Pesty László megteremtette a NER kritikájának új, virtigli műfaját

„Aki érti, érti. Aki meg nem érti… az érti” – hangzottak Pesty László szavai abban a videóinterjúban, ami a nagy port kavart tusványosi panelbeszélgetés után készült az ismert filmrendezővel. Az interjú során az azóta fogalommá váló Lölő-jelenség mibenléte felől faggatták a rendezőt, melynek kapcsán főként tréfás megjegyzések hangzottak el, semmint konkrétumok. A mulatságos előadásmód hátterében akkoriban egyesek alkoholos befolyásoltságot sejtettek, ezt azonban Pesty kategorikusan tagadta. Azóta a rendező végigturnézta a fél ellenzéki sajtót, ahol bővebben is kifejtette tusványosi expozéját – ezzel tulajdonképpen rácáfolt azokra a vádakra, miszerint csak az alkohol beszélt belőle az ominózus eseményen. 

Nemcsak az uborkaszezont pezsdítette fel, hanem a NER bírálatának sajátos műfaját is megteremtette Pesty az utóbbi hetek szerepléseivel, hiszen az országban kialakult abszurd viszonyokat ilyen szórakoztató módon még nem kritizálta prominens fideszes.

Pesty következetesen használja e műfaj eszközkészletét, melynek része a humor, az irónia, a gúny, mint ahogy a valóság és látszat ellentététének a bemutatása is, előadásmódját pedig olykor groteszk és parodisztikus elemekkel is fűszerezi.

Bár előadásmódja miatt egyesek félnótásnak tartják a rendezőt, a valóság éppen az ellenkezője: voltaképpen zseniális, ahogy Pesty a mondandóját a komikum köntösébe csomagolja. A különös kifejezésmód megfoghatatlanná teszi elbeszéléseit, ami mögött mintha ott lapulna a félelem is, melyre Pesty itt-ott utalást is tesz: nem szeretné, ha szavai perelhetővé válnának. Régi motorosként érezhetően tisztában van azzal, hogy ebben a közegben nem nagyon respektálják a kritikát és kibeszélést, ahogy annak is tudatában lehet, hogy adott esetben nem csak jogi eszközök formájában érhetik retorziók.

Polgárpukkasztás érdemuralom helyett

Noha Pesty performanszaiban számtalan humoros elem felfedezhető, mondandójának lényege inkább a dráma, semmint a komédia műfajába tartozik: néhány személy a miniszterelnök környezetében úgy lett néhány év leforgása alatt multimilliárdos, hogy nem nagyon látni mögötte érdemeket, valódi teljesítményt. Vállalkozásaik ráadásul lépésről lépésre kiszorítják és felvásárolják a tisztességesen érvényesülni próbáló cégeket, térfoglalásuk elősegítése érdekében pedig nem restek akár becstelen eszközökhöz sem folyamodni. 

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy Pesty László meglátásaival sokan egyetértenek, s nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti oldalon is, mivel érzésük szerint a rendező joggal hiányolja bizonyos elvek érvényesülését az Orbán-rendszerből. Ez volna az érdemuralom, avagy a meritokrácia, melynek érvényesülése esetén az egyén társadalmi pozícióját a tehetsége, szorgalma és teljesítménye határozza meg, nem pedig a rokoni-baráti kapcsolatai, a hatalmi beágyazottsága, vagy az aktuális politikai érdekek.

S valóban, van abban valami polgárpukkasztó, hogy néhány kormányközeli vállalkozó százmilliárdos vagyonok felett diszponál úgy, hogy valódi képességeik és teljesítményük alapján esetleg a kisvállalati szektorban lenne némi keresnivalójuk. Egyre nyilvánvalóbb e működésmódnak a kontraproduktív volta is, hiszen a szóban forgó privilegizált csoport képtelen megképezni egy új, történelmi távlatokban is jelentős nemzeti tőkésréteget – jóllehet az orbáni ideológia ezt tűzte ki egyik legfőbb céljának. A százmilliárdos nagyságrendű vagyonelemek önmagukban nem változtatnak át senkit európai szinten is meghatározó tőkéssé, ennek egyik tanújele az európai nagyvállalatok TOP 1000-es ranglistája is. Hiába járunk a NER tizenharmadik évében, a listán továbbra is mindössze 8 magyar nagyvállalat szerepel, míg ugyanitt – csak hogy a közép-európai régiónál maradjunk – 49 osztrák és 81 lengyel nagyvállalat található. 

Konzervatív illúziók és paradoxonok

Miközben a rendszer gazdasági abszurditásai tekintetében Pesty kritikáiban vannak igazságok, elbeszélései nem nélkülözik az illúziókat és a paradoxonokat sem. A rendező interjúiban többek között gyakran hivatkozik a konzervativizmusra, mint az Orbán-rendszer és törzsközönsége meghatározó szellemiségére. Konzervativizmus azonban meritokratikus elvek nélkül eleve nem létezik, márpedig a bírálatokból épp az kristályosodik ki, hogy a NER hírből sem ismeri a meritokráciát. 

