Gellért-hegyi keresztrejtvény

Gondolkodhatnak a pestiek: mit üzen nekik az újonnan bemutatott dekoráció a régi Gellért-hegyi emlékművön. Megtudtuk ugyanis: kereszt kerülne a felszabadítási emlékműre, egy általános felújítás részeként. A szoborkeresztelést kifejezetten ellenezték az alkotó művész örökösei, és az ötletről a főváros főépítésze se tudott.

Úgy tűnik, az új dizájn csak egy kisebbségnek tetszik Budapesten. Vannak aztán, akik inkább csak legyintenének az egészre, és fontosabb dolgokkal foglalkoznának. Sokak szerint azonban megint egy súlyos atrocitás készül a nemzeti emlékezet ellen. Tiszteletlenség a hősökkel, az áldozatokkal, a fővárossal szemben. Egyúttal persze provokáció is, felkérés kultúrháborúra, amiben a baloldalt (ha tiltakozik) mint vallásellenes, sőt akár a magyar hagyományokkal szembenálló irányzatot tudnák feltüntetni.

Holott, akik a szoborkeresztelő ellen most felemelik a szavukat, egy szóval sem kifogásolják, ha egyházi intézményekben egyházi jelképeket használ valaki. A kérdés általában véve a közterületek és közintézmények díszítése, és a különféle díszítőelemek arányai. Ez esetben konkrétan a főváros szimbólumává is vált emlékműről van szó, amely egy konkrét történelmi eseményhez: a második világháború végét jelölő felszabaduláshoz kapcsolódik.

Emlékeztetőül: a felújítás alatt álló és műemlék-hamisítás által fenyegetett emlékművet 1947. április 4-én avatták fel. Az avatáson megjelent az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond (akinek néhány évvel később elkészült Kossuth-szobra hetven éven keresztül állt a Kossuth-téren). Beszédet mondtak sokan, közöttük az akkori állam- és kormányfő (mindketten kisgazda politikusok).

Az 1945-ös év minden idők legnagyobb és legpusztítóbb háborújának a vége volt, amit itthon sokáig felszabadulásnak neveztünk. Mivel azonban a szovjet hadsereg megszállóként a vártnál jóval tovább maradt az országban, a történelmi ítélet megváltozott, és a géppisztolyos szovjet katona szobrát a rendszerváltás után eltávolították. A kérdés az, hogy 35 év elteltével miért kellene a helyébe egy óriási keresztet elhelyezni.

A helyismerettel rendelkezők tudják: a Gellért-hegyen nincs hiány keresztből. Kezében tart egyet Gellért püspök, akinek a szobra az Erzsébet híd fölött Pest felé néz. És néz egy nagy kereszt a Szabadság hídra is, a Sziklatemplomnál – ezt 2018-ban díszkivilágítással látták el, amelynek avatásán Erdő Péter bíboros, prímás mellett Szalay-Bobrovniczky (Szentkirályi) Alexandra, akkori főpolgármester-helyettes (Fidesz), valamint Soltész Miklós államtitkár (KDNP) is beszédet mondott (utóbbi az üldözött keresztények megsegítéséért is felelős a magyar kormányban).

Egy kormányzati illetékes (Simicskó István, KDNP) egy tévényilatkozatban magyarázta az újabb keresztállítási kezdeményezést, egyebek mellett azt állítva, hogy az európai civilizáció a kereszténységre épül. Nos, ez már önmagában is csúsztatás. A demokrácia például ókori görög intézmény, a jog ókori római. Mindkettő a kereszténység előtti időszak.

Ráadásul itt nem az európai civilizáció emlékművéről beszélünk, hanem egy konkrét eseményhez kapcsolódó szoborcsoportról. Simicskó úr a már említett interjúban felhívta a figyelmet arra is, hogy a kelet-római császárok a megnyert csaták után győzelmi kereszteket állítottak. Kérdés, hogy ennek felemlítésével most milyen győzelemre kívánnak utalni. Mivel nem túl régen zajlott az önkormányzati és európai parlamenti választás, csak tűnődhetünk azon, hogy pontosan mire is kellene itt asszociálni? Esetleg már 2026-ra készülnek, kiolvasva az álmoskönyvből, hogy mi várható?

