Az Európai Unió még a magyar miniszterelnöktől is több tiszteletet érdemel

„Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem” – írja Petőfi Sándor, a szabadság költője. Petőfi sorai kifejezik és meg is határozzák azt a magyar önazonosság-tudatot, amelyben a szabadságnak és a nemzeti függetlenségnek különösen fontos szerep jut. Éltető erő, a szerelemmel együtt.

A Magyar Királyság több mint 500 éven keresztül szabad és független, erős középhatalomként létezett Európa közepén. A török hódítást követően évszázadokon át csak vágyva vágyott óhajnak, távoli célnak tűnt az önrendelkezés. Az a szuverenitás és szabadság, amely Petőfiék harcának és áldozatának is köszönhetően a XIX. század második felében végre beköszöntött Magyarországon, majd a drámai XX. században – ahol a világháborúk után egy darabjaira szakított, majd romokban heverő országot kellett talpra állítani – először a rövid német, majd a hosszú orosz megszállás eredményeként megint megszűnt számunkra létezni. Nos, ezt az évszázadok óta vágyott függetlenséget, demokráciát és piacgazdaságot harcoltuk ki a rendszerváltással 1989–90-ben. (Tudatosan használom a „rendszerváltás” kifejezést szemben a mások által sokszor említett, és szerintem nem pontos  „rendszerváltoztatás” megfogalmazással. Ha például egy kapcsolatban változtatni akarok, az azt jelenti, hogy nem szeretnék kilépni belőle, de valamit másképp kívánok a jövőben folytatni. Ha váltani akarok, az azt jelenti, hogy egy másik kapcsolatra vágyom. Így voltunk mi is a rendszerváltás idején: nem a szocializmuson, a diktatúrán és tervgazdaságon szerettünk volna  javítgatni, hanem helyette valami gyökeresen mást hoztunk létre: demokráciát és piacgazdaságot.)

nem lettünk újra sem diktatúra, sem az abszolutizmus valamelyik formája. Orbán Viktor kétharmados kormányai markáns politikai vonalat rajzolnak ki, és bár a kormánypárt vezető politikusai és ideológusai szeretnek néha erre hivatkozni („fülkeforradalom“), valójában nem jelentenek új rendszert. Ugyanígy nehezen értelmezhetők a baloldali ellenzék „rendszerváltó” kinyilatkoztatásai is.

A Fidesz-kormányzás a többségi demokrácia sajátosságaira épülő szisztéma, ahol a többség mindent visz, a kisebbségnek pedig szinte semmi sem jut. Állandóan konfliktusokat teremt belföldön és külföldön egyaránt, mert ezzel jön létre az az örök harci helyzet, amellyel folyamatosan mozgósítani tudja a szavazóit. Ami a legnagyobb gyengéje és hibája ennek a kormányzási formának az az, hogy a társadalmi – gazdasági, közéleti, kulturális stb. – előremenetel nem a tehetségtől és rátermettségtől függ elsősorban, hanem a politikai kapcsolatoktól és megítéléstől. Ezért akik a kisebbségi oldalon állnak – akik nem kapnak meghívót Kötcsére –, azok gyakran kitaszítottnak érzik magukat és kilátástalannak látják a helyzetüket. Ráadásul az ellenségképgyártás állandó kényszere miatt hazaárulónak és nemzetellenesnek bélyegzik őket nem egyszer. 2010-ig nem így működött Magyarország: a rendszerváltáskor Antall Józseffel, Kis Jánossal, Göncz Árpáddal, Sólyom Lászlóval, Tölgyessy Péterrel és Orbán Viktorral (!) olyan demokráciát teremtettünk meg, amely a konszenzuskeresésre épült (az első Orbán-kormány sem lépett ki ezekből a keretekből).

Tehát demokráciában élünk ugyan, ahol a szabadságjogaink léteznek és szabad választásokon a többségi akaratnak megfelelő kormány jön létre, de a hatalomgyakorlás jellege olyan, amely állandó békétlenséget teremt kívül és belül egyaránt. Ezért is téves másfél évtizede a hazai baloldal kritikája, hiszen nem a rendszerrel – a demokráciával és a piacgazdasággal – van a baj, hanem a hatalomgyakorlás módjával.

