Kurucok és labancok: egy a nagystratégia?

Gondolkozzunk együtt a nagystratégiáról! – szólít fel írásában Német Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az Országút című kiadványban.

Mielőtt belefognánk a közös gondolkodásba, meg kell állapítanunk, hogy mára visszatérő klisé az, hogy a Brüsszelben „nem értik” meg a magyarokat, és ránk akarják erőltetni a saját „vallásukat”, az értékrendszerüket. Ez a küzdelem azért is hátrányos, mert ebben a feszült légkörben egyre kevésbé hiszik el rólunk a külvilágban, hogy sokat tudnánk elérni Brüsszelben, ami pedig különösen fontos volna egy olyan korban, amikor nemcsak a nemzetállamok közt folyik verseny, hanem az EU-s piac előnyeit élvezni akaró multinacionális vállalatok kegyeiért is folyik küzdelem. Ugyanakkor a politikában – a külkapcsolatokban pedig  különösen igaz – a népek nem a becsületüket, hanem az érdekeiket bízzák a vezetőikre, még akkor is, ha ez néha nehéz, vitatható, de mindenképpen bátor döntéseket igényel – mondta már Machiavelli is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a diplomácia a személyes kapcsolatokon is múlik, ahol a hitelesség szintén törékeny és nehezen megfogható érték. Erre egyfajta válasz a kurucos huszárvágás és az ahhoz kapcsolódó konnektivitás.

A tragikus sorsú, nagy tudású történész, Szekfű Gyula szerint  már korábban meghaladottá vált a kuruc–labanc felosztás, és bár ezen szavak eredete kevéssé egyértelmű, eredeti jelentésük annál érdekesebb: kuruc – Pallas nagylexikon szerint a magyarsággal akkor „egy követ fúvó törököktől” származó „khurudzs” szóból jövő – lázadót jelent, míg a labanc – egyesek szerint az osztrák katonaság fehér egyenruhája alapján a francia „le blanc” szóból eredően – a birodalomhoz (Habsburgokhoz) hű magyar réteget jelenti. Talán még ma is fennáll ez a felosztás politikai ideológiák mentén (a szuverenisták/patrióták és a „brüsszeliek” között), ám annyiban valóban meghaladottá vált ez a kettősség, hogy ma már mindenki számára egyértelmű, nincs alternatívája az Európai Uniónak.

A huszárok tehát egymás bajtársi erejében és gyorsaságában bíznak, a labancok a kiterjedt, anyagi érdekeltségű kapcsolati hálóban és a megfontolt tervekben hisznek. A huszárvágás látványos, bátor és nyílt sisakos megmozdulás és manőver. Egy csatát ugyan eldönthet a végén, de nem az elején. Ehhez képest a labanccsel ravasz, aprólékos cselszövéseket és áttételes diplomatikus manővereket jelent, ám túl sok meglepetést nem okoznak. Szekfű Gyula történész írásaiban az okosan politizáló labanc már inkább pozitív alakként jelent meg. Az osztrák–magyar nagystratégia (nevezhetnénk „dualista konnektivitás”-nak is) olyannyira fontos volt annak idején, hogy maga Mária Terézia (1718–1780) – aki a Magyar Királyi Koronaőrséget is létrehozta a Szent Korona őrzésére – is küzdött azért, hogy a magyarság visszaszerezze a Szent Jobbot is Dalmáciából. Tudta ugyanis, hogy a saját, nemzeti hagyományaink tisztelete nélkül nincs kiegyezés a magyarokkal. Erre fia, II. József is rájött a halálos ágyán, amikor végül kiadta a türelmi rendeletét, amellyel a saját szokásaiktól és vallásuktól eltérő, a protestantizmusnak is helyt adó magyar kultúra iránti tiszteletet megadta. Mindketten nagy formátumú, európai mértékben és távlatokban gondolkodó, és ami még fontosabb: a magyarságot megértő uralkodók voltak. 

Ennyi felvezető után Németh Zsolt tézisei nyomán haladva próbáljuk meg áttekinteni, hogy mit is hozhat a jövő egy magyar nagystratégia kigondolása érdekében.

