A munkavállaló egészsége kemény üzleti érdek is

Kóka János február 28-án Javaslat a betegek jobb ellátásának érdekében címen véleménycikket közölt az Indexen, melyben több oldalról közelítette meg a magyar egészségügy helyzetét, egyúttal a magán- és az állami egészségügy új partnersége melletti érvelt. Írásának egy részében a vállalatok új típusú szerepvállalásainak lehetőségeiről értekezett. 

Közgazdászként, befektetőként és az egészségtudatos gondolkodás híveként is megszólítva érzem magam a témában. Elkötelezettségem nem új keletű, hiszen az MKB Bank – melynek abban az időszakban elnök-vezérigazgatója voltam – már 2018-ban Magyarország legátfogóbb vállalati egészségprogramját valósította meg. 

Ezúttal hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatom be, hogy mi indokolja azt, hogy a munkáltató számára elsődleges fontosságú legyen munkavállalója egészsége, valamint hogy milyen tényezők támogatják vagy hátráltatják a munkaadók szerepvállalását.

Sokba kerül, ha beteg a társadalom

A rossz egészségi állapotban lévő társadalom menedzselése minden országban drága. Sokba kerül az államnak az egészségügyi kiadások finanszírozása, és sokba kerül a cégeknek a termelékenység romlása a fluktuáció erősödése és a munkaerőpiac szűkülése miatt. A betegség okán kieső munkaidő az ország és a gazdasági szereplők versenyképességét is visszaveti. Fontos tanulmányok bizonyítják, hogy a vállalati egészségcélú juttatások legalább 1,5-szeresen megtérülnek.

2022-ben a születéskor várható élettartam 76,2 év volt, ami az ötödik legalacsonyabb szint az EU-ban, 4,5 évvel elmarad az uniós átlagtól. Az elkerülhető halálozás (megelőzhető és kezelhető) aránya Magyarországon egyaránt közel kétszerese az uniós átlagnak 100 ezer főre vetítve. Többet dohányzunk és nagyobb mértékben vagyunk elhízottak, mint a többi uniós polgár. A tavaly készült OECD-országprofil azt is megállapította, hogy bár az összes egészségügyi kiadás folyamatosan nő, 2021-ben – az egy főre jutó 1866 euróval – hazánkban az egészségügyi kiadások nem érték el az uniós átlag felét sem. Prevencióra is lényegesen kevesebbet költünk, az egy főre eső kiadás mindössze 8 százalékát. 

A finanszírozás szerkezete a következő: az egészségügyre fordított közfinanszírozás aránya a folyó egészségügyi kiadások 72,5 százaléka volt, ami szintén némileg elmarad az unió 81,1 százalékos átlagától. Ezzel összhangban 2021-ben Magyarország összes egészségügyi kiadásának 25 százalékát tette ki a „zsebből” fizetett közvetlen lakossági hozzájárulások mértéke, ami viszont jóval meghaladja a 15 százalékos uniós átlagot. De ennél is nagyobb gond az úgynevezett out of pocket finanszírozás szerkezete: a költés nagyobb hányada a párnacihából kerül elő, és csupán elenyésző része érkezik a gazdaságot fehérítő, a költéseket racionalizálni képes és a vállalati gondoskodásnak is teret adó önkéntes egészségügy-finanszírozási alrendszerekből (magánbiztosítóktól vagy egészségpénztáraktól). Az egészségügyi kiadások alakulását alrendszerenként vizsgáló és évente közzétett KSH-adatok szerint az önkéntes intézményi alrendszer szerepét a Covid sem tudta felerősíteni: 2019–2021 között egyik évben sem mozdult el a 3,5 százalékos részesedésről. 

2021-ben a 4075,5 milliárd forintos összes egészségügyi kiadáson belül a kormányzati alrendszerekből származott 2952,8 milliárd, a háztartások 1004,2 milliárdot fizettek, az önkéntes finanszírozási alrendszereken keresztül 118,5 milliárd érkezett. 

