Pesty László megteremtette a NER kritikájának új, virtigli műfaját

DROTI20200818001
2023.09.22. 15:30

„Aki érti, érti. Aki meg nem érti… az érti” – hangzottak Pesty László szavai abban a videóinterjúban, ami a nagy port kavart tusványosi panelbeszélgetés után készült az ismert filmrendezővel. Az interjú során az azóta fogalommá váló Lölő-jelenség mibenléte felől faggatták a rendezőt, melynek kapcsán főként tréfás megjegyzések hangzottak el, semmint konkrétumok. A mulatságos előadásmód hátterében akkoriban egyesek alkoholos befolyásoltságot sejtettek, ezt azonban Pesty kategorikusan tagadta. Azóta a rendező végigturnézta a fél ellenzéki sajtót, ahol bővebben is kifejtette tusványosi expozéját – ezzel tulajdonképpen rácáfolt azokra a vádakra, miszerint csak az alkohol beszélt belőle az ominózus eseményen. 

Nemcsak az uborkaszezont pezsdítette fel, hanem a NER bírálatának sajátos műfaját is megteremtette Pesty az utóbbi hetek szerepléseivel, hiszen az országban kialakult abszurd viszonyokat ilyen szórakoztató módon még nem kritizálta prominens fideszes.

Ha a tusványosi performanszot, majd a roadshow-szerűen adott interjúsorozatot művészeti szempontból kellene besorolni, az talán a komédia műfajához állna a legközelebb.

Pesty következetesen használja e műfaj eszközkészletét, melynek része a humor, az irónia, a gúny, mint ahogy a valóság és látszat ellentététének a bemutatása is, előadásmódját pedig olykor groteszk és parodisztikus elemekkel is fűszerezi.

Bár előadásmódja miatt egyesek félnótásnak tartják a rendezőt, a valóság éppen az ellenkezője: voltaképpen zseniális, ahogy Pesty a mondandóját a komikum köntösébe csomagolja. A különös kifejezésmód megfoghatatlanná teszi elbeszéléseit, ami mögött mintha ott lapulna a félelem is, melyre Pesty itt-ott utalást is tesz: nem szeretné, ha szavai perelhetővé válnának. Régi motorosként érezhetően tisztában van azzal, hogy ebben a közegben nem nagyon respektálják a kritikát és kibeszélést, ahogy annak is tudatában lehet, hogy adott esetben nem csak jogi eszközök formájában érhetik retorziók.

Polgárpukkasztás érdemuralom helyett

Noha Pesty performanszaiban számtalan humoros elem felfedezhető, mondandójának lényege inkább a dráma, semmint a komédia műfajába tartozik: néhány személy a miniszterelnök környezetében úgy lett néhány év leforgása alatt multimilliárdos, hogy nem nagyon látni mögötte érdemeket, valódi teljesítményt. Vállalkozásaik ráadásul lépésről lépésre kiszorítják és felvásárolják a tisztességesen érvényesülni próbáló cégeket, térfoglalásuk elősegítése érdekében pedig nem restek akár becstelen eszközökhöz sem folyamodni. 

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy Pesty László meglátásaival sokan egyetértenek, s nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti oldalon is, mivel érzésük szerint a rendező joggal hiányolja bizonyos elvek érvényesülését az Orbán-rendszerből. Ez volna az érdemuralom, avagy a meritokrácia, melynek érvényesülése esetén az egyén társadalmi pozícióját a tehetsége, szorgalma és teljesítménye határozza meg, nem pedig a rokoni-baráti kapcsolatai, a hatalmi beágyazottsága, vagy az aktuális politikai érdekek.

S valóban, van abban valami polgárpukkasztó, hogy néhány kormányközeli vállalkozó százmilliárdos vagyonok felett diszponál úgy, hogy valódi képességeik és teljesítményük alapján esetleg a kisvállalati szektorban lenne némi keresnivalójuk. Egyre nyilvánvalóbb e működésmódnak a kontraproduktív volta is, hiszen a szóban forgó privilegizált csoport képtelen megképezni egy új, történelmi távlatokban is jelentős nemzeti tőkésréteget – jóllehet az orbáni ideológia ezt tűzte ki egyik legfőbb céljának. A százmilliárdos nagyságrendű vagyonelemek önmagukban nem változtatnak át senkit európai szinten is meghatározó tőkéssé, ennek egyik tanújele az európai nagyvállalatok TOP 1000-es ranglistája is. Hiába járunk a NER tizenharmadik évében, a listán továbbra is mindössze 8 magyar nagyvállalat szerepel, míg ugyanitt – csak hogy a közép-európai régiónál maradjunk – 49 osztrák és 81 lengyel nagyvállalat található. 