A jobboldali pártok a választási eredményektől függetlenül is, szinte mániákusan rendezik át a közteret Budapesten, minden lehetőséget megragadva arra, hogy a progresszív hagyomány szimbólumait eltüntessék vagy háttérbe szorítsák, és előtérbe állítsanak retrográd jelképeket, akár történelemhamisítás árán is. A XII. kerületi Turul-szobor esetében évek kellettek ahhoz, hogy kiderüljön: bűnösök nevét vésték kőbe, hogy tisztelegni lehessen előttük.

József Attilának, Károlyi Mihálynak, Nagy Imrének elég volt csak arrébb menni, de ma Budapesten nem lehet emlékműve például a spanyol polgárháborúban a köztársaságot a fasiszta Franco ellen védő nemzetközi brigádoknak vagy az életét a fasizmus elleni harcban feláldozó Ságvári Endrének. Az amerikai elnökök közül el kellett törölni a progresszív Franklin D. Roosevelt emlékét azáltal, hogy a nevét viselő teret átkeresztelték, de szobrot kapott – centrális helyen – a neokonzervatív Ronald Reagan.

Ez idáig a főváros legnagyobb szoborbotránya a Szabadság-téren, az MNB-székház közelében felállított emlékmű, amely üzeni: Magyarország a második világháborúban áldozat volt; következésképpen minden rémtettet a németek számlájára lehet írni. Mivel ez egy ordas hamisítás, és felmentést adna a náci Németországgal éveken át kollaboráló rezsimnek és a nyilasterror magyar végrehajtóinak, az emlékművet a megjelenése óta folyamatos tiltakozás veszi körbe, és a regnáló hatalomnak nem is volt bátorsága hivatalosan felavatni.

A magyar jobboldal számára a Gellért-hegy kiemelt jelentőséggel bír; talán azért, mert szimbolikus hellyé vált a baloldal elleni fellépésre, és konkrétan az „elvörösödő” főváros megleckéztetésére. Köztudott, hogy 1919-ben a Gellért-hegy lábánál állt ki Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, az antant hatalmak által Magyarország nyakára ültetett lovas kormányzó, hogy tetemre hívja a fővárost. A felszabadulásig a Gellért tértől kiinduló, mai Bartók Béla út annak a Horthy Miklósnak a nevét viselte, akinek a belépője egyet jelentett a fehérterror elszabadításával, és aki alatt már 1920-ban bevezették a numerus clausust, tehát tulajdonképpen az első modern zsidótörvényt Magyarországon.

A rebellis főváros leigázásának szimbólumaként egyházi jelképet állítani – nem magyar találmány. Erre példát, és valószínűleg a hazai reakciósoknak mintát adott Párizs, ahol az 1871-es kommün leverése után templomot építettek a harcok helyszíneként is ismert Montmartre-ra. A Sacré-Cœur bazilikát nagyon sokan látogatják, hiszen a francia főváros egyik nagy látványossága lett, de sokan vitatják is létjogosultságát és szerepét a nemzeti emlékezetben.

Mint ahogy más, a főváros arculatát meghatározó döntéseknél történt (budavári presztízspaloták, Mol-torony, mini-Dubaj stb.), megint a fővárosiak megkérdezése nélkül és a többség szándéka ellenére változna valami. Ez ugyan csak szimbolika, de annak nem lényegtelen. A felszabadulási emlékművet végül is nem lebontani akarják, hanem csak átértelmezni a kereszttel. Amíg el nem készül, a fővárosiak törhetik a fejüket, hogy lenyeljék-e a dolgot.

A szerző közgazdász, egyetemi docens, korábbi EU-biztos.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: A Szabadság-szobor látványterve. Fotó:  Várkapitányság)