A Szinapszis Kft. legutóbb tavaly augusztusban mérte fel a hazai lakosság egészségügyi költéseit és azok finanszírozását. A 2021 óta minden évben elkészült reprezentatív kutatás szerint némi elmozdulás látszik: tavaly már elérte a 20 százalékot a valamilyen szinten biztosított lakosság aránya. Ezen belül közel 50 százaléknak a munkáltatója nyújtja a magánegészségügyi biztosítást, másik felük pedig magánszemélyként szerződött. Utóbbiaknál felülreprezentáltak az adókedvezménnyel támogatott egészségpénztári konstrukciók, melyek ugyanakkor nem tartalmaznak közösségi kockázatvállalási (biztosítási) elemet. 

A friss kutatás szerint a háztartások közel 350 ezer forintos egészségügyi kosarából átlag 45 ezer forintot költöttek magánegészségügyi és diagnosztikai szolgáltatásokra 2023-ban – számol be az Egészség & Üzlet TOP30 kiadványában. Ez 10 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, ami valószínűleg az inflációnak köszönhető. Ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy nincs változás az igénybe vevők számában:

 Csakhogy sokan nem tudják megfizetni a magánellátást: az emberek mindössze 3 százalékának irreleváns a kezelés költsége, 20 százaléknak az ár csak másodlagos. Ezzel szemben 50 százalék a legjobb ár-érték arányú megoldást keresi, 27 százalék viszont egyáltalán nem tud többet költeni a minimálisan szükségesnél. 

Tervezéskor a vállalatok fontos tényezőként számoljanak a dolgozóik egészségével!

A dolgozók egészségben tartása nem úri huncutság, hanem a gazdálkodó szervezetek jól felfogott üzleti érdeke a munkavállalók elköteleződése és teljesítményének növelése érdekében. A rossz egészségügyi mutatók, a közellátásban tapasztalható hosszú várólisták, a magánellátást zsebből fizetni tudók szűkülő köre növeli az egészségügyi okokból a munkából kimaradók számát. A Budapesti Corvinus Egyetem Egészségpolitika Tanszékének egyik reprezentatív kutatása szerint a hazai foglalkoztatottak átlagosan heti közel három órát hiányoztak a munkahelyükről egészségügyi okokra hivatkozva 2021-ben. Ha a 2020-as 4,5 milliós foglalkoztatotti létszámmal számolunk, nemzetgazdasági szinten összesen heti 12,64 millió óra esett ki a termelésből egészségügyi okokból, ami éves szinten közel 660 millió órát jelent. 2020-ban a bruttó havi átlagbér 403 616 forint volt a KSH szerint, amely alapján a betegség miatt kieső hónapokra vetített munkáltatói teljes munkabérteher megközelítette az 1900 milliárd forintot. Ez a 2020-as GDP közel 4 százaléka.

A napjainkban zajló folyamatok – a digitális és zöldátalakulás, az idősödő társadalom kihívásai – mély és gyors változásokat hoznak, amelyek alapvetően fokozzák a munkahelyi bizonytalanságokat. Egyre többen dolgoznak hosszabb ideig, és a jelenlegi példátlan, európai szintű munkaerő- és

Tévedés ugyanakkor azt képzelni, hogy a betegség csak a középkorú munkavállalókat érintő probléma. Az egészségi állapot romlása gyakran a karrier elején kezdődik, és a hatások felhalmozódhatnak a munkában töltött idővel. 

A többgenerációs munkaerőpiaci kihívások menedzselése valódi, igényekre szabott gondoskodást igényel a vállalatoktól. Ez a fajta anyagi ráfordítás pedig már rövid távon is megtérül, mivel a mentális és fizikai betegségekkel küzdő munkavállaló potenciálisan költséget jelent. A kosárban sok közvetlen és közvetett tényező szerepel, és ezek mindegyike rontja a vállalat versenyképességét, növeli a toborzás költségét, hátrányosan hat a társaság tőkevonzó képességére.