Konzervatív illúziók és paradoxonok

Miközben a rendszer gazdasági abszurditásai tekintetében Pesty kritikáiban vannak igazságok, elbeszélései nem nélkülözik az illúziókat és a paradoxonokat sem. A rendező interjúiban többek között gyakran hivatkozik a konzervativizmusra, mint az Orbán-rendszer és törzsközönsége meghatározó szellemiségére. Konzervativizmus azonban meritokratikus elvek nélkül eleve nem létezik, márpedig a bírálatokból épp az kristályosodik ki, hogy a NER hírből sem ismeri a meritokráciát. 

A valódi konzervatívok elutasítják a populizmust, a radikalizmust, az értelmiség- és elitizmusellenességet is, a pillanat uralása helyett pedig inkább a joguralmat és az igazságosságot részesítik előnyben.

A konzervatívokra nem jellemző a folyamatos ellenségkép-alkotás, a permanens Mi és Ők megkülönböztetés sem, ahogy a képviseleti rendszer kiüresítése és az autoriter jellegű hatalomgyakorlás sem. 

Nem csupán arról van tehát szó, hogy egy-két tucat svindler kompromittálja a konzervativizmus nevű történelmi eszmét, ahogy a rendező fogalmaz, a NER esetében rendszerszintű anomáliákról beszélhetünk. Bár Pesty László és a Fidesz közönségének egy része bizonyosan konzervatív szellemű, nagy hiba ezt rávetíteni a rendszerre és annak támogatóira. Ahogy az is súlyos tévedés, amikor baloldaliként hivatkoznak mindazokra, akik valami oknál fogva nem szimpatizálnak a rendszerrel, és akár kritikát is megfogalmaznak azzal szemben – e logika alapján akár Pestyt is lehetne baloldaliként aposztrofálni. 

Abban is van némi ellentmondás, hogy a rendező újra és újra hitet tesz a rendszer alapját adó párt és a miniszterelnök mellett, kihangsúlyozva azt, hogy bárhogy is alakuljon e történet, ő akkor is megveszekedett fideszes marad. Mindez előrevetíti azt, hogy a zendülés eredménytelensége esetén mégiscsak a belenyugvás, megalkuvás lesz a választott attitűd, ami valamelyest árnyalja a bátor hős, az elszánt reformer képét. 

S ha már hősiesség, nem lehet szó nélkül elmenni amellett a bizarr jelenség mellett sem, ami minden egyes alkalommal megfigyelhető, amikor a Fidesz holdudvarából valaki nyíltan bírálni kezdi a rendszert: az ellenzéki sajtó és média részéről azonnal elkezdenek égni a vonalak, melynek folyományaként az illető nemritkán címlapot és hősnek járó tiszteletet kap. Pedig az úgynevezett hősök maguk is elég tevékenyen kivették a részüket az általuk bírált rendszer kiépítésében, vagy legalábbis annak legitimálásában. Ennek kapcsán sokaknak bevillanhat a miniszterelnök egykori barátja és legközelebbi szövetségese, Simicska Lajos esete is. Habár a két eset és azok főszereplői között számos különbség mutatkozik, abban mégiscsak van hasonlóság, hogy akkor és most is egy Fidesz-harcostárs offenzív megmozdulásáról beszélhetünk, a konfrontációhoz vezető út során pedig mindkét esetben meghatározó motívum volt a gazdasági érdeksérelem. 

Médiahack vagy valós fenyegetés? 

A Simicska-történet végkifejlete már ismert, a Pesty-féle zendülés kimenetelét illetően azonban még sok minden benne van a pakliban. Nem tudni, hogy csak üres fenyegetőzés, vagy valódi aduász van Pesty kezében az általa emlegetett bűncselekmények bizonyíthatósága vonatkozásában. Amennyiben birtokában vannak ilyenek, akkor se biztos, hogy lesz alkalma kijátszani, hiszen a rendszernek megvannak az eszközei arra, hogy „jobb belátásra” térítse a rebelliseket. 

