Magyar Péter megcélozhatna egy külpolitikai konszenzust

Magyar Péter EP-listájára a megelőlegezett bizalom vagy a többi pártból való kiábrándulás miatt voksolnak majd azok, akik a Tisza jelöltjeire szavaznak. Mindkettőnek van alapja. Magyar Péter egy régen várt új stílust, dinamizmust hozott be a politikába, a meglevő pártok pedig képtelenek kilépni a régi káderek és régi rutinok taposómalmából. Ettől persze még nem tudhatjuk, hogy milyen gyakorlati politikát folytat majd az új párt, és valóban alkalmas lesz-e a Fidesz-világ leváltására. Amihez jó programon és alkalmas vezetőkön túl az ellenzékgyilkos választójogi rendszerhez való alkalmazkodás is szükséges.
De ehhez Magyar Péternek és pártjának lesz még két éve.

Ha valóban szerez három-négy mandátumot, akkor az biztos politikai alapot jelenthet a párt eszmei és gyakorlati megszervezésére. Egyszer majd valóban döntenie kell valamiféle választási koalícióról, de az eddigi összefogások kudarcát látva ennél egyelőre fontosabb egy erős és karakteres mozgalom felépítése.
Az EP-választás azonban lehetőséget ad arra, hogy Magyar Péter és stábja egy olyan uniós és külpolitikai stratégiát dolgozzon ki, amely alkalmas lehet egy majdani nemzeti konszenzus alapjának is. A magyar társadalom belpolitikailag végzetesen megosztott, és ennek áthidalása nehéz küzdelem lesz. Ennél könnyebb részfeladat lehet egy olyan középutas uniós és külpolitikai koncepció kidolgozása, amelyet a társadalom többsége szívesen támogathat. A fideszes oligarchák vagyonszerzésének, a nemzeti javak lerablásának kérdésében nem lehet kiegyezés a hatalom és a tisztességes ellenzék között. De hazánk uniós és külpolitikai szerepvállalásában az ellentét nagyobbrészt retorikai és csak kisebb részben tartalmi jellegű. Ha Magyar Péter a maga sokévi brüsszeli és fideszes hátterével képes lesz egy józan és mértéktartó koncepció kialakítására, az remélhetőleg közelebb visz a külpolitikai konszenzus kialakításához.

A rendszerváltozás után kialakult külpolitikai konszenzust egyértelműen Orbán Viktor rúgta fel, aki itthon és külföldön is ellenségként kezelte a magyar ellenzéket. Az Európa Tanács, majd az Európai Parlament tagjaként közelről éltem meg, amint minden párbeszédet megszakított az ellenzéki pártokkal, és a jól képzett, együttműködésre hajlandó fideszeseket lecserélte harcias és képzetlen zsoldosokra. A külpolitikai propaganda valójában belpolitikai célokat szolgált, a kormány itthon és külhonban örökös harcot folytatott a belső árulókkal és a nemzet külső ellenségeivel szemben. Ez szükségszerűen tovább rombolta az ország nemzetközi megítélését, amire válaszul még magasabbra turbózta a diplomáciát kiszorító szájkaratét. Miközben a brüsszeli asztalnál Orbán Viktor végül mindent elfogadott, amit az EU és a NATO vezetői nagyon el akartak fogadtatni vele.

A sorozatos választási vereségektől frusztrált ellenzék egy része sajnos belesétált abba a csapdába, amelybe Orbán Viktor szorította. Külföldi hatalmak nagyköveteitől, más országok uniós képviselőitől, a nyugati médiától várták az Orbán-kormány megbuktatását vagy legalábbis kiegyezésre kényszerítését. Egy idő után (emberileg érthetően) ők sem igényelték a külpolitikai konszenzust. Brüsszel lett a kritikátlan jó, a Fidesz a mindenben rossz és gonosz. Az európai intézményeket belpolitikai viták és a magyar kormány elleni vádbeszéd színpadául választották, ami nagyon ritka az EU gyakorlatában.

Beléptetné hazánkat az Európai Ügyészségbe, mert csak így lehet lecsapolni a fideszes korrupció mocsarát. Ez szükségszerű lépés a megtisztuláshoz. De nem híve az Európai Egyesült Államok eszméjének, és bizonyos kérdésekben megőrizné a nemzeti szuverenitást. Bár nem említette, ennek szerintem egyik eleme a legfontosabb külpolitikai kérdések nemzeti hatáskörben tartása.

Akik ma eltörölnék a kisebb országok, így hazánk vétó- (azaz egyetértési) jogát, azok nyilván nem gondolnak arra, hogy egyszer ők is kormányra kerülhetnek. Mindig akadhat ugyanis olyan többségi akarat, amely ellentétes lesz a magyar nemzeti érdekkel. Magyar Péter jogosan érvel azzal, hogy az uniós intézményekben a gazdag nyugati országok könnyebben érvényesítik az érdekeiket, mint a kisebb, szegényebb, keleti tagállamok. Uniós éveim alatt magam is sokszor tapasztaltam ezt. Minél jobban szűkül egy tagállam döntési szabadsága, annál nehezebb legalább mérsékelni az erőpolitika érvényesülését az uniós ügyekben.

A szuverén nemzetállamról és európai egységről szóló elvont vitáknál sokkal hasznosabb lenne konkrét témánként meghatározni azokat a területeket, ahol még indokolt lehet az integráció elmélyítése. Az államilag támogatott/eltűrt korrupció elleni küzdelem bizonyosan ilyen terület. Az egyes emberek védelme a hatósági erőszakkal, a hazai igazságszolgáltatás hibájával vagy lassúságával szemben szintén uniós szintű érték lehet. A nemzeti kisebbségek kérdésében különösen szükség lenne egy ilyen mechanizmusra. Életformát érintő, vallási, ideológiai kérdésekben azonban a türelem és a megértés többet ér a diktátumnál. Az acélgyárak igazgatótanácsában érvényesülő női kvótánál például bizonyosan fontosabb az acélgyári dolgozók munkavédelme és megfelelő bérezése. Általában véve az Európai Unió a szociáldemokrácia és a kereszténydemokrácia alkotó együttműködéséből született, és nem a gazdasági liberalizmus érvényesítése volt a célja. Helyes, hogy a Tisza a néppárti frakcióba igyekszik, amely sok évtizede csendes koalíciós társa a szocialistáknak.

A magyar külpolitikai konszenzus két alappillérre épülhet. A magyar társadalom nagy többsége híve hazánk uniós tagságának, és objektív érdeke az európai egység sikere. Szükségszerű tényként fogadja el hazánk NATO-tagságát is. Ugyanakkor a magyar társadalom a múltban sok impériumváltást élt meg, a huszadik században négy külhatalom váltotta egymást. A magyar népben ezért egészséges szkepszis él azokkal szemben, akik túlzó módon, feltűnő stréberséggel akarják kiszolgálni az éppen aktuális impériumot. A nyugati birodalom piszkálása és kritikátlan kiszolgálása között kell megtalálni a középutat. Ha Magyar Péter rátalál, akkor ezt olyanok is helyeslik majd, akik ma még nem szavaznának rá.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter tüntetése 2024. március 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)