Ki mit ad zálogba Kínának?

„Oroszország zálogba adja saját jövőjét Pekingnek”, panaszkodott nemrég Jens Stoltenberg, a NATO leköszönőben levő főtitkára. Ez a nyilatkozat tökéletesen jellemzi azt a skizofréniát, amellyel az európai politikai elit szemléli Oroszország és Kína egyre szorosabb szövetségét. Miközben mindent elkövetnek Oroszország teljes és Kína gazdasági meggyengítésért, szorongással vegyes csodálkozással figyelik, hogy a két hatalmas ország politikailag, gazdaságilag és katonailag is egyre jobban összezár. Bár az amerikai realista külpolitika mesterei már évtizedek óta felhívták a figyelmet erre a veszélyre, a Nyugat inkább az úgynevezett „orosz szakértőkre” hallgatott.

Ezek többsége hazáját meggyűlölt orosz emigráns, akik megrendelésre készséggel szállítják az orosz gazdaság közelgő csődjéről, az állam széthullásáról, Putyin sokadik haláláról szóló folytatásos meséket. Ezekből vezetik le azt is, hogy Kína elfoglalja Szibériát, kizsákmányolja az orosz gazdaságot, amerikai kereskedelmi érdekei miatt nem is gondolja komolyan az együttműködést, két gyengülő, válságba sodródó diktatúráról van szó, gyenge hazai legitimitással. Új köntösbe csomagolva a „sárga veszedelem” és a „barbár orosz tömegek” kulturális rasszizmusa köszön vissza ezekben a vágyvezérelt elmeszüleményekben.

A józanul gondolkodók azért már látják, hogy a Moszkva–Peking-szövetség valódi kihívást jelent a Nyugat számára. A két ország gazdaságföldrajzi adottságai potenciálisan kiegészítik egymást, és most rohamosan bővítik az ezekre épülő együttműködést. 

Oroszország nemcsak olcsó energiát, de fejlett nukleáris technológiát is átad Kínának. Kína pedig az oroszok oldalán társberuházó a következő évtizedek legnagyobb üzletében, az Északi sarkkör kincseinek megszerzésében és új tengeri útvonalainak a kiépítésében. A két országnak több ezer kilométeres közös határa van, civil és katonai szállítási útvonalait saját maguk ellenőrzik, kikerülve az amerikai hadiflotta lehetséges fenyegetését. Ha katonai szövetséggé alakulnak, akkor a világ legnépesebb és területileg legnagyobb atomhatalmaként egy nukleáris háborúban legyőzhetetlenek lennének. (Ahogy persze az Egyesült Államok is.)

Az orosz–kínai együttműködésnek ezt a dimenzióit azért lassan kezdik érteni a nyugati fővárosokban is. A két ország és a két vezető távlatos céljairól, ha tetszik, víziójáról azonban beszélni is illetlenségnek számít, hiszen nyugati értelmezés szerint csak a személyes hatalmuk megtartása motiválja őket. Pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy komolyan gondolják az egypólusú, Amerika-központú világrend megdöntését és egy olyan többközpontú világrend megteremtését, amelyben Moszkva és Peking fontos politikai és gazdasági pólussá válik.

Az orosz–kínai blokk megszilárdításán túl a BRICS bővítése, kettejük aktív közép-afrikai, közel-keleti és latin-amerikai jelenléte is ezt szolgálja. Az egypólusú amerikai világrendtől való elszakadás békés, de annál fontosabb része a dollártól mint világvalutától való leválás. Ez lassú folyamat, nem is biztos, hogy sikeres lesz, de a hisztérikus amerikai szankciós politika sokat segít benne. A vízió mögött határozott ideológia is van, a Nyugattól elszenvedett sérelmek hangsúlyozása, ami a két ország közös élménye a Globális Dél legtöbb országával, a nyugati gyarmatosítás egykori áldozataival.

Oroszország persze nemcsak áldozat, de agresszor is volt a történelem során, ráadásul fél évszázada majdnem Kínával is háborúba keveredett. Természetesen mostani szövetségük sem fog örök időkig tartani, de amíg az Egyesült Államok nem adja fel világuralmi törekvéseit és mind Oroszországot, mind Kínát ellenségként kezeli, addig e két hatalomnak elemi érdeke a gazdasági és védelmi együttműködés.

A két ország összetartásának és az egypólusú világ jelképes lebontásának szemléletes példáját adta Katar pár hete azzal, ahogy 18 ultramodern LNG-szállító hajót vásárolt a kínai állami hajógyártól, hatmilliárd dollár értékben. A történet előzményeként Oroszország vett volna hasonló LNG-hajókat Dél-Koreától, de az USA elrendelte szankciók miatt Szöul nem szállította le azokat az oroszoknak, sőt, még a befizetett előleget is lefoglalta. Oroszország így Kínától szerzi be LNG-szállító hajóit. S amikor Katar (amely kizárólag saját tulajdonú hajóin hajlandó szállítani folyékony LNG-t) hasonló megrendeléseket adott volna Dél-Koreának, erős orosz lobbizásra végül inkább Kínától rendelte meg a nagy tételnek számító tizennyolc hajót.

És hogy a történet még kerekebb legyen, Katar nem dollárban, hanem az oda szállított LNG-vel fizet Kínának, amelynek értékét nemzeti valutában számolják ki, papírozzák le. Ez a történet plasztikusan mutatja be, hogyan használja fel közel-keleti politikai befolyását Oroszország Kína javára, hogyan üt vissza a szankciós politika Dél-Koreára, és miként lehet a dollár kiiktatásával közvetve az amerikai befolyást is csökkenteni.

A hatmilliárdos üzlet elvesztésébe persze sem az USA, sem Dél-Korea nem rokkan bele, de arra nagyon alkalmas volt, hogy a Putyin-látogatás idején a kínai média ezzel a történettel is megágyazzon a „kedves vendég” érkezésének.

Jens Stoltenberg bizonyos fokig természetesen igazat mond idézett kijelentésében, és a sajnálkozása sem teljesen hiteltelen. Norvég állampolgárként és hazája volt miniszterelnökeként tudnia kell, hogy

Az olcsó orosz energia, Szibéria végtelen ásványkincse, az Északi sarkkör kiaknázása, az oroszokkal való űrkutatási együttműködés, a klímaváltozás elleni küzdelem és annyi más lehetséges közös projekt Európa vesztesége és Kína nyeresége lesz. Sajátos helyzeténél fogva Oroszország egyszerre lehetne Európa és Kína komplementer, kiegészítő partnere. Nagy kár, hogy Putyin Oroszországa Európa helyett Kínát választja. De Európa mai vezetői mindent meg is tesznek azért, hogy felégessék az összes Moszkvába vezető hidat és mindent alárendeljenek Washington kiszolgálásának. Megvan ebben természetesen az orosz vezetés felelőssége is. De érthető, ha az Európai Unió polgáraként több előrelátást és bölcsességet várnék el az EU vezetőitől, mint a Kreml urától.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Egy LNG-hajó dokkol a kínai Yantai Shandong tartomány Yantai kikötőjének Longkou kikötőjében 2023. szeptember 11-én. Fotó: Costfoto / NurPhoto / Getty Images)