és jó néhány réteg felemelkedéséhez és gyarapodásához vezetett az elmúlt időszak (például míg 2013-ban 2,7 millió magyar nélkülözött súlyosan, addig 2020-ban már 800 ezer alá csökkent ez a szám). Őket reménytelen lesz megszólítani az értelmetlen pedofilozással és a kormány összes döntésének tagadásával. Rossz helyen támadnak, hiteltelen szereplőkkel és szerény felkészültséggel. Azt pedig külön érdemes a magyar szabadság ünnepe kapcsán megemlíteni, hogy jelenleg szomorú tény, de nincs olyan szabadelvű, liberális politikai tömörülés hazánkban, amely nemcsak szavakban, de tettekben is méltó folytatója lehetne Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Eötvös József, Széchenyi István és más reformkori nagyságok szellemi hagyatékának.

Mit üzentek nemzeti ünnepünkön a hazai pártvezetők?

Mire számíthatunk a közelgő európai parlamenti, illetve önkormányzati választásokon? Orbán Viktor miniszterelnök megfelelően oldotta meg a feladatot. A kegyelmi botrány – amellyel legutóbbi cikkeimben is foglalkoztam – megrendítette a jobboldali szavazókat. Ezért a miniszterelnök most nem vidéken, hanem Budapesten, erőt mutató rendezvényen tartott beszédet. Nagy tömeg előtt beszélt, és az ünnep értelmezése mellett kijelölte a választási célját: kiharcolni a szuverenista fordulatot, elfoglalni Brüsszelt. A politikai elemzők dolga, hogy értelmezzék a beszédet, ezért ezzel nem szeretnék foglalkozni. De felhívnám a figyelmet három fontos megjegyzésre a magyar kabinet első emberének mondandójában. Az első kijelentése úgy szólt, hogy „Európa népei ma Brüsszeltől féltik a szabadságukat”. Szerintem ez rossz kiindulópont. Az Európai Unió a szabadság és jólét hazája. Ezért özönlenek ide a menekültek – és nem Oroszországba, vagy Kínába –, ezért állnak sorba az országok hosszú évek óta, hogy tagok lehessenek (nem rabláncot szeretnének szabad akaratukból a saját nyakukba akasztani), és ezért támogatja a magyarok elsöprő többsége ma is az uniós tagságunkat. Brüsszellel lehet vitánk, nem kell mindenben egyetértenünk, de ne essünk abba a hibába, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Ha nem értünk egyet például a migráció kérdésében, attól még az EU olyan óriási fejlődési lehetőség hazánknak, olyan méltóságot és jólétet biztosító politikai együttműködés, amely több tiszteletet érdemel.

Ahogy több tiszteletet érdemel az Amerikai Egyesült Államok is, amelynek egész Közép-Európa a szabadságot, a szovjetektől történő megszabadulást köszönheti.

Biztosan nem tesz jót a kapcsolatoknak, hogy a magyar miniszterelnök látványosan Donald Trumpot, Joe Biden jelenlegi elnök kihívóját favorizálja a novemberi amerikai elnökválasztáson, miközben Biden elnök aktuális megjegyzései sem segítik a helyzet normalizálását. De az, hogy 3 éve nem tud segíteni a magyar kormány abban, hogy a nálunk szolgáló amerikai katonák rendszámtáblát kapjanak a családi autóikra, arra nincs magyarázat. Duzzogás, sértődöttség, tehát nem látjuk megint a fától az erdőt, akárcsak a svéd NATO-tagság esetében. Az USA egész Európát – benne Magyarországot – védi katonai erejével, például a közeli agresszív, terjeszkedő atomhatalommal, Oroszországgal szemben. Kicsinyesség ilyen ügyekben kerékkötőnek lenni, ahogy az sem nagyvonalú felfogás, hogy a jobboldali sajtó folyamatos Amerika- és EU-szidalmazásban jeleskedik, akárcsak annak idején a Kádár-rendszer sajtója. Érdemes lenne itt is visszatérni a realitások talajára, megtalálni a kívánatos egyensúlyt, mert ez a konfliktus most már annyira elmérgesedett, hogy egyre nagyobb kára származik belőle hazánknak.

