Hogyan jachtoljunk NER-milliárdosként?

Jachtunkra, főleg a kikötői bepakolás során, amikor a levakarhatatlan ellenzéki média fényképez minket, jól láthatóan minőségi magyar termékeket pakoljunk be. Sörrekeszeink pannonhalmi és zirci sörökkel legyenek tele, amelyek az állam-egyház kapcsolat popkulturális vonatkozásaira is utalnak. Az egyházi vonatkozású termékek mellett válogassunk a magyar kézműves sörök sorából is. Hála a söriparban létező sokszínűségnek, búza, lager, pilseni és gyümölcsös italok sokaságából tudunk ma már választani.

A legújabb trendeket is használjuk ki: koktéljaink készítéséhez magyar ginmárkákat válasszunk, élén a piaci úttörő Opera Ginnel vagy az Árpád Ginnel, a Sipos Badacsonyi Ginnel, amelyet már egy Google-keresés során is könnyen megtalálhatunk. Hála istennek, ma már magyar tonikokat is választhatunk. A Balatonic és a &T tonikjai magyar tudásból és ízlésből táplálkoznak.

A partraszállás után Kovács Ágnes bőr hátizsákjait használjuk. Az iparművész egészen exkluzív termékeket hoz létre, táskái nem különféle darabokból varrottak, hanem egy darab bőr hajtogatásából készülnek el. Legyünk biztosak benne, hogy a magyar művész technikája a monacói partraszállás után is elnyeri majd a helyi, a Louis Vuittonon felnőtt fogyasztók elismerését.

Általában is legyünk magabiztosak. Higgyük el, hogy Magyarországon ma már számtalan kézműves gyártó van, akik nemzetközi szinten is megfelelő termékeket állítanak elő. Gyártmányaikkal hirdessük, hogy Magyarország nemcsak összeszerelő üzemeket működtet jól (Mercedes, Audi, majd BMW), hanem az egyedi gyártású, kézműves luxustermékek világában is a világszínvonalhoz tartozó minőségben alkot. Ne felejtsük el, hogy a paparazzi és bulvárfotók közönsége a külföldi, a hazai közönség és az ellenzéki sajtó.

Törekedjünk arra, hogy a rólunk megjelenő, irigy, gonosz, ámult fotókhoz tartozó árak láttán a sajtó és a közönség kénytelen legyen megjegyezni, hogy több százezerért és millióért nemcsak külföldi, hanem magyar termékeket is vásárolunk a pénztárcánkkal.

Vegyük mindig figyelembe, hogy utunk során nemcsak a 444.hu fotósa kísér minket itthoni fogyasztásra készült képeivel, hanem a kikötőben, a szomszédban álló jacht tulajdonosok és a kikötőt promenádként használó külföldi jómódúak előtt is szerepelünk és személyünkben, fogyasztási szokásainkban a magyarokról és Magyarországról is bizonyítványt állítunk ki.

A hajó hátsó dekkjén, amely a kikötőben a promenád felé néz, Kreinbacher pezsgőt igyunk – gyakran szárazat is. Szivarozáshoz az Agárdi Pálinkafőzde Szivar pálinkáját kínáljuk külföldi és hazai vendégeinknek, amely színvonalban felveszi a versenyt olasz és görög tölgyfa hordós grappákkal.

Boraink sora is legyen változatos, és borhűtőnket pakoljuk tele nemes magyar vörös-, fehér-, rozé és narancsborokkal, amelyeket címkével kifelé tartsunk, hátha a paparazzik kíváncsi tekintete a magyar bor marketingjének részévé válik.

Utcai sétáláshoz választott ruháink magyar tervezők kollekciójából kerüljenek ki, ma már szerencsére van miből választani. Casual cipőként hordjunk Tisza cipőt, amely akkor is hungarikum, ha még hivatalosan nem is az. Ikonizáljuk ezt az eredeti és a mai napig menő formátumú cipőt, amely a 2000-es évekbeli újjászületése óta a smart casual cipők világának egy időtlen darabja.

Ha alkatunk engedi, különösen figyeljünk oda a strandruhánkra, s mutassuk meg a világ luxusbeachein tartózkodó fürdőzőknek – és a 444 fotósának is –, hogy ha már az isten felvitte a dolgunkat, akkor magyar tervezők ruháit mutogatjuk a világ leggazdagabb közönségének is. A nyugati, neves, nagy márkaértékkel bíró tervezők darabjait csak a házunkon belüli vagy a telkünkön található csobbanásokhoz tartsuk meg, tudván, hogy jelentősége van annak, hogyan mutatkozunk nyilvános helyeken.

