L. Simon László a Nemzeti Múzeum elleni árulásról és a titokzatos pályázóról

Érdekes cikket tett közzé az Index a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázatáról. A jelöltekkel itt most nem kívánok foglalkozni, nem is lenne ízléses, remélem, olyan személy mellett dönt a fenntartó, aki az általam megkezdett reformokat tovább tudja vinni. A megnevezett pályázók között több erre érdemes és alkalmas személy neve olvasható.

A cikkben felvetett intézményi integráció gondolata viszont fontos téma, hiszen ha jól értettem, az egyik ismert pályázó személye azért jött szóba, mert ő lehetne a garancia egy összevonási terv sikeres megvalósítására. Miniszteri biztos koromban, illetve a 2021-ben benyújtott főigazgatói pályázatomban magam is felvetettem több, jelenleg önálló intézmény összevonását, elsősorban racionalizálási és költségoptimalizálási szempontok mentén, ám az azóta eltelt időszak még egyértelműbbé tette számomra, hogy nagyobb átalakításoknak is lenne értelmük.

Tudom, hogy az integráció nem csodafegyver, s hogy a magyar közgyűjtemények története joggal írható le az összevonások és a dezintegrációk váltakozásaként, ám az elmúlt másfél évtized kormányzati döntései kifejezetten szerencsés integrációkat, valamint kevésbé sikeres önállósodásokat is eredményeztek. Az utóbbira a megyei múzeumi intézményrendszer szétszedése a példa. Ezt kulturális államtitkárként 2012–2013-ban magam vezényeltem le, s akkor hasznosnak bizonyult az a kormányzati iránymutatás, amely alapján a települési önkormányzatoknak adtuk át a megyei múzeumok tagintézményeinek a fenntartói vagy éppen a tulajdonosi jogait.

Az igazán sikeres integrációkat éppen az állami fenntartású intézményeknél valósította meg a kormányzat, ráadásul nemcsak a múzeumi, hanem a könyvtári és a levéltári területen is. A Magyar Országos Levéltár tagintézményei lettek a korábbi vármegyei levéltárak, így jött létre a hatékonyan működő Magyar Nemzeti Levéltár, aminek a mai sikereihez egy remek vezető, Szabó Csaba főigazgató is szükséges. Az Országos Széchényi Könyvtár, valamint az Országos Idegennyelvű Könyvtár összevonása is racionális döntésnek tűnt.

A múzeumi területen két igazi sikertörténetről adhatunk számot: a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Baán László irányítása alatt történt összevonása logikus, mindkét intézménynek sikereket hozó döntés volt, innen nézve az a szándéka is érthető főigazgató úrnak, hogy kisebb gyűjtemények és szakmúzeumok integrálása (pl. a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a magántulajdonból megvásárolt Artpool Művészetkutató Központ stb.) után a Magyar Fotográfiai Múzeum is a Szépművészeti Múzeum filiájaként tevékenykedjen majd.

A másik sikertörténet az országos régészeti feladatellátás egységesítése volt. Főigazgatóvá történt kinevezésemkor az egyik legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a széttagolt feltárási rendszer legfontosabb elemeit egységesítjük, s a Várkapitányságból mind a feladatellátást, mind a személyeket és a forrást integráljuk a nemzet múzeumába. Az intézményi hagyományok tiszteletén túl ez munkaszervezési szempontból is racionális döntés volt, s valljuk be, a kormány támogatása nélkül ez nem lett volna lehetséges, illetve kellett hozzá Fodor Gergely kormánybiztos nagyvonalúsága, aki felismerte, hogy ennek a feladatnak az ellátása a legjobb helyen a Nemzeti Múzeumnál lesz.

Az MNM integráló képességének másik bizonyítéka volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak a Nemzeti Múzeumhoz való csatolása, jól példázva azt, hogy a kicsi, kevésbé látogatott, ugyanakkor szakmailag jelentős, országos gyűjtőkörű szakmúzeumok jó helyen vannak a Nemzeti Múzeumnál.

Az integráció másik példája a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum létrejötte, bár erről még 2009-ben döntöttek, amikor összeboronálták a Közlekedési Múzeumot az Országos Műszaki Múzeummal. Ennek a döntésnek a sikerességét majd akkor tudjuk igazolni, ha a Népliget szomszédságában elkészül és megnyit az intézmény új nagy kiállítása.

Nem tudom, hogy Demeter Szilárd valóban megpályázta-e az MNM főigazgatóságát, de róla nyugodtan állíthatjuk, hogy alkalmas lenne egy integráció levezénylésére, csak az a kérdés, mit mivel vonna össze.

A Nemzeti Múzeumban a vezetésemmel két intézmény beolvasztását készítettük elő, s az ezekhez szükséges kormányzati előterjesztések is megszülettek. Ezt a folyamatot érdemes lenne az új főigazgatónak befejeznie: az Oktatási Hivatal és az őket fenntartó Belügyminisztérium is támogatta a hozzájuk tartozó, kiváló gyűjteménnyel és szakembergárdával működő Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum integrálását, amit az is indokol, hogy egy épületben van a Nemzeti Múzeum Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központjával. Szintén előkészítettük a világ egyik legjobb gyűjteményével rendelkező, de alig látogatott Bélyegmúzeumnak a Nemzeti Múzeumhoz csatolását, ezt mind a Magyar Posta, mind az MNV Zrt. vezetése támogatta.

Az egész múzeumi terület racionalizálása és látványos megújítása elképzelhetetlen a szakmailag egymással szorosan összefüggő intézmények összevonása nélkül. Végre nem a vezetők személyeihez kell igazítani a struktúrát, hanem a valódi szakmaiságot kell előtérbe helyezni. Ráadásul mind politikai és költségvetési érvek is az integráció szükségességét támasztják alá.

Ahogyan kiváló döntés volt a Szépművészeti és az MNG összeolvadása, hasonlóan helyes irány lenne a Néprajzi Múzeum és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (közismert nevén a Skanzen) összevonása. Ezt sok évvel ezelőtt már Cseri Miklós Skanzen-főigazgató is felvetette, amikor éppen helyettes államtitkárként dolgozott a szaktárcánál, ám akkor a terve nem valósult meg. Most, hogy intézményvezetői ciklusa a végéhez közeledik, érdemes lesz újra nekiveselkednie az integrációnak: a megújult, csodálatos épülettel és szakmai háttérrel rendelkező, a kiváló felkészültségű Kemecsi Lajos főigazgató által vezetett városligeti intézmény jó gazdája lenne egy szentendrei tagintézménynek. S ennek nyilván helyi politikai kockázata sincsen, hiszen most is állami intézményről van szó, Szentendre városa pedig örülhet, ha megküzd a település méreteihez képest túl nagy kulturális intézményrendszerének, benne az átmenetileg első számú vezető nélkül maradt Szentendrei Múzeumi Centrumnak a problémáival.

A jövő kérdései közé tartozik, hogy érdemes-e megőrizni a Ludwig Múzeum önállóságát, illetve hogy mi lesz a világszínvonalú gyűjteménnyel rendelkező Iparművészeti Múzeum sorsa. Az utóbbiról akkor lesz érdemes dönteni, ha már lezárult a Lechner-palota, illetve a bútortörténeti kiállításnak helyet adó nagytétényi kastély felújítása.

A szerző József Attila-díjas magyar író, költő, politikus (Fidesz), 2021. július 31. és 2023. november 6. között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

(Borítókép: A Nemzeti Múzeum. Fotó: Szollár Zsófi / Index)