Ázsia és Trump-elnöksége kapcsán Németh egyetért azokkal, akik a 21. századot Ázsia évszázadának tartják, legalábbis 2050-ig biztosan felemelkedést jósolnak számára. Azt is megállapítja, hogy Trump elnökségének a be nem avatkozás gyakorlata jó hatással volt a világra. Az USA egyetlen sikeres „demokráciaexportja” is itt történt a 20. század második felében: Japán felvirágoztatása és a G7-ek tagjává válása a hidegháború során stratégiai fontosságú volt. Amerika akkor megértette, hogy nem szabad a japán kultúrához hozzányúlnia, a császárt a helyén kell hagynia még egy vesztes háború után is. Támogatnia kell a japán nép jólétét és gazdasági növekedését, szemben a Szovjetunióval, amely mindenben éppen az ellenkezőjét csinálta ennek. (Ebből a szempontból a gyakorlatban Trump elnöksége is ezt a korábbi amerikai elvet követte.) A 21. században Kína – amely a történelme során elvétve folytatott háborúkat és viselt hadat országok ellen – méreténél fogva nemcsak hatalmas népességgel és gazdasággal, de óriási kihívásokkal is szembesül. Ezt látjuk  jelenleg is a brutálisan romló demográfiai mutatói és kibontakozó túltermelési válsága kapcsán. Jelentős a kockázata annak, hogy Kína gyorsabban fog megöregedni, minthogy elérhesse akár a magyar egy főre jutó GDP-értéket (a magyar adat jelenleg is majdnem a kétszerese a kínainak). 

Ugyanakkor – Japánhoz hasonlóan (Társadalom 5.0) – a tömeges bevándorlás elkerülése és a brutálisan romló születésszámok miatt egyértelműen a robotizáció irányát követi. Mivel az ázsiai kultúra teljesen másképp tekint a robotizációra, nekünk, magyaroknak is meg kell találnunk a válaszunkat erre a kérdéskörre is, például a jövőben elfogadjuk-e majd a mesterséges személy esetleges létét a természetes és a (római jogban kreált) jogi személy után?

Érdekeltek vagyunk Ukrajna törekvéseiben, írja Németh Zsolt, hazánk egyik legbefolyásosabb külpolitikusa. Ha valaki ismeri Samuel Huntington munkásságát, akkor az aligha lepődhetett meg az orosz-ukrán háborún, amelyet a szerző közel három évtizede megjelent tanulmánya és könyve (A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása) hátborzongatóan megjósolt. Amellett, hogy Ukrajna mezőgazdasága csak a franciával vethető össze az EU-ban és a legnagyobb földterületek immáron amerikai és uniós cégek birtokában vannak, Ukrajnát semmi sem menti meg attól, hogy Európa egyik legerősebb hadseregével rendelkezve ugyanúgy védőbástya legyen, mint ahogy egykoron Magyarország is az volt a törökkel szemben. Hazánknak ugyanakkor alapvető feladata a kárpátaljai magyarság védelme is, akik nem orosz, hanem ukrán fennhatóság alatt élnek és fognak is élni.

Visegrádi együttműködés és Három Tenger Kezdeményezés továbbra is fontos eszközök Németh véleménye szerint. Mint ismeretes, a Nabucco bukása után 2016-ban született meg a „Három Tenger Kezdeményezés” (3 Seas Initiative, 3SI), amely az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger közötti 12 közép-kelet-európai állam és az USA energiapolitikai együttműködése, ami lényegében a legnagyobb szállító, Oroszország rovására köttetett. Ekkor még Európa legnagyobb gazdasága, Németország – amelynek korábbi baloldali, szociáldemokrata ex-kancellárja éppen a Rosznyeftgaz vezetőségében ült – még elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne Oroszországból szerezze be az energiát, azonban a hosszú távú, akkori európai nagystratégiájuk rövidlátónak bizonyult: A Fehér Ház a 3SI keretében elérte, hogy a lengyel kormány Berlin tiltakozása ellenére LNG terminált építsen Świnoujście-ben, és ezzel megkerülhetetlen konkurenciát teremtsen az orosz-német kooperációban épülő Északi Áramlat 2-nek. „Magyarország is csatlakozott a Három Tenger Kezdeményezés alapjához, és abban 16 projektre tett javaslatot a digitalizáció, a szállítmányozás és az energia területén” – közölte Szijjártó Péter 2021 februárjában, jelezve, hogy hazánk a történelmileg kialakult gazdasági- és energiainfrastrukturális kötöttségei ellenére, az ellátásbiztonság fenntartása mellett több lábon kíván állni. Ezt még bő egy évvel az orosz-ukrán háború kitörése előtt hangsúlyozta.

