Fodor Gábor: Stratégiai pozíciónk egyelőre nem javult a brüsszeli alkuval

A múlt héten a magyar közvélemény és a nemzetközi sajtó egy része is a brüsszeli csúcs lázában égett. Mint ismeretes, február elsején rendkívüli Európai Tanács-értekezletet tartottak a belga fővárosban a 27 tagállam állam- és kormányfői részvételével. A találkozóra azért került sor, mert decemberben nem sikerült megállapodni az Európai Unió többéves költségvetéséről, mivel az eredeti terveket kiegészíteni javasolták egy 50 milliárd eurós pluszbefizetéssel, amit Ukrajnának szándékozna juttatni az EU. Ezt a javaslatot Orbán Viktor magyar miniszterelnök megvétózta, így akkor nem születhetett döntés. Múlt csütörtökön gyorsan megállapodtak a felek a többletbefizetésről, amely az eredeti formában jött létre, néhány kiegészítéssel.
A várható koreográfia alapján az egyezséget a baloldali pártok és sajtó kudarcnak látta és a következő megjegyzésekkel értékelte: szégyen, arcvesztés, őrült nagy zakó, megtérdeltették a kormányfőt, saját magát húzta csőbe, hátraarc, Moszkva ehhez mit szól, szembement a nemzeti konzultációval stb. A jobboldali politikusok és sajtó szerint, ami történt, az nagy magyar siker, váratlan áttörés, kivédtük a veszélyt, kiharcoltuk az eredményt, engedtek a tagállamok stb.
Azok a közélet iránt érdeklődő honfitársaim, akik nem vakhit és tábor alapon gondolkodnak, nehezen tudnak eligazodni az egymásnak homlokegyenest ellentmondó értelmezések között. Nekik szeretnék most segítséget nyújtani a saját tapasztalataimból kiindulva, hiszen három évtizedet töltöttem el a politika frontvonalában, ismerem a nemzetközi porondot, tagja voltam a strasbourgi Európa Tanácsnak és miniszterként hazámat képviseltem több alkalommal a brüsszeli Európai Unió Tanácsában.
Sikerként vagy kudarcként kell tehát elkönyvelnünk a magyar miniszterelnök hozzájárulását a közös európai döntéshez Ukrajna támogatása ügyében?
Véleményem szerint jól döntött Orbán Viktor, amikor kompromisszumot kötött. Ebből a helyzetből kihozta a legtöbbet. Tehát a végeredmény inkább siker – igaz, nem olyan hatalmas, mint amilyennek a jobboldali sajtó szeretné beállítani –, hiszen a kabinet vezetője lényegében elérte, amit szeretett volna. Taktikailag jól szerepelt, stratégiailag azonban továbbra is rosszul állunk.
Mi volt az értelme az elmúlt időszak konfliktusainak? Erről a Kossuth rádió reggeli műsorában beszélt a magyar kormány első embere. Azt mondta, hogy „…vannak eszközök a brüsszeliek kezében is, meg a miénkben is, természetesen… Tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik. Persze ezt mindenki szeretné elkerülni.” Tehát az elmúlt hónapok vitái – például a szóban forgó esetben is – szólnak egyrészt Ukrajnáról, de valójában leginkább arról, hogy ha Magyarország ellen masszívan fellép az EU, visszatartja a nekünk járó pénzeket, a kákán is csomót keres velünk kapcsolatban, akkor mi is tudunk akkora gondot okozni, hogy érdemes legyen elgondolkodni azon, vajon megéri-e így cselekedni. Ebből a szempontból tehát elérte a kormányfő, amit akart: róla szólt a hazai és a világsajtó, az unió vezetői ideges nyilatkozatokat tettek, terveket gyártottak hónapok óta Brüsszelben, hogy miként kellene megoldani ezt a helyzetet, és külön megbeszélést kellett összehívni csak az ő kedvéért.
A megbékítése érdekében elkezdték folyósítani az uniós forrásokat hazánknak, de persze még csak egy kisebb előleget. Azért, hogy a pénzek érkezése folyamatos legyen, meg kellett állapodni a nagy tagállamok vezetőivel. Ezért tárgyalt külön Orbán Viktor Emmanuel Macronnal, Olaf Scholzcal, Giorgia Melonival és az EU vezető tisztségviselőivel. A csütörtöki tárgyalási nap nem azért sikerült rövidre, mert „megtérdeltették” a magyar vezetőt, hanem azért, mert már mindenben megállapodtak előző éjjel. Az a szöveg, amely végül aznap bekerült a végső döntésbe, már ismertnek számított korábbi dokumentumokból. Ez az a megállapodás, amelyet még Angela Merkel segítségével alakítottak ki 2020-ban, majd a Fidesz értelmezése szerint az unió később semmibe vette az itt megfogalmazottakat, és ezzel ellentétesen lépett fel Magyarországgal szemben. Tehát a miniszterelnök elment a falig: a lehető legtöbb problémát okozta az unió vezetőinek, majd, mielőtt visszafordíthatatlan károkat idézett volna elő, arra kényszerítette őket, hogy mondják ki annak az egykori egyezségnek az érvényességét, amit szerinte közben sutba dobtak.
