A baloldal a jobboldalon erősödik, de van alternatíva

Fodor Gábor a hétvégén kifejtett őszi politikai előrejelző cikkében azon lamentál, hogy a magyar polgárok helyzete egyre rosszabb, egyre nehezebben élnek. Ennek okát részben a baloldal hiánya, az uniós pénzek körüli, kormánypárttal való együttműködés elmulasztásában látja. Fodor álláspontja nem sokban különbözik a mai politikai osztályok fősodratától. Illeszkedik abba a rendszerpárti véleményvezérek által kiásott mederben folyó vitába, mely ügyesen zsilipel át azokon a tényleges törésvonalakon, amelyek a feketét és a fehéret, a jobb és balt elválasztják. Hozzájárul ahhoz, hogy az uralkodó média elit jelentős része félredefiniálja a politikai irányokat, és tudatosan kifelejtse azokat az újonnan megjelenő baloldali politikusokat (és folyamatokat), amik a narratíváját megcáfolnák, amelyek az általuk felépített politikai törésvonalaknak új dimenziót adnának.

Vagyis, hogy a republikánus képviselő, Trump, az amerikai elnyomott nép választottja, aki az igazságot képviseli Bidennel, a hadiipari komplexum fejével szemben. Biden fejére olvassák, hogy az orosz–ukrán háború felkorbácsolásával az európai (és amerikai) lakosok legfőbb ellensége. Ennek az értelmezésnek az esszenciáját hallhattuk Tucker Carlson szájából is, akit a magyar kormány Budapestre cibált, hogy az általa elítélt liberális identitáspolitika ellenében identitáspolitizáljon. 

Hatalmas cinizmus, ahogy a kormánymédia egyfelől „sztárújságíróként” emlegeti Carlsont, minden szavát issza, miközben politikája igazolására használja, másfelől viszont amikor az amerikai nagykövet, Pressman véleményéről van szó, kikéri a külső beavatkozást, és imperializmust kiált. Ezzel ellentétben a baloldal álláspontja egyértelmű: nem kérünk se Pressmanból, se Carlsonból, vívják meg az amerikaiak máshol az identitáspolitikai harcukat, mi nem biztosítjuk számukra a csatamezőt. A magyarok gondjait csak magyarok érthetik, csak a mi érdekünkben áll a saját sorsunkon és életünkön javítani, ezért ellenezzük úgy a demokrata, mint a republikánus véleményvezérek importálását.

Mindezen túl látjuk, hogy ez a háborúpárti baloldal és békepárti jobboldal narratíva – itt minden szót képzeljen idézőjelben az olvasó – a világpolitikai színterén kezd egyre jobban felszakadozni. Még akkor is, ha az uralkodó média és politikai elit ezt igyekszik elfedni. Pont az Egyesült Államokban láthatjuk leginkább, hogy igenis van egy növekvő tömeg, aki az előre legyártott törésvonalat újraírná és gazdasági, nem pedig világnézeti, vagy identitáspolitikai szinten definiálná magát. Tehát az elitellenességet már nem elsősorban Trump képviseli, aki igazából tökéletesen beleillik a gazdasági hatalom képviselői által kialakított képbe, sokkal inkább azok az új politikai szereplők, akik a 2024-es elnökválasztás jelöltségére jelentkeztek be, mint például az új demokrata jelölt, Robert F Kennedy Jr. vagy a demokrata és republikánus pártot egyaránt kihívni szándékozó Cornel West.

A Covid miatti lezárásellenessége révén sokszor összeesküvés-elmélet hívőnek kikiáltott Kennedy Jr. és a színes bőrű, keresztény, szocialista West – csak hogy a magyar kormány által az európai fehér embereket a kereszténységgel összekapcsoló narratíváját megcáfolja – egyaránt azonnali tűzszünetet követel az orosz–ukrán fronton, miközben a NATO-t az amerikai hadiipar legfőbb kiszolgálójának tartja. 

Ezt a politikai irányt tükrözi a német balos, a Die Linkéből épp kiváló Sahra Wagenknecht vagy akár az a magyar baloldali tömörülés – köztük Schiffer András és Székely Sándor volt országgyűlési képviselők –, akikkel együtt én is aláírtam a béketárgyalásokat sürgető közleményt.

Ahogy Fodor helyesen megállapította, nagyon nehezen élünk ma szinte mindannyian, de azt kifelejti, hogy nemcsak hazánkban, hanem a nyugati világban is egyre több országban csökken az életszínvonal. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a fent említett  jelöltek megjelentek és, még ha nem is kapják meg a kellő médiafigyelmet, hangot adnak egy új politikai irányra való igénynek, ami a hatalmi elittel szemben az átlagemberek, a munkások, bérből egyik napról másikra élők és a lecsúszó középosztály érdekeit szolgálja. Ők képviselik azokat, akik az igazi társadalmi problémát a polarizációban, lakhatási válságban, munkajogok csorbításában és szakszervezetek leépítésében látják. Akik azt érzik, hogy a rohamos mértékű digitalizáció – talán korunk egyik legnagyobb kihívása – már nem a társadalom egészét szolgálja, csupán a médiát és technológiai eszközöket kezében tartó gazdasági elit szereplőit.

Abban egyetértünk Fodorral, hogy a hazai politikai állóvizet a kormánypárt botrányai sem képesek megmozdítani, mivel nem mutatkozik a kormánnyal szemben valós kiállás, viszont azt állítjuk, hogy alternatíva éppenséggel lenne, csak ezt sem a kormány-, sem az ellenzéki kommunikációnak nem érdeke bemutatni. Fodor is „baloldalként” hivatkozik, azaz a klasszikus liberálisok reflexei szerint összemossa az egyébként jellegtelen, legjobb esetben is neoliberális ellenzéket a tényleges baloldallal, benne az ISZOMM-mal. Mi viszont nem vagyunk hajlandók beleállni a kormány és fizetett ellenzéke által kiírt szerepekbe. Mi azt valljuk, hogy az oktatás és egészségügy fejlesztése érdekében szükség van az uniós pénzek folyósítására a magyarok számára.

Végezetül legyen barátság és egyetértés! Teljességgel osztjuk Fodor nézeteit, és valljuk, hogy fontos lenne, ha Magyarországon méltó helyrekerülne az Európában bejáratott konzervatív-baloldali-liberális vitarendszer. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy jelenleg nem csak a valódi liberálisok hiányoznak a magyar politikai palettáról, hanem a tényleges konzervatívok is. Nekünk, igazi baloldaliaknak picit jobb a helyzetünk, mert mi itt vagyunk.

A szerző az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Scott Olson  / Getty Images)