Kicsiny világunk közepe már nem az Atlanti-óceán partvidéke

Jemeni húszi kalózok riogatnak. Pakisztán már nem csupán Indiát, Iránt is lövi. Kínai és amerikai vadászbombázók néznek farkasszemet a tajvani légtérben. A közelmúlt hírei is megerősítik: ideje megismerkednünk az indo-csendes-óceáni térség vezető szerepével. 

Hol van a föld közepe? Ez a földrajzórákon gyakran előkerülő kérdés a felnőttek számára is tanulságos geopolitikai fejleményre irányítja a figyelmet. 

Persze el lehet ütni a kérdést azzal, hogy hát a föld felszínének nincs is közepe, vagy azzal próbálkozni, hogy ott van, ahol a 0. szélességi és 0. hosszúsági körök metszik egymást: valahol a Guineai-öbölben. 

Az európai tudósok és a nyugati civilizáció felemelkedésének korai mementója, hogy a mai napig az úgynevezett Mercator-térképet használjuk. Ezzel csak a kisebbik baj, hogy a vetületek miatt aránytalanul nagynak ábrázolja Európát, az USA-t és az Egyenlítőhöz közelebb eső területeket. A nagyobb probléma, hogy a térkép centrumában az Atlanti-óceán, Amerika keleti és Európa nyugati partvidéke van, azt a képzetet keltve, mintha itt lenne a gazdasági, politikai, társadalmi fejlődés középpontja. Pedig ez már a múlt.

Hollywoodtól Bollywoodig

Ízlelgessünk egy viszonylag új kifejezést: indo-csendes-óceáni térség. Itt él a föld népességének több mint fele, a fiatalok majdnem 65 százaléka is, pedig itt hullámzik az óceánok kétharmada (ami ugye lakatlan). Ma már itt termelik a világ GDP-jének 60 százalékát, a gazdasági növekedés majd’ 70 százaléka eredeztethető innen. Mellesleg a világ hét legnagyobb hadserege is a térségben állomásozik. Nem a Wikipédiából szedtem a példákat, hanem a Fehér Ház úgynevezett USA-Indo-pacifikus stratégiája című dokumentumból – merthogy a régióra vonatkozó stratégiája nemcsak az amerikaiaknak, de még a látszólag távol eső angoloknak és németeknek is van. Maga a definíció az USA nyugati partjaitól Japánon át a Csendes-óceán jelentős részét jelenti, egészen Ausztráliáig. Továbbá a Dél-kínai-tengeren keresztül az Indiai-óceánt és a partjainál található régiót Afrika keleti szegélyéig. Trendibben szólva: Hollywoodtól Bollywoodig.

Az indo-csendes-óceáni kifejezés modern kori használata a később merénylet áldozatává vált japán miniszterelnök, Abe Sindzó egy legendás, 2016-os indiai látogatásától datálódik. A szigetország kormányfője korát megelőzve ismerte fel, hogy a csendes-óceáni térség nyitott és szabad működtetéséhez és a növekvő kínai dominancia ellensúlyozásához Indiát, a föld legnépesebb országát kell megnyerni.

Szorosok, szigetek és szövetségek

Érdekes módon itt mindenki függ mindenkitől: a térség stratégiai gócpontjai a szorosok és szigetek. A Hormuzi-szoros az arab olaj ellenőrző pontja, a Malaka-szoroson hozzák-viszik a komplett kínai áruk felét, de Japán és Ausztrália olajimportjának 80 százaléka is itt zajlik. Tajvanról származik a világ chipjeinek 60 százaléka, de még a föld halászatának egy meghatározó része is ebből a térségből eredeztethető. 

Ha itt törne ki egy komolyabb konfliktus, az a világot sokkal jobban megrázná, mint a tragikus ukrajnai vagy izraeli háború, de még a Covid-járványnál is tragikusabb következményekkel járna. 

Az USA több katonát állomásoztat a régióban, mint bárhol másutt a világon. Japán, Dél-Korea mellett a Fülöp-szigeteken, de Guamban is vannak komoly bázisaik.  

A nyugati hatalmak hangzatos neveket is kreálnak szövetkezésüknek, gondoljunk itt a korábban hajózási és humanitárius célból létrehozott „Quad”-ra (India, USA, Japán, Ausztrália négyese) vagy az AUKUS (Ausztrália, Nagy-Britannia, USA) nukleáristengeralattjáró-programjára. 

A kínaiak sem tétlenkednek, bár marketingben kevéssé jók, az utóbbi években óriási hadihajó-fejlesztésbe fogtak: a hajdan rettegett brit hadiflottának megfelelő számú hajót bocsátanak vízre, évente! Szükségük is van rá, hiszen több évszázada be vannak szorítva a partvidékek vizeire, miközben gazdaságuk exportra épül, és a tengeri szállítmányozásnak erősen kitett; nem beszélve a végső tervről, Tajvan szigetének Kínához csatolásáról. Szisztematikusan vonják érdekszférájukba pénzzel, infrastrukturális beruházásokkal a Salamon-szigetektől kezdve Burmán át Indonéziáig az arra hajlandóakat. Sőt, lakatlan, vitatott hovatartozású zátonyokra, kisebb tengeri szikladarabokra is azonnal kitűzik a zászlójukat, majd rengeteg betonnal és vassal mesterséges szigeteket építenek köréjük, azokon radarállomásokat, rakétákat telepítenek, mert nekik minden négyzetméter értékes.

Vége az indiai szegénységnek, illetve szerénységnek

India kivételezett helyzetben van, hiszen a fent idézett régióra korábban használt „csendes-óceáni övezet” kifejezést váltó új megnevezésben szerepel a neve. Ahogy telnek az évek, a világ legnépesebb országára egyre jelentősebb figyelem és felelősség hárul, ezt pedig saját érdekében meg is lovagolja. Bár külkereskedelme, gazdasága kis hányada a kínainak, a bővülés mértéke nagyobb, miközben belső piaca, fiatal népessége révén is egyre intenzívebbé válik. Korábban India nem szívesen foglalt állást szövetségek mellett, főleg nem Kína ellen, nem is keresi a katonai agressziót – kivéve, ha Pakisztánról van szó. De az utóbbi időben a Himalája térségében folytatott határ menti összetűzések, a hegyekben található édesvízi kincs vagy Tibet kérdésében vonalasabbá vált, és egyre inkább tisztában van vele, hogy déli partjai mentén hajózik el a kínai áruforgalom közel 55 százaléka – mi ez, ha nem egy ütőkártya.

A jelenlegi üzleti, gazdasági érdekek, bonyolult szövetségek és kényes erőviszonyok kiváló adottságokat jelentenek egy szabad és nyitott indo-pacifikus térség működéséhez. Ugyanakkor veszélyekre is figyelmeztetnek: amikor a régióban halászhajók kezdenek el konfrontálódni egymással, vagy ideiglenesen lezárnak egy szorost, ellenséges hadihajók és repülők sértik meg a másik ország tengeri zónáját, légterét. Az esetleges eszkalálódás miatt nagyobb veszélyt jelenthetnek az orosz és ukrán fegyveres összetűzéseknél vagy Gáza izraeli megszállásánál. Ugyanis az USA nem tudja mindenhol egyszerre elvállalni a csendőr szerepét, és a német gazdaság sem képes megfordítani egy globális recessziót. Ezért érdemes jobban megismerkedni az indo-pacifikus régióval.

A szerző utazó, ex-PwC-partner.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.