Tehát a saját tárgyalási pozíciója esetében, a taktikai kérdésekben sikert ért el a miniszterelnök. De vajon siker ez az országnak is egyúttal? Nos, a kérdés megválaszolásánál érdemes emlékeznünk arra, hogy 2022-ben negyedszer győzött a Fidesz kétharmados parlamenti többséget elérve. Az a politika, azok a célok, amelyeket képviselnek (szuverenista felfogás, fellépés az illegális migrációval szemben, családpolitika, rezsicsökkentés, genderügy stb.), világosak a szavazóknak. Az Orbán-kormány ezeken a területeken került konfliktusba az EU-val, ami szintén általánosan ismert itthon. Így nem mondhatjuk azt megalapozottan, hogy persze, harcolnak a pénzekért, de ha más kormánya lenne hazánknak, akkor harc nélkül megkapnánk ezeket a támogatásokat. A magyarok jelentős része a kormánypárt céljait támogatta a választásokon, a konfliktusokat is ismerték. Harcot is akartak és pénzeket is. Ezt igyekszik most megadni a miniszterelnök a támogatóinak.
A hosszú távú, stratégiai kérdésekben viszont továbbra is bajban vagyunk.
A közép-európai volt szocialista országok a 2000-es években gyorsabban és látványosabban fejlődtek, mint Magyarország, ahogy erre már több írásomban is utaltam. (Köszönöm Máthé Áron e tárgykörben velem vitatkozó írását, amelyre majd egy másik alkalommal ki fogok térni.) Sajnos kormányoktól függetlenül nem tudjuk jól kihasználni a lehetőségeinket, és ez a helyzet az elmúlt években sem változott. A koronavírus-járvány, a háború, az energiaválság hazánkat viselte meg legjobban a régióban és az Európai Unióban. Az élmezőnyből a sereghajtók közé lecsúszásunk két fő ok miatt következett be:
- nem tudunk belső egységet teremteni néhány hosszú távú, nemzeti célunk körül,
- hiányoznak a tartós és erős szövetségesek a nemzetközi porondon.
Az utóbbi problémát érzékeli a kormányfő is, ezért próbálja előkészíteni az utat a Fidesznek az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártjának családjába. Ha konfliktusunk keletkezik az unió többségével, akkor az igaznak gondolt álláspontunk érvényre juttatásához szövetségesek kellenek. A Giorgia Meloni és Jaroslaw Kaczynski nevével fémjelzett tömörülés segíthet visszahelyezni a magyar kormánypártot az európai politikai porondra (miközben a Kereszténydemokrata Néppárt továbbra is az Európai Néppárt tagja maradt). Az elmúlt évek egyik komoly diplomáciai hibáját igyekszik most helyrehozni Orbán Viktor ezekkel a lépésekkel. Tehát Magyarország stratégiai pozíciója egyelőre nem javult a brüsszeli alkuval.
Azt mondtam, hogy jól döntött a magyar kormányfő, amikor kompromisszumot kötött. Jól döntött, mert lépésével világossá tette, hogy tudja, mennyire fontosak Magyarországnak az uniós források. Ahogy korábban már utaltam rá, a magyar gazdaságnak kellenek ezek a pénzek, és a megállapodás ténye is, ami jótékony hatást tud gyakorolni a piaci környezetünkre. A kínai befektetések nem képesek helyettesíteni az unió támogatását, és nem árt azt sem tudnunk, hogy az ázsiai nagyhatalomnak is addig vagyunk érdekesek, amíg az EU tagjaként tud velünk megállapodni. Az egész történet a Magyarországnak járó pénzek folyósításáról ugyancsak rávilágít arra, hogy milyen nagy szükségünk lenne szövetségesekre. Egyre többször szembesülünk ugyanis a „magányos harcos” pozíció hátrányaival és korlátaival.
