Ezért baj, ha a két fiatalellenes nagy párt összekacsint

Van a mai politikában egy tabu, amelyet nem illik és nem is érdemes feszegetni. Aki mégis megpróbálja, nem csupán magas labdát dob fel a versenytársainak, de súlyos hatalomtechnikai hibát is elkövet. Ugyan sokan pusmogtak róla eddig is, de a kockázata miatt senki sem mert beleállni. A Második Reformkor viszont kimondja a kimondhatatlant: a magyar politika az idősekről szól. Ez önmagában még nem lenne baj, hiszen szüleink, nagyszüleink megérdemlik a nyugodt és biztonságos körülményeket, a vigyázó figyelmet, a tiszteletet és a hálát. De itt nem erről van szó. Nem gondoskodásról, hanem puszta számításról. A kormányt és az ellenzék legerősebb pártját, a DK-t összeköti egy fiatalellenes politikai szövetség. Az „el lehet innen menni” és a „megépítjük Bicskéig” mentalitás közös metszete: az időseket fel- és kihasználó „huszadikszázadiság”. 

Nézzük csak meg a két fiatalellenes párt üzeneteit, legelső és leghangsúlyosabb mondatait, stílusát, gyűléseit. Mind-mind arról árulkodnak, számukra a prioritás a nyugdíjasok megnyerése és megtartása. No, nem azért, mert annyira a szívükön viselik a sorsukat, hanem azért, mert ők vannak többen. 

Mintha a nyugdíj egy második középkori személyes kegy lenne, a megfelelő szavazatért cserébe járó bónusz. Persze nagyon sokan átlátnak ezen, de hogy mégis ez a manipulatív gyakorlat uralta el a magyar közéletet, valahol nagyon riasztó. A fiatalok pedig? Ó, hát ők kevesebben vannak, abból a kevésből is kevesen mennek el szavazni, egy jelentős részük pedig már külföldön él, ott pedig – a kormánynak „hála” – többnyire nem is jut el a szavazóurnákig. A fiatalok így nincsenek rajta a magyar közélet radarján, nem számítanak, nem fontosak, nem ők döntik el a választást. Egy politikai pártnak ezért nem célszerű erről beszélni, hiszen ha megteszi, egyrészt rázúdul a két nagy párt nyugdíjas szimpatizánsainak dühe, másrészt a senki – értsd: a magyar fiatalok – földjére kerül, ahol meg alig van szavazat.

Tagadhatatlan, hogy a választást nem a fiatalok döntik el, de az is tény, hogy az ország jövőjét ők. Ezért, amikor a választási szavazatmaximalizálás vagy az ország hosszú távú jövője között kell választanunk, a 2RK üzenete világos: adjuk vissza az országot a fiataloknak! Ma közülük százból mindössze hat tervezi a jövőjét biztosan idehaza. A 94 százalékuk ebben nem bizonyos! Mit jelent ez az adat? Azt, hogy egy magyar fiatal nem érzi otthon magát a saját szülőhazájában. „A hazám nem az otthonom.” Ízlelgessük ezt a generációs életérzést, és talán, ha eddig nem lett volna az, világossá válik, miért is ezt a mondatot választottuk kampányunk fő üzenetévé.

Felmerülhet aggályként, nem csak egy újabb politikai megosztással van dolgunk, ahol most épp időst és fiatalt ugrasztanak össze? A válasz egyértelműen: nem. Nem az a megosztó, hogy a Második Reformkor fizikai és szellemi otthonná tenné az ifjúság számára a saját hazáját, hanem az, hogy a jelenleg uralkodó fiatalellenes politikát ez a probléma teljesen hidegen hagyja. Mi a mérgező módon felborult egyensúlyt szeretnénk helyreállítani. Az új társadalmi szövetség, amelyet szorgalmazunk, nem az idősek ellen van, hanem minden korosztályért. Ahol ugyanis nem jó fiatalnak lenni, ott előbb-utóbb senkinek sem lesz jó. A szülő azon szorong, képes vagyok-e megadni a gyermekeimnek az önálló élet megkezdésére itthon a lehetőséget, a nagyszülő meg azon, meg tudom-e ölelni az unokámat, vagy csak online láthatom. Amiről beszélünk tehát, a fiatal generációról szól, de minden generációnak érdeke. 

A kormány folyamatos harcot vív, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. A számok azonban nem változnak, talán azért sem, mert ehhez elsősorban nem is az anyagi motiváció, hanem a megfelelő légkör hiányzik, de ez egy másik történet. Valóban mindent meg kell tenni, hogy minél több gyermek születhessen, de nem ez a valódi demográfiai bomba, hanem az, hogy akik már megszülettek, azokkal nem törődünk, azoknak hátat fordít a politika. A 2RK célja ezért nagyon ambiciózus. Természetes, ha egy fiatal világot akar látni, tapasztalni, megélni dolgokat. Mi azonban egy olyan országot szeretnénk, ahol azoknak a száma, akik azért mennek el, mert fullasztó a légkör, mert esélyük sincs az önálló életkezdésre, mert nem érzik itt otthon magukat a saját hazájukban, az nulla. Mi nem azt az üres és beletörődő közhelyet ismételgetjük, hogy fiataloké a jövő, hanem azt állítjuk, hogy a fiataloké a jelen.    

És erről nemcsak a magyar társadalmat, de az Európai Uniót is meg akarjuk győzni. Húsz év uniós tagság távlatából ugyanis kijelenthető, hogy a kohéziós politika megbukott. A felzárkóztatási források felhasználását gyökeresen meg kell újítani. NER-panziók helyett lakásokat építsünk a fiataloknak, korrupt és értelmetlen presztízsberuházások helyett a humántőkébe fektessünk. A pályázati kiírásoknál a fenntarthatósági aspektus mellett a legfontosabb szűrő az legyen, segíti-e az a forrás a fiatalok életkezdését és az egészségügyi prevenciót, vagyis egy hosszú és minőségi élet lehetőségét. Itt az idő, hogy ne halat kérjünk végre, hanem hálót.

Hogy erről meggyőzhető-e az unió? Úgy gondolom, igen. Természetesen a megtört bizalmat helyre kell állítani. Nem ellenzéki hajbókolásra, de nem is kormányzati ajtóbontásra van szükség. Megbízható, korrekt partneri viszonyra, amelyben helye van a kritikának, a különvéleménynek, a saját érdeknek, de nincs helye a trollkodásnak, a zsarolásnak és a huszadikszázadiságnak. Az EU és a hazánk közötti kölcsönös bizalom helyreállítása nyilván nem lesz egyszerű, de a 2RK Európa-politikájának ez az alappillére. Ha sikerül, az unióval is megértethető, hogy Magyarországot visszaadni a fiataloknak, nemcsak nekünk, de Európának is érdeke. Erős Európa ugyanis nincs a saját szülöttei számára perspektivikus és otthonos Magyarország nélkül. 

A szerző a Második Reformkor Párt elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó:  Ajpek Orsi / Index)