Párizs-Berlin tengely helyett London-Varsó-Kijev-tengely várható, állítja Németh Zsolt, illetve felveti, hogy vajon reális-e a francia-német tandem leváltása. Bár London (már/még?) a partvonalon van és Lengyelország regionális középhatalom lehet egy felfegyverzett Ukrajna mellett, a 21. században mégis talán inkább a skandináv államok fognak felértékelődni, nem pedig Lengyelország. Miért? Már most extrém mértékű olvadás sújtja Grönlandot: már évekkel ezelőtt is volt olyan hét, amikor egyetlen nap leforgása alatt 2 milliárd tonna jég tűnt el a felszínéről. Ha ez így megy tovább, az Északi-sark hajózható lesz a kereskedelmi flották számára is. A dán tudósok egy része szerint Grönland – nevéhez méltóan – 2100-ra teljesen ki fog zöldülni, azaz a mezőgazdaság szempontjából is egyre inkább művelhető területté fog válni a globális klímaváltozásnak köszönhetően. Ez pedig vélhetően mindent felül fog írni, hiszen gyakorlatilag egy indiai kontinensnyi „új ország” jelenik meg. Grönland 1985-ben bár Dánia része maradt, de kilépett az EU-ból. A hatalmas sziget hamarosan nemcsak az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal (USA/Kanada - Skandináv-országok - Oroszország - Kína) kellős közepén találhatja magát, hanem jelentős – akár klímamenekültekkel is pillanatok alatt – benépesíthető területtel fog rendelkezni, óriási beruházási, fejlesztési lehetőségekkel.

A Párizs-Berlin tengely kapcsán – és most szándékosan ne hozakodjunk elő az elektromosautó-gyártással, ami alapjában véve pont egy brüsszeli és német zöldpolitika által kitalált és kikényszerített projekt – érdemes egy pillantást vetni a versenyképességre is. Bizony ma már a franciák is jobban teljesítenek ebben a németeknél – ezt sem hitte volna senki a rendszerváltáskor. A francia-japán autógyártás magasra emelkedett, a francia egyetemek sok szempontból ma már előbbre vannak, mint német társaik. Ráadásul a francia nyelvet beszélik abban a közeli térségben, ahol közel egymilliárd ember él, ahol a GDP tekintetében folyamatos-, az uniós átlagot is meghaladó a gazdasági növekedés: Afrikában. Afrika fiatal és (a francia egyetemekről kikerülő) egyre képzettebb népességével a legkecsegtetőbb helyek egyike lesz a beruházások, befektetések számára a jövőben. (Éppen ezért a messzi Új-Kaledónia – és annak fontos nyersanyag-lelőhelyei – kapcsán is támogatni kell Franciaországot és ezáltal az EU-t.) London fejlett pénzügyi központként ebben az új geopolitikai világban ismét a középpontba kerülhet – így az angol nyelv tanulása – és talán egyre inkább a francia nyelv is –nélkülözhetetlen lesz a magyar fiatalok számára.

Oroszország földrajzi közelsége és az Apró Antal bábáskodása mellett az 1950-60-as években kiépített, totális energiafüggőségünk miatt nagyon bonyolult és kényelmetlen kapcsolatot jelent hazánknak. Németh azt is állítja írásában, hogy félrevezető azt gondolni, hogy az oroszok „milyen ügyesen kerültek ki a nyugati szankciók hatásai alól”. Ne felejtsük el, hogy az orosz GDP majdnem egyhetede csak az EU-énak és az egy főre eső GDP-jük közel 40 százalékkal alacsonyabb, mint a magyar érték. Valóban, a Szovjetunió összeomlásához sok minden kellett. Közrejátszott az ukrajnaihoz hasonló katasztrofális afganisztáni kaland, a tragikus Csernobili katasztrófa és annak kárenyhítése, amely elszívta az orosz műszaki szakembergárda legjavát a gazdaság más területeiről, sőt, az ország demográfiai lejtmenete is ekkor kezdődött. De talán a legfontosabb aspektus, a tudomány és a kutatás-fejlesztés terén történő tartós és súlyos iparági leszakadás, amely döntő mértékben pecsételte meg az orosz birodalom sorsát. Ebben a Nyugat egyik legfontosabb eszköze az ún. COCOM-lista volt – márpedig ma még ennél is durvább technológiai szankciók vannak életben az oroszok ellen.

