Zelenszkij nukleáris aduja: őrültség, vagy az egyetlen lehetőség az elrettentésre?

„Több mint rémisztő” – fogalmazott Orbán Viktor a múlt heti EU-csúcson Zelenszkij elnök háborús elképzeléseivel kapcsolatban, aki tervét győzelmi tervként mutatta be az uniós állam- és kormányfőknek. Egyelőre az elemzők és a szakértők is csak találgatnak, hogy mi is ez a terv valójában: a katonai stratégia újragondolása, a politikai hatalom fenntartását célzó eszköz, vagy csupán egy újabb kommunikációs húzás és propaganda.

Az mindenesetre feltűnő, hogy a terv semmilyen alapvető feltételt nem teljesít, amit egy stratégiai tervtől elvárhatnánk, azaz nem nevezi meg a konkrét katonai célokat, a végrehajtásért felelős személyeket és a pontos határidőket sem.

Noha éles kritikát a nyilvánosságban egyedül a magyar kormányfő fogalmazott meg, a hírek szerint a tervért nem túl nagy a lelkesedés a többi uniós állam- és kormányfő részéről sem. A megszokott lelkesítő szólamok természetesen újból elhangzottak, ezeket azonban a politikai szereplők is egyre kevésbé veszik komolyan. 

azaz immár a nyugati partnerek is afelé próbálják orientálni az ukrán vezetést, hogy lassan az oroszokkal is el kellene kezdeni a tárgyalásokat. Erősen jelzésértékű, hogy még az Ukrajnával elfogult lapok is ironikus idézőjellel hivatkoznak a terv elnevezésére, amivel alighanem a terv valóságtól elrugaszkodott jellegére utalhatnak, vagy legalábbis próbálják kifejezni szkepticizmusukat. Bár az ukrán elnök díszvendéget megillető fogadtatásban részesült Brüsszelben, a rövidre sikerült tanácskozás végére elfogyott a lelkesedés, a győzelmi terv kapcsán még az Európai Tanács részéről is csupán szolid nyilatkozatokra futotta. Az EU-csúcs végkövetkeztetéséből végül ki is maradt Zelenszkij terve, csupán hivatkozás szintjén említették meg, ami az ukrán ambíciók szempontjából nem túl jó ómen.

Hidegháborús elképzelések újszerű köntösben

Habár egyes elemzők szerint a siker azért maradt el, mert az öt nyilvános és három titkos pontból álló terv a korábban megfogalmazott kérésekhez képest nem tartalmazott nagy újdonságokat. A nagy vonalakban felvázolt koncepcióból azért olyan víziók is felsejlettek, melyek új – és meglehetősen veszélyes – stratégiai elképzelésekre engednek következtetni. Miközben a terv első (mielőbbi NATO-csatlakozás) és második (a Nyugat által szállított rakéták és robotrepülők oroszországi célpontok elleni bevetésének engedélyezése) pontjait az ukránok valóban megfogalmazták már korábban is, addig a terv harmadik pontja újszerű elképzelést körvonalazott: az ukrán vezetés azt szeretné, hogy a NATO építsen ki egy olyan átfogó, nem nukleáris katonai védelmi rendszert Ukrajna területén, ami képes lenne elrettenteni Oroszországot egy esetleges újabb agressziótól.

Noha az elrettentés évezredek óta az államok és hadseregek egyik hatékony eszköze a konfliktusok kezelésére, megelőzésére, a modern értelemben vett elrettentés stratégiai koncepcióit a hidegháború korai szakaszában dolgozták ki – tulajdonképpen maga a NATO is elrettentési szándékkal jött létre. A kor világpolitikai felállásából fakadóan az elrettentési stratégiák alapvetően a nukleáris fegyverek köré épültek, hiszen a két szemben álló szuperhatalom állig fel volt fegyverezve atomtöltetekkel, a pakliban pedig benne volt, hogy a körülmények kedvezőtlen alakulása esetén a felek kölcsönösen megsemmisítik egymást.

Az elrettentési stratégiák ezt az apokaliptikus forgatókönyvet szerették volna megelőzni, a stratégia lényege ugyanis az, hogy ha a támadást tervező fél úgy értékeli, hogy a támadás költségei jelentősen meghaladnák a várható hasznot, úgy hajlamos eltántorodni – pontosabban elrettenni – az agressziótól.

Zelenszkij terve természetesen nem említ nukleáris fegyvereket, csupán egy nem nukleáris katonai védelmi rendszerről értekezik, s maga az ukrán elnök is azonnal igyekezett cáfolni azt, hogy Ukrajnában atomfegyverek fejlesztése lenne folyamatban. Mindezt azonban már csak azután tette, hogy elmesélte az újságíróknak a Trumppal folytatott megbeszélését, melynek során maga vetette fel az ukrán atomfegyverek kérdését a NATO-csatlakozás egyfajta alternatívájaként.

Azt, hogy Zelenszkij Washingtonban és Brüsszelben is felemlegette a témát, nehéz lenne másként értelmezni, mint hogy az ukrán elnök így próbálta burkoltan figyelmeztetni partnereit: Ukrajna akár radikális lépésekre is kész, amennyiben az ország belátható időn belül nem nyer felvételt a NATO-ba. A politikai zsarolás egy finom formája ez, amellett, hogy Zelenszkij gyaníthatóan a nemzetközi közvéleményt, a nyugati döntéshozókat – s nem utolsósorban az oroszokat – is teszteli, miként reagálnak egy efféle felvetésre.