A téma kapcsán mindenesetre a Fideszen belül is észlelhetőek enyhe törésvonalak. Miközben a kormányzat szürke eminenciása, Orbán Balázs médiahacknek minősítette Pesty fenyegetőzéseit, a NER egyik fő ideológusa, G. Fodor Gábor pedig a vándorcirkusz jelzővel próbálta dehonesztálni a rendező szerepléseit, addig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kisebb jacht, nagyobb szerénység szlogennel válaszolt a Lölő-jelenséget firtató kérdésekre. Lényegében Kövér László házelnök is ehhez az irányvonalhoz csatlakozott, nagyobb méltóságot és bölcsességet várva el a Lölő-jelenség alá tartozó vállalkozóktól. 

A komédia műfajának sajátja, hogy a középpontban álló bonyodalom valamilyen szerencsés fordulat következtében végül megoldódik – ennek szellemében maga Pesty is bizakodik, hogy kritikái meghallgatásra és megértésre találnak, a NER pedig valami módon kiveti magából a nemkívánatos szereplőket. Az eddigi tapasztalatok fényében azonban valószínűbbnek tűnik, hogy 

a NER struktúrája és hatalomgyakorlása nem lesz átalakítva néhány békétlenkedő miatt,

hiszen ahogy Orbán Viktor is megfogalmazta egykor: ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Márpedig a rendszer jól működik fennállása tizenharmadik évében is – feltéve, ha a tömegtámogatottságot és a hatalommaximalizálást tekintjük a politikai siker mércéjének, nem pedig holmi konzervatív eszmék, meritokratikus elvek, morális megfontolások érvényesülését.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Pesty László 2020. augusztus 18-án. Fotó:  Rosta Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Vélemény
A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része

A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része

A Baltikum és Lengyelország fenyegetése orosz „történelmi misszió”.

március 13., 14:57

  • Vélemény
Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?

Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?

Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.

március 10., 13:34

  • Vélemény
Macron és a francia stratégiai vízió

Macron és a francia stratégiai vízió

De Gaulle: Franciaországnak nincsenek barátai, csak érdekei vannak. Macron éppen ezt az örökséget látszik tovább vinni.

március 8., 11:49

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

2 órája

  • Vélemény
Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén

Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén

Gyúrhatjuk egymást, de nem gyilkolhatjuk meg. Ez a felfogás az igazi szuverenitás alapja.

tegnap, 14:28

  • Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem

Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem

Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.

március 11., 07:00

  • Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja

A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja

A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.

március 14., 08:02

  • Címlapon
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg

Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg

Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.

15 perce

  • Vélemény
Ceglédi Zoltán: Orbán, Putyin, Trump: ideje elhinni

Ceglédi Zoltán: Orbán, Putyin, Trump: ideje elhinni

Orbán másfél évtizede lóbálja a pallost, mégis meglepődünk, mikor néha tényleg lecsap vele.

február 24., 12:02

  • Vélemény
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

március 7., 06:14

  • Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?

Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?

Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?

március 18., 05:58

  • Vélemény
Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított

Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított

Kikérték a véleményét, de nem sokra mentek vele. Szarka Károly írása.

március 7., 10:33

  • Vélemény
Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között

Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között

Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.

február 25., 18:22

  • Vélemény
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?

Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?

Barkóczi Balázs válasza Schiffer Andrásnak.

március 6., 09:27

  • Vélemény
Konok Péter: Trump úr klímapolitikájának margójára

Konok Péter: Trump úr klímapolitikájának margójára

A világvége kiváló árucikk, eladható, és saját keresletét is gerjeszteni tudja, így minél több világvégét adunk el, annál nagyobb lesz rá a kereslet.

március 19., 12:00

  • Vélemény
Az olvasó szuverenitása

Az olvasó szuverenitása

Orbán Viktor kivonta honfiúi kardját, Magyar Péter a kormányváltást félti a sajtótól – Balogh Gábor írása.

február 25., 08:34

  • Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.

március 3., 07:28

  • Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Vélemény
Hogyan állhat fel a Trump–Putyin-alkuval földre vitt Európa?

Hogyan állhat fel a Trump–Putyin-alkuval földre vitt Európa?

Ha a globalizációként promózott amerikanizáció alternatívája a kicsinyes nacionalizmus lesz, újraélhetjük a második világháború borzalmait.

március 1., 14:12

  • Vélemény
Fodor Gábor: Az erőpolitika kora

Fodor Gábor: Az erőpolitika kora

Tévedés és kettős mérce ünnepelni a Trump–Vance-párost, amikor nagyhatalomként leckéztetik Zelenszkijt.

március 3., 14:55

  • Vélemény
A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk

A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk

A megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.

február 28., 07:51

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Címlapon
Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Ez még csak az első, de úton a második.

34 perce