A kórházi adósságok nyomában

Évtizedek óta minden év végén folyik a rémüldözés a médiában, hogy mekkora adósságot halmoztak fel a kórházak. Kórházigazgatók nyilatkoznak komor hangon, mindig elhangzik, hogy „alulfinanszírozott a rendszer”, végül az állam bejelenti az adósságkonszolidációt, azaz fizet, mint a katonatiszt.

És egy év múlva megismétlődik ugyanaz. A Magyar Államkincstár adatai szerint november végén 130 milliárd forint volt a kórházak adóssága, megdöntve minden eddigi rekordot. November közepén 90 milliárd 225 millió forint kifizetését vállalta az állam. A maradék ezek szerint áthúzódik 2024-re, fizetjük a rejtett kamatait. Egyetlen más nemzetgazdasági ágazatban nincs hasonló sem, sőt, elképzelhetetlen volna.

Amióta hallottam Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatójának az interjúját az InfoRádióban, azóta érteni vélem, mi történik. „A magyar állam nem olyan szinten finanszírozza az ellátást, mint amilyen minőségű és mennyiségű ellátásra szükségük van az embereknek” – mondta többek közt.

Az állam minden évben elkészíti az egészségügy költségvetését. Feltételezem, hogy az előző évi tényadatokból indulnak ki, beépítik a fejlesztési elképzeléseket, és számolnak az inflációval is.

A beszállítók ismerik ezt a játékot, tudják, hogy előbb-utóbb a pénzükhöz jutnak, de nyilván felszámítják az áraikban, hogy hitelezniük kell hónapokig; különben tönkremennének. 

„Kötelezettséget vállalni – az Ávr.-ben foglalt kivételekkel –  csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat (magyarán az el nem költött, erre betervezett pénz – S. G.) rendelkezésre áll, a tervezett teljesítési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított (tehát nem csak most van meg, hanem akkor is meglesz a pénz – S. G.), és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.”

Ezt a szöveget nem egy centrumkórház, hanem Nyúl község Aranykapu óvoda és bölcsődéje szabályzatából másoltam ki, annyira alapvető. Ugyanis az államháztartásról szóló törvény 37. § (1)-át ismétli meg, miszerint „kötelezettséget vállalni a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet. A pénzügyi ellenjegyzőnek a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel meg kell győződnie arról, hogy a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.”

Természetesen nem akarok és nem is tudok igazságot tenni a kérdésben, csak megdöbbentőnek tartom magát a tényt. Fenntarthatatlannak csak azért nem, mert láthatóan évről évre fenntartják, az összes szereplő aktív részvételével.

• Vajon miért térnek el az állam és a kórházigazgatók által fenntartani kívánt kapacitások? Ennyire nincs képe az államnak a tényleges igényekről? Vagy a kórházak által szolgáltatott adatok nem tükrözik a valóságot? A kórházak érdeke a túlzott kapacitások fenntartása, vagy az állam tervez alá?
• Miért kell az egészségügyre szánt, bőségesnek nem nevezhető pénzből még a beszállítói hitelezés költségeit is kifizetni?
• Hogy lehet tömegesen, évtizedeken át megsérteni az államháztartási törvény előírásait minden következmény nélkül?
• Hogy lehetséges, hogy az állítólag túlfinanszírozott, jó bevételt biztosító CT- és MR-vizsgálatokat vállalkozásoknak szervezik ki?

Ezekre a kérdésekre a szakértőknek kellene válaszolniuk – már ha tudják a választ. Mert Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója „sem tudta megmondani az ismételten elszálló adósság okát”. 

A szerző egykori politikus.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Matt McClain / The Washington Post / Getty Images)