Magyarország a világ (figyelmének) közepén

A veszélyek korában élünk, a világ a szemünk előtt lép be egy teljesen új gazdasági és politikai korszakba. Egy olyan korszakba, ahol semmi nem (lesz) olyan, mint volt korábban. Európában (még) háború van, lassan egy évtizede élünk az illegális migráció nyomása alatt, az európai politikát gúzsba kötötte a politikai korrektség, a nemzetközi liberális mainstream pedig újabb elkeseredett támadást indított azért, hogy átléptesse az öreg kontinenst a posztnemzeti és posztkeresztény korszakba.

Az elmúlt években kevesen voltunk (sőt, leginkább egyedül) itt Európában, akik nyíltan fel mertük vállalni a küzdelmet. Kevesen voltunk (sőt, leginkább egyedül), akik felvállaltuk, hogy a nemzeti külpolitika három célja a szuverenitás megőrzése, a béke elősegítése és a gazdasági semlegesség fenntartása. Folyamatosan támadtak (támadnak) minket mindezért, vagyis mindenért. Országon kívülről és belülről egyaránt. Sokszor már az volt az érzésünk, hogy a liberális mainstreamnek semmi más dolga nincs, mint a magyar (kül)politikát ekézni nap mint nap.

Miért beszélünk a békéről, miért tartjuk fenn a kapcsolatot Oroszországgal, miért ösztönözzük a kínai vállalatokat magyarországi beruházásokra, miért vétózzuk meg az Izraelt kritizáló határozatokat, miért nem ítéljük el az arab országokat az emberi jogok érvényesülése ügyében, miért megyünk neki Brüsszelnek az illegális migráció miatt, miért találkozik a miniszterelnök az Egyesült Államok 45. elnökével?

A tények – ahogy az lenni szokott – nem igazán érdekelték (érdeklik) a notórius kérdésfeltevőket és károgókat. Mert nézzük csak! Nem érdekelte őket, hogy bebizonyosodott: az európai (és amerikai) háborús stratégia súlyos kudarcot vallott, nem érdekelte őket, hogy a fegyverszállítások nem az ukránok harctéri előretörését, hanem még sokkal több ember halálát okozták, hogy a szankciók nem működnek, hogy egyre nagyobb a pusztítás. Képtelenek voltak megérteni, hogy a kommunikációs csatornák bezárása a béke reményének totális feladását jelenti. Nem érdekelte őket, hogy nekünk még a legnehezebb időszakban sem voltak energiaellátási gondjaink és a rezsicsökkentést is meg tudtuk védeni. Nem érdekelte őket, hogy Magyarországon egymás miatt és egymás mellett épülnek fel a legmodernebb német és kínai gyárak, munkahelyek tízezreit teremtve és biztosítva a megélhetést magyarok százezreinek. Nem érdekelte őket, hogy a közel-keleti konfliktus során mindenkit haza tudtunk hozni Izraelből, három magyar túsz az első körben szabadult, a Gázában élő magyarok pedig szintén az elsők között hagyhatták el az övezet területét. Nem érdekelte őket, hogy mi meg tudtuk állítani agresszív, katonaviselt emberek sok százezres áradatát, megakadályoztuk, hogy nálunk is olyan jelenetek történjenek, mint Németország, Belgium vagy Svédország nagyvárosi „no-go” zónáiban. A különbség egyre szembeötlőbb: az izraeli futballválogatott Magyarországon játssza „hazai” meccseit, Hollandia legnagyobb városának utcáin pedig hajtóvadászat indult az izraeli futballszurkolók ellen. S a notórius károgók, kritizálók képéről nem sült le a bőr akkor sem, amikor megpróbálták démoni jelmezben láttatni azt az embert, aki az amerikai történelem legnagyobb visszatérését mutatta be.

Mi ellenálltunk: három éve sikeresen tartjuk hazánkat a háborún kívül, nem adtuk (adjuk) fel szuverenitásunk egyetlen kicsi szeletét sem, itt nincsenek migránsok, és az LGBT-aktivisták sem zavarhatják össze a gyerekek gondolatait.

Azt hazudták rólunk, hogy elszigetelődtünk… Ekkora hülyeséget még a mostani, nem túl acélos színvonalú nemzetközi politikai vitatérben is bravúr mondani…

Annyira elszigetelődtünk, hogy meg merem kockáztatni (igaz, nem kell kockáztatni), mára egyedül a magyar miniszterelnök tud egyszerre szót érteni a világ legerősebb hatalmi pólusainak vezetőivel: az Egyesült Államok (45. és 47.), a Kínai Népköztársaság, Oroszország, Törökország elnökével és Izrael miniszterelnökével.

Sőt, annyira elszigetelődtünk, hogy az elmúlt két napban minden európai vezető itt járt nálunk Budapesten.

Itt gyűltek össze a nyugati világ vezetői mindössze kettő nappal azután, hogy Donald Trump fölényes győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson.

Ez az eredmény azt is jelenti, hogy egy új valóság vesz minket körül: a régi klisék nem működnek, az immár unalomig ismert álláspontok ismételgetése sehova sem vezet. S jó volt hallani az Európai Politikai Közösség nyitó plenáris ülésén, hogy ezt már többen is felismerték. Jó volt hallani a frissességet sugárzó, őszinte, a valóságot felismerő, bátor hangokat. Az a tény pedig, hogy ezek a hangok szinte egytől egyig az Európai Unión kívülről érkeztek…, nos ez csak azt mutatja, hogy van (lesz) még munkánk bőven.

Utóirat: a folyosókon sokan gratuláltak a keddi eredményhez… nekünk… Hmmm, a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz…

A szerző Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2024. október 17-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)