Étkezéseink során a jachton magyar libamájat együnk, hozzá magyar kézműves lekvárokat fogyasszunk és tálaljunk fel, ha vacsorát vagy partit rendezünk a jactunkon. Ha igaz magyar ember módjára hirtelen nagyon megéhezünk, akkor kézműves szalonnát és kolbászt együnk és a Magyarországon készült vadhús termékeket vegyünk elő a hajó hűtőjéből. Vendégeinket szilvásváradi pisztránggal és jó magyar marhák húsával kápráztassuk el.

Öltönyös, esti megjelenéseink idején az egyre sajnálatos módon fogyatkozó magyar cipészek – Vass László, Juhász Attila, Buday Cipőmanfaktúra – termékeit mutassuk meg a külföldieknek. Öltönyeinket és esti ruháinkat magyar szabók készítsék el, hogy ne csak az Andrássy úti külföldi luxusmárkák átalakításával foglalkozhassanak, hanem saját nevük alatt hirdethessék az igényes és gazdag úri közönség előtt, hogy a mediterrán fényekben is gyönyörűek a magyar tudásból szabott, személyre szólóan elkészített öltönyök.

Karpereceink, ékszereink készüljenek hazai műhelyekben, használjuk a régi mesterek és a fiatalabb nemzedék termékeit. Jusson eszünkbe két dolog. Az egyik Orbán Viktor politikai szlogenje: Nem szabad engedni, hogy a Nyugat Magyarországon csak piacot vegyen. 

termékeinek vásárlása és használata, eredményeinek nyilvános hirdetése. Ez a magyar soft power egyik természetes megnyilvánulási lehetősége.

Bármerre is járnak a jachton utazók a világban, legyen szó a mediterrán tengerekről vagy északabbi vizekről, minden fejlett és irigyelt országban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Nagy-Britanniában és a skandináv államokban is ugyanazzal a tapasztalattal találkozhattak. Mindig a helyi burzsoázia és arisztokrácia emelte fel a később luxussá váló helyi, magas minőséget előállító kézműves vagy a nagyobb volumenben gyártó ipart. Bázelben egy hónapja egy háromcsillagos szállodában is olyan kakaószacskóból ittam a kitűnő kakaót, amelyre feltűnően ráírták, hogy a termék helyben készült. Egy svájci város, egy svájci kanton, egy büszke állam heroizálta egy egyébként nem luxus-, hanem tömegtermék helyi jellegét.

A kommunista Magyarország csak buta, korlátolt termékeit tudta hirdetni az értéktelen piros aranytól az érthetetlen egri bikavérig.

Ezeket magyar emberek alakították, alakítják ki, olyan társadalmi közben, amelyek nem bátorítják az egyéni erőfeszítéseket, a világszínvonalú minőség folyamatos elérését. Aki NER-milliárdos vagy NER-beszállító több száz milliós forgalmú cég vagy vagyon birtokosa, az tudja, mindez milyen nagy eredmény.

A közösségnek, Magyarországnak ad vissza az, aki hatalmas bevételekkel rendelkezve vásárlásaival és a nyilvánosság előtti fogyasztásával nem jófejkedő adományozóként, hanem természetes vásárlóként fogyasztja azt a magas színvonalú terméket vagy használja azt a magyar szolgáltatást, amely színvonalért amúgy sem sajnálja a pénzt.

A jachtok és tulajdonosaik, utazóközönségük mindaddig a nemzeti és egyéni úrhatnámság szimbólumai maradnak, amíg nem változtatnak hozzáállásunkon és nem válnak a magyar büszkeség utazó nagyköveteivé, akik magabiztosan és természetes módon hirdetik az elmúlt harminc év eredményeit.

Minden nemzeti burzsoázia ezt teszi. Minden nagy, ma már luxusmárka, amely az adott nemzet büszkeségévé is vált, a lokális kultúrából nőtt ki. Helyi vásárlókon keresztül gyökeresedett meg, erősödött meg.

A nemzeti minimum része egy nemzeti etikett, amely a helyi minőségit ugyanúgy egyenrangúként vagy esetleg még előnyben is részesítve fogyasztja, mint a külföldit. Ez fontos része egy nemzeti minimumnak és egy nemzeti konszenzusnak. Tettek és nem politikai retorika építi a belső piacot és a közösen, politikai oldalaktól függetlenül átérzett nemzeti büszkeséget.
Ha már a közpénz újraosztásából telik egy drága, luxusszínvonalú magánjachtra, akkor tegyük az azt egész közösséget, Magyarországot szolgáló marketingeszközzé is.
Példamutatással osszunk vissza végre értéket a közösségünknek. Így viselkedik egy felelős nemzeti burzsoázia.

A szerző újságíró, üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Filip Filipovic / Getty Images)