A másik figyelemre méltó megjegyzése az volt a Fidesz elnökének, hogy a kiegyezéssel virágzó korszakot teremtettünk. Örülök ennek a gondolatnak, hiszen többször is írtam róla, milyen lenyűgöző korszakot jelentett történelmünkben az Osztrák–Magyar Monarchia. A modern Magyarország – benne csodálatos fővárosunkkal, Budapesttel – akkor született meg, robbanásszerű fejlődéssel. Bízom benne, hogy a miniszterelnök arra gondolt, hogy az Európai Unió hasonló helyzetet teremt nekünk: szabad akaratunkból lemondunk a szuverenitásunk kis szeletéről a szabadság és jólét, tehát hazánk polgárai érdekében. Ezért érdemes egyezséget kötni és megállapodni, ahogy Deák Ferencék tették 1867-ben. Van, amikor a haza érdeke nem a kompromisszumképtelen kurucos harc, hanem az okos együttműködés. Most is ez a helyzet: Magyarország érdeke az együttműködés az EU-val és USA-val is.

Harmadik kiemelendő gondolatként arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy Orbán Viktor arról beszélt: „…ha egyedül állsz a világban, nem szabad vagy, hanem magányos.” Igaza van, hiszen ahogy több írásomban is kitértem erre, komoly hibájaként említhetjük az elmúlt évek magyar külpolitikájának azt, hogy teljesen egyedül, magányosan maradtunk a nemzetközi porondon. Persze ő nem erre gondolt, pedig ez a felismerés is fontos lenne, hiszen a céljainkat csak szövetségesekkel és barátokkal együtt tudjuk elérni. Beszéde alapján szuverenista fordulatot és támogatókat vár az év második felére a kabinet vezetője, ami ambiciózus cél.

A baloldali ellenzék a nemzeti ünnepen is kaotikus képet nyújtott. A Demokratikus Koalíciónak a pedofilozás jutott eszébe a miniszterelnök megnyilatkozásáról, mások zagyvának, uszítónak, valósághamisítónak, szégyentelennek stb. tartották a beszédet.

Két figyelemre méltó esemény történt azonban. Magyar Péternek, Varga Judit volt férjének a politikai bejelentkezése konkurenciát jelenthet az ellenzéknek. A baloldali sajtó döntően vele foglalkozott, a többi ellenzéki szereplő a „futottak még” rovatba került. Mondandója egyelőre nem túl erős, hitelessége kétséges, de ha elindul valamelyik választáson, feladja a leckét a baloldali pártoknak (a tudósításokból kiderült, hogy közönsége nagyobb része beszéde végeztével átvonult Karácsony Gergely rendezvényére). Láthatóan ő most az alanya annak a hagyományos baloldali messiásvárásnak, amely erre a szerepre Gyurcsány Ferenctől kezdődően Bajnai Gordont, Vona Gábort, Karácsony Gergelyt, végül Márki-Zay Pétert szemelte ki, és ezzel a felfogással mindig zsákutcába jutott.

A másik lényeges esemény az ünnep előestéjén történt, amikor a Fidesz–KDNP-szövetség bejelentette főpolgármester-jelöltjét, Szentkirályi Alexandrát. Jó választás a jelölése, hiszen kormányszóvivőként egy országosan ismert politikusról beszélhetünk az esetében, aki ráadásul már főpolgármester-helyettesként 5 éven át vezette Budapestet. A kormánypártok részéről az is érthető, hogy a kegyelmi botrány miatt távozásra kényszerült Novák Katalin és Varga Judit helyett szeretnének újra vezető pozícióba juttatni női politikust. Bejelentkezése után arra számítok, hogy az egyébként kitűnő várospolitikai felkészültségű Vitézy Dávid is el fog indulni a versenyben. Így valódi és izgalmas küzdelem várható majd a főpolgármesteri posztért, ahol az előbb említett mindkét jelöltnek nagyobb esélye nyílik a győzelemre, mint a lefelé tartó spirálba került Karácsony Gergelynek. Ráadásul Vitézy indulása hatással lehet az LMP támogatottságára is, ami befolyásolhatja a jövőbeni ellenzéki mozgásokat is.

Petőfi és a többi ’48-as hős nem érhette meg, de az akkor már szabad Amerika után Európa, és végül Magyarország is kivívta szabadságát. A mindennapok politikai küzdelmei között soha ne felejtsük el ennek a jelentőségét, és tetteinket ehhez az örökséghez igazítsuk.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)