A családi szinten megjelenő egészségügyi problémák, a bizonytalanságérzet és a várható orvosi költségek miatti szorongás mentálisan megterheli a munkavállalót. Hosszabb távon ez is hozzájárul a kiégéshez, a mostanában gyakori csendes felmondáshoz (quiet quitting), a gyakori munkahely váltáshoz és a munkaerő-piacról valló korai kilépéshez. A munkavállalók rossz mentális egészsége évi több mint 56 milliárd fontjába került az Egyesült Királyság munkaadóinak 2021-ben, állítja egy 2022-es Deloitte-kutatás. Ez 25 százalékos növekedés 2019-hez képest.

„Az egészségem fontosabb, mint a munkám”

A munkavállalók megtartása és egészségben tartása – kortól függetlenül – versenyképességi és üzleti érdeke a cégeknek – szögezi le a már említett OECD-kutatás (Retaining Talent at All Ages), amely szerint a rossz egészségi állapot a munkaerőpiaci fluktuáció egyik fő mozgatórugója, összefügg a korai munkaerőpiaci kilépéssel és a betegség miatti hiányzás növekedésével. Ez a termelékenység csökkenéséhez vezet, és megnehezíti a munkahelyek számára, hogy megtartsák az alkalmazottjaikat.

2019-ben a 35–44 éves korosztályban a munkahelyet váltók 20 százaléka, az 50–64 évesek között 25 százaléka hagyta ott jelenlegi munkahelyét ilyen indokkal. A tanulmány azt is megállapította, hogy ezen a mutatón a Covid tovább rontott, ráadásul a megromlott egészségi állapotú emberek kisebb valószínűséggel térnek vissza a munkaerőpiacra. Ha mégis megteszik ezt, lényeges hátrányban vannak egészséges társaikkal szemben. 

A munkaerő-vándorlás okait firtató elemzés szerint 2012 és 2019 között az ugyanazon munkavállaló által betöltött állás átlagos időtartama körülbelül kilenc hónappal (8 százalék) csökkent OECD-szerte, a munkahelyváltások aránya pedig 24 országban nőtt. A jelenség minden korcsoportban érezhető volt. A kutatás szerint az 55–59 évesek kevesebb mint 50 százaléka fog öt év múlva is ugyanazon a munkahelyen dolgozni, a 40–44 éves korosztályban ez az arány több mint 70 százalék.

Vagyis a távollét gyakorlatilag megkétszerezi a betegség teljes költségét – mutat rá az OECD tanulmánya. A vizsgálat szerint a betegség miatti távollét gyakorisága országonként jelentősen eltér. Átlagosan a fiatal munkavállalók körében 1,3 százalék, a középkorúak között 2 százalék, az idősebbek körében pedig 3,2 százalék.

A betegállományban lévő dolgozó munkáját valahogy pótolni kell, máskülönben romlik a termelékenység, a szolgáltatás minősége. Ha az egészséges kollégák elvégzik a távollévők feladatait is, túlhasználttá válnak, ami előbb-utóbb mentális és fizikai betegségekhez vezet. De azzal sem jár jól a vállalat, ha a munkavállalója betegen megy dolgozni. A kezeletlen betegségből eredő problémák vagy az elhúzódó diagnózis miatti stressz okozta gyengébb munkavégzés szintén negatívan hat a gazdálkodó szervezetek outputjára. 

A betegszabadságon lévő magyar munkavállalók napi átlagos létszáma 2020 óta folyamatosan nő, 2022-ben már elérte a 38 ezer főt, a betegállományban lévőké a 77 ezret a KSH adatai szerint. Sokan azonban nem akarnak lemondani a fizetésük 30 vagy akár 50 százalékáról a betegszabadság (a keresőképtelenség évi első 15 napja) vagy táppénz miatt, és inkább betegen is dolgoznak. Egy 2020-as OECD-felmérés szerint a magyar munkavállalók 30 százaléka akkor is dolgozik, ha nem érzi jól magát. De ez is inkább költség a vállalat számára. Az OECD szerint a rossz közérzet miatti hatékonyságkiesés körülbelül 1,5-szer többe kerül a cégnek, mint ha inkább otthon maradt volna a munkavállaló.

Összefoglalva, egy jó vállalati egészségügyi programnak hármas célja lehet:

• a prevenció,
• az egészségügyi okból kieső munkaidő csökkentése,
• valamint a felmerülő esetleges munkahelyi egészségkárosodásokból eredő perek és fizetendő kártérítések számának és mértékének csökkentése.