Ha már nagystratégiáról beszélünk, akkor nekünk olyan iparágakat is kell találnunk és fejlesztenünk, amelyeknek alacsony az energiaintenzitása, kevés az anyagszükséglete, nyersanyagigénye. Talán a tudományos innováció központjában álló új anyagok és megoldások kifejlesztése jöhet szóba, így az anyagtudomány gyors fejlődése vagy éppen a demográfiai problémák kezelésére az aktív idősödést és hosszú távú munkaképességet támogató és a fogyatékosságokat enyhítő biotechnológia értékelődhetne fel. Éppen ezért is 

Németh Zsolt helyesen látja azt is, hogy bár a BRICS és a Sanghai Együttműkődési Szervezet (SCO) valóban jelentős politikai szervezetek, ám az integráció szempontjából még lemaradásban vannak. Emellett sokkal nagyobbak a politikai-ideológiai és kulturális különbségek is a szervezeten belül, mint például az EU-ban. Azoknak is igazuk van, akik szerint 2050-re olyan új világ jön („világrendszerváltás”), amikor megfordulnak az arányok: jelenleg a világ GDP-jének közel kétharmadát-felét az USA-EU-Japán triumvirátus állítja elő, míg ez a jövőben egyharmadra olvadhat. Amikor az „utolérésben” gondolkodunk, sose felejtsük el, hogy közben mások (pl. Ausztria) is ugyanúgy – legfeljebb lassabban ugyan, de még mindig jóval magasabb bázisról – fejlődnek. Apropó: a labancos Ausztria. Miért gondoljuk azt, hogy a történelmileg semleges(ebb) és a jóval gazdagabb, „csendesebb” (és nem NATO-tag!) Ausztria kevésbé tudja megvalósítani azt a célt, amit mi tűztünk ki magunk elé a regionális szerep és a konnektivitás kapcsán? Másképpen fogalmazva: meg kell tudnunk mondani azt is, hogy mi miben tudnánk vonzóbb ajánlatot tenni a világnak a Metternich örökségével rendelkező Ausztriához képest. Esetleg lehet-e gondolkodni egy erősebb 3B-tengelyben (Bécs-Budapest-Bratislava) is? 

Végezetül: Trump ellentételezést fog várni mindenkitől, ha nyer. Ez részben igaz, hiszen üzletember módjára fog viselkedni, ahogyan Németh Zsolt írja. Ez a magatartás szintén nem esik messze Machiavellitől. Ugyanakkor az üzleti világban is fontos a bizalom és lojalitás, ez pedig a Trump irányában megnyilvánuló jelenlegi külpolitika javára írható, feltéve, ha bejön Trump győzelme. Ám még ebben az esetben is várható, hogy a kínai-amerikai vetélkedés további feszültségeket fog hozni, akkor is, ha Kína gazdasági nehézségei tovább mélyülnek és kevesebb dömpingáruval árasztja el a világot. Különösen akkor mélyülhet el a konfliktus, ha a kereskedelmi háború is elmérgesedik. Ennek ugyanis Európa lenne a legnagyobb kárvallottja, gondoljunk csak a mesterséges intelligencia és a járműipar területére. Nálunk is gyárt a Mercedes-Benz például, amely pont Peking utcáin tesztelheti elsőként a teljesen önvezető autóit. Jó hír, hogy a szintén nálunk, Debrecenben most felépült és a legmodernebb gyártósorral rendelkező BMW a napokban stratégiai megállapodást kötött a világelső japán Toyotával egy forradalminak tekinthető és gyorsan tölthető hidrogénmotor-család gyártása céljából, amely a több lábon állást – és a konnektivitást – is erősítheti.

Összegezve: nemcsak kurucos észjárás kell, ami a rajtaütésszerű és meglepetésszerű fordítás képességét és előnyét jelenti, hanem a labancos cselvetés és tervezés, a csöndes, aprólékos és szövevényes kapcsolatépítés és a különböző alternatív víziók készítése és működtetése is. El kell mondani külföldön, hogy szerintünk miben tévednek a nyugatiak és miért gondoljuk, hogy a mi álláspontunk az üdvözítő, nekünk viszont meg kell értenünk, hogy ők miért gondolják azt, amit gondolnak a migrációtól kezdve a vallásszerű kinyilatkoztatáson alapuló (és az emberi jogokat, valamint a biotechnológiát is vastagon érintő) gender kérdésig. Ha ez így történne, jobban tudnánk előre haladni a saját nagystratégiánkban. Mindehhez ugyanakkor tényleg nagyon jól jönne Mária Terézia modern és bölcs „utódja” a birodalom központjában is. Vagy legalább egy Ferenc József-i felismerés, amely ugyan egy vérrontás után született, de arra jutott, hogy – egy globalizálódó világban – kiegyezés kell a magyarokkal.

A szerző az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék tudományos főmunkatársa.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Ferenc József 1862-ben készült portréja. Fotó: Fine Art Images / Heritage Images / Getty Images)