Stratégiai problémára világít rá a svéd NATO-csatlakozás ügye is, amely a rendkívüli parlamenti ülés összehívásának apropója, de valószínű döntés csak később, az országgyűlési munka beindulása után várható. Korábban ügyelt arra az Orbán-kormány, hogy a biztonságpolitikát, a katonai kérdéseket elválassza a más területeken zajló aktuális politikai vitáktól. Jól tette, hiszen nem lehet egyszerre több fronton harcban állni a siker reményével, ráadásul az oroszok (a Szovjetunió) által egykor megszállt országként tudjuk, hogy milyen óriási jelentőséggel bír a védelmi politika. Lehetett nézetkülönbség egyes kérdésekben az USA és Magyarország között, a katonai együttműködés viszont közben zavartalanul működött. Ezt a fontos, hosszú távú megfontolást áldozták fel most a rövid távú célok érdekében. Azt gondolom, a motiváció ugyanaz lehetett, mint az uniós konfliktusnál: megmutatjuk, hogy képesek vagyunk jelentős kellemetlenséget okozni, ha nem tartják tiszteletben az elképzeléseinket. Ebből viszont egy újabb diplomáciai hiba kerekedett, amelynek ráadásul csak hátránya lesz. Szemben az EU-csúccsal, ahol fontos célért – a magyar uniós forrásokért – küzdött a kormány első embere, miközben racionálisan megfogalmazható kritikával illette az ukrán támogatások módját és tartalmát, addig
a skandináv ország tagságának akadályozását az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében nem lehet vállalható módon megmagyarázni.
Itt csak egy érvet hallunk mindig: megsértődtünk. Ez pedig kevés a halogatásunk alátámasztására. Így aztán a svéd konfliktus hasznot nem, kárt azonban okoz az ország számára. Egyrészt a szuverenitásra kényes magyar kormány komolyan vehető érvek nélkül akadályozza az északi ország szuverén döntésének megvalósulását. Úgy, hogy közben a mi érdekünk is az, hogy a NATO erősödjön. Másrészt – és ez a súlyosabb – megkérdőjeleződött a kormány szavahihetősége a katonai együttműködés, a biztonságpolitika terén. („Nem mi leszünk az utolsók, akik jóváhagyják Svédország csatlakozását.” De, mi lettünk az utolsók.) Jó lenne most már minél gyorsabban túl lenni ezen a kellemetlen helyzeten: jöjjön a svéd miniszterelnök, döntsön a magyar parlament, és zárjuk le ezt a kínos ügyet! Nem tett jót nekünk ez a huzavona.
Nagy szüksége lenne Magyarországnak arra, hogy képesek legyünk néhány fontos témában a jobboldali és a baloldali pártok között egyetértést kialakítani. Ilyennek javasoltam korábban az Európai Uniótól érkező támogatások ügyét, de néhány más, hosszú távú kérdésben is közös gondolkodás kellene. Talán a mögöttünk álló néhány esztendő és az elmúlt hét brüsszeli küzdelmei megérlelik ezt a felismerést.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Mindenki számol – az új Bajnokok Ligája mérlege
Dénes Ferenc: Siker vagy veszélytelen Szuperliga?
február 6., 12:59
- Vélemény
Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok
Mink, mucsai magyarok azon dolgozunk, hogy Krasznahorkait is túléljük – az ő érdekében.
február 3., 15:44
- Vélemény
Trianon az nem egy ház
Trianon az, amikor nem érted, mit jelent az, hogy határon túli, ha te mindig innen vagy.
február 5., 08:14
- Mindeközben
Idilli fotókat mutatott eljegyzéséről Gelencsér Tímea: „Az életben az egyik legnehezebb feladatunk megtalálni a párunkat”
1 perce
- Címlapon
Kiszivárgott a terv, így drágulhat a közösségi közlekedés
Karácsony Gergely új lépése sokba kerülhet mindenkinek.
2 órája
- Vélemény
Koporsószeg vagy mászókötelet rögzítő szegecs lesz az EU új hétéves költségvetése számunkra?
Most kellene tökösebb európai kiállást követelnie azoknak, akik szlogenként harsogták: „Make Europe great again!”
5 órája
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Mégiscsak föl kéne oszlatni ezt a parlamentet!