Léteznek követendő példák: az egészség- és jólléti vállalati programok megtérülnek

2022-ben egy, az Amerikai Kereskedelmi Kamara megbízásából készült tanulmány rámutatott: az alkalmazottak egészségét és jóllétét segítő programok 47 százalékos üzleti megtérülést hoznak az egyesült Államokban a munkaadóknak. Vagyis minden egyes dollár, amit a vállalat a dolgozója egészségére fordít, 1,47 dollárt hoz a cégnek, köszönhetően a termelékenységnövekedésnek. A tanulmány kitért arra is, hogy a folyamatos egészségbefektetésnek évek múlva még jelentősebb lesz az anyagi haszna. 2026-ban már 1,52 dollár áll az egy dollárral szemben. Az Avalere Health által végzett elemzés az egészségbe való befektetés megtérülésében számszerűsítette az alkalmazottak könnyebb megtartását, a csökkenő toborzási költségeket, a termelékenységnövekedést, a dolgozók által zsebből egészségre fordított összegek csökkenését és az egészség célú juttatások után járó adókedvezményt. A vállalati ráfordításba beleszámolták az egészségbiztosítási díjakat, a céges wellnessprogramokat, a munkavállalónak közvetlenül kezelésre, vizsgálatra adott dollárokat, kapcsolódó adminisztrációs költségeket egy legalább 100 főt foglalkoztató vállalat esetében.

A munkáltatói gondoskodás értéke a vállalati márkában és a cég növekedési ütemében is számszerűsíthető. A befektetők egyre inkább figyelembe veszik a környezeti és társadalmi (tulajdonképpen az ESG-) tényezőket a befektetési döntések meghozatalakor. A fenntartható működést – így a munkavállalókról való gondoskodást – előnyben részesítő vállalatok nagyobb valószínűséggel vonzzák a társadalmilag felelős befektetőket. Ezek a beruházások további tőkét biztosítanak a terjeszkedéshez, a kutatás-fejlesztéshez és az innovációhoz, amelyek mind hozzájárulnak a gyorsabb növekedéshez és fejlődéshez. A Harvard Business Review tanulmánya szerint a fenntarthatóságot előtérbe helyező vállalatok pénzügyi teljesítménye jobb, a tőkeköltsége alacsonyabb, így vonzóbb befektetési célpontok lehetnek. 

Manapság sokat beszélünk a kialakulóban lévő ESG-követelményekről, a munkavállalói egészséggel való törődés kiemelt szerepet tölthetne be az „S”, azaz a szociális láb értékelésében egyéb elvont, megosztó, nehezen mérhető, időszakosan felkapott célok helyett.

Mindazonáltal a fentiekhez – a munkaadók érdekében – hozzá kell tenni, nem egyértelmű, hogy a munkaadó mit tegyen pontosan, ha el szeretne indulni ezen az úton. A szolgáltatók nehezen összehasonlíthatóak, az általuk nyújtott szolgáltatási csomagok és azok minősége sok esetben különböző, és az országos lefedettség sem egyenszilárdságú. Szükséges lenne a piac szolgáltatási szempontból történő szabályozása vagy önszabályozása ahhoz, hogy a munkaadók jobban tudjanak választani a lehetőségek közül.

Az egészségügy komplex rendszere – elért eredményeivel, meg nem oldott nehézségeivel, kijelölt céljaival együtt – sokszereplős egyenlet. Mindenkit érint, így a megoldásból is mindenkinek ki kell vennie a részét. Az egyén szintjén az egészségesebb életmódra való törekvéssel, az állam szintjén a feltételek folyamatos javításával. A kettő között vannak a vállalatok, amelyek tudásuk, erőforrásaik és munkavállalóik segítségével fenntartják az államot. Ez az alapvető kettősség az, amely kijelöli a vállalatok felelősségét, súlyát a gazdaság egészének működésében és ennek részeként az egészségügy területén is.

A szerző közgazdász, a Platina Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Adam Berry / Getty Images)