A konzervatívokra nem jellemző a folyamatos ellenségkép-alkotás, a permanens Mi és Ők megkülönböztetés sem, ahogy a képviseleti rendszer kiüresítése és az autoriter jellegű hatalomgyakorlás sem. 

Nem csupán arról van tehát szó, hogy egy-két tucat svindler kompromittálja a konzervativizmus nevű történelmi eszmét, ahogy a rendező fogalmaz, a NER esetében rendszerszintű anomáliákról beszélhetünk. Bár Pesty László és a Fidesz közönségének egy része bizonyosan konzervatív szellemű, nagy hiba ezt rávetíteni a rendszerre és annak támogatóira. Ahogy az is súlyos tévedés, amikor baloldaliként hivatkoznak mindazokra, akik valami oknál fogva nem szimpatizálnak a rendszerrel, és akár kritikát is megfogalmaznak azzal szemben – e logika alapján akár Pestyt is lehetne baloldaliként aposztrofálni. 

Abban is van némi ellentmondás, hogy a rendező újra és újra hitet tesz a rendszer alapját adó párt és a miniszterelnök mellett, kihangsúlyozva azt, hogy bárhogy is alakuljon e történet, ő akkor is megveszekedett fideszes marad. Mindez előrevetíti azt, hogy a zendülés eredménytelensége esetén mégiscsak a belenyugvás, megalkuvás lesz a választott attitűd, ami valamelyest árnyalja a bátor hős, az elszánt reformer képét. 

S ha már hősiesség, nem lehet szó nélkül elmenni amellett a bizarr jelenség mellett sem, ami minden egyes alkalommal megfigyelhető, amikor a Fidesz holdudvarából valaki nyíltan bírálni kezdi a rendszert: az ellenzéki sajtó és média részéről azonnal elkezdenek égni a vonalak, melynek folyományaként az illető nemritkán címlapot és hősnek járó tiszteletet kap. Pedig az úgynevezett hősök maguk is elég tevékenyen kivették a részüket az általuk bírált rendszer kiépítésében, vagy legalábbis annak legitimálásában. Ennek kapcsán sokaknak bevillanhat a miniszterelnök egykori barátja és legközelebbi szövetségese, Simicska Lajos esete is. Habár a két eset és azok főszereplői között számos különbség mutatkozik, abban mégiscsak van hasonlóság, hogy akkor és most is egy Fidesz-harcostárs offenzív megmozdulásáról beszélhetünk, a konfrontációhoz vezető út során pedig mindkét esetben meghatározó motívum volt a gazdasági érdeksérelem. 

Médiahack vagy valós fenyegetés? 

A Simicska-történet végkifejlete már ismert, a Pesty-féle zendülés kimenetelét illetően azonban még sok minden benne van a pakliban. Nem tudni, hogy csak üres fenyegetőzés, vagy valódi aduász van Pesty kezében az általa emlegetett bűncselekmények bizonyíthatósága vonatkozásában. Amennyiben birtokában vannak ilyenek, akkor se biztos, hogy lesz alkalma kijátszani, hiszen a rendszernek megvannak az eszközei arra, hogy „jobb belátásra” térítse a rebelliseket. 

A téma kapcsán mindenesetre a Fideszen belül is észlelhetőek enyhe törésvonalak. Miközben a kormányzat szürke eminenciása, Orbán Balázs médiahacknek minősítette Pesty fenyegetőzéseit, a NER egyik fő ideológusa, G. Fodor Gábor pedig a vándorcirkusz jelzővel próbálta dehonesztálni a rendező szerepléseit, addig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kisebb jacht, nagyobb szerénység szlogennel válaszolt a Lölő-jelenséget firtató kérdésekre. Lényegében Kövér László házelnök is ehhez az irányvonalhoz csatlakozott, nagyobb méltóságot és bölcsességet várva el a Lölő-jelenség alá tartozó vállalkozóktól. 

A komédia műfajának sajátja, hogy a középpontban álló bonyodalom valamilyen szerencsés fordulat következtében végül megoldódik – ennek szellemében maga Pesty is bizakodik, hogy kritikái meghallgatásra és megértésre találnak, a NER pedig valami módon kiveti magából a nemkívánatos szereplőket. Az eddigi tapasztalatok fényében azonban valószínűbbnek tűnik, hogy 

hiszen ahogy Orbán Viktor is megfogalmazta egykor: ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Márpedig a rendszer jól működik fennállása tizenharmadik évében is – feltéve, ha a tömegtámogatottságot és a hatalommaximalizálást tekintjük a politikai siker mércéjének, nem pedig holmi konzervatív eszmék, meritokratikus elvek, morális megfontolások érvényesülését.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Pesty László 2020. augusztus 18-án. Fotó:  Rosta Tibor / MTI)