Ez a gond a Kutyapárt betonra festett színes figuráival

Egyre többször látni az utcán festékspray-vel fújt MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) logót olyan street art művek mellett, mint rajzfilmfigurává festett szellőző vagy utcai betonelem. 

Sok emberből, például belőlem, ezek zsigeri undort váltanak ki. Sokaknak valószínűleg nem nyilvánvaló először, hogy miért.

A „józan ész” kifogás az lenne, hogy jópofa, színes, tehát mi lenne a baj vele? Ahogy az MKKP a saját oldalán fogalmaz: „Természetesen az emberek lelkileg jobban érzik magukat tőle (vicces, színes stb.)”. Ami színes, az valóban színes, ez objektív. A vidám mitől vidám? A vidámság egy érzés, amit a befogadóból válthat ki egy mű. Adott dolog adott embert felvidít, mást nem, és nem lehet senkire ráparancsolni, hogy legyen vidám. Tehát az, hogy valami vidám-e, szubjektív.

„Betonróka”

Van amivel akár nyilvánvaló is lehet, hogy mi a baj: a brutalista betonstruktúra átfestése, amelyhez nem illik sem a természetből (vagy inkább az irodai JYSK bögréről) merített szín és formavilág, sem maga a festett felület. Szó sincs a kommunista szellemiségtől való megszabadulástól, mivel a bauhaus, funkcionalizmus és brutalizmus a szocreállal ellentétben ideológiai elhajlásnak számítottak, és nem is igazán épültek Magyarországon ilyen épületek a kommunista diktatúra alatt. Ebben az esetben egyértelmű, hogy egy karakteres, a város épített örökségét képező struktúrának veszik el a történetisége és a karaktere. 

„Betonbigyók” 

Viszont van, amikor csak egy darab beton van átfestve. Számomra ezeknek az átfestése is ugyanolyan taszító. Miért is? A beton önazonos és őszinte anyag: kívül-belül kavics, homok, cement, víz. Azt kapod, amit látsz, kiszámítható, korrekt, szilárd és strapabíró. Ahogy a cuki kisállattá festett beton nem lesz puha vagy kedves, az MKKP sem az, aminek az akciók során látszani próbál: nem művészek, hanem a magyar pártpolitika szereplői, akik nyomást gyakorolnak más pártokra és állami szervekre.

Ezek az akciók és művek (a készítőik depolitizálása mellett) átpolitizálják, politikai küzdelmek terepévé teszik az utcát, így például a kifestett kátyú vagy egy repedés a falon az önkormányzat ellen megfogalmazott vádként jelenik meg.

Ha az MKKP-műveknek van egységes esztétikája, akkor az a flat design, vagyis a kétdimenziós, átmenet nélküli színfelületekből álló képi elemek esztétikája. Az AirBnb, Uber, Bumble lassan szinte az összes nagyvállalati webes felület stílusa, ami egyszerre nagyon kortárs és globalizált. Ennek megfelelően középszerű és semmilyen, vagyis szó szerint lapos, ‘flat’. A flat designnal ábrázolt képi elemek jó része figurális: létező és nem létező mesék karakterei, teljesen esetleges helyeken, értelmezhetetlen helyzetekben. Elcsatolódva mindentől, ami értelmet adhatna egy mesehős fiktív vagy nem fiktív karakter életének. Modulárisak, mint egy webes felületen az ikonok: szabadon kapcsolhatod őket egymáshoz, de ez nem fog összefüggő történetekhez, maximum csak gegekhez vezetni. A brutalista, funckionalista köztéri struktúrák erőt, ambíciót sugallnak a határozottságukkal és szilárdságukkal, tehát a maguk korszakának ideáljait, szép oldalát testesítik és mutatják meg. Az MKKP-akció során nem csak lefestik, hanem felülkódolják, tehát a jelentésüket és a karakterüket változtatják meg. Végső soron ezek az akciók erőszakosak. Telefonos játékokba illő karaktereket és nagyvállalati webfelületek esztétikáját erőszakolják, terjesztik ki köztérre, és előirányozzák, hogy ezt vidámnak kellene találni. Ami a mi korszakunkban nyomasztó, a digitalizált, globalizált, cukisított sivárság és populista középszer, az írja most felül a régi kor ideáljait, vagy csak egy anyag nyersségét és egyenességét. A mindennapi nyelvben sokszor szocreálnak neveznek mindent, ami betonból van és a rendszerváltás előtt épült, pedig a szocreál nem modern, hanem historizáló. A lényege, hogy kifejezze a sztálinista ideológiát, mutassa, ösztönözze a kommunizmus építését. Tipikus magyar szocreál a klasszicizmust idéző épület munkásszobrokkal. Az irónia az, hogy 

Az MKKP által alkalmazott esztétika és képi elemei (flat design, mesefigurák, organikus formák) depolitizálnak, miközben ezek a köztéri megjelenések (beleértve az elkészítés folyamatát és hátterét) kifejezetten politikai munkát jelentenek, mert közösséget kovácsolnak, ezt a közösséget reprezentálják, aztán beavatkozást sürgetnek (akár olyan banálist is, mint egy kátyú kijavítása). Reprezentálják a Kutyapártot, és részvételt kínálnak fel benne. Mindez a visszájára fordul, mert saját politikájuk tehetetlenségét, ötlettelenséget, az impotenciáját mutatják meg azzal, hogy szimbolikus, felszínes, sokszor egyenesen kártékony és környezetkárosító dolgokban kínálnak részvételt. Egy jó van ezekben a street art munkákban, vagyis egy dolog vidít engem fel: hogy sokkal rosszabbakat is láttam már. Itt legalább nem hősködik senki, és senkit nem avatnak sem mártírrá, sem bűnbakká.

A szerző kultúrakutató, a kortárs művészet határterületeivel, vizuális kutatással foglalkozik.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Döme Zsuzsanna Suzi / Facebook)