Olyan meggyőzően mondta Magyar a Partizánban, hogy kampányüzemmódban vannak, hogy elhiszem, őszintén követeli.
február 12., 08:16
- Vélemény
Krasznahorkai László válasza Kollár Árpádnak – és a viszontválasz
A két levelet az írók engedélyével közöljük.
február 9., 08:09
- Mindeközben
Gáspár Evelin: „Jó lenne, ha a Photoshop helyett az influenszerek is a természetességet hirdetnék”
2 órája
- Vélemény
Kóka János: Az egészségügy megújításának 10 pontos, 10 ezer milliárdos programja
A politika úgy vigyáz e korhadt rendszernek az érinthetetlenségére, mintha valamiféle kincs lenne. Vitairat.
február 7., 08:03
- Vélemény
A Soros- és demokrata boszorkányok elleni harc helytelensége
Olyan állami intézményrendszer kell, amely minden politikai, közéleti nézet terjesztését azonos feltételekkel támogatja.
február 10., 15:30
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Címlapon
Ruszin-Szendi Romulusz 928 millió forintos szolgálati villát építtetett
Megpróbáltuk kideríteni, miért távolították el Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot a Honvéd Vezérkar éléről.
6 órája
- Címlapon
Nem tagadta Magyar Péter új szakértőjének luxusköltését, helyette lapunkat gyalázta
Ruszin-Szendi Romulusz helyett a pártelnök válaszolt a szolgálati luxusvilláról.
2 órája
- Vélemény
Ezen a négy kérdésen áll vagy bukik Trump „gázai Riviéra” terve
Az amerikai elnök rendezési tervét mindenki elutasította – Nagy Dávid írása.
február 14., 07:35
- Vélemény
Torban az igazság
Szidják a „kommunista” szomszédot, „Brüsszelt”, ezzel pedig még otthonosabb lesz számunkra ez a világ. Otthonosan elcseszett. Szarka Károly írása.
február 13., 09:37
- Címlapon
Újabb híreket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő még februárban kapott kétoldali tüdőgyulladást.
4 órája
- Vélemény
Megadja Gábor: A korlátozó valóságról
Az emberi mindenhatóság gondolatából az a kellemetlenség fakad, hogy megszűnünk szabadnak lenni.
január 24., 12:53
- Mindeközben
Nagyot megy egy videó a nőről, aki olyan nadrágot választott az edzéshez, ami miatt mindenki megbámulta
6 órája
- Vélemény
Gyűlölet és együttműködés, Kossuthtól Dubajig
2004 óta folyamatosan csúszunk le a sereghajtók közé. Fodor Gábor írása.
február 3., 06:04
- Vélemény
Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?
A Trump-féle retorikai szuperlatívuszokat érdemes némi távolságtartással értelmezni. Csutak Zsolt írása.
január 23., 06:46
- Vélemény
A véglények melankóliája
A svéd lapnak adott Krasznahorkai-interjúból kiderül: a világhírű magyar író már nem tesz fel kérdéseket.
február 2., 17:30
- Címlapon
Láncfűrésszel a kezében hadonászott Elon Musk, miközben újra beleállt Zelenszkijbe
A Tesla vezére szerint a bürokrácia fűrésze volt a kezében.
40 perce
- Vélemény
Orbán Viktor uralma és a rendszere a politikai vezető karizmájának erején alapul
Nem orbáni diktatúra van, hanem tévképzetek a falak létezéséről és veszélyéről. Kóczián Péter írása.
január 28., 06:19
- Vélemény
Ki beszélheti el a magyar holokauszt történetét?
A kormány Magyar Holokauszt Múzeum felállításából történt „kiszállása” legelkeserítőbb elemének a hangsúlyozott ürügyét látom. Kőbányai János írása.
január 27., 10:00
- Vélemény
Nyugdíjazza-e Trump a párizsi klímaegyezményt?
Mi, európaiak, mi, magyarok hiába vállalunk áldozatot, ha a többiek nem köteleződnek el jobban.
január 31., 15:50
- Vélemény
Csizmadia Ervin: A „forradalmi” és az „ellenforradalmi” demokráciáról
Kevesebb forradalmi hév kellett volna. Ennyi a recept.
január 29., 10:55
- Címlapon
Friss hó várja a hétvégén a hazai síelőket
Több helyen is örülhetnek azok, akik lécet ragadnak.
1 órája
- Vélemény
A Gutenberg-galaxis lottóesélyei, avagy mi lesz a folyóiratokkal?
A Hankó Balázs által elmondottak kizárnak minden lehetőséget a párbeszédre.
február 2., 09:04
- Vélemény
A TikTok-tiltás és az algoritmikus soft power korszaka
Aki uralja az ország közösségi platformjait, az uralja az ország gondolkodását. Nefelejcs Gergő írása.
január 25., 12:27
- Címlapon
Tapsvihar fogadta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróságon
Hosszasan bírálta a magyar kormány intézkedéseit.
53 perce
- Vélemény
A nagy játszma elkezdődött: lesz gazdasági bumm, vagy csak szédítik a népet?
Péter Tamás véleménycikke.
január 29., 15:59