Drogpolitikai alapelv: Segítsünk úgy, hogy közben másoknak ne ártsunk

Ha lakossági tiltakozás közepette valósul meg a VIII. kerületi drogambulancia, az a betegekre nézve is káros. Nem kérdés, hogy ezeknek az embereknek is segítséget kell nyújtani, minden esélyt meg kell adni nekik, hogy felépülve, tisztán újra integrálódni tudjanak a társadalomba. Csakhogy...

Arról szólnak a hírek, hogy egyre csak nő a botrány a Józsefvárosba tervezett drogambulancia körül. Ez több okból is probléma. Egyrészről tagadhatatlan, hogy a szerhasználók újra ellepték a VIII. kerület köztereit, parkjait, játszótereit, beköltöznek a kapualjakba, vegzálják a lakókat. Azonban a drogambulancia valós segítséget jelenthet ezeknek az embereknek. Ám ha ilyen méretű lakossági ellenállás mellett tervezik az indulást, annak nem sok jövőt jósolnak az álmoskönyvek. Mindjárt az elején két nagyon fontos dolgot le kell szögeznünk.

1. A drogambulancia mint szolgáltatási forma hasznos, bevált és működik. Azokat a szerhasználókat, akik az utcán élnek, és mind egészségügyi, mind egzisztenciális értelemben kicsúszott alóluk a talaj, csak az ilyen szolgáltatások képesek az ellátórendszer látókörébe vonzani őket. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy elindulhassanak egy hosszabb úton, hogy nekik is lehetőségük legyen a Drogellenes Stratégiában lefektetett teljes felépülésre, az ezt célzó kezelésen való részvételre. Mert nem lehet más cél, mint hogy mindenkit, akit csak lehet, kiszabadítsunk a szer rabságából.
2. A drogambulanciát működtetni kívánó szakemberek, a Református Egyház szolgálata, a legkiválóbbak, legfelkészültebbek között vannak. Nagy tapasztalattal rendelkeznek, nemcsak a hasonló alacsonyküszöbű szolgáltatások, de a hosszabb időtartamú, teljes rehabilitáció területén is. A kliensek biztos, hogy a szakmailag legmagasabb szintű és emberileg a legodaadóbb gondoskodást fogják kapni tőlük.

Éppen ezért aggasztó, hogy egy szükséges és szakmailag kiváló kezdeményezés ilyen hendikeppel indul. E sorok szerzője minisztériumi felelős főosztályvezetőként éppen tíz éve volt hasonló folyamat résztvevője Józsefvárosban. Akkor a „tűcsere” szolgáltatás bezárását kellett kezdeményezni a kerület és az ott élők kérésére. A baj akkor az volt, hogy egy-két leadott tűért cserébe akár tíz újat is kaptak a szerhasználók, akik az ajtón kilépve már használták is azokat. A parkokban, játszótereken szanaszét hevertek az eldobott tűk, komoly fertőzésveszélyt jelentve az ott élők gyermekeire. Nem beszélve a környéken szinte életvitelszerűen élő drogosokról, akik napközben vagy éjjel, belőve vagy éppen a következő adag után kutatva, de mindig ott voltak. A kerület akkori vezetése a lakók oldalára állt. A rend és az élhető környezet helyreállítására nem maradt más megoldás, mint a szolgáltatás bezárása.

Időközben 2010 és 2019 között a „Nyóckerből” szép lassan újra Józsefváros lett. Felújított vagy újonnan épült lakónegyedekkel, parkokkal, játszóterekkel. Azonban 2019 után szembeötlően negatív irányba fordult a folyamat, nem csak itt, hanem a főváros belső kerületeiben szinte mindenhol, talán ez alól csak a szűken vett belváros, az V. kerület a kivétel. Megjelentek a hajléktalanok és a szerhasználók is az utcákon, tereken, parkokban. Ki kell mondani, hogy ezeknek az embereknek is segítséget kell nyújtani, minden esélyt meg kell adni nekik, hogy felépülve, tisztán újra integrálódni tudjanak a társadalomba.

Hiszem, hogy komoly információs kampánnyal, a lakók közösségét a döntésekbe bevonva, az egyetértésük nélkül semmit nem lezárva, lehet ésszerű kompromisszumot kötni, ami még elviselhető terhet jelent a lakóknak is a mindennapjaikban, és a szerhasználó klienseknek is esélyt nyújt. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!

A szerző a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Drogambulancia Zalaegerszegen. Fotó: Varga György / MTI)