Jóllehet a nukleáris elrettentés lehetőségét egyesek azonnal elmebajnak, a harmadik világháborúhoz vezető legrövidebb útnak minősítették, és a Kremlből is megérkezett a menetrendszerű kommunikációs ellencsapás, a téma abból a szempontból mégis releváns, hogy a nem túl távoli jövőben azért mégiscsak meg kellene valahogy akadályozni, hogy a világ első számú atomhatalma újabb katonai agressziót hajtson végre Ukrajnában. Kijevben azzal kalkulálhatnak, hogy ugyan Moszkva láthatóan nagy áldozatokat is hajlandó vállalni annak érdekében, hogy elérje stratégiai céljait, egy atomcsapás kockázatán azért még ők is elgondolkodnának.

Zelenszkij felvetését tehát lehet őrültségként értékelni, de akár racionális számításként is. Ez a fajta elrettentés ráadásul nem igényel valódi fölényt: nukleáris elrettentés esetén életbe lép a minimális elrettentés koncepciója, tehát elegendő annyi nukleáris fegyverrel rendelkezni, amennyi egy támadás költségeit irreálisan megemelné.

Ötödik cikkely a titkos záradékban?

Ami a terv további részét illeti, az értékelések zöme a nyugati fegyverek orosz területek elleni használatát emeli ki a koncepció legérzékenyebb pontjaként, pedig az igazán pikáns részek a titkos záradékban találhatóak. Itt érdemes megjegyezni, hogy az ukránok régi követelése, hogy az országot vegyék fel a NATO-ba, a notórius követelőzésért a Nyugat pedig csak magát okolhatja, hiszen a 2008-as NATO-csúcstól kezdődően folyamatosan ezzel hitegették a mindenkori ukrán vezetést.

Hangzatos ígéretekből továbbra sincs hiány, pedig Zelenszkijék és a NATO vezetői is pontosan tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna gyakorlatilag a NATO-felvétel egyetlen kritériumát se teljesíti, azaz az ország NATO-tagsága esélytelen. Nem véletlen, hogy ez a követelés a terv nyilvános pontjai között került megemlítésre, miközben a valódi igény a titkos záradékban szerepel: a kiszivárgott információk alapján az ukrán vezetés azt szeretné, hogy a NATO vagy az Egyesült Államok egy ahhoz hasonló egyedi megállapodást kössön Ukrajnával, ami Finnország és az Egyesült Államok között volt érvényben, mielőtt még Finnország csatlakozott volna a NATO-hoz.

Bár Finnország 2023 előtt formálisan nem volt NATO-tag, a két ország közötti megállapodás lehetővé tette a fokozott védelmi együttműködést, katonai gyakorlatokat és konzultációkat a NATO-országokkal, azaz hatékony védelmi struktúrát biztosított anélkül, hogy Finnország formálisan elkötelezte volna magát a katonai szövetség mellett. A megállapodás egyik leplezett célja az volt, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges északi támadástól, egyúttal biztosítsák a Balti-tengeren az adekvát NATO-jelenlétet. Az együttműködés lényegében a kölcsönös védelemről szóló ötödik cikkely alapelvei mentén működött, amely kimondja, hogy egy tagállam elleni támadás az egész szövetség elleni támadásnak minősül.
A titkos záradékban megfogalmazott igény annak a bizonyítéka, hogy 

Bár a háború kezdete óta fennáll a veszély, hogy valamelyik tagállam közvetlenül is belesodródik a háborúba, ezt eddig sikerült elkerülni. Ukrajnában azonban nem kerülendő kockázatként számolnak a NATO közvetlen háborús részvételével, hanem kifejezetten kívánatosnak tartanák azt, hiszen felismerték, hogy Ukrajna háború előtti területi integritásának visszaállítására csak akkor lenne reális esély, ha a NATO katonai alakulatokkal is bekapcsolódna a háborúba – ezt a szcenáriót egyébként kezdetektől forrón tartja az ukrán sajtó nagy része is.

A dolgok állása tehát valóban „több mint rémisztő”, akár ezzel a forgatókönyvvel, akár a nukleáris elrettentés lehetőségével számolunk. Az ukrán vezetésnek abban van némi igazsága, hogy az óvatosság, a kompromisszumok és félmegoldások az egész konfliktust végigkísérik, ami nem jó stratégia az oroszokkal szemben, hiszen ők az óvatosságot többnyire a gyengeség jeleként értelmezik. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a „győzelmi tervben” felvázolt elképzelések se jelentenének kiutat Ukrajna számára, mivel a Kreml nem elrettentésként, hanem újabb provokációként értékelné a lépéseket, ami csak még távolabb sodorná Ukrajnát attól, hogy komolyabb tárgyalásokba bocsátkozzon Oroszországgal. Tárgyalás nélkül pedig nem létezik megoldás a konfliktus lezárására.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Zelenszkij elnök 2024. október 17-én Brüsszelben. Fotó: NurPhoto / Getty Images)