, hogy etikátlan és képtelen vádaskodásait abbahagyja. Bár többször is megígérte, nem hagyta abba. Máskor ahhoz kötötte, hogy készülhessen róla film, akkor abbahagyja. Az alapítványi dokumentumfilmekben mindig az egyik legkiemeltebb szerepet kapta, de láthatólag ez sem volt elég.  A „világhírt” – ha az eljött egyáltalán –egyértelműen a szétválasztó műtétsorozatot szervező alapítványunknak köszönheti, amely a nevét mindenhol pozitívan szerepeltette a sajtóban. 

Az igazság az, hogy idén az emberi méltóságot és becsületet súlyosan sértő megnyilvánulásai után az etikai vétségek miatt Csókay Andrást – első fokon – súlyos megrovásban részesítette a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága, és természetesen valótlanság az, hogy a Kamara deklarált volna bármit is a Csókay András által alaptalanul állított „orvosi bűncselekménnyel” kapcsolatban. Az Etikai Bizottság szakértői egyhangúan etikátlannak minősítették Csókaynak a sziámi ikrek műtétjének kommunikációja kapcsán kifejtett negatív orvostörténeti jelentőségű tevékenységét, miközben alapítványunk és annak kommunikációs munkatársa a köz érdekében kifejtett tevékenységéért a Magyar Orvosi Kamarától díjakat kapott.

Csókay András azóta is kétségbeesetten és igazolt tények nélkül próbálja bizonygatni azt, hogy a példátlan összefogással sikeresen megvalósított ritka beavatkozások során orvosi hiba történt, és természetesen azt nem ő, hanem mások követték el. A műtétsorozatban részt vevő 35 kollégánk szerint ez teljes képtelenség. Megdöbbenve állunk az ámokfutás előtt.

Lényeges annak megértése, hogy egy ilyen misszió, ilyen nagyszámú szakemberrel és önkéntes segítővel csak egy szervezeti rendszer mentén, lépésről lépésre, szigorú jogi-működési keretek között valósulhat meg. A szétválasztó műtét során minden csapattag a maximumot hozta. Természetesen voltak nehézségek és kudarcok, de most még nagyobb öröm négy év után ott állni a család és a gyermekek előtt, és látni, hogy képesek voltunk megszervezni és keresztülvinni tudományos és emberi céljainkat.  

András az elmúlt években a legváltozatosabb okokkal indokolta az egyik ikerkislány halmozott fogyatékosságának kialakulását. Volt indok az „imaháttér megszűnése”, „Jézus kizárása”, és sok minden más is. Csókay doktor a laikus közönség elé vitt prekoncepciós és egyoldalú szakmai véleményét többször is hangoztatta, annak ellenére, hogy az ezzel ellentétes és kritikus álláspontunkat már többször közöltük vele. Ami betegjogi, orvosetikai szempontból megengedett és a laikus közönségre tartozik, arról folyamatosan hírt adtunk, és adunk most is. 

Miközben sok tucat pozitív interjút ad, érthető, hogy felmerül a kérdés, miért kell a műtét után négy évvel, a Csókay doktor által utólag felállított prekoncepcióval traktálni a közvéleményt, amikor szakmai sajtótájékoztatókon és publikációkban transzparensen bemutatásra és feltárásra került, hogy maximum 50 százalékos esély volt arra, hogy mindkét kislány túléli a műtétet, azt is bizonytalan idegrendszeri károsodás mellett. A jelenség egy sértett vagy félrevezetett ember egyéni ambícióinak teljesületlensége, vagy valami más?  Számos sajtóorgánum számolt be a történetről, de az oknyomozásban kétséget kizáróan a Magyar Nemzet cikkei jutottak legmesszebb.

Bármilyen ok is vezérli, Csókay András képtelen írásaival véleményünk szerint az évek óta folytatott jogszerűtlen, etikátlan és példátlanul rosszindulatú viselkedését folytatja, mellyel nem csak orvosi körökben, de a médiában is visszatetszést kelt.

Eddig a keményebb jogi lépések elmaradásának legfőbb oka keresztény orvoscsoportunk megbocsátó szellemisége és az, hogy orvos vádaskodó esetében igen nehéz betegséget diagnosztizálni. Határozott álláspontunk, hogy Csókay András tárgybani véleménycikke túlment minden olyan határon, amelynek mentén az polgári jogi, büntetőjog és orvosetikai következmények nélkül maradhatna. 

Alapítványunk – az immáron szükségessé vált jogérvényesítési lépések megtétele mellett – továbbra is bízik a törvény betűjében, a józan észben, a szeretet erejében, a valódi keresztény értékekben és gondolkodásban, és folytatja azt a munkáját, mely során nem csak a sziámi ikreknek adott esélyt, de évente azóta is sok száz rászoruló embernek.

A szerző általános sebész, plasztikai (égési) sebész, egészségügyi közgazdász, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Csókay András 2020. október 17-én. Fotó:  Isza Ferenc / Index)